Hetvenhatodik fejezet/2

Helló:)

Itt a következő rész második fele:DD Jó olvasást<3

Leah Hewitt

Legrosszabb este, 2. rész

Botlás botlás hátán

Sírva kerestem Cartert, de sehol sem találtam.

- Mi történt? – fogta meg valaki a vállam. Hátra fordultam és Harry volt ott.  Az ajkaimba harapva néztem le a földre. Pár könnycsepp leesett majd felpillantottam. Szipogtam párat aztán nagy levegőt véve átöleltem.

- Niall. – motyogtam.

- Mi csinált? – kérdezte megrökönyödve.

- Megbántott, nagyon.

- Gyere. – ragadta meg a karom aztán berángatott egy szobába. Zayn szobája volt. A világos barna és a piszkos fehér színek váltakoztak. Az óriási ágy a szoba közepén helyezkedett el szemben a tévével. A plafonon csak néhány pici lámpa volt, inkább az ágy melletti állólámpa világította be az egész helységet. A szoba legvégén, az ablak előtt két fotel állt közöttük egy asztallal. Az asztalon otthagyott kávéscsésze és újság kapott helyett. Nagyon szép szoba volt az biztos.

- Mesélj. – ült le az ágyra. Követtem a példáját.

- Ugyebár Niall utálja Jacket. – kezdtem. Rögtön könnybe lábadt a szemem. – És ma mondta, hogy tök kikészíti a jelenléte én ennek ellenére oda mentem Jackhez beszélni, mert mégis csak a barátom volt ameddig ő éppen mit tudom én hol dalokat vett fel. Jack ott volt nekem amikor Niall nem és ezt Niall nagyon nehezen tudja elfogadni. Talán ha 5 mondatot váltottunk egymással, és amikor hátra nézek, látom, hogy Niall készülődik. Azonnal odamegyek hozzá erre meg elkezdünk veszekedni és a fejemhez vágja, hogy… legutóbb amikor szakítottunk… - hadartam, de a sírás félbeszakított.  – akkor hiba volt utánam jönni. – borultam Harry nyakába. Harry átkarolt és finom megsimította a fejem búbját.

- Shhh. Nem lesz semmi gond. Kibékültök, meglásd!

- De annyira bunkón mondta, hogy hiba volt, hogy az elképesztő.

- Biztos bánja. – próbálta menteni szegény Niallt.

- Bánhatja is. A hiba volt akkor miért van még velem? Menjen és szeressen mást, leszarom. Valaki olyat, aki eltűri a féltékenységét…

- Hé, hé, hé! Inkább örülj, hogy féltékeny, mert az azt jelenti, hogy szeret.

-  Akkor is! Ne mondjon ilyeneket! Én sem hibáztatok senkit a múltért ő viszont folyton! És ez nagyon idegesítő.

- Beszéld majd ezt meg vele.

- Meg fogom csak azért mégis elég szar ezt hallani egy olyan embertől, akit teljes szívedből szeretsz. És csak azért mond ilyet, mert egy régi barátoddal beszélgettél…

- Te is féltékeny lennél ha Demivel beszélgetne.

- Igen, féltékeny lennék, de azért ilyet nem vágnák a fejéhez, hogy hiba volt visszamenni hozzá Tiff álszülinapi buliján…

Harry kisöpörte a szemem elől az egyik tincset.

- Nyugi, minden rendbe jön köztetek. Niall azt csak hirtelen felindulásból mondta. Nem gondolja komolyan.

- Tudom, de akkor is rosszul esik.

Megsimította kezem és a homlokomra adott egy puszit.

- Tudod, én melletted vagyok.

- Tudom. Köszönöm. – mosolyogtam rá és szorosan magamhoz öleltem és ekkor benyitott Carter.

- Emily?

- Igen? – kérdeztem kicsit nyúzottan.

- Jack azt mondta sírtál.

- Már jobban vagyok.

- Oké. – bólintott Carter.

*Carter*

- Mindjárt jövök, csak megmosom az arcom, aztán elmesélem mi volt. – állt fel Emily és kiviharzott a szobából. Miért kellett itt hagyni vele kettesbe. Haragudtam rá, hogy ennyire nem érzi át a helyzetemet. Leültem az ágyára és a lábamat kereszteztem egymáson. Harry is mellém csücsült. A számat összedörzsöltem majd rá pillantottam. A zöld szemei csillogtak. Basszus… miért ilyen helyes? Miért kívánom még mindig. Pedig ott van Frank… neki meg Jennifer. De gyűlölöm magamat. A szívem hevesen dobogott. Ilyet nem éreztem sohasem Frank-al. Az ajkaiba harapott és pislogott. Csak ez a kis pillanata is úgy vonzott. Vibrál köztünk a levegő… Mind a ketten éreztük ezt. Nem lehetett letagadni. Tudtam, hogy szeret és én is szeretem őt, de Franket is szeretem… 

