Első fejezet

A jegy

- Kelj már föl, Emily! - üvöltötte a fülembe egy hang. Felnyitottam szemeimet, mire Cartert pillantottam meg.

- Hé! - kiáltottam. – Még eléggé reggel van ehhez, nem gondolod?!

- Na, pattanj fel nagyon gyorsan! - sürgetett Carter, miközben a redőnyömet húzta fel. 

    A Nap egyre erősebben sütött be a szobám ablakán, végül elért a szememig. Majdnem megvakított. Nagyon jó volt erre kelni, hiszen Londonban kevésszer süt így a Nap.

- Nem bírtam tovább! Át kellett, hogy jöjjek – kiabált.

- Miért mi volt olyan fontos, hogy szombaton felkelts? És lejjebb a hangerővel, mert kilyukad a dobhártyám.

- Van jegyem a… One Direction koncertjére. Az első sorba. Mind az ötünknek.

    Alig kaptam levegőt és majdnem elsírtam magam, annyira örültem neki.

- Ááá! - sikítottam fel. - Nem tudom elhinni! És mikor lesz? – ugráltam az ágyamon.

- Május 13-án.

- És mennyibe kerül a jegy?

- 95.50₤

- Nekem annyim nincs – álltam le az ugrálással. 

    Carter a földre szegezte tekintetét. Egy, az előzőnapi tanulásból a földön maradt ceruzával kezdett el játszani. Nagy csönd volt. Csak az írószer halk hangját hallottuk, ahogy Carter lába alatt gurgulázott.

- De addig van még két hónapom. Ha munkába állnék, talán sikerülne összehoznom.

- Igen, talán sikerülne - helyeselt barátnőm halkan. - Na, de akkor gyerünk! Mehetünk is elmondani a többieknek.

- Oké! – mosolyogtam rá.

    Rögtön el is újságoltuk nekik a nagy hírt. Mindenki nagyon bezsongott attól, hogy végre láthatjuk őket. Hála Istenek, maradtak még VIP jegyek, úgyhogy azokat is megvettük. Ha már megyünk, tegyük azt stílusosan! Ennyit megér egy kis meló.

|{

    Eljött a koncert napja. Már nagyon izgatott voltam. Csak most gondoltam bele, hogy előttem fognak énekelni a One Direction tagjai. Eddig a sok munka miatt nem volt időm ezen agyalni. Rápillantottam az órára. Már csak huszonöt perc kellett ahhoz, hogy Carterékhez át tudjak menni. Szerencse, hogy a szomszédházba laknak és nem kell buszoznom vagy épp perceken keresztül gyalogolnom. 

    Gyorsan feldobtam magamra egy kis sminket. Szempillaspirál megvan, rúzs megvan, tus megvan, csodás mosoly megvan. Indulhatunk is. Ismét az órára pillantottam. Most már csak tizenöt perc volt hátra a várva várt időpontig. Hirtelen megcsörrent a telefonom. Az egész szobámat betöltötte a One Direction egyik dala, pontosabban a One Thing. Elsétáltam az íróasztalomig, majd kezembe kaptam a készüléket. Alexa volt az.- Igen, Alexa, mit szeretnél? - kérdeztem nyugodt hangon.

- Te hogy lehetsz ilyenkor higgadt? - dorgált meg.
- Hiszen One Direction koncertre megyünk. Mit veszel fel?
- Azt, amit suliban már elmondtam - feleltem gúnyosan.
- Ja, tényleg! De én nem tudok dönteni. A fehér-fekete tunika legyen cicanadrággal vagy az a fekete ruha, ami a bálon volt rajtam.
- Én a tunikát venném föl. Nem bálba mész, hogy kisestélyit húzz! Meg amúgy is, ott fogunk ugrálni. Kétlem, hogy egy magassarkú alkalmas lenne ilyen megerőltető mozgáshoz.
- Igazad van. De most leteszem, mert így ruha nélkül kényszerülök menni. Na, szia!
- Ok, szia - köszöntem el én is, majd kinyomtam.
    Ismét az órára pillantottam. Ez már a szokásommá vált. Még tíz perc kellett ahhoz, hogy végre elindulhassak Carterhez, de már nem bírtam tovább. Felvettem a tornacipőmet és bezártam magam mögött mindent. Egyenesen átvágtattam Carterék hatalmas házához. Már épp becsengetni készültem, mikor barátnőm ezerwattos vigyorral kitárta előttem az ajtót. 

