Hatvanötödik fejezet

Hello:3

Ugye izgalmas a blog? Nagyon félek hogy nem tetszik. Vagy a fogalmazásom szar? Vagy mi van? Egyre kevesebben látogatják, egyre kevesebb komment jön össze és egyre lassabban...

Írjatok le néhány dolgot amin változtatnom kéne hogy jobb legyen a blog:3

Köszönöm szépen^^

amúgy jó olvasást és kommizatok:D

u.i: nem tudok neki címet adni... bocsi

Leah Hewitt

Az estémet egyedül töltöttem ugyanis Carter Frankkal ment el valami helyre az egyetemista haverjaival, de jó volt egyedül otthon lenni. Tudtam agyalni a jövőmön. Elterveztem, hogy munkát fogok keresni. Még fogalmam sincsen, hogy milyen munkát szeretnék majd. Örülni fogok bárminek és ott tényleg 100%-osan odateszem magam.  Este még SMSeztem Niallal. Tényleg megpróbált változtatni a régi hibákon. Így az elején még nagyon lelkes. Megint csinált programot (nagyon örülök neki). Az állatkertbe akar elvinni. Nagyon várom már. Jó, ez gázul fog hangzani, de 19 éves létemre csak egyszer voltam eddig állatkertben. Az is 5 évesen volt az ovis csoporttal. Nem értem miért nem mentem eddig el, hiszen szeretem az állatokat. Mindegy is… a lényeg hogy Ő el fog vinni szombaton. 

Reggel fáradtan keltem ki az ágyból (egész este agyaltam). Megreggeliztem majd a neten kezdtem el böngészni állás ügyben. És semmi.  Vagy betöltötték már az állást vagy nem feleltem meg a feltételeknek. A francba az alul iskolázottságomnak.  Aztán eszembe jutott egy nagyon jó ötlet. Elvégzek egy fodrász vagy sminkes tanfolyamot és akkor majd nyitok egy szalont. Aha, ez így minden szép és jó, de meg is kéne tudni valósítani. Addig oké, hogy elvégzem, de utána? Hogyan nyitnék üzletet, ha pénzem sincs. És leégve még a tanfolyamot sem tudom kifizetni. Juhé…

Azért ettől eltekintve nézegettem tanfolyamokat. Egy másfél éves kurzust találtam is. A belvárosban lenne, egy 30 év körüli nő tartaná nekünk a tanfolyamot. Szerencsére nem kell hozzá semmi tapasztalat, ami nagyon jó. Ugyanis csak annyit tudnék tapasztalatnak felmutatni, hogy egyszer otthon levágtam a mamám haját, mert megkérdte, de az is ferde lett… Én és a képességeim.

Mikor Carter hazaért (fogalmam sincs hol aludt) elmesélt mindent. Hogy mennyit ittak, mennyire jól érzi magét Frankkal, és hogy máskor is fog menni, hogy mennyire bírják a haverjai Franket és satöbbi. Én egy kicsit rosszul éreztem magam, hiszen engem még be sem mutatott nekik. Nem is mesélt róluk. Gondolom, ők sem tudják, hogy én ki vagyok. Maximum a lakótárs szerepét töltöm be. Ez így tényleg hülyén hangzik, de irritál, hogy ennyire jól kijön egymással Carter és Frank. Valamiért idegesített az a fiú.

- Szóval nagyon élveztem. – fejezte be.

- Örülök neki. – aggattam magamra egy mű mosolyt.

- Na, mi a baj? Niallal van valami?

- Mi? Dehogy. Csak este sokat gondolkodtam.

- Miről? – érdeklődött. Közben visszatette a hűtőbe a tejet.

- Hát… munkát akarok vállalni.

- Már ideje.

- Igen, de mivel nem találtam semmit ezért el akarok végezni egy fodrász tanfolyamot.

- Ez remek ötlet. – mosolygott rám barátságosan. – De utána azzal mi a szart akarsz kezdeni?

- Nyitok egy üzletet. Felkeresek majd még embereket és tök szupi lesz.

- Értem.  Hát, próbálkozz. De ez mellett még kell munka.