Harryhez akartam érni. Meg akartam fogni a kezét. Megint érezni akartam azt a férfias illatát, ami mindig is volt neki… fagyos csönd telepedett a szobára. Csak a kinti zene üvöltése hallatszott be. Néztük egymást és a régi dolgok jutottak eszembe. Fogalmam sem volt arról, hogy ő most épp mit gondol. Csak azt tudtam biztosra, hogy meg akarom csókolni. Végül is mit veszthettek?  Szakít velem Frank? Úgysem fogja megtudni.  Vagy Hazza haragudni fog rám? De ha nem csinálok semmit, akkor az este után ugyan olyan lesz minden. Igen… meg kell csókolnom. Kifújtam a levegőt, behunytam a szememet. Amit utoljára láttam, azaz volt, hogy ő is lehunyta és egyszerre indultunk el a másik felé. Hirtelen megéreztem Harry édes meleg, puha ajkait az enyémen. VÉGRE! Már annyira hiányoztak. Rögtön megfogtam a nyakát és az egyik lábamat átraktam felette. Most ő volt alacsonyan, nekem kellet hozzá lehajolnom neki pedig fel kellett néznie. . A derekamat fogta és a pólóm alá csúsztatta izzadt kezeit. Átkaroltam és ledöntettem az ágyra. Eszembe jutott, hogy ez Zayn ágya… ha éppen arra kerülne sor, akkor itt kell csinálnunk? Tuti kölcsön adná! Most csak ő érdekelt és hogy végre megint az enyém. Ha csak erre a két percre is… a nyelvével bebocsájtást kért és rögtön megkapta. A melltartómmal kezdett el babrálni. Jól tudta, hogy kell kikapcsolni ezért hamar meg is volt neki. Én a felsőjét téptem le róla. De szó szerint. A vetkőztetés alatt folyton összeért a szánk. Csak néhány kis pillanatra térünk el egymástól, de ez kellet is a levegővételhez. Amikor rajtam már csak egy bugyi volt abba hagyta a csókolgatásomat. A kezeit levettem rólam.  Megrémültem. Mi van, ha mégsem akarja. Én akkor tuti, hogy rögtön elsírom magam. Hangosan lihegett.

- Akarod? – kérdezte.

- Most komolyan ezért hagytad abba? – tettem fel neki a költői kérdést és megcsókoltam.  Értette a célzást ezért rögtön visszahelyezte rám kezeit. A combjaimat és a fenekemet simogatta. A kezeimet a mellkasán futattam végig a kockáin át. Egészen az alsónadrágja széléig. Onnan visszamentem ugyanazon az útvonalon, mint amin lementem. Lassan a bugyi is lekerült rólam. A nadrágzsebéből elővett egy gumit és kacéran elmosolyodott. Én ajkamba haraptam majd megcsókolt. Az alsó ruhadarabjait is leszenvedtem róla és megtörtént az, amire mindkettőnknek már szüksége volt.

Lihegve zuhant rám. Átkaroltam izzadt felsőtestét és megpusziltam a feje tetejét. Lemászott rólam és én hozzá bújtam. Megütött az a bizonyos féri illat, ami csak neki volt. A kedvenc illatom.

- Ez már hiányzott.

- Nekem is - válaszolt azon a kicsit fáradt, de mégis imádnivaló rekedtes hangján.  A kezével átkarolt és magához szorított. Éreztem, hogy milyen buzgón ver a szíve.

- Akkor most mi lesz velünk? – kérdeztem.

- Mi lenne?

- Hát éljük tovább, ugyanúgy ahogyan eddig az életünket?

- Nem tudom.

- Én se… - válaszoltam.

- Akkor hogy lesz? – néztem rá.

- Passz. – fújta ki a levegőt. – Te… szeredet Fraket igaz?

- Hát… igen, de téged is.

- Értem. – mondta fájdalmasan és magához szorított egy puszi kíséretében.

- Vissza kéne menni. – szakította meg a csendet.

- Shh… - szorított magához mégszorosabban. – Jó éjt. – mondta és lehunyta a szemét. Én is nyugovóra tértem, bár nem tartott sokáig az alvásom. Más félóra múlva felébredtem, mert kint hangosodott a zene. Felpattantam az agyról, felkaptam magara a holmimat és otthagytam egyedül a szobába. Feltűnő lett volna, ha együtt jövünk ki. Nem volt kedvem senkihez és semmihez. Túlságosan zsongott a fejem. Úgy zizegtek benne a gondolatok, mint egy eltévedt, zajos méhraj.

Inkább kimentem az erkélyre levegőzni, de nem voltam egyedül. Emily is ott nézte az eget. Ha jól láttam sírt, de elképzelésem sem volt róla hogy miért.

- Jól vagy? – léptem mellé.

- Persze. - törölte le a könnycseppet a szeméről.

- Biztos?

- Aha. – bólintott. – Na, mi van akkor most ti? – kezdett tapogatózni. Eddig nem is gondoltam bele, de ezzel a mondatával eljutatta a tudatomig, hogy igen, megcsaltam Franket. Megcsaltam azt az embert, aki tényleg nagyon szeret engem. Eszembe jutott, hogy éreztem magam mikor Harry csalt meg engem. Vajon Franknek is akkora fájdalmat okozna?  Sajnos igen és én ezt megtettem.

Nem tudtam tovább tartani magam, elkezdtem zokogni.

- Hé. – ölelt át.

- Nem tudom, mit csináljak! – sírtam.

- Hogy érted?

- Én… én… én szeretem Franket, nagyon. De…

- De Harryt is. – fejezte be a mondatom.

- Ühüm… - zokogtam tovább. Pár percig vigasztalgatott majd eltolt magától. Mélyen a szemembe nézett és halványan elmosolyodott. A mosolyába nagyon sok gond és teher volt. Éreztem, hogy neki is nagyon nehéz most, elég lenne neki a saját baja, mégis inkább velem foglalkozik.

- Maradj Frankkel. – nézett bele a szemembe. Őszintén azt akarta, hogy vele legyek és ez nagyon ledöbbentett.

- Mi? Miért? Hiszen utálod! Harry párti vagy! – hebegtem.

- Harry már kétszer megcsalta a barátnőjét. Tök mindegy hogy téged csalt e meg vagy egy olyan lányt, akit nem is szeret, de megtette. Ha már kétszer volt hozzá mersze, lesz harmadszorra is. Frank viszont úgy vigyáz rád és óv téged, mintha az élete múlna rajta.

- De én is megcsaltam Fanket! Akkor most…

- Nem. – vágott közbe. – Egyszer mindenki hibázhat, kétszer már nem. – fürkészett fájdalmasan.

- Akkor Frank?

- Akkor Frank. – biccentett.

- Akkor most beszéljünk rólad. Mi a baj?

- Én kétszer hibáztam.

- Hogy érted ezt? – néztem.

