Ötvennyolcadik fejezet

Sziasztok!

Végre szünet:D Yepp:3

Ma végre volt időm befejezni a rész. Ez elég hosszú lett kárpótlásért hogy mostanában keveset voltam. Bocsi tényleg de mostantól próbálok többet foglalkozni a bloggal. Szóval itt az új rész remélem tetszeni fog^^

Jó olvasás és kellemes szünetet. 

by: Leah Hewitt

Te+én=?

Nagyot nyeltem.

- Szia. – intettem. Biccentett egyet és közelebb jött hozzám. Felém hajolt. Először hátra hőköltem, de csak súgni akart valamit.

- Hogy vagy? - kérdezte. A nyaka szinte az arcomhoz ért. Éreztem finom illatát. Teljesen kipirultam pedig már nem voltam az ugrálás hatása alatt. A légzésem hevesebb lett, és ha akartam volna, akkor sem tudtam volna leplezni, hogy mindjárt megőrülök jelenlétében. Összeszorítottam a szememet és a fogaimat. Lassan kifújtam a levegőt.

- Istenien. – feleltem. Mellékesen magamban hozzá tettem, hogy azért vagyok eszméletlenül boldog, mert itt vagy. – Te? – nyeltem le a gombócot a torkomban.

- Én is jól vagyok. – elment az arcom mellől. Sajnos az illata is elment vele együtt. A szemembe nézett és elmosolyodott. Én is visszamosolyogtam, de még mindig sokkhatás alatt voltam.

- Mi ez a bőrdzseki?

- Zayné. – tartotta fel a védekezés képp. Elnevettem magamat. Semmit nem változott. Ugyanolyan édes, kedves, a hangja is ugyanolyan lágy és az érzéseim sem változtak.

- Nem iszunk valamit? – ordítottam oda.  Bólintott és elindultunk a konyha felé. Útközben gyorsan még felakasztotta a kabátját. A konyhába érve öntöttük magunknak bort és mind megittuk. Majd megittunk még egy pohárral és még eggyel és még eggyel. Azt vettük észre, hogy az egész üveg üres volt miattunk.

- Hol van még inni? – kérdeztem. Kicsit becsiccsentettem. Niall se volt már teljesen magánál, de nem zavart egyikünket sem. Örültünk, hogy felszabadult volt a hangulat.

- Na, mi van? Ennyit még a 18. szülinapodon sem ittál! – röhögött Niall.

- Változik az ember! – ordítottam, mert a hangos zene szólt. – Te nem süketülsz meg?

- Nem! Ilyenek a koncertek is. Igaz hogy van füldugó, de sokszor kiveszem. – vonta meg a vállát.

- Ja. Igen. Hallod én mindjárt meghalok. Nem megyünk egy kicsit ki?

- Okés. – csillant fel a szeme. Elindultunk a hátsó ajtó felé. Az udvaron hideg volt. A levegő fagyos volt.

- Fű… basszus de hideg van. – jelentettem ki. Niall egy szó nélkül levette a pulcsiját és rám terítette. Érdeklődve meredtem rá, de csak megvonta a vállát zsebre tett kézzel. Irtó helyesen nézett ki. – Ne legyél hülye! Te is megfázol!

- Leszarom. Amúgy nem fázom.

- Bakker, repkednek a mínuszok. – vetem le a vállamról a pulcsiját.

- Mondom. Inkább melegem van, mit sem fázok. – mosolyodott el. – Szóval vedd csak vissza. Az kéne, hogy a végén megfázzál miattam.

- A saját hülyeségem hogy nem öltöztem fel eléggé.

- Engem nem zavar, hogy rövidet vettél fel. – mosolyodott el perverzen. Én csak mosolyogva megráztam a fejemet.

- Emily… - kezdett bele valamibe Niall de Louis félbe szakított minket.

