Hatvannegyedik fejezet

Üdvözletem:DD

Remélem jól vagytok:)

Itt az új rész:3 Remélem nem unalmas a sztori;D

Jó olvasást és kommenteljeket^^

Love: Leah Hewitt

Mindent elölről

Még böngésztem kicsit a neten mikor a telefonom csörögni kezdett. Sejtettem, hogy Niall az ezért rögtön felvettem.

- Szia! – köszöntem.

- Szia. – köszönt bele Niall.

- Mi újság? – kérdeztem kedvesen.

- Semmi, csak gondoltam elmehetnénk valahova beszélgetni.

- Nem rég mentél el.

- Nem is ma. – röhögött. - Holnapra gondoltam.

- De nem kell dolgoznod?

- Ki bírnak nélkülem pár órát. – felelte hanyagul én meg majdnem kicsattantam a boldogságtól. Miattam nem megy dolgozni. Kis husi.

- De neked dolgozni kell. – mondtam.

- Dehogy kell. – háborodott fel egy picurit.

- Jól van, te tudod. És hova menjünk? – kérdeztem kis habozás után.

- Mehetnénk sétálni.

- Hová? – érdeklődtem.

- Temze partjára?

- Rendben. – mosolyogtam.

- Jó, akkor holnap érted megyek 4-re.

- Rendben. – biccentettem mintha látná.

- Szia, édes.

- Szeretlek. – mondtam köszönésként.

- Én is. – mondta és letettem. Kifújtam a levegőt és várt rám az merő unalom egész nap. A szobámban szenvedtem. Néha kimentem Carterhez, de mindig tanult. Nem zavarhattam az örömömmel. Beszéltem anyával az út miatt. November végén megyünk majd ki. Nagyon örültem neki, de addig pénzt kell kerítsek. Legalább a jegy felét ki kell fizetnem. Ajaj… nehéz dolog az élet.

Másnap tök izgatott voltam és rohadt lassan telt az idő. Folyton az órát figyeltem és vártam, hogy végre 3 óra legyen. Sajnos utána még volt egy óra, de közben tudtam készülődni és úgy hamarabb eltelt az idő. A szekrényem előtt csak fél órát álltam és gondolkoztam mit is kéne felvennem. Végül és sötétkék csőnadrág mellet döntöttem fehér hosszú ujjassal és egy fekete bokacsizmával. Felvettem egy szintén fekete kapucnis kabátot (jó hideg volt kint) és egy szürke sapit is. Nagyon tetszettem magamnak. Lágy sminkkel vakoltam be az arcom, a hajamat laza hullámos fürtökben hagytam kiengedve. Pompásan festettem. Már kint vártam a ház előtt (nem bírtam tovább bent várni) mikor Niall megjött. Rögtön beszálltam a kocsijába mire furcsán nézett rám.

- Úgy volt, hogy sétálunk, nem? – vonta föl a jobb szemöldökét.

- Öhm… de.

- Akkor menjünk. – szállt ki a kocsiból. Sóhajtva mentem utána. Rám mosolygott és óvatos csókot hagyott a számon.

- Ez már nagyon hiányzott. – mosolyodtam rá.

- Nem csak neked. – vigyorodott el ő is, csak még én cuki voltam ő khm… olyan volt, hogy elmondani nem lehetett. A térdeim is beleremegtek abba a nézésbe és hangsúlyba. Lágy volt, de mégis erős. A nézése pedig ártatlan, de mégis ott volt a szeme sarkában a kis huncutság és vágy. Megörülök tőle.

- Induljunk. – léptem egyet. Megfogta a kezem és együtt sétáltunk London utcáin. Annyira jól esett megint érezni keze puhaságát, finom illatát és a nevetését hallani a kedves hangjával együtt. Imádom őt, ez nem kérdés.

- Amúgy mikor fogod megerősíteni, hogy járunk? – kérdeztem meg hirtelen.

- Most is megerősítem nemde?  - nézett rám 100 wattos mosollyal.

- De. – motyogtam. A folyó partján feltűnően hideg volt. Leültünk egy padra és csak néztük egymást egy darabig.

- Tudod, nem csak úgy akartam kijönni, sétálni. Beszéltünk kéne.

- Miről? – rémültem meg egy percre. Ha most kinyögi, hogy mégsem szeretne velem járni és esküszöm, most azonnal a Temze mélyébe vetem magam.

- Még amikor előzőleg jártunk sok-sok hiba volt a kapcsolatunkba. Nem beszéltük meg és csak lenyeltük egymás hibáit. Pedig ezeket meg kéne beszélni, hogy most mindent jól menjen, mert ha nem segítünk ezen, akkor ugyanaz lesz, mint előzőleg. És én ezt semmiképp nem akarom.

- Igen. Ez igaz. – helyeseltem.

