Ötvennegyedik fejezet

Hello^^

Mostanában rosszak a részek? Vagy unalmas? Vagy nem tetszik? Vagy mi van? Akik eddig komiztak mostanában nem komiznak és ez rosszul esik:// Jól esne több visszajelzés mert nagyon nem tom hogy mi van. Ha nem teszik akkor is írjátok le nem fogok megharagudni. Majd próbálok rajta javítani...

mindegy is... nem szomorkodom itt nektek tovább... KOMIKAT KÉREK és jó olvasást^^

by: Leah Hewitt

Pletyka

Az ágyamon feküdve olvastam el a híreket… amikor megláttam mit terjesztenek azt hittem kiköpöm a tüdőm… már a címen is, de a tartalom mindent vitt.

Harry Styles  2 lánnyal csalta meg barátnőjét

Az ifjú tini sztár már most sikeresnek mondhatja magát a munkájában. A magánéletében már kevésbé. Nem rég terjedt el a hír hogy Harry megcsalta barátnőjét az egyik buliban melyet tudnak bizonyítani néhány fényképpel is. De tegnap megdöbbentő dolog történt. Harry Styles  -miután nyilvánosságra került hűtlensége- elment Carter lakásához. Ezzel nem is lett volna baj, csakhogy Carter nem tartózkodott a házban. Így feltehetőleg a lakótársához ment, Emily Cookhoz. Styles csak reggel távozott a lakásból. Vajon Emilyvel is megcsalta barátnőjét? Vajon mióta zajlik ez köztük? Ez megmagyarázná, hogy miért szakított Niall és Emily olyan hirtelen.

Mi van?  Én és Harry? Ez kész… erre nem számítottam. Soha nem jönnék össze Harryvel… az órára néztem. Este fél 10 volt. Már eléggé fárad voltam ezért próbáltam figyelmen kívül hagyni ezt a kiakasztó pletykát és aludni mentem. Sikeres volt, mert hamar bealudtam. Másnap eléggé későn keltem a megszokott 8 órához képest. 9-kor nyitottam ki szememet. A ház már tök üres volt. Hol lehet Carter szombat reggel? Mindegy is. Gyorsan összekaptam magamat és mentem munkába. Direkt figyeltem, hogy időben érkezzek. 10-re pontosan beléptem az ajtón és egy jó nagyot köszöntem hadd hallja mindenki, hogy időben itt vagyok.

- Nocsak, nocsak… időben. – mondta és elkezdett gúnyos mosollyal tapsolni. De a taps is lekezelő volt. Lassú, hangos taps volt. Csak háromszor tapsolt, de az is elég volt, hogy ideges legyek. – Másfél hónap alatt most volt itt először pontosan. – motyogott tovább ugyanolyan bunkón és lekezelően.  – Emily! Takarítson fel, mindjárt nyitunk! Gyerünk! – szólt egyre hangosabban. Elkezdtem felmosni, míg az öreg nénike az őskori telefonjával bajlódót. De komolyan, azt a szerkezetet hamarabb találták fel, mint a morzejeleket. Felmostam a fehér padlót majd gyorsan leszedtem a port a régiségekről. Bár szerintem porosan sokkal hangulatosabb volt az egész bolt. De ha a főnök azt mondja, hogy ragyogjon akkor ragyogni fog. Nem lehet vele szembeszegülni. A főnököm kijött majd szemügyre vette az egészet. Végig nézett mindent majd bólintott. Nem ez volt a világ legelismerőbb bólintása… ez inkább olyan „jó nyissuk ki a boltot gyorsan” bólintás volt. Legalább nem szólt be.  Ma kifejezetten sok volt a vásárló ezért tovább is voltam bent. Egy fél órával elhúzódott a zárás, mert valami régiség kereskedő jött és vagy 3 órát nézelődött. Közben kommentálta is az árukat, amire senki nem volt kíváncsi. Szerintem nem is vette észre, hogy nem figyelek rá. 6-tól én voltam ott egyedül, mert a néni elment az unokájához… hülye nyanya. A főnök meg persze hogy az irodájában intézte az ügyeket. Bár nem tudom, mit kell ezen a kis boltocskán intézni. Visszatérve a régiség kereskedőhöz. Én szóltam neki hogy menjen haza, mert mi is mennénk mire közölte, hogy akkor eljön holnap és folytatja a csemegézést. Hurrá! Még 2 órát kell hallgatnom a kacatok múltját. De viszont a bácsika hozta a pénz rendesen ugyanis csak ma vett 3 dolgot, aminek én is és a főnök is örült. Sőt! Megdicsért milyen ügyesen rávettem az öregurat a vásárlásra. Én jó gyerekként, szerényen mondtam, hogy semmiség, de belül röhögtem, hogy nem is csináltam semmit. Kiléptem a bolt ajtaján és megcsapott a kaja illata. Én is éhes lettem ezért úgy döntöttem, hogy elmegyek a McDonald’s-ba. A közelben sajnos nem volt ezért gyalogolhattam, de egyáltalán nem bántam. 30 percet sétáltam miközben a friss őszi szél néha-néha belekap tincseimbe. A fülhallgató a fülemben volt és hallgattam a zenéket. Inkább lassabbak mentek mintsem pörgős. Élveztem a sétát a nyirkos utcán. A földre hullott levelek zörögtek az aszfalton, ahogyan a szél ide-oda vitte őket. Mikor megérkeztem a gyorséterembe tömve volt. 10 perc sorban állás után végre elindultam hazafelé.

Már nem volt kedvem gyalogolni, inkább vártam egy buszt. Szerencsére gyakran jártak a buszok a városban. A padon ülve már elfogyasztottam egy sajtburgert, de a lényeget otthonra tartogattam. Vittem haza magamnak egy Big Mac-et közepes kólával és sült krumplival. Mivel Carternek van ez a „egészségesen élek” mániája neki ínyenc szendvicset hoztam grillezett csirkehússal. A csirke az úgyis egészséges, nem? Á! Mindegy is… ha nem kéri, majd megeszem. Végre jött a busz és felszálltam rá. Szinte tele volt… pechemre az mp3 lejátszóm lemerült így ülhettem végig csöndben, unatkozva. Egy megállót menünk majd felszállt egy helyes srác és két lány. Pár évvel lehetek nálam fiatalabbak. A srácnak nem volt helye így előttem kapaszkodott a székekbe, a két lánynak csak mellettem lévő sorban volt szabad helye közvetlen mellettem. Oda ültek. Igazi kis tini picsák voltak, akik apuci pénzén éltek…

- Te jó Isten! – mondta az egyik nagy visítozások közepette. - Harry 2 csajjal is megcsalta Cartert.

- Mi van? – fordult oda a másik visongató lány.

- Emilyvel.