- Hát itt vagytok! Mindenhol kerestelek már titeket. – mondta. Érezni lehetett rajta az alkoholt.  Gondolom ő is ivott rendesen. – Jaj… bent Harry két csajjal nyomja. Valamit tud a srác. – nevetett. Mi? Kettővel? És mi lesz Carterrel? Vagy csak én hiszek még bennük. Á… túl naiv vagyok.

- Remek… - jegyeztem meg. Niall arcán csalódottság tükrözött. Lehet, hogy ő is a Carter-Harry dolog miatt volt kiakadva, vagy azért amiért nem tudta befejezni a mondandóját?

- Na, mi van? Miért vagytok ennyire fancsaliak? – kérdezte. - Juj, képzeljétek el kint egy csapat kis rajongó várakozik. Integettem neki az ablakból mire sikítottak. Tök vicces volt. – nevetett.

- Zsír. – mondta Niall. Kellemetlenül érezhette magát.

- Látom nincsen itt keresni valóm. Csá! – lóbálta fel a boros üveget.

- Nem megyünk be? Már nem fulladok meg a levegő hiányától. – mosolyodtam el.

- Öhm… rendben. – mondta. Kinyitotta az ajtót. Bementünk. A zene ugyanúgy üvöltött és még több ember volt a házban. Juhé…

A nappaliban ültünk egymás mellet és röhögtünk mindenfélén. Elképesztően jó érzés volt újra ott lenni vele és nevetni. Boldog voltam ugyanúgy, mint régen. El is feletettem milyen teljesen felhőtlenül, boldogan mindenen nevetni.

- Na és? Milyenek a koncert turnék?

- Kicsit hiányosak. – ismerte be.

- Miért? Nincsen elég kaja? – mosolyogtam rá. Ő is enyhén elmosolyodott. Az ölében lévő kezeit ropogtatni kezdet. Hirtelen felkapta a fejét.

- Te hiányzol onnan.

A szívem nagyot dobbant. De jó volt ezt hallani tőle. Éreztem, hogy hirtelen elpirulok. Niall elmosolyodott esetlenségemen. A kezeit a fülem mögé helyezte odahúzott magához óvatosan és egy lágy, puha csókot hagyott a számon. A csókunkat egy barom zavarta, meg aki nekünk jött. Alig bírta abba hagyni a bocsánatkérést. Mi persze nem lehetünk bunkók és nem mondhattuk, hogy hülye barom… véletlen volt. Amikor végre otthagyott minket nem tudtunk mit szólni egymáshoz.

- Ki kell mennem. – álltam fel a kanapéról és egyenest felrohantam a mosdóba. Ott kicsit halkabb volt a zene. Nem volt fent senki sem. Levegőm is volt szóval tökéletes hely arra, hogy kiszellőztessem a fejemet. Bezártam magam a vécébe ki nyitottam az ablakot majd leültem a falhoz és gondolkoztam a csókunkon. Vajon komolyan gondolta vagy csak a pia beszél belőle. De ha full komolyan mondta. És kint is ezt akarta elmondani csak Louis félbe szakított minket? Ááá megőrülök ebben a helyzetben. Josh miatt nem járhatok vele megint, de viszont őt szeretem nem Josht. Jesszusom… kellet nekem vele összejönni csak ezért, hogy elfelejtsem Niallt. mekkora egy szemét vagyok. Magamnak köszönhetem, szóval csak ne akadjak ki. Hú… minden rendben lesz.

Kifújtam a levegőt, becsuktam az ablakot és kiléptem az ajtaján, a szemközti falnak neki volt dőlve Niall.

- Ohh. Gyere csak! – álltam félre az ajtóból.

- Nem kell vécéznem… hozzád… jöttem. – mondta kisebb szüneteket tartva. Szerencsére fen nem voltak emberek. Oda tilos volt bemenni csak azok mehetek fel akik protekciósak voltak (Sarah, Viki, Helga, én és Sarah néhány barátja).

- Ja. – csuktam be az ajtót. Odaléptem elé. – Mondjad, miről szeretnél beszélni.