- Jó… akkor kezdjük az elején. Szóval… mi zavart a legjobban téged a kapcsolatunkban?

- Hát… talán az, hogy… - gondolkoztam majd hirtelen eszembe jutott. – az hogy tök keveset kerestél. Voltak hetek mikor nem is beszéltünk és tök rossz volt.

- Értem… ne haragudj.

- Jó, nem haragszok. De miért nem hívtál?

- Mert féltem.

- Mitől? Hiszen jártunk.

- Ja, akkor. Azt hittem most. Mindegy. Akkor azért mert… mert olyan természetes volt, hogy vagy. Tudtam, hogy ha haza jövök, akkor itt leszel. Kicsit önző voltam és nem gondoltam bele hogy veled mi van. Volt, hogy sokáig nem is jutottál eszembe.

- Mi van? Ez kedves. – fújtattam mérgesen.

- Jó, bocs. Ezen változtatunk majd. Akkor még volt valami problémád?

- Öhm… nem, nem volt.

- Okés. Az én problémám az volt, hogy csomószor ölelgettél más fiúkat. És a társaságukat sem kerülted. Tudom, hogy nem tilthatlak el tőlük, de mégis idegesített, hogy nem mehetünk el úgy valahová, vagy nem válthatunk pár szót úgy, hogy ne említsd meg a hülye fiú haverjaid. És a képek Twitteren amiket velük posztolsz  Vááá. Megörültem tőlük. – adta ki magából. Pislogni is elfelejtettem. Ennyire bántotta volna őt az, hogy Jackkel voltam. De cuki! Féltékeny. Kis édes. Lehet, hogy Josh is idegesítette mikor jártunk? Ennek azért kicsit örültem. Nem csak én szenvedtem miatta.

- Ne haragudj. Nem gondoltam volna, hogy ennyire zavar. – öleltem át és a nyakára egy apró puszit nyomtam. Tudom, hogy ezt imádja.

- Van egy ötletem. – mosolyogtam rá.

- Igen? – kérdezte.

- Kezdjünk el mindent előröl.  Az első randitól kezdve.

- Hát… jó. Végül is akkor tényleg rendes tudjuk majd kezelni a gondokat.

- Igen, szerintem is. Akkor?

- Benne vagyok.

- Remek. Akkor hívj el első randira. – húztam ki magam.

- Miért én?

- Mert te vagy a fiú. – vágtam rá.

- Jó.

- Akkor?

- Akkor mi? – nézett rám felvont szemöldökkel.

- Nem hívsz el?

- Izgulok.

- Mitől?

- Kétlem, hogy egy ilyen szép lány igent mondana nekem. – mosolyodott rám kacéran.

- Ha meg sem próbálod.

- De…

- Nincsen de. - vágtam közbe.

- Jól van. Eljönnél velem egy randira?

- Nem. –vágtam rá majd elröhögtük magunkat. – Na, jó talán. – csavargattam a hajam. - Mikor?

- Mondjuk… - ránézett a karjára és úgy csinált mintha leolvasná az időt. – Öt perc múlva.

- Már ma? – kerekedett el a szemem.

- Miért mikor? Nem bírok már várni.

- Jó… Akkor öt perc múlva itt.

- Okés. – biccentett majd felállt.

- Hova mész? – riadtam meg.

- Hát csak öt perc múlva lesz nem? Addig elmegyek valahová. – kacsintott rám és ott hagyott egyedül a padon. Lehajtott fejjel tanulmányoztam a földet. Egyszer csak Niall cipőjére lettem figyelmes. Felnéztem és egy szál rózsát tartott a kezében és egy tábla csokit. Elmosolyodtam és felálltam.

- Ugye nem vársz rám régóta. – kérdezte pici mosollyal.

- Dehogyis. Kb. 5 perce. – vetem el az ajándékokat. Szorosan átöleltem.

- Nem ülünk le? – kérdezte illedelmesen.

- Jó ötlet. – biccentettem és helyet foglaltunk ismét a padon. – Kérsz? – kérdeztem el kibontani az édességet.

- Igen, köszönöm. – mosolygott rám. Kibontottam a csokit. Félbetörtem és az egyiket neki adtam a másikat pedig a kezembe vettem. Ráérősen megettük. Közben egymást arcát néztük és nevettünk, ha a másikunk maszatos lett vagy csak szimplán vicces fejet vágott.

- Ízlett? – kérdeztem.

- Igen. – bólintott. – Köszönöm szépen. – nézett a szemembe. Éreztem hogy nem a csokit köszöni meg.

- Mit?

- Hogy eljöttél velem randizni.

- Semmiség. Örömmel tettem.

- Akkor jó. – mosolygott rám.

- Nem sétálunk egyet. – néztem körbe.