- De durca! Mekkora egy ribanc azaz Emily… tuti e miatt szakítottak Niallal. – bizonygatta a kis csajszi. A helyes srác a telefonjukat bámulta majd fölnézet és egy kis lesajnáló mosoly jelent meg az arcán. Én a srácot figyeltem. Rám nézett elmosolyodott majd hirtelen összeráncolta szemöldökét. A telefonra pillantott ismét majd rám és ezt megismételte még kétszer. A szemével megkérdezte, hogy te vagy-e az a lány mire én kicsit bólogattam. Alig bírta visszatartani a röhögést. Egész úton azt figyelte, hogy az undorítóbbnál undorítóbb megjegyzésekre hogy reagálok. Elég hosszú volt a busz út és én sajnos pont a vég álmás ellőtt szállok le ezért reménykedtem, hogy majd mihamarabb leszállnak, de pechemre nem. Csak a két csaj, a helyes srác és egy öreg néni ült a buszon. Épp a nekem kellő buszmegálló felé tartottunk mikor megelégeltem a sok gusztustalan mocskot, ami a szájukon kijött.

- Nem vagyok kurva! – szóltam hozzájuk. Felém néztek majd kikerekedett szemekkel néztek rám.  – Igen, én vagyok Emily. Köszönöm a szebbnél szebb bókokat, amit kaptam, de meglettem volna nélkülük is. Amúgy meg… rohadtul nem tudjátok, hogy én miért szakítottam Niallal és azt sem tudjátok, hogy Harry és Carter közt mi történt. És az meg mi hogy én és Harry? Hülye vagy! Igen jó pasi, de basszus bármennyire is különös nem tekintek rá, úgy mert ő Carer-é… ja és igen… viseljétek el azt a tényt, hogy nem ti fogjátok őket boldoggá tenni, hanem majd sokkal normálisabb emberek nem úgy, mint ti. De ha mégis lenne olyan szar ízlésük, hogy veletek jönnének össze akkor nektek, hogy esne, ha olyanokat mondanátok rátok hogy ribanc meg hogy kurva? Tudod mi az a kurva? Az utcasarkon áll! Én nem állok ott. Én megdolgozom ezért a zsírban tocsogó szarért ami itt a kezemben van.– emeltem fel a zacskót, amiben a mekis kaják voltak.  – Szóval légy szí’ gondolkodjatok el ezen, ha megy. És még valami… lehet, hogy egyszer nem mi vagyunk a hibásak, hanem az imádott srácaitok… ez nem jutott még eszetekbe? - mosolyogtam rájuk gúnyosan és felálltam a helyemről. Ahogyan haladtam hátsó lejárat felé a nénike egészen különösen nézett rám. A buszsofőr is mosolygott. Hátra siettem és megnyomtam a kiszállást jelző gombot. A helyes srác is felállt majd óvatosan oda jött el ne essen a buszon. A busz megállt és a két lány még utoljára hátra nézett.

- Pff… szánalom vagy! – mondta az egyik direkt olyan hangosan, hogy halljam.

- Aranyom! Én legalább tudom milyen Niall az ágyában te meg mit tudsz? Szart se! Na, puszi pá picsák! – mondtam mire a néni majdnem szívrohamot kapott, a buszsofőr úgy nevetett, hogy majdnem kiesett a buszból, a két lány meg csak pupilláztak, hogy mi van. Elégedett mosollyal leszálltam a buszról. Sietősre vettem a figurát hogy Carternek elmesélhessem.

- Ezt jól megmondtad. – szólt hozzám a helyes srác. Ránéztem.

- Ja… igen. Kicsit idegesített már hogy ilyeneket mondanak.

- Nagyon durva ez a véletlen… 1 az 500.000-hez az esélye volt, hogy pont most ott legyél ráadásul melletted… ez nagyon hihetetlen.

- Ezt honnan veszed? – kérdeztem kikerekedett szemekkel.

- Buszon kiszámoltam…

- Csak úgy?

- Igen… - mondta. Kicsit cikkinek érezhette, hogy ilyen okos.

- Milyen okos vagy! – ámultam el, hogy ne érezze magát kínosan. – Hogy-hogy ilyen zseni vagy?

- Tudod, egyetemi tanárnak készülök… szóval. Vágom a matekot. – mosolygott.

- Értem. – fejeztem be a beszélgetést. Le kellett fordulnom. Elköszöntem tőle majd siettem, hogy elújságoljak, mint Carternek. Amikor beléptem a lakásba tiszta sötét volt és a TV előtt görnyedt.

- Carter! Carter! – mondtam nagy vigyorral az arcomon.

- Hogy engedheted be? – förmedt rám.

- Mi van? – értetlenkedtem.

- Ne legyél ilyen hülye! Megcsalt erre te megvigasztalod!

Ekkor leesett, hogy a cikkről beszél.

- Te hiszel annak a hülye cikknek?

- Nem! Tudom, hogy nem feküdtetek le csak akkor is szarul esik, hogy megcsalt erre te meg csak így normálisan bánsz vele!

- Mégis mit csináljak? Küldjem el?

- Esetleg.

- Képzeld, nem fogom. Mert ő is a barátom, ugyanúgy ahogyan te is… és attól hogy ti még összevesztetek én nem fogok összeveszni se vele, se veled…

- Mindegy… - forgatta meg a szemét és leült.

- Amúgy hoztam neked kaját. – dobtam le a kávézó asztalra a zacskót.

- Kösz… de nem eszek ilyet.

- De neked direkt csirkéset hoztam.

- Aranyosa vagy, hogy gondoltál rám, de tudod, hogy most nem eszek ilyeneket.

- Miért nem? Nehogy már az idióta „egészséges életmódod” miatt ne egyél. Egyszer belefér.

- Nem. Nem fér bele, mert ha ilyen lenne, a hozzáállásom nem diétáznék. Ez nagyon komoly dolog. – bizonygatta.

- Meg ehetem helyetted? – kérdeztem meg unottan.

- Egyed… - legyintett és nézte tovább a műsort. Én elkezdtem magamba tömi a még langyos kaját. Közben elmeséltem neki, ami a buszon történt és nagyon röhögött rajta. Este 9 körül járt az idő mikor Josh felhívott, hogyha van, kedvem elugrik értem és elmehetnék a próbájukra. Én elmentem, mert nem akarta, hogy szomorú legyen. Megint agyalhattam, hogy milyen rockosabb ruhát vehetnék fel… Végül az egyik fekete nejlonharisnyámat kiszaggattam itt-ott. Egy fekete halálfejes pólót vettem fel hozzá és egy eléggé elhasznált torna csukát. Hogy ne fázzak egy pulóvert is felvettem. Megint beültem Josh kocsijába és robogtunk is. Nagyon hamar odaértünk, mert egy kerülő úton mentünk. Amikor beértem még pakoltak, de hamar kész lettek. A próbán irtó jól nyomták. Nagyjából már megtanultam a szöveget és én is nyomtam velük. Nagyon vicces volt. A szünetekben Josh tanított basszusozni, Raszta pedig gitározni. Nagyon élveztem. Este éjfélkor hagytuk el a stúdiót.

- Nem akarsz feljönni hozzám? – kérdezte aranyosan.

