Havankilencedik fejezet

Helló!

Tudom, még nem volt meg a három komment, de úgy döntöttem nem zavar. Mostantól akkor hozok részt amikor tudok. Azért remélem ez miatt még írtok kommentet.  Én nagyon örülnék neki:))

Szóval el van törölve a komment határ:D

Jó olvasást és kellemes nyarat<3

Leah Hewitt

Reggelre már nem volt ott Frank. Dolgoznia kell. Ennek felettébb örültem ugyanis akkor csak mi ketten vagyunk Carterrel. Az egész hétvégét együtt töltöttük. Igazából csak a házban voltunk és sütögettünk meg ilyenek. Vasárnap este viszont elmentünk a mekibe. Hű, mekkora luxus. A meki után viszont ismét haza mentünk és elkezdünk vígjátékokat nézni.  

A nekem írd dal premiere egyre jobban közeledett és én egyre jobban izgultam miatta. Már nagyon akartam látni milyen lett hozzá a klip. Már elképzeltem, ahogy Niall gitározik, énekelget, és végre ő van a középpontban. Carterrel is megosztottam ezt az gondolatomat.

- Te nem vagy normális. – nevetett ki miközben a szájából majdnem kiesett egy kukorica darab.

- Miért mondod ezt?

- Azért mert biztos vagyok benne, hogy nem ilyen lesz.

- Akkor milyen lesz? – néztem rá mérgesen.

- Öhm…  azt tudom elképzelni hogy  az összes tag énekel belőle részt és mindenki ugyan annyit szerepel. Vagyis mindenkinek lesz benne legalább egy kicsi rész. Biztos, hogy nem csak Niallról fog szólni.

- De hát ő írta ezt a dalt!

- És szerinted a menedzsmentet ez érdekli?

- Igen! – vágtam rá kicsit kétségbe esetül.

-  Pedig nem! – mondta ugyanolyan hanggal. Felnevettünk és folytattuk a vitánkat. Én mondtam a saját igazam és ő is mondta a sajátját.

- Amúgy holnap mész koleszbe? – kérdezte rá. Tudtam a választ, de reménykedtem hogy tévedek.

- Ja. Miért? – kérdezte miközben a popcornból vett egy nagy marokkal.

- Csak olyan rossz egyedül itthon lenni.

-  Hívd át Niallt.

- Ez jó ötlet. – csillant fel a szemem. Ez eddig miért nem jutott eszembe?

-  Örülök, hogy tudtam segíteni. Amúgy mennem kéne tanulni holnapra.

- Miért? Lesznek vizsgáid?

- Nem. Csak doga lesz irodalomból és át kéne nézni, meg a maradék 60 oldalt megtanulni.

- Ja, értem. – szomorodtam el. Nem, csak azért mert, hogy mennie kell tanulni, azért is, mert most nekem is kéne, ha felvettek volna. De nem vettek… igazságtalan az élet.

- Lehet, hogy holnap már nem találkozunk. – ölelt át. Feltápászkodott majd a szobája ajtajában intett.

- Helló. Aztán ügyesen. – vigyorodtam rá. Kedvesen biccentett és eltűnt a szobaajtó mögött. Én eldőltem a kanapén, elővettem a telefonom és megkerestem Niall számát. Megnyomtam a kis zöld telefont és a fülemhez emeltem a készüléket. Párat csengett és felvette.

- Helló édes. – szólt bele kedvesen.

- Szia. Hogy vagy? – kérdeztem.

- Jól, köszi. Te?

- Én is. Hallod, azon gondolkoztam, hogy átjöhetnél.

- Oké. Indulok. – mondta.

- Várj! Nem most. Jövő hétre.

- Egész hétre? – kérdezte meglepődve.

- Aha. – válaszoltam bizonytalanul.

- Minek?

- Hát… Carter nem lesz itthon és örülnék, ha együtt lennénk. Már hiányzól nagyon. – motyogtam.

- Ó… szóval még mindig félsz. – vágta rá lazán.