- De mehetünk. – felelte. Felálltunk. Leporoltam a fenekem majd ránéztem. Megfogta a derekam majd közelebb húzott magához. A szemembe nézett. Pár pillanat múlva a kipirult arcomat nézte. Szeme megállapodott a számon majd újra a szememre pillantott. A kezét lassan az arcomra helyezte. Picit elmosolyodott és puha, meleg ajkait az enyémekre tapasztotta. Kezemmel átkaroltam a nyakát.  Hosszú csókunk után a szemembe nézett.

- Első csók pipa. – mosolyodott el. Közel hajoltam hozzá és én is egy hosszas, ráérős csókkal adományoztam meg.

- Gyönyörű vagy. – tűrte a fülem mögé a haj zuhatagom.

- Köszönöm. - öleltem át. A mellkasán pihentettem a fejem.

- Na, induljunk. – csúsztatta végig a kezemen a mancsát. Az ujjaim köré fonta a sajátjait majd elkezdtünk sétálni a Temze partján.  A szél keményen süvített.

- Amúgy mitől féltél most?

- Most? Attól hogy meg fogok fázni. – húzta össze magán a kabátot.

- Aj, nem úgy. Csak mostanában. Mert említetted…

- Jó, jó tudom.

- Akkor? Mitől?

- Ha engednéd, hogy végig mondjam.

- Jó, bocs. – mosolyodtam el.

- Szóval… attól féltem, hogy te nem szeretsz engem viszont…

- Mi? Mégis miért gondoltad?

- Ha befejezhetném. – förmed rám.

- Bocs. – szégyelltem el magam. Megenyhült arccal rám nézet és elmosolyodott.

- Azért gondoltam ezt, mert amikor Harry-éknél felkeltem te már nem voltál ott. És féltem, hogy nem emlékszel semmire. És akkor minden tök értelmét veszti. Amit megbeszéltünk, az újra előjött érzelmeim. Minden. Twitteren meg láttam, hogy nem szakítottál Joshsal.  Szörnyűek voltak azok a napok. Aztán úgy voltam vele, hogy ennek így kell lennie. Valami oknál fogva nekünk nem szabd együtt lennünk. Ezért nem is kerestelek  Még akkor sem mikor láttam, hogy Josh már Koreában van te pedig kiírtad azt a tweet-et. Igazából nagyon szomorú voltam, mert megígérted, hogy szakítasz vele, de mégsem tetted. Csalódott voltam.

- Én is ugyanezt éreztem mikor nem hívtál. Te is megígérted.

- Hát, ja… ezt is elszúrtuk.

- Mindegy.  A lényeg hogy végül újra együtt vagyunk.

- Hála Istennek. – ölelt át és megcsókolt. A térdeim beleremegtek csókjába és simogatásába. Megbolondulok tőle! Mikor vége lett a csóknak alig bírtam kinyitni a szemem.

- Szeretlek. – mondtam még mindig a csókja hatása alatt.

- Elsieted a dolgokat. Még csak az első randink. – rázta a fejét vigyorogva.

- Menj a francba. – ütöttem vállon.

- Na, nem verekszünk. – rázta a fejét. Hirtelen megcsörrent a telefonja.  Felvette majd néhány „aha” után lerakta. - Muszáj lesz mennünk.

- Rendben. – bólintottam. Visszaindultunk a kocsijához. Mikor megérkeztünk a szemét az enyémbe fúrta.

- Én is szeretlek. – vigyorodott el. Én csak egy lágy mosollyal jeleztem, hogy tetszik, amit mond.

- Na, siess dolgozni. – engedem el mancsát. Mielőtt elindult volna még megcsókolt. Niall az államat fogta a kezével. Mikor abbahagyta picit elhajolt tőlem és lassú pislogás után rám meredt gyönyörű szép kék szemeivel. Elmosolyodtam.

- Menned kell.

- Szia. – mondta és búcsúzol még egyszer megcsókolt. Már szállt volna be a kocsiba mikor eszébe jutott valami.

- Amúgy köszönöm a második első randinkat. Nagyon élveztem. – kacsintott. Csak elnevettem magam. Megvártam, amíg a kocsival elhajt majd sietve felrohantam a lakásunkhoz. Beléptem az ajtón. Carter odajött és rám nézett.

- Hogy ment? – kérdezte. Én az ajtónak dőlve mosolyogtam rá. Nem tudtam mit mondani. Eszméletlen volt újra vele lenni. Imádtam minden percet. Nagy levegőt vettem és még nagyobb tejbe tök vigyor ült ki az arcomra.

- Szerelmes vagyok. – röhögtem el magam. Carter megrázta a fejét amolyan „jaj, a kis fiatalok” stílusban. Néha komolyan azt hiszem, hogy az anyám…

Mindenhonnan azt ment, hogy én és Niall újra egy párt alkotunk, amit élveztem. Borzasztóan örültem, hogy hallom ezt. Én és Niall. Imádom ezt, ha kimondják.