- Öhm… rendben. – mondtam kicsit félve. A stúdióhoz nagyon közel lakott. Gyalog is mehettünk volna. Nagyon kíváncsi voltam a lakására, merthogy még nem jártam ott. Nem volt egy túl szép környék. Mikor beléptem az ajtón rögtön a háza nagy részét láttam mag. Volt egy nagyon nagy ablak és előtte le volt terítve egy matrac. Rajta volt egy pléd és néhány póló. Piros szőnyeg borította  apslót míg a fal bézsz színű volt. Használtak voltak a bútorok. Az ágy mellé még le volt téve még egy gitár. Azt, ami a kezében volt lerakta mellé. A „hálószobájával” egybe volt nyitva a konyha. Az is eléggé lepukkant volt, de azért elfogatható. Volt még egy ajtó Az volt a WC.

- Adok egy pólót meg egy nacit piszinek, jó?

- Tökéletes lesz. – mosolyogtam.

- Lefürödhetnénk együtt. – ölelt át. Együtt… nem. Én nem akarok vele fürdeni. Akármennyire is a pasim én nem érzem úgy hogy most együtt kéne fürdenünk.

- Öhm… én mielőtt eljöttünk megfürödtem. Fürdés után hívtál szóval… én már készen vagyok. – motyogtam idegesen.

- Oh... értem. Én elmegyek. - engedett el. – Addig öltözz át. – mondta és odament az egyik kopott bútordarabhoz és elővett egy nagy kinyúlt pólót s egy rövidnadrágot. Rám az ő rövidnadrágja combközépig ért. A matracán ültem és megkordult a gyomrom. Sajnálatos módom otthon hagytam a mekis kaját. Kinyitottam a hűtőt. Csak joghurt, sajt, egy kis szalámi és vaj volt. Jó sok minden. Keresgéltem egy kis kenyeret. Csak két szeletet találtam. Az egyiket megkentem vajjal, raktam rá szalámit és sajtot is. Gyorsan megettem a szendvicset és el is mosogattam a piszkos edényt. Josh kijött a fürdőből.

- Megéheztél? – kérdezte mosolyogva. Épp a haját törölgette. Nagyon jól nézett ki így.

- Igen… egy kicsit. Ugye nem baj? – néztem rá kutyaszemekkel.

- Dehogyis! Kifejezetten örülök, hogy máris otthon érzed magad. – mosolyodott el. Én egy nagyot ásítottam és megtörölgettem a szememet.

- Gyere, feküdünk le! – nyújtotta ki felém e kezét. Megfogtam és együtt lefeküdtünk aludni. Örültem, hogy nem történt semmi olyan dolog. Az ablakon bámultam kifelé és gondolkoztam. Telihold volt.

 Azon gondolkoztam vajon Carter izgul-e értem vagy, hogy Niall most mi csinálhat. Ő is a csillagokat nézi vagy csajozik valahol. Lehet, hogy ő is azt csinálja, mint én. A titkos barátnője mellett fekszik és néz ki az ablakon. Csak gondolom, ő nem gondol rám. Könnybe lábadtak a szemeim. Legszívesebben sírtam volna, de nem akartam Josh előtt. Két okból. Először is nem akartam, hogy ilyen kis gyengének lásson másodszor és ez az ütősebb érv. Nem szabd tudnia, hogy én Niallt szeretem még mindig. Ha megtudná, tuti egy ribancnak titulálna. Lehet, hogy igaza van azoknak a csajoknak a buszon. Nem is tudom. Nehéz így… Remélem, majd minden rendbe jön. Reggel Josh kék szemire keltem fel ahogyan engem néz mereven.

Ötvenharmadik fejezet

Hello:DD

Hát elégé meg vagyok lepve, mert nemsokára meglesz a 10.000 látogatója az oldalnak:OO

Nagyon köszönöm az eddigi sok hozzászólást:D Nagyon nagyon hálás vagyok érte^^

Szóval ennek örömére próbáltam hosszú rész hozni:D 

És a mai nap jelent meg az One Way Or Another.

IMÁDOM:D szerintem ez az eddigi legjobb klipjük<3 Niall nagyon hódit:D

na de ez nem lényeg. jó olvasást és még egyszer köszönöm a sok kommikat(:

Leah Hewitt

Külön utakon...

 

Kedd reggel sem volt semmi híre a dologról… kezdtem megnyugodni és egyre inkább azon gondolkoztam, hogy tuti csak átvert a lány. Lassan elfelejtettem az egész dolgot. De sajnos 19-én,  csütörtökön rá kellett döbbenjek, hogy Alice egy gonosz boszorkány. Ugyanis reggel egy hívásra keltem fel.  Kómásan felvettem a telefont és beleszóltam:

- Igen?

- Mi a szent szar csináltál te? Mond, hogy nem igaz. – hallottam egy ismerős hangot.

- Ki az?

-  Zayn. Idióta… - suttogta az utolsó szót.

- Hallottam.

- Ugye Alice - vagy ki - csak kitalálta, hogy lefeküdtetek. Mond, hogy csak rossz pletyka.

- Megígértük egymásnak, hogy nem hazudunk. Szóval…

- Szóval megtetted. – vágott bele a szavamba.

- Igen. – suttogtam. - De akkor kiderült?

- Igen.

- Hol láttad? – faggattam tovább.

- Sztár lesen. Reménykedtem, hogy megint csak kitaláltak valamit de… de miért?

- Nem tudom. – csuklott meg a hangom.

- Egyáltalán valaki tudta kettőtökön kívül?

- Aha, Niall. – töröltem le a könnycseppjeimet arcomról majd felültem.

- Hallod gyere a stúdióhoz. Ott megbeszélünk majd mindent a menedzserrel is, ok?

- Jó. – feleltem. Hamar összekészülődtem és elindultam a stúdióhoz. A paparizzik szerencsére nem vettek észre, de nem sokon múlott, hogy lebukjak.  Mikor beértem mindenki rögtön letámadott kivéve Niall.

- Miért tetted ezt? – kérdezte Liam kicsit idegesen.

- Nem tudom… én nem ezt akartam.

- Ezzel nem csak magadat keverted bajba Harry. Hanem a bandát is… - kiabált velem a menedzser. – Már így is annyi minden volt, ami ártott a bandának és most ez is.

- Leszarom a bandát! El fogom veszíteni Cartert.

- Carter most nem olyan fontos, a banda a legfontosabb jelen pillanatban. A banda az elsődleges dolog az életedben.

- Nem!  Nekem csak ne mond meg hogy mi a fontosabb. - szóltam rá. Meglepődött. Ritkán szoktam visszaszólni neki. Inkább csak hallgatok, és nem szólok se jót, se rosszat. – El kell mennem hozzá. – suttogtam. Megfordultam a kijárat felé és heves lépegetésbe kezdtem.

- Hé! Harry! Harold! Gyere vissza! Harold Edward Styles, azonnal gyere vissza dolgozni! – kiabált utánam a menedzser, de nekem csak Carter járt a fejemben. Beszálltam a kocsiba. Már indultam volna el mikor a fiúk is utánam rohantak és ők is beültek a járműbe.