- Tudod… - nézett le a földre. Idegesnek tűnt. Felemelte fejét és belenézett a szemembe. Hirtelen megéreztem puha kezét az enyémen. Kicsit izzadt volt feltehetőleg az idegesség miatt. A lábam remegni kezdett és a szívem hevesen kalapált. A pillangókat is hamar megéreztem a nyomromban. – Meg kéne beszélnünk azt, ami köztünk van.  Szóval… te hogy akarod ezt az egészet? Mert én nagyon örülnék, ha újra összejönnénk. – nyelt egy nagyot és kérdően nézett rám.

- Milyen lehetőségek vannak? – húztam az időt.

- Akarod, hogy újra járjunk, vagy inkább hagyjuk ezt az egészet és a nappaliban történt csókot felejtsük el.

- Én… szívesen megpróbálnám újra. – motyogtam és egy leheletnyi mosoly jelent meg az arcomon.

- Értem… én is így érzek. – mondta.

- De nekem ott van Josh? – rágtam a szám szélét. Niall nem válaszolt, hanem elkezdett felém közeledni kacér mosollyal. Én hátra léptem egyet, de megállított a mögöttem lévő ajtó.  Niall mindkét kezével neki támaszkodott a WC ajtajának és lekapott. Lassan csókolt, nagyon óvatosan.  Gyengéden megfogtam a nyakát és közelebb húztam magamhoz.  Értette a célzást. Az ajtón lecsúsztatta a derekamig a kezét majd ott megállt és ráhelyezte mancsát a csípőmre. A másik keze is követte.  Éreztem, ahogyan az izmaim gyengülnek, és egyre jobban kapkodok levegőért. Niall nyelvével bebocsájtást kért, amit megkapott. Élveztem a pillantott. Nem akartam abbahagyni a csókot, de sajnos elfogyott a levegőm. Eltávolodtak ajkaink egymástól. Hangosan vettem a levegőt. Szinte lihegtem. Niall féloldalasan elmosolyodott.  Megfogtam a pólójánál, óvatosan elindultam és a fal állította meg. Odahajoltam hozzá és megcsókoltam. Heves és szenvedélyes volt a csókcsatánk.. A kezeit felemelte. Nem nyúlt hozzám csak ott tartotta pár másodpercig majd óvatosan a fenekemre helyezte őket.  A szőke hajában turkáltam közben. A fenekemről elindultak a kezei vándorútnak. A törzsem szélén ment keresztül a melleimen át egészen a nyakamig. Ott megálltak. Pár percig így csókolóztunk. Kizártunk mindent csak mi ketten voltunk a világban. Nem hallottuk se a zenét, se a lent ordibáló fiatalokat. Csak mi ketten voltunk. Eltávolodtunk egymástól. A kezeit lecsúsztatta a karomon és megfogta mancsaim. Kitéptem a kezéből a karom.

- Niall… nekem még van barátom. – mondtam idegesen.

- Tudom. – mosolyodott el amolyan „Velem csaltad meg a pasid. Juhé! Én vagyok a jobb.” mosollyal.

- Szakítok vele. – nyögtem ki.

- Mikor?

- Amikor tudok vele beszélni.

- És az mikor lesz?

- Öhm… pár nap. – válaszoltam bizonytalanul.

- Akkor én is hívlak pár napon belül. – mosolyodott el.

- Rendben. De… ezt nem mond el a srácoknak jó?

- Miért?

- Mert… nem akarom, hogy még tudjanak róla. Szerintem én sem fogom elmondani még Carternek sem.

Kicsit összehúzta a szemét. Csodálkozva méregetett.