- Tudom… sajnos muszáj lesz összeszednem magam.

- Igen. Muszáj lesz. – bólogatott. – De legalább már elkezdted.

Rám mosolygott és én viszonoztam.

Pénteken konkrétan halálra untam magam. Még mindig nem volt semmi a munka ügyben, pedig én nagyon próbálkoztam. Milliónyi hirdetést megnéztem neten is és újságban is. De sehol semmi. Arra volt a legtöbb esélyem, hogy egy könyvesboltba dolgozzak, de mivel nem végeztem valamilyen idióta szakon ezért nem lehetek az. Minek ilyen idiótaság? Csak el tudok adni pár könyvet, be tudom ütni az árát. Vááááá! Idióták az emberek. Niall aznap is felhívott. Nem is egyszer. Sokszor rövidebb időkre. Este 6-tól viszont egész egy órát dumáltunk. Nagyon élveztem. Igazából semmi érdekesről sem beszéltünk, de Niallal a semmi is nagyon érdekes tud lenni. Az is volt.

 Szombat reggel kipattantam az ágyból. 8-ra jött értem Niall. Sajnos már hideg kezdett lenni ezért rendesen felöltöztem. Sapka, kesztyű(aminek nincsenek ujjrészei) és sálat is. Nagyon fázós vagyok sajnos.  A kocsi már kint várt rám Niallal együtt.

- Az állatkertbe megyünk nem Alaszkába.  – röhögött ki.

- Jól van, na… de még tuti jól jön a meleg öltözék.

- Igen, biztosan. – nézett rám olyan „nincs igazad, de mégis helyeslek csak, hogy húzzam az agyad” stílusban. Én meg totál idegese lettem…

- Ne csináld ezt!

- Mit? – kérdezte vissza fojtott mosollyal.

- Tudod te azt! – mosolyodtam el én is.

- Nem, nem tudom. – mosolygott tovább. Én csak legyintettem majd elröhögtem magam. Niall sunyin mosolygott. Egy háromnegyed óra utazás után megérkeztünk a helyszínre. Niall kiszállt és a kocsi ajtaját  kinyitotta nekem. Néhány rajongó oda jött és fogózkodott Niallal. Én türelmesen végig váram még mind (legalább 20-25-en lehettek) végig fotózkodnak és sikítozva elmennek, vagy tovább kameráznak. Szegény Niall… Mikor végre békén hagyták elindultunk jegyet venni. Pár percet sorban álltunk majd bementünk a kapun. Elkezdtünk sétálni. Először a gorillákat nézhettük meg. Nagy testükkel ugráltak meg mászkáltak  Vicces volt nézni, ahogyan a köteleken himbálóznak.

- Ők hogyhogy nem fáznak? – kérdeztem a felkaromat dörzsölve.

- Hát úgy hogy…

- Költői kérdés volt. – szakítottam félbe mire átkarolt és megcsókolt. Hirtelen már nem annyira fáztam, sőt kifejezetten kellemesen éreztem magam. Aztán vége lett a csóknak. Egy kis ideig még melegem volt majd újra elkezdtem dideregni. Lassan tovább álltunk és a makikat néztük. Ők is olyan bambák voltak, mint a gorillák. Ugyanúgy játszottak a köteleken és rikácsoltak. Ott sem töltöttünk sok időt. Tovább sétálva láttuk a vízi lovat, valami disznószerűséget, lámát, tevét, óriás teknőst (brutál nagy volt) és még rengetek állatot.

- És nem unatkoztál ameddig én dolgoztam? – nézett rám édesen.

- Nem, gondolkoztam.

- Min? – érdeklődött tovább.

- Azon agyaltam, hogy munkát kéne keresnem.

- De hát ott van az a munka a boltban.

- Kirúgtak… - húztam el a számat.

- Komolyan?

- Aha, nem igazán kedvelt a főnök.

- Van ez így. És akkor mit szeretnél csinálni? –faggatott. Kézen foga sétáltunk el az oroszlánok felé.

- Öhm… azt terveztem, hogy egy fodrásztanfolyamra beiratkozok.

- Tényleg? És aztán azzal mit akarsz kezdeni?