- Mi csináltok? – kérdeztem.

- Hát… jövünk veled. – csatolta be magát Liam.

- Velem?

- Igen. – mosolygott Niall.

- Hogy-hogy?

- Hagyjuk, hogy egyedül menjél?

- Srácok, ez aranyos de, hadd menjek egyedül. Hadd szokjam a magányt.

- Harry…

- Menjetek. – szóltam bele Zayn szavába. Kiszálltak a kocsiból és megvárták még elhajtok. A menedzser dühösen visszahessegette őket a stúdióba és nélkülem kezdtek el dolgozni.  A város másik felén volt az iskola és mivel mindenki most ment a munkába dugó is lett. 

Nagyon ideges voltam. Legszívesebben áthajtottam volna mindenkin. Nagyon örültem mikor 11-re odaértem.  Nem mehettem be, mert már tanítás volt, meg kellet várnom mire, kijön. Sajnos csak 4 körül lépett ki az iskola épületéből. Amikor megláttam nagy levegőt vettem és oda siettem hozzá.

- Carter, beszélnünk kell.

- Nincsen miről. – került ki.

- Carter várj.

- Mire? Gyorsan még elmész és lenyomsz egy menetet valamelyik másik hallgatóval?

- Carter…

- Hagy békén! – szólt bele a szavamba. -  Most már bárkivel lefeküdhetsz, nem kell félned, hogy, lebuksz.

- Carter te ezt nem érted!

- Miért? Mit nem értek ezen? Fogtad magad és lefeküdtél a régi osztálytársammal, akivel eléggé haragban vagyunk…

- Nem tudtam, hogy az osztálytársad…

- Aha, persze… Én meg nem tudtam hogy a One Directionban énekelsz. –mondta gúnyosan és összefonta karajait.

- Carter kérlek!

- Hagyjuk ezt… még ha az elején rögtön elmondtad volna, de így…

- Akkor is kidobtál volna! Csak akkor egy héttel hamarabb szakítunk!

- Nem. Akkor legalább őszinte lettél volna hozzám.  És átgondolnám, hogy lehet tényleg nagyon megbántad.

- Megbántam hidd el. Az egy hülye ribanc.

- Na, nem mondod? Örülök, hogy rájössz. Amúgy tudod mi a legbosszantóbb az egészben? – tette fel a kérdést. - Az hogy képes voltál a szemembe nézni így…

- Azt hiszed, nekem olyan rohad könnyű volt nem elsírni magam, amikor veled voltam?

- Jaj, ne játszd itt a nagy megbántottat!

- Ez az igazság! Szeretlek! Nem mást csak téged! Fogd fel!

- Leszarom hogy szeretsz e vagy sem! Megcsaltál.

- De részeg voltam!

- És? Az nem azt jeleni, hogy akkor csinálhatsz hülyeségeket. Főleg nem neked.

- Kérlek, ne hozd fel egyfolytában, hogy híres vagyok.

- Jó! Nem fogom többet.  Sőt, hogy teljesen elégedett legyél, soha többé nem fogok hozzád szólni. Szia! – mondta, hátat fordított nekem és elviharzott.

- Várj hova mész?

- Semmi közöd már hozzá.

- Kérlek, válaszolj.

- A koleszbe, hogy kibőgjem magam, jó?  Most boldog vagy? Tökre tettél mindent! – kezdett el sírni. – Remélem, örül a hülye ribanc. Remélem elérte azt, amit akart.

- Carter. – léptem utána. Megfogtam a kezét, de kirántotta.

- Hagy békén! Szia! – köszönt el ismét. Én pedig ott maradtam egyedül. Mindenki rohant körülöttem én viszont csak álltam ott és néztem. Néztem ki a fejemből. A szemeim könnybe lábadtak. Kihez mehetnék most? A srácok túl messze vannak. Mire odaérnék, hozzájuk kb. öngyilkos lennék. Ekkor eszembe jutott Emily.  Carter sincs otthon, hiszen ő a koleszbe ment. Elkezdtem a kocsihoz rohanni. Szerencsére az egyetemtől csak fél órára volt a lakás. Megérkeztem néhány lesifotós várt. Felrohantam a lépcsőkön és becsengettem a lakásba…

*Emily*

Egy könyvet olvastam finom kakóval.

Már nagyon beleéltem magam az olvasnivalóba erre egy gonosz illető megszakított a csengetésével... A mondatot még gyorsan elolvastam és rohantam is kinyitni az ajtót. Nagyon szaporán csengetett az illető.

- Megyek már!  - kiabáltam. A kilincs felé nyúltam, de ekkor megrémültem és elhúztam a kezemet. Mi van, ha betörő? Fényes nappal? Ekkor ismét odanyúltam, de inkább mégis visszahúztam a kezemet. Bármi lehet. Inkább rákérdezek, ki kopog. – Ki az? – kérdeztem ki kicsit félve.

- Engedj be! Kérlek. – hallottam meg egy sírós, rekedt hangot.

- Ki az?

- Engedj már be! – mondta hangosan. Lassan kinyitottam az ajtót. Szinte rögtön a nyakamba ugrott Hazza. Erősen magához szorított. Én belöktem a lábammal az ajtót és én is átöleltem.

- Mi történt?  - kérdeztem meglepve.

- Én nem akartam… tényleg… csak… nem akartam.

- Mit nem akartál? Mi van? – néztem rá összezavarodva.

- Nem akartam. Nem akartam megcsalni.

- Mi? Miért mi történt?

- Megcsaltam Cartert… csak ennyi. – pityergett.

- Mi van? – engedtem el a szorításomból.

- Nem tudtad? – nézett rám meglepve.

- Honnan kéne tudom?

- Bárhonnan. A ház előtt csak úgy hemzsegnek az újságírók, a Tv-ben is adták.

- Mi? Kint vannak a riporterek?

- Igen.

Nem tudtam mit felelni. Kicsit féltem, hogy engem is belerángatnak az újságírók ebbe a pletykába és én jövök majd ki a legrosszabbul.

- Gyere. Csinálok neked teát.

- Kakaót. – motyogott.

- Tessék?

- Kakaót kérek nem teát.

- Jó. – mondtam lágyan és elmosolyodtam.  Megcsináltam neki a forró italt és leültünk a kanapéra. – Mesélj, hogy volt. – kértem meg. Elmesélt mindent töviről hegyire. Amire emlékszik, amit Niall mesélt neki, amikor Carterrel beszélt. Nagyon rossz volt ez hallani.

- Én még mindig szeretem őt… de a hülyeségem miatt meg elhagy… egyszerűen nem fogom nélküle kibírni. Nem akarok másra úgy tekinteni, mint Carterre. Nekem Ő az igazi. Tudom, hogy Carter nekem a nagy Ő.  De… elhagyott. – csuklott meg a hangja. – Már most hiányzik pedig csak egy bő órája szakítottunk. Annyira rossz érzés ez a tudat, hogy nem ölelhetem már át, hogy nem lehetek vele.  – törölte le a könnycseppet az arcáról. Ugyanezt érezni, mint én Niall iránt… nekem is görcsbe rándult a gyomrom.  Egy könnycsepp kigördült a szememből.

