Hatavannyolcadik fejezet

Helló:3

Végre itt a jó idő és a sulinak is vége ezért valószínűleg sokkal gyakrabban lesz új rész:D

A jó idő is végre itt van:D szóval minden tök jó:)

Jó olvasást!<3

Leah Hewitt

Reggel még mindig Niall ölelésében voltam. A hó kint esett, bent meleg volt és azzal lehettem, akit a legjobban szeretek. Már csak egy kis forró csoki és egy karácsonyi film kellett volna a remek téli hangulathoz. Niall még hangosan szuszogott mellettem. Teste meleg volt ahhoz képes, hogy csak egy alsó naci volt rajta. Nem akartam felkelteni ezért halkan kiosontam. A konyhában készítettem magamnak a hangulathoz való forró kakaót a tetején pillecukorral és tejszínhabbal. Leültem a tévé elé és kibámultam a fejemből. Mivel hétvége volt, ráadásul reggel ezért az adók többségét mese ment vagy gyerekeknek való műsor, amit nem bántam a tegnapi horror után. Még a mesét néztem mikor kopogtak. Még a tegnapi lelki terror hatása alatt mentem ki és reménykedtem, hogy nem a rég eltávozott rokonom áll majd ott. Szerencsére nem. Egy fiatal kb. velem egy idős, nem túl helyes srác bambult rám.

- Helló. – motyogtam meglepődve.

- Szia… Emily, igaz?

- Igen. – hebegtem megrémülve.

- Nyugi, Niall haverja vagyok Dublinból.

- Ja, jó. Mindjárt szólok neki.

- Rendben. – biccentett.

- Pillanat. – nevettem el magam és rácsuktam az ajtót. Nem mertem beengedni hátha mégsem ő az, inkább leszek bunkó és nem engedem be, minthogy egy paparazzót engedjek be Niall házába.

Besiettem a hálóba és óvatosan lökdösni kezdtem.  Nem reagált rá ezért egyre erősebben mozgattam a hátát.

- Niall! – szólongattam. – Kelj fel! Visszajött a haverod.

Elkezdett picit mozogni ezért a nevét ismételgettem és puszikat is adtam neki.

-  Jó reggelt. – nyöszörögte.

- Itt az Ír haverod. Kint vár téged.

- Megyek mindjárt. – törölgette a szemét és egy nagyot ásított.

- Meg fog fagyni.

- Kint áll?

- Aha, nem akartam beengedni, mert nem ismerem őt és hátha egy lesifotós.

Mosolyogva rám nézett és picit megrázta a fejét olyan „de édes hogy figyelsz rám” stílusban. Felült az ágyon, nyújtózkodott egyet majd egy homlokcsókkal ajándékozott meg így reggel. Feltápászkodtunk végre az ágyról majd ő kiment a haverjához én meg a konyhába, hogy csináljak neki egy reggeli kávét. Mikor készen lettem kivittem neki a nappaliba. A haverja tényleg az volt, akinek mondta magát, mert hangosan beszélgettek meg nevetgéltek. A kávézó asztalra tettem a kávét.

- Köszönöm. – mosolygott rám.

- Nincs mit. – vigyorogtam én is és mellé huppantam.

- Szóval ő itt Emily. – mutatott rám büszkén.

- Milyen szép lány. – dicsért meg a barátja. Niall helyeselt és átkarolt. Így beszélgettek jó sokáig. A srác amúgy nagyon kedves volt. Még általánosból ismerik egymást és a középiskolát is együtt járták addig ameddig Niall járt suliba. Ő egy egyetemen tanul Dublinban. Kb. délig ott voltam mikor leesett, hogy én tegnap egy pasi bulit tettem tönkre legalább ma ne rontsam el a jelenlétemmel a partit.

- Haza vigyelek? – kérdezte mikor már az ajtóban álltam teljesen készen.

- Nem kell. Gyalogolok én.

- De 45 perc, így meg csak 20.

- Maradj itt a barátoddal és beszélgetettek. Így is tök lelkiismeret-furdalásom van, mert tegnap elrontottam az estéteket.

- Haza viszlek. – biccentett. - Hallod, gyere már. Haza dobjuk Emilyt aztán mutatok a városban egy-két jó helyet.