- Nyitok egy szalont. – válaszoltam boldogan.

- Értem. És miből akarod kifizetni a fodrásztanfolyamot?

- Na, ez egy remek kérdés. – nevettem el magam.

- Ez nem vicces.

- Jól van, na…

- Szóval?

- Még nem tudom… - rágtam a szám szélét idegesen.

- Akkor van egy ötletem. – kezdte. Én érdeklődve fürkésztem. – Én kifizetem neked és még a szalont is kidekoráltatom.

- Mi van? Nem, nem engedem. Nagyon sok pénz egy egész szalon.

- Miért? Te miből fizetnéd ki? – nézett rám egy gúnyos mosollyal.

- Nem tudom… kölcsön.

- Ja, persze. Mert majd azt tudod fizetni…

- Most mit izélsz? Nem engedem, hogy kifizess mindent!

- Pedig engedned kell. Ha nem segítek neked, akkor tök magadra maradsz. Carter nem tud segíteni, a szüleid kint élnek, megvan a saját bajunk. Senki más nem tudta téged anyaglilag támogatni. Csak én.

- De én nem akarok senkitől sem függeni. – mondtam szinte kiabálva.

- Attól hogy én egy kicsit segítek, neked még nem fogsz függeni tőlem.

- És mi van, ha még nem fejeztük be a szalon építését és akkor dobsz?

- Miért dobnálak?

- Nem tudom… csak, szakítasz velem. – szomorodtam el.

- Figyelj. Soha a büdös életben nem akarok veled még egyszer szakítani. Elég volt akkor. Leszarom, mit követsz el, leszarom, mennyire veszekszünk. Én akkor is melletted akarok maradni. Csak akkor engednélek el, ha tudom, hogy neked úgy jó. De akkor sem szívesen. Küzdenék érted.

Halványan elmosolyodtam. A fejem gondolom tiszta vörös volt. Nem hagyna el! Soha! Vááá nagyon boldog vagyok.

- Akkor oké minden?

- Oké. – mosolyodtam rá apró bólogatások közepette.

- Szeretlek. – nézett mélyen a szemembe. – És szeretni is foglak. – ölel át. Én is átöleltem és ácsorogtunk úgy egy darabig. A november eleji hideg szél már kezdte csípni az arcomat.  Lassan beszívtam a fagyos levegőt és óvatosan kifújtam. Először összefüggő ködként haladt, de hamar szétfújta egy erős fuvallat.

Sajnos az állatok felét már bevitték a hideg miatt ezért elég hamar végeztünk az állatkertben. Niall utána egy étterembe vitt. Egy sarokban foglaltunk helyet messze mindentől. Niall nagyon sok minden kért, de én valahogy nem voltam éhes (talán a csótányok látványa még mindig ott volt a fejemben… pfúúj). Beszélgettünk, nevettünk aztán kihozták a kaját. Niall rögtön neki kezdett és csak evett és evett. Én szolidan próbáltam megenni mindent. Valamiért nem voltam éhes.

- Csak nem beteg leszel? – kérdezte teli szájjal.

- Nagyon remélem, hogy nem. – mosolyogtam rá. – Bár lehet, hogy megfáztam. – kapartam meg a torkom.

- Én is remélem, hogy semmi bajod. – mosolygott rám.

- Majd kikúrálom maximum magamat.

Niall a szemembe nézett. Picit elmosolyodott megfogta kezem, ami az asztalon hever. Az ujjaival végig simogatta a kézfejemet. Csak néztük egymás. Nem szólaltunk meg csak egymást bámultuk. Nem is kellett, hogy beszéljünk. Szükségtelen volt. Melegség öntötte el a mellkasom. Szeretem Őt. Kimondhatatlanul imádom. A gyomrom bele borzongott a nézésébe. A pillantott a gonosz pincérnő szakította meg. Csak az italunkat hozta ki, nem tehetett semmiről, én mégis eléggé gyilkos pillantásokkal adományoztam meg.  Amikor végeztünk a kajálással Niall hazavitt, mert szerinte eléggé rosszul néztem ki. Sápadt voltam, folyt az orrom és köhögtem is. Szuper, úgy tűnik megfáztam… Kint már hatalmas tömeg várt Niallra. Kiabáltak neki és sajnos nekem is. Nem túl kedves szavakat… majdnem elsírtam magam. A kocsiba beszállva még rosszabbul éreztem magam. A sértések miatt nem az elvileges betegségem miatt.