- Semmi. – mondtam és gyorsan letöröltem az orcámról.

- Miért sírsz?

- Csak átérzem ezt az egészet. – füllentettem.

- Ja… biztos nem zavarok? Egyáltalán érdekel vagy lenne más dolgod? Mert hát eléggé hívatlanul jöttem. De egyszerűen el kellet valakinek mondanom.

- Nem zavarsz… lökjed csak nyugodtan. – mosolyogtam rá. Még egy fél órát arról beszélt, hogy milyen szívás ez az egész. Én szépen csendben a kakaóm mellett elhallgattam és bólogattam. Néha a mondandója közé ékeltem egy-egy igent vagy értemet. Amikor már kibőgte magát Hazza pizzát rendelt.Ő fizette, mert én még mindig nem kaptam fizetést és eléggé le vagyok égve. Egy órát várni kellett a kajára, de nem unatkoztunk, mert elhatároztunk, hogy filmet fogunk nézni. A Fogadom című film mellett döntöttünk. Berendeztük a nappalit a síráshoz. Vittünk oda papír zsebkendőt, popcornt ha a pizza után még éhesek lennénk. Jó sok pokrócot és kis párnákat. Amikor megjött a kaja gyorsan ledobtuk magunkat a TV elé és elkezdtük nézni a filmet. A végére az lett, hogy mindketten egymást vigasztalva bőgtünk. Viccesen nézhettünk ki. Éjfél fele járt az idő mikor elmentünk zuhanyozni. Én hamar végeztem Harryvel ellentétben, aki 45 percet állt a tus alatt. Ezzel nem is lett volna olyan nagy baj, de sajnos elég hangosan énekelt is így én nem tudtam aludni. Végre olyan egy óra körül mellém feküt.

- Te mi a szent szart csinálsz? – kérdeztem meglepve.

- Aludni próbálok.

- Itt?

- Igen… - kérdezte macis hangon.

- Menj át Carterhez.

- Ja persze hogy szenvedjek… - kiáltott rám.

- Akkor a kanapéra.

- Ott meg fog fájdulni a nyakam.

- Akkor marad a padló.

- Ne már! Az olyan kemény.

- Akkor én megyek át Carterhez.

- Jó, szia. – mondta és magára húzta a takarómat. Én át sittem Carterhez és ott hajtottam álomra a fejemet. Vagyis próbálkoztam, mert egyfolytában Niall járt a fejemben. Sírtam is éjjel sokat. Josh nem tudta elfelejtetni velem… talán csak idő kell. Lassan merültem álomra. Reggel persze fáradtan keltem fel.  Ki mentem a konyhába és ránéztem a mikron az órára. Megriadva vettem észre hogy fél 10 van, azaz csak 15 percem van összekészülődni.  Berohantam a szobámba és heves készülődésbe kezdtem.

- Harry! Kelj fel! – lökdöstem meg.

- Hagyjál már! – mondta a szokásosnál is rekedtesebben.

- Harold! Most azonnal felkelsz és kimész a szobámból vagy kirugdoslak!

- Heves valaki…

- Jó, te akartad! – mondtam morcosan. Neki is álltam a „kirugdosásának”. Megszenvedtem vele mire elvittem az ajtóig, jobban mondva el taszigáltam. Ott nagy nehezen felkelt és kiment magától, mert pisilnie kellet. Én gyorsan bezártam az ajtót és összeszedelőzködtem. Mire kiértem már itta a forró teáját és az újságot olvasta. Úgy nézet ki min egy nagypapa.

- Harry, megyek el. Te nem indulsz?

- Én még maradnék. – nézett fel az újság bűvöletéből.

- Jó… de akkor zárj majd be. A kulcsot tedd a postaládába jó?

- Rendben – mormogott és újra olvasni kezdte a napilapot. Gyorsan felkaptam egy barna csizmát és rohantam is a munkába. Pechemre még mindig kint táboroztak a paparazzik. Egyfolytában kattintgattak a fényképezővel, a kamerát és a mikrofont az arcomba nyomták és kérdezősködni kezdtek. Én csak csendben elmentem mellettük egy szót se szólva. Eléggé nehézkesen, de kijutottam a tömegből és futottam a munkába.  A szokásos balszerencsém ma sem hagyott cserben ugyanis a főnök az ajtó előtt várt rám és az óráját bámulta.

- 10 perc késés… Ön szerint ez elfogadható?

- Hát…

- Háttal nem kezdünk mondatot! Mégis hányas volt a nyelvtana?

- 3-as? Azt hiszem.

- Hinni a templomban kell… most azonnal menjen befelé és dolgozzon.

- Jó… - mondtam kicsit megrémülve és besiettem a boltba. Levetkőztem és beültem a pult mögé. Az öreg néni megint a barátnőivel susmusolt csak most telefonon. Biztos nem ért rá az egyik nyanya… a napom nagyon borzasztóan telt. A főnököm vagy 20x belém kötött, az öreg néni semmit nem segített a pakolásnál, sem a takarításnál. Egyfolytában csak dumált. Fel tudtam volna robbanni az idegességtől. Ráadásul fáradt is voltam, mert nem tudtam aludni rendesen. Amikor a munkaidőmnek vége volt rohantam is haza. Már elterveztem, hogy veszek egy nagy meleg fürdőt és senki sem fog zavarni.  Tévedtem. Ismét… Carter fogadott nagy krokodilkönnyekkel.

- Emily! – sírt.

- Gyere! – mondtam neki és leültünk a kanapéra, mint tegnap. Gyorsan még levettem előtte a kabátomat és a csizmámat majd elkezdte mondani a bánatát. Elmondott ő is mindent.

- Érted? Tudod milyen fájó nekem az, hogy képes volt így a szemembe nézni. És… megcsókolt meg minden. Fúj. Akkora egy hülye köcsög!

- Most jöhetnék ilyen sablondumákkal hogy mindegyik fiú az, de ez nem igaz. Majd eljön, a herceged ne félj…

- De nekem nem kell más herceg! – monda sírva.

- Akkor fogad vissza.

- Persze… még az kéne. Megcsalt. Utálom őt, de mégse.  – zokogott. Rám meredt és gondolkozni kezdett. – Ilyen egyáltalán van?

- Te vagy az élő példa rá.

- Miért pont én? – sírt. Jaj de nehéz este ilyenkor. Együtt átsírtuk az éjszakát így ma is nagyon keveset aludtam. Reggel meg időben kellet felkelnem, hogy odaérjek a munkába. Carter hagytam aludni. Én ma is rohantam, hogy odaérjek. Most szerencsére még hamarabb is érkeztem.

- Maga ennyire nincsen tisztába az órával?

- Miért ne lennék? – kérdeztem csodálkozva.

- Hamarabb jött.

- És ez baj?