- Jó! – bólintott komolyan. Visszamentünk a konyhába. Teljesen normálisan viselkedtünk mintha misem történt volna. Tovább iszogattunk és elég rendesen berúgtunk mindketten. Hajnali 3 felé viszont elindultunk sétálni. A hangulat már kicsit ellaposodott, de azért voltak még bulizók. Útközben folyamatosan dülöngélve mentünk és egymásba kapaszkodtunk. Jobban mondva fogtuk egymás kezét, de a kapaszkodásra hivatkozva fogta meg a kezem. Én meg nem lehetek bunkó és nem mondhatom, hogy nem kapaszkodhat belém…

- Jaj, annyira fárad, vagyok! – nevettem és megbotoltam. Ha Niall nem kap, el azonnal a földre zuhanok. – Hopp! – röhögtem. Niall is nevetett. Rám nézet. Az arcomat kémlelte csodaszép kék szemeivel. Pont egy lámpa alatt álltunk ezért tisztán láttuk egymás arcát.

 Az egész utca halk volt. Olyan nagy csönd volt, hogy hallottam a lélegzet vételemet. Nyeltem egyet és elfordítottam a szememet. Lassan, szó nélkül mentünk tovább. A kezemet már nem fogta. Valamin nagyon gondolkozott.

- Amúgy… Josh jó barát? – kérdezte. Aha, szóval ez volt, amin ennyire agyalt. Mit vár? Mondjam azt, hogy te jobb vagy? Hát… nem voltam vele addig, hogy teljesen kibontakozzak előtte szóval…

- Öhm... ja, nagyon kedves meg miden. – motyogtam.

- Jobban szereted nálam? – kérdezte, felé kaptam fejem, de kár volt, mert egy gödörben megbotlottam és ügyesen a földre estem. A francba a részegséggel.

- Basszus, jól vagy? – ugrott oda és rögtön felrángatott a földről.

- Au! A térdem… de ügyes vagyok… nagy taps nekem. – próbáltam elviccelni, de eléggé sebes lett a térdem.

- Rá tudsz állni? – kérdezte felsegítve a földről.

- Ja, csak fáj. – mosolyogtam. Visszamosolygott.

- A cipőd sarka ugye nem tört ki, mert akkor cipelhetlek. – sóhajtott.

- Nem! Az jól van hála Istenek. Nem rég vettem, meg is ölném magam, ha egy két-három hetes cipőnek a sarkát kitörném.

- Amúgy mi ez a nagy stílusváltás? – nézett rám nagy szemekkel.

- Hogy érted ezt?

- Fekete köröm, brutálisan rövid ruha, a sminked is nagyon erős, úgy berúgsz, hogy menni se bírsz… - sorolta. Megvontam a vállam.

- Most így érzem jól magam. De a ruha Carteré! Ezt kikérem magamnak…

- Akkor is felvetted. – mosolygott nyertes mosollyal. – Amúgy Carterrel meg Harry-vel mi van?

- Öhm… semmi? – válaszoltam.

- Kár hogy nekik is vége… szép pár volt.

- Ja… kész csoda hogy ennyi idegig kibírták egymás mellett.

- Miért mondod ezt?

- Mert ez az igazság… mindketten bolondulnak a másik nemért.

- Igen, ez igaz, de Harry és Carter is imádták egymást. – mondta.

- Nekem oly mindegy hogy járnak vagy sem… ameddig Carter boldog addig hidegen hagy ez a dolog. Van egyéb bajom is.

- Például? – kérdezte. Kacéran elmosolyogtam, megálltam és megfogtam a kezét.

- Például hogy veled lehessek. – mosolyogtam és megcsókoltam. Niall nagyon meglepődött. Tudtam, hogy nem számított erre. Örültem, hogy meglepetést okoztam neki.

- Ennyire hiányoztam? – érdeklődött felvont szemöldökkel.

- Nem ennél sokkal jobban.

- Mennyire?

- Azt itt nem lehet. – feleltem perverz mosollyal az arcomon. Niall is ugyanígy elmosolyodott és megcsókolt. Kirázott a hideg egy kis szellőtől.

- Itt a dzsekim. – vette le. Még volt rajta egy pulcsi szóval felvettem a kabátot.