- Okés. – pattant fel a kanapéról az Ír srác. Felöltöztünk majd beültünk a kocsiba. Hátra ültem, hogy tudjanak, beszélgeti rendesen út közben. Jól tettem, mert egész végig duruzsoltak. Nem állt be a szájuk. Hol az egyik, hol a másik beszélt valamiről. Olyanok voltak, mint a pletyiző lányok, csak ameddig mi a fiúkat vagy a ruhákat beszéltük meg ők a kocsikat, zenéket és a srác barátnőjéről beszéltek. Az én véleményem is kikérték a csaj problémáról ugyanis lány vagyok, biztos értek is hozzájuk. Adtam néhány hasznos tanácsot, remélem, megfogadja. Mikor a ház elé értünk bocsánatot kértem, hogy megzavartam tegnap este a beszélgetést. Nem haragudtak érte aztán mát tényleg kiszálltam és hagytam, hadd menjenek.

Felérve zuhanyzást hallottam. Mivel már régóta kellett pisilnem és Carter előtt nem vagyok szégyellős, se ő előttem ezért benyitottam.

- Bejövök. – szóltam. Már bent voltam mikor valaki (Frank…) rám kiabált, hogy ne már késő volt. Becsaptam az ajtót egy sikítás közepette.

- Mi történt? – lépett ki a konyhából Carter.
- Mi a szart csinál bent? – mondtam erősen gesztikulálva.

- Öhm… zuhanyozik?

- De miért itt?

- Mert itt van? – kérdezett vissza.

- De mit keres itt?

- Itt aludt velem.

- De nem úgy volt, hogy koleszben leszel ezen a héten.

- De, csak péntek volt akkor meg haza szoktam jönni, nagyokos.

- De tegnap 9-kor mentem el.

- Igen, én meg fél 11-kor jöttem haza vele.

- Miért hol voltatok?

- Buliban. – vágta rá.

- Értem. – állt össze a kép. – Azért örülnék, ha nem költözne ide…

- Miért költözne? Csak azért mert néha itt van?

- Néha? Körülbelül csak egy hónapja jártok, de többet van itt, mint Niall.

- Azért mert nem hozod ide.

- Azért nem hozom ide, mert félek, hogy zavarna.

- Miért zavarna?

- Mert engem nagyon irritál Frank!

- Mi? Miért irritál?

- Lássuk csak… az egyik hogy lélegzik…

- Ez azért erős volt… és leszarom hogy irritál. Ő az én barátom. Nem kell kedvelned, se szeretned. De azért viseld el.

- Próbálom… - motyogtam.

- Hát nem látom…

- Mert nem akarod látni!

- Nem! Te nem akarod elfogadni őt, mert ő nem Harry!

- Ez nem igaz…

- De. – vágott közbe. Idegesen félrenéztem majd vissza rá.

- Egésznap bent lesz a fürdőben vagy kijön már végre.

- Kérdezd meg tőle. – forgatta meg a szemét és otthagyott. Idegesen várakoztam a fürdőszoba ajtó előtt percekig.

- Örülnék, ha kijönnél! – kiabáltam be. Ekkor kilépett és mélyen a szemembe nézett. Kicsit lesajnálóan fürkészte tekintetem.

- Figyelj. – kezdte. – Nem tudom, hogy miért utálsz. Lehet, hogy tényleg a Harry dolog miatt, de örülnék, ha elfogadnád ezt a tényt. Szakítottak és összejött velem. Ezért ne utálj. Vagy ha utálsz is szokj hozzá a jelenlétemhez, mert Carter a barátnőm, te meg a legjobb barátnője vagy. Nem lehet mindent úgy intézni, hogy ne fussunk össze.
- Jó, próbállak megszokni. – szóltam és beviharzottam a fürdőbe. Megmostam az arcom és egy forró fürdőt vettem. A forró víz égette a bőröm. Lassan elterültem a kádban és a plafonra szegeztem tekintetem.

Miért vagyok ennyire gyerekes? Miért nem tudom ezt a tényt elfogadni, hogy Carter már nem érez semmit Harry iránt. És Harry sem Carter iránt? ÉS a legrosszabb hogy ezért Franket okolom. De ha egyszer így érzek? Miatta van, mert ha nem találkoznak, akkor talán… Nem. El kell fogadnom és nem Franket hibáztatnom. Bocsánatot fogok tőle kérni. Nem fogom kedvelni. de nem is kell. Carter pasija nem az enyém. El fogom viselni, esetleg a viccein is nevetek majd.