- Igen… pontosan 10-re legyen itt. Nem 10:03-ra és ne 9:54-re. Pontosan 10:00-ra. – mondta katonásan. Mi van? Az a baja hogy korábban jöttem? Ez most normális? Nagyon ideges lettem. De ez az egész napomra kihatott.Este mikor végre kicsit kipihentem magamat meglepő dolgot olvastam az interneten.

Ötvenkettedik fejezet

Sziasztok!

Remélem jól vagytok.

Hoztam az új rész^^ bocsi hogy ilyenkor későn.remélem nincsen hari:)

Köszönöm a kommikat és remélem hogy most is kapok legalább ennyit.

Jó olvasást a részhez<3

Leah Hewitt

A bizonytalanság megöl engem...

Szerencsére nem volt semmi hír… nagyon boldog voltam. Délután 10-re mentem Carterért hogy elvigyem a tetováló szalonba. Nem tudtam, hogy milyen tetoválást akar. Elég sok ideje volt gondolkozni ezen, szóval nem izgultam. Bepattant a kocsiba és egy forró csókkal köszöntöttem.

- Szia, drágám! – mondtam bele csókunkba.

- Hello! – nevetett. Becsatolta magát és elindultunk.

- Milyen tetkó mellet döntöttél?

- Hát… eléggé meglepődtem, hogy ma megyünk. A semmiből jött ez nekem. Máskor szólj legalább egy héttel előtte.

- Rendben… na, de milyen mellet döntöttél?

- A minkét kezemen a csuklóm alá szeretnék madarat. Nagyon egyszerű lenne az egész.

- Akkor azt már ma meg tudják csinálni.

- Igen. Most lerendezzük egy füst alatt.

- Ja. Nekem sem kell majd még egyszer érted jönni.

- Szóval ez neked teher?

- De hogy is édes! – mosolyogtam el kacéran.

- Hahaha… - mondta gúnyosan. Hátradőlt a kocsiban és a két karját összefonta durcizás képpen.

- Nekem amúgy nem az egyetemen kéne lenned?

- Kimagyarázom majd. – legyintett. – Ha egy napot nem vagyok ott, az nem baj.

- Értem. De biztos? Mert ha kell, bemegyek és beszélek vele hogy az én hibám.

- Minek? Őket nem hatja meg hogy te vagy Harry Styles.

- Tényleg?

- Ne csinálj úgy mintha te lennél az Isten… Nem áll jól.

- Itt is agyunk! – mondtam és lefordultam egy utcán. Kiszálltam a kocsiból majd neki is kinyitottam az ajtót. Kisegítettem a járműből és elindulunk a tetkószalon felé. Oldalra pillantva megláttam egy paparazzit. Enyhe mosoly jelent meg az arcomon. Örültem, hogy együtt látnak minket az emberek. A kezét elengedtetés a csípőjét fogtam át, ő is így tett. Az utca végéig mentünk majd beléptünk egy tetkószalonba.

- Helló! – köszöntem.

- Harry!

- Szia! – mosolyogtam. - Hogy vagy?

- Remekül. És téged mi szél hozott? – kérdezte a tetováló művész.

- Jöttem a barátnőmmel tetkót csinálni.

- Oh… te vagy az a lány, akiről annyit mesél. – mondta.

- Igen. Carter. – nyújtott kezet.

-  Lotte. – mosolygott és kezet ráztak.

- Lotte? Ez a név nem angol…

- Hát nem. – kacagott. – Svéd vagyok.

- Értem… na, kezdjük.

 - Milyenre tetoválásra gondoltál? – kérdezte mosolyogva a lány.

- A minkét kezemen a csuklóm alá szeretnék egy-egy madarat. – mondta. Mondott ötleteket hogy is képzelte el őket és le is rajzolta.

- Ez hamar meg lesz. – felelte a rajzot vizsgálva. – 15 perc alatt el tudok készülni az ehhez szükséges teendőkkel. Megvárják, vagy esetleg addig elmennek valahová?

- Szerintem elmegyünk kávézni. – mondtam.

- Rendben akkor majd várlak titeket. – mosolygott. Nagyon kedves csaj volt ki. Fekete haja be volt fonva és a fonatot a vállára fektette. Az egyik oldalon kicsit kilátszottak a fülei és megpillanthattuk kis fültágítóját és milliónyi fülbevalóját. Gyönyörű piros szája volt. Kivágott felsője miatt kitűnően látszott a kulcscsontján elhelyezkedő tetoválás, „Mindig legyél boldog” felirat állt ott. A jobb vállán egy rózsa volt oda tetoválva. A csuklóján is több apró minta látszódott. Carterrel kimentünk az utcára és elszaladtunk egy közeli kis kávézóba. Hangulatos kis hely volt.

- Biztos meg szeretnéd csinálni? – kérdeztem.

- Igen… miért parázól ennyire?

- Mert félek, hogy majd megbánod…

- Nem fogom, hidd el.

- Jól van. – mosolyodtam el. Néhány dologról még beszélgettünk aztán rohannunk kellett. Mire odaértünk minden a helyén volt és rögtön bele kezdhettünk.

- Gyere, lefertőtlenítjük a kezedet. – mosolygott és odahívta Cartert. Izgatottam oda ment és leült egy székbe. Lotte odaült elé és ráfújta a fertőtlenítő sprayt.  Majd ráhelyezte a lapot rányomogatta egy nedves kendővel majd lehúzta a kezéről a papírt.

- Add a kezed. – mondtam és megfogtam meleg mancsát. Ő enyhén rám mosolygott. Meghallottam a készülék enyhe rezgős hangját. A kezére pillantottam és már Lotte elkezdte csinálni a madarat. Már kb. a felénél tartottunk mikor láttam Carteren, hogy egy kicsit rosszul esik neki.

- Nagyon fáj? – kérdeztem aggódva.

- Csak egy kicsit kellemetlen. – nyugtatott meg. Odahajoltam hozzá és egy édes csókot nyomtam neki a szájára.

- Annyira szeretlek. – mondtam.

- Én is. – mosolygott.  Lottera pillantottam ő mosolygott. Biztos voltam benne hogy rajtunk vigyorgott. Hamar befejeztük a jobb kezén majd jött a bal. Azzal hamarabb végeztünk, mert kevesebbet kellet rajta beszínezni.

- Na hogy tetszik? – kérdezte.

- Nagyon jó lett… tök ilyenre gondoltam. – mosolygott.

- Akkor jó! Öhm… csinálhatnék a művemről egy képet, hogy feltegyem az oldalunkra?

- Persze csinálj csak. – vigyorgott. Megcsinálta a fotót.

Haza indultunk. A lakásukban ott volt Emily és a barátja is. Nagyon nem volt szimpi a csávó. Nem tudtam megmondani, hogy miért… de sejtettem, hogy azért mert Emily pasija. Nem örültem neki, nagyon nem.

- Helló! – köszöntött Emily. Megölelt és még puszit is adott. Meglepődtem a viselkedésén.

- Szia. – köszöntem zavaromban.

- Josh, ő itt Harry. Harry, ő itt Josh. – mutogatott.

- Csövi. – köszönt Josh.