 Kint voltunk két órát. Parkokban és az utcán bolyogtunk elveszetten, de élveztem, mert Vele lehettem. Néha vettünk az éjjel-nappaliba egy üveg bort és eliszogattuk út közben. Hát igen… Ma elég rendesen berúgtam. Ma volt az első alakalom hogy ilyen sokat ittam. Egy padra leültem és magam elé bámultam.

- Hallod van cigid?  - kérdeztem. Niall szeme elkerekedett.

- Cigizel?

- Nem… de most jól esne.

- Szóval már kipróbáltad?

- Nem… de ki akarom. Miért ne most? – néztem rá.

- Rád sem ismerek… - motyogta.

- Na, van nálad?

- Nincsen. Miért lenne.

- Ja, tényleg! Te nem Josh vagy! – nevettem.

- Ja… nem ő. – suttogta. – Amúgy meg menj be a boltba.

- Megyek. – mosolyogtam. Felálltam, elmentem a boltig vettem cigit és gyufát is és visszaindultam. Niall még mindig ott volt, de a borból már sokkal kevesebb volt.

- Szomjas voltál? – nevettem.

- Ja, eléggé. De direkt hagytam neked.

- Édes vagy! – mosolyogtam. Meggyújtottam a cigit. Remegett a kezem. Beleszívtam és kifújtam a füstöt. Köhécseltem egy sort majd röhögtem.

- Kérsz? – nyújtottam fel a szálat. Elvette és ő is szívott belőle.

- Te is rosszalkodsz?

- Uncsi mindig jónak lenni. – vonta meg a vállát. Kifújta a füstöt és még egyszer szívott. Visszaadta és én is szívtam belőle. Én minden egyes szívásnál köhögtem, de ő nagyon jól bírta.

- Hogy-hogy ilyen jól bírod?

- Azt hiszed, hogy csak most vagyok rossz, ahogy te mondanád?

- Ó! Szóval te is változtál. – jelentettem ki.

- Lehet. – mosolyodott el. A térdem nagyon csúnyán nézett ki, de nem csak az. Ahogyan megnéztem magamon. Furcsa volt így látni magam. Sebes térdekkel, fekete körömlakkal, cigivel a kezemben, Niall jobban mondva Zayn kabátjában és koszos kezekkel.

- Haza kéne menni. – mondta.

- Mégis hogyan jussak haza? Mindketten ittunk.

- Nekem, vagyis Harrynek van a közelben egy lakása. Elmegyünk oda, rendben?

- Honnan lesz kulcsod?

- Tudom hova teszi a pótkulcsot. – nevetett fel.

- Okés. – bólintottam. Nagy nehezen felálltunk és elindultunk a ház irányába. A „nem messze” az azt jelentette, hogy egy óra gyaloglásra innen. Juhé! A lábamat tökre kicsinálta magas sarkú. Még mindig sötét volt. Hajnali 4 körül járhatott az idő. Kész megváltás volt levenni a magas sarkút. A ház meg totálisan ledöbbentett. Azt hittem csak egy kis házikó lesz, amiben egyedül van néha. Hát ez nem így van. Óriási a ház, medencével, két fürdővel, három háló. Minek neki ekkor lakás? Már tényleg nem tudják mire költeni a pénzt? Mindegy is.

- Gyere, takarítsuk le a sebedet.

- Mivel?

- Természetesen sebfertőtlenítővel. Hiszen tele ment kosszal, amit ki kell mosni.

- De csípni fog.

- Bakker ma már csinálnak olyat, ami nem csíp. Ha meg csíp, kibírod. Nem fogsz meghalni egy kis fájdalomtól.

- Mi van, ha mégis?

- Akkor… megiszom az egész üveggel és megyek utánad. – mosolygott. Megráztam a fejem amolyan „ne mondj ilyet” stílusban. – Gyere. - hívott. Leültem a kád szélére  hozta a sebfertőtlenítőt. Óvatosan kilocsolt egy vatta pamacsra a lét és finoman a bőrömhöz érintette. Igaza volt, nem csípet. Lassan, vigyázva csinálta. Figyelte a reakciómat.