- Nem csak azért.

- Szóval azért.

- Nem, dehogy csak…

- Nyugi. Nem gáz. Átmegyek, de csak az estékre.

- Rendben. Úgy is jó. – mosolyogtam.

- Amúgy miért félsz a sötétben?

- Kiskori trauma. Legalábbis én annak gondolom.

- Miért? Mi történt kiskorodban? - faggatott tovább. Amúgy jól szórakozott a félelmemen…

- Nem  tudtam aludni, kimenetem a nappaliba apuhoz. Ő éppen horror filmet nézett és láttam belőle egy jelenetet, ami nagyon bennem maradt. – daráltam le neki monoton hangon.

- Aha. – felelte. Párat csattogtatott a szájában lévő rágóval, majd ha jól hallottam egy lufit is csinált, ami kidurrant. – Szóval mikorra menjek majd át holnap?

- Mondjuk… sötétedés?

- Az mikor van?

- Öhm… fél nyolc körül.

- Jó. Kb. ott leszek addigra. Vigyek valami nasit?

- Ja, hozhatsz. Mondjuk egy kis kínait.

- Az nem nasi, de mindegy. Akkor majd viszem.

- Oks. Meg pillacukrot is hozhatsz.

- Jó. Azt is viszek. – nevetett fel.  Még egy keveset beszéltünk aztán sajnos mennie kellett.  Vacsoráztam, lefürödtem és rögöt ágyba is bújtam. Reggel a nap sugarai keltettek fel. Nagyon meglepődtem a derült időnek, hiszen itt nyáron is gyér a napsütés nemhogy novemberben!  A szép idő miatt hamar ki tudtam kászálódni az ágyból. Rögtön összekészülődtem és lesiettem egy közeli pékségbe. Vettem magamnak egy kakaós csigát és egy finom almás rétest. Hazaérve készítettem hozzá egy bögre kakaót. Megreggeliztem majd a házban rendet tettem Niall érkezése miatt. Hamar készen lettem.  Ezek után a neten kezdtem el böngészni munka után. Sajnos most se sikerült semmi jót találnom.  Próbáltam megint valami eladónak való munkát vállalni, mert szerettem. Annak ellenére, hogy a főnök bunkó volt és a másik eladó pedig egy lusta dög. De hát sehol semmi megüresedés…

Niall 8-ra jött át. A keze tele volt ezért nem tudtam, hogy kopogott, de sejtettem, hogy nem a lábával, mert miután lerakta a sok kaját, megdörzsölte a homlokát. Ezen jót mosolyogtam. Amúgy nem csak pillecukrot hozott, hanem csokit, chipset, kekszet és még kólát is.

- Ezt nem tudjuk mind megenni.

- Nem csak ma estére hoztam ezeket a dolgokat. – kacsintott.

- Ja, okés. Juj, jut eszembe. Holnap jelenik meg a dal! – ugráltam örömömben.

- Ja. – biccentett unottan. Megálltam a vihorászásban és az ugrándozásban. Érdeklődve fürkésztem tekintetét, de semmit nem tudtam leolvasni arcáról. Kifejezéstelen arccal meredt rám.

- Na, együnk. – törtem meg a feszült csendet.

- Jó. – mosolyodott el végül. Kipakoltuk a kaját. Hozott nekem illatos csirkefalatkákat és sült tésztát. Magának szezámmagos csirkét hozott és szintén tésztát. Mindketten szeretjük mindkét faja csirkét ezért fele-fele arányban elosztottuk. Nagy nehezen magunkba tömtük a nagy adagokat. Miután megettük egymást nézve emésztettünk.

- Finom volt. – dőlt hátra.

- Ja, szerintem is. Hol vetted? Lehet, hogy máskor elmegyek venni.

-  Messze van. Az egyik stúdió mellett a város másik végén.

- Ja, értem. – húztam el a számat.

- Hoztam filmet is. – mondta édes mosollyal.

- Mit?

- Seprűs esküvőt.