- Hello. – ráztunk kezet. A gesztus után hátra lépett egyet és átkarolta Emily derekát és az arcára nyomott egy aprócska puszit.

- Kimentem az erkélyre cigizni. – mondta és kiballagott. Emily felrakott nekem egy forró teát és megittuk. Pár órát beszélgettünk majd Emily és a pasija elmentek a zenekari próbára. A beszélgetés közben jó fejnek tűnt Josh de akkor is haragudtam rá, mert ő nem Niall…

- Elmosogatok és utána megnézhetnénk egy filmet. – adta az ötletet.

- Rendben. Addig kiválasztom, hogy mit nézzünk.

- Jó! – hallottam a konyhából. Megnéztem milyen filmek vannak, végül a Barátság extrákkal mellett döntöttem. Kimentem a konyhába és csináltunk popcornt. Visszamentünk a nappaliba és beraktuk a filmet.  Megdobott popcornnal mire én visszadobtam. A végére mindenhol kukorica darabok feküdtek.  Ő háttal nekem szedte fel a darabokat mire én ráugrottan.

- Rwrr! – kiáltottam közbe. Ő felsikított. Egy csókkal betapasztottam a száját. A hajamba túrt. Én a combját és a fenekét simogattam végig. Szenvedélyes csókolóztunk.

- Szeretlek! – mondtam. – Örökké.

- Én is. - mondta a szerelmem és enyhe mosolyt pillantottam meg puha arcán. Egymást fürkésztük míg nem összeakadt tekintetünk.  Megint összeérintettük ajkainkat. Lassan oda emeltem a kezeimet, puha arcához és úgy csókoltam. Felültünk és onnan felkeltünk valahogyan. Csókok közt bementünk a szobájába. Lelöktem az ágyra. Levettem a nadrágomat majd maga mellé rántott. Rám feküdt és levette a pólómat is. Én is lehámoztam róla a sok ruhát majd megtörtént, aminek meg kellett. 10 óra körül el kellett indulnom. Lehet, hogy most fogom utoljára látni őt… Lekísért a kocsimhoz.

- Carter. – mondtam halkan.

- Igen? – kérdezte. Lepillantottam a cipőmre. A lábam külső részén egyensúlyoztam. A számat összedörzsöltem, nagy levegőt vettem és próbáltam elfojtani a sírást. Felnézetem rá.

- Annyira szeretlek! Ugye tudod?

- Persze hogy tudom Harold.

- Soha nem akarlak elveszíteni! – öleltem magamhoz. Erősen magamhoz szorítottam és nem akartam elengedni. Így akartam maradni örökkön örökké. Csak vele, senki mással. A pólóját megszorítottam és még szorosabban öleltem magamhoz.

- Mi az? Szeretet hiányod van?

- Nem csak… nagyon szeretlek! – mondtam majd kicsit engedtem a szorításból. Végleg elengedtem majd gyönyörű barna szemeibe pillantottam. Lehet, most látom őt utoljára. Ez a bizonytalanság megöl... – Szeretlek! – mondtam ki és megcsókoltam lassan és szenvedélyesen. Hosszan csókoltam és tüzesen. Felmelegített. Mikor abbahagytuk a csókolózást ő elmosolyodott.

Én valahogy nem tudtam mosolyogni. Legszívesebben elsírtam volna magam.

- Imádlak.

- Én is szívem.

- Szia! – intettem és beszálltam a kocsiba. Ő haza sétált és én is haza mentem. Nem tudtam aludni. Csak a holnapra tudtam gondolni. Rettegtem, hogy mi lesz.

Ötvenegyedik

Helló!:D

A gépemet még mindig nem, jó szóval kérdéses hogy mikor jön új rész...

remélem tetszeni fog a rész:))

jó olvasás és remélem hogy sok komikat fogok kapni:D jól esne^^

Leah Hewitt

Örökké titok marad?

- Mi? – kérdezte ledöbbenten.

- Igen… lefeküdtél egy másik csajjal.

- Nem… én biztos nem tettem ilyet! – próbálta magát nyugtatni.

- De igen… sajnálom.

- És kivel?

- Carter régi osztálytársával… nem emlékszel rá?

- Nem…

- Azzal a csajjal, aki odajött hozzánk a bulin. Elhívtad táncolni.

- Azzal?

- Igen… és ki fogja teregetni a sajtónak, hogy megcsaltad Carter-t.

- Mi? Miért?

- Honnan tudjam? Szerintem mihamarabb mond el Carter-nek.

- De mi van, ha mégsem fogja elmondani a sajtónak. És tök feleslegesen mondom el Carter-nek és lehet, hogy dob, mert elmondtam, és ha nem mondtam volna el, akkor nem derült volna ki és utána is együtt lennénk…

- De ha elmondja, és nem mondod el Carter-nek akkor viszont azt mondja, hogy hazudtál és az úgy csak rosszabb! Emily is ezért dobott, először mert Demi lesmárolt. Én rögtön ellöktem magamtól, de viszont te igen élvezted a helyzetet! Szóval… mond el neki.

- Nem! Nem mondom el. – felelte és a takarót kezdte el fürkészni. Pár másodpercig csend volt a szobában. – Á! Azt a rohadt! – üvöltött Harry és a fejét fogta. – Basszus! Emlékszem!

- Mire?

- Hogy mondod, hogy hagyjam abba, de félre löklek és kimegyek Alice-szel. És… megcsókolom és berángat egy idegen kocsiba… és elkezd vetkőztetni.

- Haver! Ma még tuti hogy nem kerül se újságba, se TV-be se sehova! Szóval… ma menj el Carter-hez és mond el neki. Mond, meg hogy megcsaltad és nagyon sajnálod! Nem voltál magadnál még majdnem engem is megvertél…

- Komolyan? – vágott bele a szavamba Hazza.

- Nem! Csak mond neki. Akkor biztos lesz benne, hogy tényleg nem voltál magadnál.

- Nem tudom, mi legyen… ó basszus! Nincsen gyógyszered fejfájásra?

- Öhm… gyere, adok! – mondtam és kikeltem az ágyból kivettem a gyógyszeres szekrényből a pirulát majd odaadtam neki. Kiment a konyhába és bevett a gyógyszert. Én elmentem WC-re. Bementem a konyhába Harry-hez. Ő a földön ült és sírt. Pont úgy mint tegnap. Odasétáltam hozzá és mellé guggoltam.

- Eszembe jutott…

- Mi?  -kérdeztem.

- Az hogy… a kocsi mellett állunk. Megcsókolja a nyakamat és rám mosolyog. Azt mondja, hogy „Ezt meg fogja tudni mindenki.”. Én meg megkérdeztem tőle hogy”Mit?” . Ő csak rám kacsint, a fülembe suttogja, hogy mindent elmond kettőnkről. Beszáll a kocsijába és elhajt. Én meg csak akkor jövök rá, hogy ő el fogja pofázni ezt az egész estét…

- Mekkora egy kis ribac!

- Az… de én meg egy seggfej vagyok…

- Mindketten azok vagyunk.