- Tényleg nem fáj. – törtem meg a félelmetes csendet.

- Megmondtam vagy megmondtam?

- Hm… talán az előbbi. – vettem fel a gondolkozó pózt. Amikor végzett megcsókolt.

- Fürödj le. Én is lezuhanyozok a föntinél. Utána meg mehetünk végre aludni. – motyogta. Bólintottam és kifelé indult az ajtón. – De neked a melód nem fog elkezdődni?

- Már nincsen melóm. – közöltem teljes természetességgel.

- Ja… jó.

Hátat fordított és kiment. Gyorsan lezuhanyoztam, hajat mostam. Ott volt még Carter samponja. Szerencsére 4 éve ugyanazt használja, mert nagyon tetszik neki a doboza. Á nem furcsa, dehogy. A törölközőbe csavarva kiléptem a folyosóra. Hallottam, hogy Niall még fürdik ezért leültem a kanapéra és vártam. Mikor lejött egy száll alsó volt rajta és a haját törölgette éppen.

- Adnál valami ruhát? – néztem felé.

- Öhm… lehet, hogy még itt van Carter néhány holmija. Ide csak akkor jöttek, amikor együtt akartak lenni.

- Ez aranyos. – húztam kis mosolyra a számat.

- Ja. Na, de nézzünk körül.

- Okés. – bólintottam. Harry szobájában találtam meg egy pólót és rövid nacit  Mikor végre mindketten fel voltunk öltözve lefeküdtünk aludni. Egy órákkor keltem egy hívásra. Sarah keresett.

- Igen? – rohantam ki a szobából nehogy felkeltsem Niallt.

- Hol vagy? Jesszusom, tök aggódtam? Nincsen bajod?

- Azon kívül, hogy a térdem csupa seb, semmi.

- Juj, mi történt?

- Csak annyi hogy nagy részegségem közepette elestem. Legalábbis erre emlékszem…

- Most hol vagy? – érdeklődött. Körbe néztem, de nem tudtam válaszolni.

- Egy házban. – néztem körbe értetlenül.

- Kivel? – vágta rá rögtön. Gondolom a bizonytalan hangom rémisztette meg ennyire.

- Nincsen semmi baj. Itt van Niall is.

- Akkor jó. – fújta ki a levegőt. – De gyere haza gyorsan ok? Amúgy ha nem tartod tolakodónak, mi csinálsz te Niallal egy idegen lakásban.

- Fogalmam sincsen, de ha jól látom, akkor Harry lakik itt. – motyogtam miközben a falakkon lévő képeket nézegettem. – Ó bassza meg! – ordítottam fel, mert belehasított a fejem.

- Hé, jól vagy? – kérdezte riadtan.

- Igen, nyugi… Csak a másnapossággal járó tünetek. De szar, hogy nem emlékszem mi volt.

- Hát így jár az, aki leissza magát. De akkor menjél haza és hívj, ha otthon vagy okés? Mindenképp szóljál.

- Rendben anya. – jegyeztem meg cinikusan.

- Bocs, hogy féltelek.

- Jó… tudom. Na, szia. Puszi. – köszöntem el. Ő is elbúcsúzott. Nem akartam felébreszteni Niallt. Rohantam haza hogy elmondjam a jó hírt Carternek. Nem tartottam fontosan a búcsúzás úgyis pár napon belül találkozunk. Elég nehéz volt a hazajutás de szerencsémre néhány kedves hölgy kisegített hol vagyok. Az volt a vicces hogy turisták voltak... Otthon Carter fogadott és az unalmas monológja hogy mennyire nem vigyázok magamra meg a cuccaira. Hát igen… kedves fogadtatás  De végül elmondtam neki mindent mire nagy szemekkel kémlelt mosolyogva.