- Ó, még nem láttam.

- Majd most fogod. – mondta. Kis ideig nézelődtem a konyhában aztán megszólaltam:

- Elmegyek fürdeni.

- Megyünk. – javított ki perverz mosollyal. Elmosolyodtam majd felálltam az asztaltól. A piszkos edényeket eltettem a mosogatóba aztán elkezdtem engedni a forró vizet a kádba. Elég pirinyó volt az a kád. Niall kint már elkészítette a filmhez a kaját és piát.

- Na, mikor mehetünk?

- Még engedem a vizet.

- Rendben. – fogta át a derekam. Közelebb hajolt hozzám és megcsókolt. A nyakába karoltam majd óvatosan lábujjhegyre álltam. A csók végén beleharapott alsó ajkamba. Egy picit húzta magával, de hamar elengedte. Mosolyogva kinyitottam a szemem. Gyönyörű kék szemei csillogtak. Nem bírtam ki én is megcsókoltam őt.  A derekamat simogatva húzott magához egyre közelebb. A pólóm alá csúsztatta kezét.

- Niall, a víz. – szakítottam meg a csókot.

- Ünneprontó. – nézett rám mérgesen. Legalábbis próbálkozott, mert a szeménél láttam összefutni a nevetőráncokat.

- Gyere. – ragadtam karon és beráncigáltam a fürdőbe. A víz már a kád feléig ért. Niall elkezdte levenni a pólóját majd a nadrágját is. Én is követtem a példáját. Először ő ült bele. Mikor láttam, hogy ő is eléggé szűkösen érzi magát kicsit meglepődve álltam a kád szélénél.

- El fogunk mi férni?

- Ja. – bólintott és megfogta a karom és a kád felé húzott. Becsücsültem elé. A lábai két oldalamon pihentek, az én lábaim pedig felhúzva voltak előttem. Az államat a térdemre támasztottam, úgy vizsgáltam Niall arcát. Mosolyogva nézett rám. Visszamosolyogtam.

-  Gyere. – ragadta meg a kezem és maga felé húzott. Az ölébe csúsztam így háttal ültem neki. Átölelt és egy puszit nyomott a fejem tetejére.

- Mikor mész a szüleidhez? – érdeklődött miközben a hajamat piszkálta.

- Decemberben. – válaszoltam. – 20.-tól január 3.-ig.

- Értem. Kár hogy nem leszel itthon karácsonykor. Se a szülinapodon. Se szilveszterkor. - sorolta

- Ja. De legalább olyanokat leszek, akiket nagyon szeretek.

Kifújta a levegőt nevetés -képpen és még szorosabban átölelt.

- Még mindig nem kaptad meg az első éves évfordulónkért járó ajándékot. – juttatta eszembe egy kis csend után.

- Tényleg. – ültem fel boldogan. – Na és mit kapok? – fordultam felé.

- Mondjuk egy… - kezdte, de nem volt ötlete. - mit szeretnél?

- Mondjuk, ha egy munkát szereznél nekem valami eladóként.

- Komolyan? Munkát kérsz évfordulóra? – nevetett fel. – Más barátnő ruhát meg méreg drága ékszert kér. Te meg munkát?

- Igen.  Az sokkal hasznosabb, mint néhány csecsebecse.

- Igazad van. De akkor biztos nem kell semmilyen ékszer vagy kocsi.

- Jogsim sincsen ember! De ha lenne, se kérnék. Az túl nagy ajándék lenne. – ráztam a fejem.

- Értem. Szóval túl nagy ajándék. – ismételgette.

- Igen. Nem akarok nagy ajándékokat. Csak annyit, mint egy átlagos ember barátnője kap.

- De te nem vagy egy átlagos ember barátnője.

- Sajnos. – sóhajtottam.

- Bánod? – lepődött meg.

- Aha, mert így csomó ember figyel meg ilyenek. Tök sok lány írogat, hogy utál meg hogy csúnya vagyok és ezzel nehéz együtt élni.