- Ugyebár Finnel jött Jack is. – kezdte és egy hatalmas könnycsepp folyt végig az arcán.

- Igen. – bólintottam félve. Könyörögve rám nézett, hogy ne keljen kimondania azt, amit sejtettem, tudtam, de reménykedtem benne, hogy nem jól gondolom. Magamhoz húztam. A vállamba temette arcát és erőtlenül átkarolt.

- Lefeküdtem vele. – nyögte ki végül. A szívem összeszorult és kattogott az agyam, de erre nem tudom mit mondani. Niallt szereti ez egyértelmű, de akkor miért feküdt le Jackkel?

- Miért? – nyögtem ki végül.

- Elkezdtünk nosztalgiázni és… és… - nem tudta befejezni, mert sírógörcsben tört ki. Tudtam, hogy nem kell semmit sem mondanom. Elég neki az, ha átöleltem és megvárom ameddig befejezni a sírást. Igazából nem is tudtam volna neki mondani valami hasznosat, csak valami sablon szarságot hogy

„ne félj, minden rendbe jön” és egyéb társai. De ez ilyenkor nem segít… semmi sem segít ilyenkor. És mivel nekem is friss volt a problémám én is elbőgtem magam. Így történt, hogy Zayn erkélyén egymás nyakába borulva sírtunk, hogy mekkora gyökerek vagyunk, hogy elcsesszük ezt a szép életünket. Hát igen…

Körülbelül egy percig csak az eget bámultuk aztán kopogtak a nyitott ajtón. Jenifer állt ott.

- Torta, gyertek. – nevetgélt és kezével is intett egyet. Mi szófogadóan és erőltetett vigyorral bementünk.

Emilyhez rögtön oda ment Jack hozzám meg Harry.

- Majd beszélnünk kell erről az egészről. – nézett mélyen a szemembe. Én csak bólintottam egyet aztán figyeltem, ahogyan az óriási tortát elfújja a szülinapos.

A torta mesésen nézett ki. Nem tudom Zayn honnan szerválta, de nagyon bejött.

 Tiffet ezután Zayn átöleli és hossza megcsókolja. Borzasztóan boldognak tűntek. Nekik eszükbe sem jutna mással lefeküdni, mi meg…mindegy.

Mindenki odaadta neki az ajándékát(én és Emily is elfelejtette elhozni az ajándékot) majd Harry kihívott a már sokat megélt erkélyre...

Hetvenhatodik fejezet/1

Sziasztok:))

Ez a rész nagyon hosszúra sikeredett így több részből fog állni:D

Jó olvasást<3

Leah Hewitt

Legrosszabb este, 1. rész

Veszekedés

Délben keltünk fel Niall telefonjának csörgésére. Zayn hívta, hogy a buli előtt menjünk át hozzá segíteni, megcsinálni a buli cuccokat. Mi jó barátokhoz híven már 4-e odamentünk. Engem elküldött Carterért, hogy majd vele tartsuk fel Tiffanyt ameddig nem hív minket fel, hogy jöhetünk. Fél ötre értem oda Carterrel Tiffanyhoz. Ő totál kiöltözve, elegáns hajjal és gyönyörű alkalmi sminkel várt minket. Nem értette minek vagyunk itt.

Izgatottan nyitotta ki az ajtót, de amikor meglátta, hogy csak mi vagyunk azok lefagyott az arcáról a mosoly.

- Zaynt nem láttátok? – nézett ki köztünk.

- Neked is szia. – nézett rá Carter. – Mi is örülünk neked. – folytatta erősen azzal a céllal, hogy majd ettől Tiff kicsit visszafog a „hol van Zayn, más nem érdekel most” stílusából. Hát kicsit benézte.

- Azt mondta 6-ra itt lesz. – nyafogott csinos barátnőnk.

- Fél 5 van! – szegetem rá a tekintetem némi hitetlenséggel. Komolyan úgy gondolja, hogy másfél órával előtte már itt lesz Zayn? Picikét tündérmeséhez hasonlítja az életét...

- Gyertek be. – sóhajtott csalódottan. Bementünk a házukba.

- Szüleid? – kérdeztük Carterrel tökéletesen egyszerre.

- Mexikóban terelgetik a birkákat. – forgatta meg szemeit. – Na jó, a Mexikói-öböl partján süttetik a hasukat, mert idén van a 20. évfordulójuk és úgy gondolják ezt meg kell ünnepelni 20 egész nappal amit ott töltenek.

- Mikor mentek el? – vontam fel a szemöldököm.

- Egy olyan másfél hete.

- Nem félsz itthon egyedül? – faggattam tovább. Ezen minkét barátnőm felnevetett.

- Néha, főleg este. – vallotta be. – Már 8-kor ágyban szoktam lenni kivéve, amikor itt van Zayn.

- Aha, és így hova mentek? – érdeklődött Carter elég átlátszóan, de Tiffnek nem esett le.

- Szerintem elvisz vacsorázni. – húzta ki magát.

- És hova? Jobban ki vagy csípve, mint a díjátadón. - fürkésztem mázolt arcát.

- Bocs hogy csinos akarok lenni! – kérte ki magának. – Mindegy… minek jöttetek amúgy?

- Tudod… - kezdtem. Ki kellett valamit gyorsan ötleni.

- Zayn mondta, hogy… - folytatta Carter. – jöjjünk ide, mert…

- Ő nem tud elmenni veled vacsizni ma és minket küldött maga helyett. – motyogtam el végül és egy 1000 wattos mosollyal koronáztam meg ezt az egészet. Carter tág szemekkel felém fordult és amolyan” na, ezt nem kellett volna” nézéssel ajándékozott meg.

- Nem, Zayn nem mondhatta le! Már tök régóta szervezi ezt a vacsit!

- Honnan veszed, hogy vacsi?