- Te miért?

- Elbaltáztam Emily-t…

- Mi ketten vagyunk a legnagyobb gyökerek! – jelent meg egy aprócska mosoly Harry arcán.

- Aha! Mi ketten vagyunk a világ legnagyobb kreténei… hagyunk elmenni ilyen jó csajokat.

- Ja… mondjuk az enyém még nincsen veszve.

- Szerencsére… na, kapd össze magad és akkor mond meg neki…

- Jó! – mondta Harry.

*Harry*

Összekapkodtam néhány cuccot és rohantam is Carter-hez. Még egy kicsit fájt a fejem. Az út közben gyakoroltam, hogy mégis mit fogok mondani… Mire összeállt a kép addigra oda értem. Emily nyitott ajtót, de ő már rohant is a pasijához. Máris van pasija? Niall még mindig bele van zúgva őt meg már más öleli át… szegény Nialler. Értem miért van annyira kibukva és miért adta fel ezt az egész Emily ügyet…

- Kérsz valamit? – kérdezte bájosan Carter.

- Nem… - mondtam. Csinált magának egy forró teát és leültünk a konyhába az ebédlőasztalokhoz. – Na, milyen az egyetemi élet?

- Nagyon jó! Csak sajnos sokat kell tanulni… nagyon bántam, hogy nem mentem el Niall bulijába. – mosolygott. Bárcsak én se mentem volna el.

- És a buliba mi volt? – érdeklődött. Olyan volt mintha tudná, hogy megcsaltam és direkt faggat, hogy elmondjam neki. De biztos, hogy nem tudja…

- Semmi… különös. – füllentettem. – Ittunk, ettünk, buliztunk hajnalig. – mosolyogtam. Mély lélegzettet vettem. – Mondanom kell valamit…

- Igen? – kérdezte és bele kortyintott a teába. Nem! Nem bírom neki elmondani. Már így is mindjárt sírni fogok. Nem tudom neki elmondani. Nem akarom őt elveszteni. Hihetetlen hogy elbaltáztam ezt… nélküle az életem egy nagy üres lyuk lenne. Nem bírnám ki azt, hogy nem hívhatom fel. Nem hallhatnám a hangját… nem csókolhatnám, nem ölelhetném. Nem tudnám elviselni azt az ürességet, amit ő, hagyna maga után… egyszerűen képtelen vagyok kimondani. Inkább bízok benne, hogy a csaj nem fogja ma estik elmondani a médiának. Holnap felhívom, hogy bármit megteszek azért, hogy ne hozza nyilvánosságra.

- Na, mi az? – legyintette el a kezét a szemem előtt.

- Csak annyi hogy holnap után van időpont megcsinálni a tetkódat, amit adtam neked még szülinapodra. Most hogy nem kell majd a naptól félteni… nem lesz vele sok gond. – füllentettem. Nagyon zavarban voltam.

- Ó! Ez remek! – mosolygott. Én is magamra erőltettem egy mosolyt.

- Öhm… mennem kell. Tudod, megyünk dolgozni.

- Értem. Menjetek csak. – mondta. Kikísért és én megcsókoltam. Lehet, hogy ha fogom tudni utoljára megcsókolni. Nem akartam, hogy a csókunknak vége egyen… örökké így akartam maradni. A derekát fogni és lágyan csókolni, míg ő a nyakamba karolva átölel. Érezni édeskés illatát. Szenvedélyes csókunk hosszú volt és tüzes. A nyakamról lassan levitte a mellkasomhoz a kezét. Megszorította az ingemet.

- Mennem kell. – váltak el ajkaink. Nagyon nehezen hagytam ott. – Tényleg sietnem kell. – mondtam. Ő az ingemet elengedte majd belenézett barna szemeimbe. Megéreztem a puha kezeit a sajátomon.

- Szeretlek! – suttogta és egy lágy puszit nyomott forró ajkaimra.

- Én is szeretlek. – suttogtam és elengedtem a mancsát. – Szia! – intettem és ott hagytam. Rohantam Niall-hoz. Az ajtóban várt, mint egy jól nevelt kiskutya.

- Na hogy ment? – kérdezte szinte ugrándozva. Levettem a kabátom és a cipőmet és lehuppantam a kanapéra. Ő minden lépésemet figyelte és kérdezgetett.

- Nem mondtam meg neki…

- Mi van? – kérdezte meglepve.

- Igen beszartam! Ezért inkább nem mondtam. Most felhívom a csajt, mert megadta a telefonszámát és megbeszélem vele ezt az egész ügyet.

- Mit beszélsz meg ezen? – háborodott fel.

- Azt hogy bármit megteszek, hogy ne adja oda senkinek…

- És ha azt akarja, hogy megint lefeküdjetek?

- Akkor… - mondtam és egy pillanatra megálltam. Fogalmam sem volt róla hogy akkor mit csinálok. – Olyat nem fog.

- Harry… még nem késő elmondani Carter-nek.

- Nem fogom neki elmondani! – kaptam fel a vizet. – Nem merem, éreted? Igen egy betoji nyuszi vagyok!

- Hát az vagy…

- Ezzel nem segítesz! – szóltam rá. Nem néztem fel, mert a számát kerestem a csajnak.

- Nem is akartam… na, akkor hívd.

- Jó! Már tárcsázom. – felettem és megnyomtam a zöld hívógombot. Egy mély férfihang szólt bele a készülékbe.

- Jó napot!  - köszöntem bele a készülékbe. – Lenne szíves adni Alice-t?

- Kit? Nem ismerek Alice nevű lányt…

- Komolyan? – kérdeztem.

- Igen… szerintem rossz számot hívott.

- Igen lehet. Visszhall.

- Viszonthallásra. – mondta megint a férfi és leraktam.

- Mi van? – nézett rám Niall.

- Az van, hogy egy férfi vette fel.

- Akkor próbáld meg később… de akkor rejtett számmal. Lehet, hogy látta, hogy te hívtad azt odaadta a telefont az apjának vagy valakinek, aki ott volt tőle nem messze.

- Lehet. – suttogtam lehangoltan. A telefont fürkésztem és azon gondolkoztam, hogy tuti becsapott… Vártunk pár órát és felhívtam megint csak most rejtet számon.  Akkor is ugyanaz az öregúr vette fel.

- Szóval ezt megszívtad…

- Eléggé… - mondtam és megharaptam az ajkamat.

- Harry…

- NEM! – vágtam bele a szavába. – Ne fogom elmondani neki! Érted? Soha a büdös életbe nem fogom neki magamtól elmondani. – mondtam elég hangosan. -  És nem, nem lenne egyszerűbb minden. És tudod miért nem? Azért mert akkor 100% hogy ott hagy! Azonnal. És így legalább pár napig még mellette lehetek. – mondtam a végére szinte suttogva.

- Értelek… - mondta Niall. Reméltem, hogy rájött miért nem akarok vele szakítani…

Ismét nála aludtam. Reggel nagyon félve néztünk meg a neten hogy van-e valamilyen hír.