- Ja, de ezek ellenére ugye jó?

- Igen. Azt hiszem jó. – bólintottam.

- Zsír. – puszilt bele a nyakamba. – Na, gyere. Mosakodjunk. – fordult a tusfürdők felé. – Hoppá. Kié ez az Axe-os tusfürdő? – nézett rám mosolyogva. Tudta, hogy nincs hozzá közöm, de élvezte, hogy magyarázkodom.

- Az Frank tulajdona. Carter pasijáé.

- Ó. És ezt higgyem is el? – hajolt oda a számhoz.

- Légy szí’. – kérleltem tetetett kétségbeeséssel.

- Jó, elhiszem. – nyúlt oda az én tusimért. Bevizezte a vállam és a rákente.

A másik kezemmel is megcsinálta.

- Tiszta vagyok már. – szóltam rá idegesen, mert már az agyamra ment, hogy lassított felvételként mozog. Elnevette magát. Felálltam a vízből és egy törölközőt magam köré csavarva léptem ki a kádból.

- Nem jössz?- érdeklődtem, mert furcsa volt, hogy nem mozdul.

- Ha adnál egy törölközőt. – mosolygott rám.

- Ja. – kaptam a fejemhez. – Máris. – motyogtam és a kis polcról leemeltem egy puha, piros törcsit. Megtörölközött majd maga köré csavarta. Kimentünk a fürdőből. Olyan volt mintha a nappaliban mínusz 20 fok lenne, pedig csak a fürdőszobában volt dög meleg. Niall is megjegyezte, aztán amikor átrágtuk magunkat ezen leültünk tévét nézni. Nagyon jó volt a film. Egyik kedvencem lett. A film alatt tele ettük magunkat popcronnal és csokival. Ezeket néha leöblítettük egy kis kólával. Összességében nagyon jól telt az este. Már kedd volt mikor lefeküdtünk aludni. Vagyis csak próbáltunk, mert én tök be voltam zsongva a tudattól hogy aznap jelenik meg a nekem írt dal.

A sötétben pásztáztam a plafont. Mikor már nem bírtam tovább megszólaltam:

- Nem izgulsz?

- Kéne? – kérdezte fáradtan.

- Igen. Hiszen most jelenik meg a dalod.

- Amit neked írtam, nem nekik.

- És az baj?

- Igen. - ült fel mérgesen.  – Neked írta azt a dalt, nem nekik. Elvesztette a jelentőségét. – nézett mélyen a szemembe. látszott rajta hogy ez nagyon bántja.

- Ez nem igaz.

- De. Nem értem minket kell ebből is pénzt csinálni. Neked írtam, erre meg hirtelen kislemez lett belőle.

- Engem nem zavar. – vontam meg a vállam.

- Engem viszont igen. – túrt bele a hajába. Felhúzta a lábait, kezét lazán átkulcsolta rajta.

- Ne legyél ezért dühös. – öleltem át.

- Mindegy. Máskor majd nem fogják megtudni, hogy írtam neked dalt. – mormogta.

- Még fogsz nekem dalt írni? – döbbentem le. Hirtelen óriási mosoly jelent meg az arcomon.

- Ha adsz hozzá ihletet.

- Én leszek a múzsád. – esett le hirtelen.

- Ki más? – nevetett fel.

- Vííí! – ugrottam a nyakába és egy forró csókkal ajándékoztam meg.

- Na, most már aludjál, mert a végén nem tudunk reggel együtt reggelizni.

- Jó, jó. Már alszok is. – szálltam le róla. Az igazat megvallva nem tudtam aludni, Végig a klipen járt az agyam.

- Amúgy hánykor fogják fölrakni. – érdeklődtem elég hosszú idő után. Igazándiból már azt hittem nincs fent.

- Reggel 9-kor.

- Olyan korán?

- Aludj már. – szólt rám nyűgösen. Mosolyogva az oldalamra fordultam és behunytam a szemem. Megpróbáltam elaludni, de nem sikerült.