- Mert tudom! – förmedt ránk. – Egyszer itt aludt és akkor valakivel beszélt telefonon. A féltékeny énem előjött, majd amikor fürdött fogtam magam és a telefonjáról megint felhívtam azt a számot és kiderült, hogy egy rohadt elegáns étteremben kérdezősködött a kajáról!

- Lehet, hogy rájött erre és most ezért mondta le. - gondolkoztam.

- Igen? – kezdte el rémült szemekkel Cartert fürkészni. Carter érezte, hogy most Tiffany lelkiismeretére hatni lehet.

- Biztos ezért. – helyeselt.

Tiff kétségbe esve az előszobában lévő tükörre nézett. Nagy sóhajjal intett nekünk és csalódottan felment a szobájába. Reméltük, hogy átöltözni indult…

Mikor felért Carter rám förmedt.

- Muszáj volt szegénynek azt beadni, hogy Zayn lemondta a randit?

- Bocs, én legalább mondtam valamit! – vágtam vissza.

- Akkor is, tudod, hogy ha Zayn valamit lemondd, főleg ha Tiff is benne van, akkor igazán nagy gond lehet. Pl. zombi apokalipszis vagy egy halálos járvány járja a világot, de várj! Zayn akkor is eljönne érte, hogy elvigye egy bunkerbe!

- Jó, akkor meg se szólalok többet előtte. – forgattam a szemeim.

- Jó sértődj meg!

- Nem sértődtem meg… csak… csak… csak…

- Csak beragadt a lemez. – mosolygott aztán én is elröhögtem magam. – Mindegy… legalább lemossa magáról a vakolatot.

- Szerencsére, kicsit sok volt a smink.

- Csak egy picit… - röhögött. Tiff két perc múlva lent volt melegítőben, még a gimis gólyatáborunk pólójában, felkötött hajjal és semmi sminkel.

- Szomorúnak tűnsz. – fürkésztük.

- Talán mert az vagyok! – förmedt ránk. – Nézzünk valami filmet csokival. – ajánlotta fel. Mi helyeseltünk majd bevonszolta magát a nappaliba, de szó szerint. Dobálta a végtagjait és eléggé hisztisen nézett ki. Nem tudunk mit nézni aztán felajánlottam, hogy Dextert nézzük. Én tök örültem neki és rögtön le is töltöttem egy részt. Negyed hatra lejött aztán néztük tovább. Nagyon izgalmas volt. Egy óra múlva még mindig semmi jelt nem kaptunk arról, hogy mennünk kéne. Fél 7-kor viszont Niall írt SMS-t hogy jöhetünk, minden kész.

- Nem megyünk el esetleg a mekibe? – kérdeztem. Carter tudta, hogy miért kérdem így támogatott a diétája ellenére.

- Ti menjetek nyugodtan, inkább itthon maradok és várom, hogy haza jöjjenek anyuék.

- Na, gyere már. Tök jó lesz. – noszogatta Carter.

- Nem tudom, mg fel kéne ahhoz öltöznöm…

- Nem probléma! Megvárunk. – bólogattam. Tiff ismét a végtagjait dobálva felment a szobájába átöltözni, mi addig kitaláltuk, hogy lehet. Igazából tényleg szívesen ettünk volna mekis kaját ezért úgy döntöttünk, hogy tényleg megvesszük és megesszük, a hamburgereket aztán megyünk csak Zaynhez. Tiff 25 perc múlva jött le, most már normálisan és nézhető formában.

- Mehetünk. – húzta fel az egyik kék-szürke deszkás cipőjét. Mi is felöltöztünk(kint szakadt a hó) aztán beültünk a kocsiba. Elmentünk Zaynhez legközelebb eső mekihez, jól bekajáltunk (én ettem meg Tiff és Carter maradékát is).

Niall már csörgött, hogy hol vagyunk ennyi ideig. Feleslegesnek tartottam elmesélni, hogy ettünk, és ha el is mondtam volna tuti kérte volna, hogy hozzak kaját neki. Imádom, de lusta lettem volna megint végig állni a sort egy nyavalyás sajtburgerért. Már korom sötét volt, amikor lekanyarodtunk Zayn utcájába. Tiffany fel sem nézett az ölébe ejtett kezéből. Szerintem a lemondott „vacsoráján” töprengett.

- Miért vagyunk itt? – nézett fel amikor lekanyarodtunk a garázshoz.

- Itt van Niall és azt írta üzibe hogy ugorjak be hozzá.

- Mi van? Zayn inkább Niallal tölti az idejét? Mekkora egy köcsög! – szalad ki a száján, de látszott, hogy nagyon nem bánta meg. Carter megint azzal az „ezt most miért kellett pillantással nézett rajtam végig”. Tiff hátra dobta magát és karját átfonta maga előtt. Először dühösen nézett egy pontot, de aztán lefolyt egy könnycsepp. Megrémülve bámultuk.

- Gyere. – ragadtuk meg a karját.

- Nem akarok bemenni hozzá. – fakadt ki és még jobban sírt. Carter megint rám nézett és legszívesebben elküldött volna a francba.

- Zayn nincs itthon. – próbálta meg Carter menteni a menthetőt.

- Ja, persze.

- Gyere már! Van, bent egy kis meglepi. – próbálkoztam.

- Emily, inkább maradj csendben! – rázta a fejét Carter. Kicsit ideges volt… kicsit. – Figyelj, - vette inkább ő kezelésbe a hisztis Tiffanyt. – Zayn tényleg bent van. – erre a mondatra Tiff még jobban sírni kezdett. – De csak mert, beteg igazából és nem akarta, hogy aggódj. Niall ezért van nála, hogy ápolja.

- De ha nem akar látni, akkor miért visztek be.

- Fél, hogyha így meglátod, akkor kidobod.

- Miért dobnám ki, azért mert beteg? – fújta ki az orrát.

- Csak gyere be! – fogtuk karon és kirángattuk a kocsiból. Nagy nehezen bement. Tiszta csend volt csak Niall hangját lehetett hallani.