- Ne foglalkozz a rajongókkal. – törte meg a csendet. Basszus... ennyire látszik hogy szomorú vagyok?

- Könnyű azt mondani. Tudom, hogy téged is érnek mindenféle utálkozó üzenetek meg sértések  Te hogy bírod?

- Megszoktam. Megtanultam elengedni a fülem mellet. Amíg van, aki támogat, és szeret, minek akarjak megfelelni azoknak, akiknek soha nem leszek elég jó? - válaszolt egy kérdéssel,

- Te annyira jól kezeled ezt az egészet.

- Mert már lassan 3 éve ezt csinálom. Persze hogy megy! És neked is menni fog. – nézett rám.

- Az utat figyeld! – utasítottam szokásomhoz híven. Valamiért idegesít, ha a sofőr nem az utat fürkészi vezetés közben…

- Tényleg ne foglalkozz velük. Csak féltékenyek.

- De miért…

- Nézz rám! – röhögött.

- Nem fejeztem be! – néztem rá szúrósan majd megtörtem és egy halvány mosoly jelent meg az arcomon. – Szóval, miért nem fogadják el hogy nem Ők az igaziak?

- Azért mert… fogalmam sincsen. Te is ki lennél borulva, ha éppen Demivel kavarnék. Mert ha te nem vagy akkor már járnánk.

- És ha te nem lennél én már Joshsal vagy Jackkal járnék, szóval… nem nagyon ríkatna meg.

- Van benne valami. – nevette el magát. A piros lámpánál megállt. A szemeimbe mélyesztette tekintetét. Nehéz volt állni, de végül sikerült. Hirtelen kicsatolta magát az övből, odahajolt hozzám és egy lassú, ráérős, puha csókot hagyott ajkaimon.  A (számomra) romantikus, a (számukra) idegesítő csókot a mögöttünk lévő autósok szakították félbe hangos dudálásukkal… Niall visszaült az ülésbe kacéran rám mosolygott majd vezetett tovább.

Éreztem, hogy kipirosodtam, ami elég cikinek éreztem ezért még jobban vörös lettem. Juhé… Az út unalmas volt. Még a rádióból szóló pörgős zene sem tudott jobb kedvre deríteni. Nagyon elszomorítottak a kiabálások. Elővettem a telefonomat és felmentem Twitterre. Josh megosztott egy képet, amin Koreában van. Boldognak tűnt. Örültem neki, hogy nélkülem is boldog vagy boldognak tűnik. Néztem tovább a tweeteket.  Görgettem egyre lejjebb és akkor teljesen lefagytam. Az egyik követőm retweetelte. Meredtem a képernyőre és legszívesebben elsírtam volna magam. Utálkozó tweet volt. Próbáltam nem elsírni magam. Mikor végre megérkeztünk elég nyúzottan kiszálltam a kocsiból. Niall meg akart csókolni, de én inkább hagytam volna az egészet. Úgy éreztem egy nyomi vagyok. Egy senki. Minek kellenék neki?  Azért egy szájra puszit adtam neki majd elköszöntem tőle és felmentem.  Mikor felértem üres volt a lakás és sötétbe burkolózott minden. Nagyon féltem bemenni a lakásba, de erőt vettem magamon és besiettem a szobámba(azért előtte elmentem a konyhába és egy jó adag édességgel felpakoltam magam). Ismét felnézett Twiterre és az utálkozó tweetek száma nőtt, az önbizalmam meg csökkent. Valahol a föld magja körül lehetett. Nem volt erőm tovább olvasgatni, inkább eltettem és gondolkoztam. Hajnali 4 körül viszont már nem bírtam tovább és álomba pityeregtem magam. Reméltem, hogy nem lesz még egyszer ilyen jó és szörnyű napom egybe.