- Szia - kacagott.
- Hello! Honnan tudtad, hogy jövök?

- Hát az úgy volt, hogy már körülbelül olyan húsz perce készen vagyok és eddig azt lestem az erkélyről, hogy mikor jössz végre. Na, bőgessük be a kocsit - kacsintott. 

    Carter olyan nagy lendülettel jött ki a házból, hogy majdnem hátrabuktam.

    Elbattyogtunk a garázsig, amiben egy valódi veterán autó állt. Tudtam, hogy az édesapja kocsi fanatikus, na de ennyire?! Ilyennel járhattak az ezerkilencszázas évek elején is.

- Ezzel fogunk menni? - kérdeztem a számat húzogatva.

- Igen, és ha bajod van vele, akkor nyugodtan maradhatsz is.

- Nem mondtam semmit - emeltem fel védekezően kezeimet.

    Még gyorsan vetett rám egy gyilkos pillantást, de nem igazán foglalkoztam vele. Én inkább elmormogtam magamban pár imát, hogy az autókezdemény még véletlenül se essen szét alattunk egy forgalmas út kellős közepén.

- Na, ülj be, indulunk - mosolygott.

    Ő a volán mögött foglalt helyet, míg én bemásztam hátra és elterpeszkedtem a középső ülésen. Először Alexát, majd Bellát, végül pedig Tifanny-t vettük fel. Hosszú volt az út és unalmas. Leginkább Tiff beszélt, de nem is figyeltem, hogy miről. Sajnos nagyon messze találtunk szabad parkolóhelyet, ezért térdig lejártuk a lábunkat, mire megérkeztünk a stadionhoz. A koncert helyszíne előtt hatalmas tömegbe csoportosultak a visítozó lányok. Már most a magasba tartották a SZERETLEK Niall/Zayn/Harry/Liam/Louis feliratú táblákat. Az egyik hevesen kalimpáló lány majdnem kiverte a szemem a transzparensével. A későbbiekben több szitokszót is ráaggattam. 

    Miután beengedtek bennünket, megkerestük a helyünket és leültünk, de Carter nem tudott túl sokáig a fenekén maradni, ezért kivánszorogtunk az előtérbe forró csokiért. Én még vettem egy One Direction programfüzetet is. Le volt benne írva néhány interjú és minden koncert helyszíne. Sohasem tudhatjuk, hogy mikor lesz egy ilyenre óriási szükségünk.

    Hirtelen egy női hang csapta meg a fülemet:

- Mindenki foglalja el a helyét, öt perc múlva elkezdődik a koncert. Ha ezt már megtették, ne felejtsék el mobiljaikat kikapcsolni. Köszönjük, jó szórakozást.

    Egymásra néztünk és izgatottan besiettünk a terembe. Tisztára, mint egy színházban, csak kicsit izgalmasabb az előadás! Leültünk a helyünkre és kikapcsoltuk a mobiljainkat.

    Hirtelen minden elsötétült és bejöttek az One Direction tagjai. Köszöntöttek minket és bele is kezdtek a showba. Az összes számukat teli torokból üvöltöttük a csajokkal. A mellettem lévő lány egy mázlista volt, ugyanis a koncert közben odahajolt hozzá Harry és elénekelte neki a What Makes You Beautiful-ban lévő szólóját. A lány természetesen elsírta magát. Kicsit dühös is lettem magamra, hogy miért nem sikerült egy méterrel odébb állnom. Szerencse, hogy nekem még pihent egy VIP jegy a zsebemben. Igaz, hogy valószínűleg soha többé nem fogunk velük találkozni, de legalább az a tudat, hogy egyszer az életben sikerült, feldobott.