Rögtön bementünk a nappaliba.

- Meglepetés! – üvöltöttük mindannyian. Zayn ott állt a milliónyi vendég legelső sorában középen, egy  nagy csokorral a kezében.

- Boldog szülinapot. – ment oda hozzá majd megcsókolta. Tiff totál lefagyva állt, azt se tudta merre nézzen. Nagyon sokan voltak. Csomó híresség, ismerősök, barátok. Mindenki, akivel kicsit is jóba voltunk. Még Jack is…

Jack felém nézett és észre vette hogy nézem. Elmosolyodott és én is. Ekkor megéreztem Niall kezét magamon, jó erősen magához húzott és hosszan megcsókolt. Ebben nem volt sok érzelem, sőt… zz amolyan „enyém vagy és ezt meg is mutatom Jacknek” csók volt. Niallnak ezt az énjét utálom.

- Szia. – köszöntem mikor végre abbahagyta a menősködést.

- Hogy telt a napod? – érdeklődött és kézen fogott.

- Jól. – bólintottam. – Neked?

- Jobban is telhetett volna.

- Mi történt?

- Jack. – felelte undorral az arcán.

- Mi csinált?

- Semmit, csak maga a jelenléte…

- Jóba van Tiffanyval. - vettem a védelmem alá.

- És veled is. – lökte oda kicsit bunkón.

- És?

- Mindegy. – legyintett.

- Na, megyek. Köszönök Bellának, úgyis olyan rohadt rég láttam. - vigyorogtam.

- Oké.  - biccentett és elengedett.  Gyorsan odamentem Bellához és hátulról átöleltem.

- Bella! – nevettem.

- Emily! – mosolyodott el. Megfordult és ismét átöleltük egymást.

- Olyan rég beszéltünk! – szomorkodtam.

- Hát igen. A suli mellett nagyon nehéz időt szakítanom.

- Ennyire nehéz lenne a fősuli?

- Aha, nagyon sokat kell tanulnom. Tudod, hogy a műv.töri amúgy sem ment, most meg főképp. Olyan magas szinten tanuljuk. Behalok.

- Hát az szar.

- Csak egy kicsit. – legyintett. – De akkor eljössz majd a kiállításomra?

- Persze! – bólogattam.

- Jack nagyon néz. – mosolygott rám rejtelmesen.

- Azért van a szeme nem?

- Menj oda hozzá és beszélj vele.

- De Niall nem szeretné. Nagyon nem.

- És ha Niall nem szeretné, hogy levegőt vegyél, nem veszel? Jack a barátod! Amúgy… már kezd összejönni neki egy másik lánnyal.

- Ezt honnan tudod?

- A csaj is rajzos. Én hoztam őket össze.

- Ja, értem. – bólintottam.

- Szóval fog maga és menj oda hozzá és beszélgessetek.

- Rendben. – bólogattam. Megfordultam és egyenesen Jack felé indultam. Niall éppen az egyik ismerősével beszélgetett (nem ismertem).

- Szia. – köszöntem Jacknek, amikor odaértem. Nagyon meglepődött.

- Helló! – mosolyodott el féloldalasan. – Hogy vagy? – érdeklődött.

- Jól. – mosolyogtam rá. – És te?

- Nagyon jól vagyok.

- Hallom, kezd egy csajjal összejönni valami.

- Ja, Bella mesélt mi!

- Mesélt. – bólintottam.

- Te meg kibékültél Niallal.

- Bella mesélt?

- Nem Alexa. – vágta rá vigyorogva.

- Ó, de gondolom az újságokban is láttad.

- Igen, de csak egy nappal később.

- Értem… - motyogtam. Hátra néztem és csak azt látom, hogy Niall éppen a kabátját veszi fel. – Bocs. – mondtam igazából Jacknek, de rá se néztem. Azonnal Niall felé igyekeztem.

- Niall, hova mész?

- Haza. – vágta rá eléggé mogorván.

- Miért? Hiszen csak 5 perce jöttünk.

- Pont ez az! 5 perce sincs, hogy elmondtam, hogy Jack idegesít, és hogy ne menj oda hozzá erre te csak azért is oda mész.

- Most ez a bajod? Hogy egy régi barátommal beszélgetek?

- Igen, mert tudod miatta szakítottunk akkor.

- Nem! Azért szakítottál velem, - mondtam kiemelve a „szakítottál velem” részt. – mert te meghülyültél!

- Én hülyültem meg? – kérte ki magának. - Mondunk igen, utánad mentem. Ez tényleg hülyeség volt. – szalad ki a száján. Nekem elakadt a szavam. Mérhetetlenül megharagudtam rá.

- Tudod mit? Jobb hogy elmész. – hagytam ott sírógörccsel. Niall a kezem után kapott, de szó nélkül kirántottam a csuklómat és elviharzottam.

Alig bírtam megemészteni a szavait. Borzasztóan fájtak…

Hetvenötödik fejezet

Helló:33

Végre megint lesznek új részek^^

Bocsi hogy eddig elhúzódott, de emiatt egy picikével hosszabbrészt hoztam a szokásosnál:33

A mellékszereplők köre egy emberrel nőtt szóval nézzétek majd meg:33 

Na jó olvasás<3

Leah Hewitt

Reggel Niall mellettem ült és a szemét törölgette. Ő is most kelt.

- Jó reggelt! – motyogtam rekedt hangon.

- Ó, jó reggelt! Felébresztettelek? – fordult felém.

- Nem. – dőltem bele az ölébe. Egy pillanatig egymás szemét csodálatuk majd odahajoltunk egymáshoz és egy édes, jó reggelt-csókot váltottunk.

- Csináljak reggelit?

- Mary?

- Már elment.

- Honnan tudod?

- Onnan hogy fél 11 és ilyenkor már nem szokott itt lenni. – vágta rá olyan hangsúllyal mintha ezt tudnom kéne.

- Ja, akkor inkább nem ebéd kéne?

- Akkor rendelünk kaját.

- Oké. – mosolyogtam és megcsókoltam ismét. – Amúgy, hányadikán is lesz pontosan a díjátadó?

- November 23.

- Egy nappal Tiffany szülinapja előtt. – motyogtam igazából magamnak. Így könnyebb megjegyezni, mert valamihez tudom viszonyítani.

- Jó hogy mondod, 24.-re se tervezz semmit, mert akkor lesz Tiffnek egy meglepetés buli. Zayn szervezi. Mondta, hogy csak elfelejtettem.

- De nem az volt a bulija, amikor mi összejöttünk?

- Igen, mi úgy tudtunk pedig az csak egy álbuli volt, hogy mi kibéküljünk.

- Kis sunyik.

- Azok. Tök ledöbbentem.

- De akkor neked mit mondtak miért nem akkor tartják majd meg?

- Mert akkor Tiffanynak nagyon fontos dolga lesz a sulival kapcsolatban. – forgatta a szemeit.

- Kis hazudósak.

- Azért örülök, hogy úgy lett.

- Én is. – bólintottam majd forró csókkal lezártuk ezt a beszélgetést. Tök mindegy hogyan vagy miért volt az a buli, a lényeg ugyanaz. Összejöttünk ismét.

- Szóval, mit szeretnél enni?

- Kínai? – vetettem fel. Niall erre fintorogni kezdett és eléggé szenvedő hangot adott ki.

- Mexikói?

- Persze, hogy a budi ajtó kilincse kézről kézre járjon… felejtsd el.

- Akkor pizza. – mondta.

- Pizza. – bólintottam. Fél óra múlva megrendeltük a két óriás adagot. Egy gyrosos nekem és egy csípős neki. Délre meg is érkezett. Addig mindketten pizsamában röhögtünk magunkon, ahogyan táncolunk a zenecsatornánk lejátszott zenékre.

- Tessék. – tette le az ölembe a forró dobozos pizzát. Kinyitottam és megcsapott a finom, forró illat. Mélyen a tüdőmbe szívtam aztán leszakítottam az egyik szeletet és habzsolni kezdtem.

- Csere? – kérdezte Niall tele szájjal. Megráztam a fejem és tovább tömtem magamat. – Miért? – ráncolta a szemöldökét.

- Nem bírom a csípőset. Az meg csípős. – mutattam a pizzás dobozra.

- Attól még adhatsz nekem. – mosolyodott el. Nagyot sóhajtva odaadtam neki két szeletet. Puszit küldve megköszönte. Minden felettünk aztán felhívta a főnöke hogy most azonnal menjen munkába. Niall csak kinevette, de végül bement a munkába. Közbe haza dobott. Nagyon ledöbbentem, amikor Carter egyedül volt otthon. Nem volt ott Frank. Kicsit furcsálltam.

- Frank? – néztem Carterre, aki a nappaliban magolt.

- Meccse van.

- És te miért nem vagy a koleszben?

- Hát…öhm… kitettek.

- Mi? Miért? – ülte le mellé totál ledöbbenve.

- Bevittem oda Franket pedig nem lett volna szabad, plusz megsértette még egy szabályt. – nevetet fel kínosan.

- Komolyan?

- Aha, szóval mostantól sokat leszek itthon. – mosolygott. Igen! Lehet, hogy rossz barát vagyok, de ennek nagyon örültem. Akkor délutánonként itt lesz, és végre együtt lehetünk! Ez az!

- Hát ez szomorú. – tettem a sajnálatot. – Azért örülök neki. – bólogattam.

- Én is. Nem bírtam a szobatársakat. – rázta a fejét komolyan. Még beszélgettünk aztán bement a szobájába tovább tanulni.

* 2 nap múlva *

Éppen a tv előtt döglöttem mikor megcsörrent a telefon. Tffany keresett.

- Szia. – vettem fel a telefont.

- Segítened kell! – kezdet köszönés nélkül. – Tudod, most lesz a díjátadó és meghívott Zayn. És nincsen egy göncöm sem, de komolyan. Így nem jelenhetek meg mellette. Ki fognak az újságok cikizni. – hadarta, és ha jól hallottam a sírás határán volt. Szegény..

- És?

- Gyere el velem most azonnal vásárolni!

- Hova menjünk?

- Mindegy. De engedj be, kezdek itt kint fázni.

- Mi van? Hol vagy?

- Az épület előtt ahol laktok. Nem tudom, a kódot szóval engedj be.

- Jó, jó. – pattantam fel a kanapéról. Gyorsan kinyitottam neki az ajtót majd 2 percen belül kopogott. Kinyitottam neki a bejáratot. Nagyon divatosan nézett ki. Minta egy címlapról lépett volna ki. Egy barna bakancsot viselt, norvég mintás leggings-szel. Egy fehér kötött pulóver fölött szürke derék alá erő kardigán volt, az felett pedig egy rövidebb khaki színű kapucnis kabát. Kötött, vastag szürke sál és ezzel megegyező kötött sapkát viselt. A dús fekete haja a vállára omlott és a frufruja szépen el volt egyengetve homlokán. Hangsúlyos barna szemével nagyokat pislogott felém.

- Na, ma még elindulunk? – kérdezte kicsit türelmetlenül.

- Persze, rohanok átöltözni. – fordultam meg a szobám irányába majd besiettem.  Én egy világoskék csőnadrágot vettem fel egy fekete vászonkabáttal, fehér sállal és fekete eszkimó cipővel. Tiffany mellett mindig kisebbségi érzésem lesz. Ő sokkal szebb és sokkal jobb ruhái is vannak. Jó, ez így nagyon hülyén hangzik, de akkor is. Féltékeny vagyok…

Körülbelül 20 boltba jártunk, de Tiffany nem találta meg az igazi ruháját. Nagyon ki akadt. Végül sikerült egy kicsit lenyugtatnom és beültettem egy kávéra a Starbicks-ba. Tiff épp azt ecsetelte mennyire várja a szülinapját, mert Zaynnel lesz egész nap és mondta neki, hogy este majd lesz, valami meglepi és biztos benne, hogy vacsorázni viszi, hogy egy kicsit teljesen egyedül legyenek. Kicsit meg fog lepődni amikor Zayn házában közel 100 ember fogja őt meglepni…

- Úristen! – motyogta miközben kifelé bámult az ablakon.

- Mi az? – kérdeztem.

- Ott! Látod szemben az a kirakatot?

- Igen. – bólintottam és elkezdtem fürkészni.

- Azt a ruhát nézd! – mutogatott. Egy királykék ruhára mutatott. Földig érő, hosszú ujjú ruha volt nagy dekoltázzsal. Egy öv díszelgett a derekánál kiegészítőként. Több kiegészítőt már nem bírt el a ruha. Igazán csodás volt és Tiffanyhoz illett.

- Indulunk megvenni. – állt fel az asztaltól. Már a kabátját cipzárazta be. Gyorsan én is felugrottam és rohantunk át az üzletbe. Tiffanyn csodásan állt, pont mintha ráöntötték volna. Az ára elég vad volt, de Tiffanyt nem tudta ez a kis apróság megállítani. Miután végre megvettük elégedetten ment haza.

*November 23.-a*

A díjátadó napja. Tegnap este néztem meg milyen díjátadóra is megyek. A The Brit Awardsra. Megnéztem a jelölteket. A legjobb brit banda, a legjobb brit album és a legjobb brit dal(LWWY) kategóriában jelölték őket. Néha alig hiszem el, hogy én is ott leszek Niall Horan barátnőjeként. Kicsit furcsa mg, pedig hozzászokhattam volna már…

8-ra kellett odamennünk mert Niall be fogok vonulni. Nagyon meglepődtem mikor megkért. Tiffany is Zaynnel vonul, így mindketten egymás szavába vágva ujjongtunk mikor megkértek minket erre. Fél 8-ra Niall értem jött, elvitt a One Direction székházába majd megvártuk ameddig a többiek is odaérnek. Utána együtt mentünk limuzinnal.

- Emlékszem milyen nagy csalódás volt az első limuzinos utazásom. – nosztalgiázott Zayn. – Arra számítottam, mint a klipekben szokott lenni, hogy 10 fürdőrucis csak körülöttem ül, valami megfizethetetlen pezsgő a kezemben és finom mártogatóst eszek miközben ott kényeztetnek a lányok. Erre mi volt, 4 srác, sör és azzal hülyéskedtünk hogy kinézünk a tetőablakon és trágár szavakat kiabálunk ki… - fejezte be röhögve. A srácok is elnevették magukat és mind hozzátett még valamit hogy mit csináltak. Jobb lett volna, ha nem tudom meg, de mindegy. Jenifer vihogva hallgatta őket. Szerintem neki is felfordult a gyomra tőle, de többet ért neki hogy végre rá figyelnek a srácok, minthogy igazat mondjon… mindegy.

Negyed kilencre értünk oda. Rögtön indulhattunk a vörös szőnyegre. Nagyon kiszolgáltatottnak éreztem magam és ezt Niall is észrevette. Egyszer sem engedte el a kezem, folyton figyelt és néha tett megjegyzéseket a fotósokról, jegyzetelő riporterekről és a visongó rajongókról csak hogy feloldódjak.  Sajnos nem igazán sikerült, de mindegy. A vörös szőnyeg végén a díjátadó házigazdája várta őket. Mikorra megérkeztünk rögtön kérdésekkel bombázták őket. Mikor lesz új album, és ha igen milyen dalok lesznek rajta, mit várnak a showtól és a többi sablonkérdés. Én már azt hittem mehetünk, de akkor a szerelmi életünkről kezdtek el beszélni…

- Látom Emily, közted és Niall közt minden a legnagyobb rendben. – mosolygott a csajszi.

- Igen, nagyon jól megvagyunk.

- Ennek nagyon örülünk. Ti Tiffanyval már régóta ismertétek egymást igaz?

- Igen, nagyon jó barátok voltunk/vagyunk.

- A fiúkkal hogy találkoztatok?

- Koncerten.

- Szerelem előlátásra?

- Nem. – ráztam a fejem vigyorogva.

- Niall részéről?  - faggatott tovább pofátlanul.

- Részemről sem első látásra szerelem volt… - vágta rá gyorsan, mielőtt elkezdtem volna valami hülyeséget motyogni.

- És Tiffany nálatok? – fordult Zaynék felé. Mindketten kimértek és távolságtartóak voltak.

- Egyikünk részéről sem első látásra szerelem volt. – válaszolta Zayn komolyan. A hölgy látta hogy nincsenek beszélgetős kedvükben ezért inkább ment tovább Jenifer-Harry pároshoz.

- Ugyebár Harry te szeptemberben még mással voltál. Nem túl gyors ez?

- Nem hiszem, hogy túl gyors lenne. Mindketten hamar túlléptünk. – válaszolta komoran. A torkom összeszorult és a fülemben csengtek Carter szavai: „Szeretem. Csak… Harryt is.”

- Akkor nem volt nagy szerelem? – kérdezősködött tovább.

- De, nagyon szerettem őt. – nézett le a földre. - És ő is engem csak hát… mindegy. – nézett föl egy hatalmas műmosollyal.

- De most már enyém Harry szíve. – nyávogta és intenzíven rám nézett. Ez jelzés akart lenni? Áhh, dehogy…

- És Liam neked most van valakid?

Megkaparta torkát és idegesen gondolkozni kezdet. A másodperc tört része alatt egy döntést hozott, amit azonnal ki is mondott.

- Igen.

Erre a válaszra senki nem számított. A hölgy is ledöbbent, én örült vigyorgásba kezdtem, a fiúk is halványan mosolyogtak, Tiff alig hitte el és Jenifer is nagyon kiakadt.

- Csak nem a szőke hajú szépség, akivel néhány napja láttunk az utcán.

- De, ő az. – bólogatott.

- Hát ez remek. – bólintott vidáman. – És Louis, a te barátnőd hol maradt?

- Nem tudott eljönni.

- Hát ez szomorú, de jó szórakozást és sok szerencsét. Szurkolok nektek. – intett és máris ment a következő énekeshez. Mentünk tovább majd bementünk egy épületbe, ami onnan egy másikba nyílt. Beléptünk az ajtón és megpillanthattam a backstage-t. Csomó híresség ült kerekasztal körülötti kanapékon. Értelem szerűen minden sztárnak és kísérőinek külön helye volt. Már javában ment a piálás és a beszélgetés. Mi az óriási terem közepén kaptunk helyet. Azonnal lepakoltunk aztán jöttek is oda hozzánk. Conor Maynard, Selena Gomez, Taylor Swift, Ed Sheeran és még egy csomó olyan ember, akinek imádom a zenéjét.

- Helló! – jött oda Justin.

- Sziasztok! – köszöntek a srácok Justinnak és a mellette lévő csajnak.

- Ő itt Sandra. – mutatta be nekünk Justin a kísérőjét.

- Sziasztok. – köszönt nagyon vidáman. A srácok ezután csevegni kezdtek és mi 4-en is. Sandra nagyon jó fej, nagyon nem érdekli mások véleménye és egy kicsit dilis, de jó értelemben véve. Élvezi a huszonévesek felhőtlen életét, főleg úgy hogy Justinnal jár. Még nem publikus. Azt hinné, az ember egy lányt zavarna, ha a pasija nem vállalja fel, de Sandrát egyáltalán nem zavarja. Úgy gondolja neki pont elég az, hogy ő tudja.

9-kor kimentünk a hatalmas nagy stadion szerűségbe és a névre szóló asztalokhoz leültünk. A Muse nevű zenekar megnyitotta az átadót aztán kezdődött az őrület. Az énekesek váltották egymást a színpadon, egyre több díjat osztottak ki. A legjobb brit női előadónak járó díjat Adele vitte el, a legjobb brit dal az Ed Sheeran „The a team” száma volt, a legjobb brit albumért ismét Adele zsákmányolta be a kis szobrocskát, a legjobb brit bandának szóló díjat természetesen a One Direction nyerte. Hihetetlen érzés volt élőben látni, hogy mennyire örülnék neki és utána meg is fogni a szobrocskát. Nagyon sok sztárral beszélgettem és rá kellett jöjjek mind nagyon aranyosak és nincsenek elszállva maguktól. Mind úgy viselkedtek velem mintha mindketten totál normálisak lennénk és csak egy buliban találkoztunk. Furcsa volt…

Az After Party-n is ott kellett lennünk. Igazából semmitől sem különbözött a backstake-ban lévő hangulattól. Mindenki ugyanúgy ivott és beszélgetett mindenkivel. Én kifejezetten élveztem az egészet Tiffanyval ellentétben. Ő egész végig ideges volt a sok fotós és újságíró miatt. Félt, hogy kicikizik, vagy esetleg valaki beszól neki valamit. Kicsit túlstresszezte ezt…

Jenifer viszont nálam is jobban élvezte ezt az egészet. Minden újságírónak olyan őszintén válaszolt mintha a legnagyobb bizalmasával beszélgetne és mindig Harryn lógót, hogy minden egyes képen szerepeljen.

Harrynek végre lett két perc nyugalma, mert Jenifer kiment a mosdóba. Rögtön odajött hozzám.

- Már jobban vagy? – fürkészett. Nem értettem mire érti ezt.

- Hogy érted? Miért ne lennék jól?

- Csak Niall mesélte, hogy a nagymamáddal baj volt és hogy eléggé kiborultál. Tudom, hogy ezt most nagyon közhelynek fog tűnni, de rám számíthatsz. Ha szomorú vagy nyugodtan hívj, megyek.

Muszáj volt elmosolyodnom. Annyira kedves tőle hogy aggódik.

- Köszi, aranyos vagy. – néztem rá. Nyitotta a száját, hogy kérdeni fog valamit, de inkább hagyta és szavak helyett átölelt. Nyakába fúrta a fejem és beszívtam férfias illatát. A kezét a hajamra tette és egy picit megsimogatta. – Te is számíthatsz rám. –suttogtam a fülébe.

- Tudom. – motyogta megviselt, rekedtes hangon. Amikor elengedtünk egymás mélyen egymás szemébe néztünk és még megköszöntük szavak nélkül egymásnak, hogy számíthatunk egymásra. Aztán a szép baráti pillanatot Jenifer idióta vihogása szakította meg. Harrybe karolt és szúrós tekintettel méregetett.

- Harry, akkor holnap hányra menjek át hozzád?  - érdeklődött jó hangosan, csak hogy tisztán halljam, hogy ő bizony Harrynél lesz.

- Ma este úgyis nálam alszol nem?

- Jaj, tényleg! – tetette a hülyén. – Ki ment a fejemből. – fürkészett. Szerintem a reakciómat akarta leszűrni, de csak szánalmasnak bizonyult. Niall jött mellé, átkarolt és a fejemre adott egy puszit.

- Itt az innid. – nyújtott felém egy koktélt.

- Köszi. – vettem át. Jenifer felvont szemöldökkel figyelte az eseményeket és rá kellet, jöjjön, hogy eszem ágában sincsen Harryvel kavarni miközben ott van nekem Niall…

Este 4-kor indulunk haza a buliból. Rögtön aludni mentünk, mert mindketten hullafáradtak voltunk.