Elmerültem a vízben és hagytam, hadd égesse szét az arcom a víz. Pár másodperc múlva kiemelkedtem belőle, hosszú hajam a nedves bőrömre tapadt. Nagy levegőt vettem és elkezdtem mosakodni. Mikor végeztem mindennel a fürdőben átgondoltam hogyan is fog menni a bocsánatkérés. Mindenféle kedves, aranyos monológ lejátszódott a fejemben. Volt legalább 3 lehetőség. De amikor az ember odajut, hogy elmondja, valamiért egyikhez sincs mersze. Mindig fél, hogy vajon úgy reagál rá, ahogyan azt elgondolta vagy teljesen máshogy. Ezért általában az emberek, amikor ott vannak csak egy szimpla „bocsánat”- tal elintézik. Az én esetemben is így volt…

- Öhm… semmi baj. – nézett rám. Pici mosolyt láttam a szemében. Carter totál ledöbbent, hogy ilyet tettem.

- Nem ülsz le tévézni? – kérdezte Carter kedvesen. Már pont mondtam volna, hogy attól, hogy bocsánatot kértem még nem akarok veletek lenni, de végül nem tettem. Nem akartam elrontani ezt a szépnek mondható pillanatot.

- Nem, köszönöm. – utasítottam vissza kedvesen. A szobámba érve ledobtam magam az ágyra. Körül néztem és fogalmam sincsen milyen felindulásból, de meg akartam csinálni a hajam valami nagyon csábosra. Mivel nem tudok a haj vasalásán kívül olyan „húdenagy” dolgot csinálni magammal ezért csak a hajvasalóval laza fürtöket varázsoltam magamnak. Először hátul majd elől csavartam be. Mikor elől is készen lettem szomorúan kellett látnom, hogy a hátsó tincsem szinte teljesen kirúgták magukat. Ismét nekiálltam a hátsó tincseknek. A végeredmény viszonylag normálisra sikeredett. Miután kész lettem kimentem a konyhába vacsit csinálni magamnak (a nappalin átmenve Carter és Frank is megdicsérte, hogy jól áll ez a haj). Minden konyhai tudásomat bevetettem és készítettem magamnak egy finom rántottát. Egyedül megettem majd visszaslisszoltam a szobámba. Leültem az ágyra és laptopozni kezdtem. Észrevettem, hogy fönt van Sarah közösségin, ezért ráírtam.

Én: Szia!

Sarah: Helló:)

Én: Hogy vagy? Rég beszéltünk

Sarah: Vááá el sem hiszem mi történt:D

Én: Mesélj:DD   Nem tudtam elképezni minek örülhet ennyire.

Sarah: Tudod volt a szülinapi bulim meg minden. Ott Liammal táncoltam, de aztán nem keresett és most, pontosabban tegnap felhívott, hogy nincs e kedvem vele randizni menni:DD én persze igent mondtam:)és vááá! annyira jó:D el sem hiszem, hogy VELEM történik meg. mint egy mesében lennék. Úristen:D

Megdöbbenve olvastam a sorait. Nagyon örültem neki, de bevillant Alexa. Hiszen eleinte vele akart járni. Érte „küzdött”. Persze örültem is neki, hiszen az unokanővéremmel fog randizni és onnan csak egy lépés a járás, de akkor is. Ott volt az agyam hátsó zugában Alexa is.

Én: Ez eszméletlen!

Sarah: Tudom! El sem hiszem. Félek, hogy csak álmodok.

Én: Nyugi. Biztosíthatlak róla hogy ébren vagy:D

Sarah: Am ezt félre téve… tudsz majd jönni kereszt anyuékhoz?

Én: Igen:D tudok:DD mikor megyünk majd, mert ezt még nem tudom.

Sarah: Öhm… Greget kérdezd. ő tutira tudja.

Én: Oksi:D na de mesélj még! hova mentek?

Ezután csak dőlt belőle a szó. Elmondta hova mennek, mit akar majd felvenni, milyen lesz a haja, és hogy nem akarja magán annyira túl sminkelni, de fél, hogy úgy meg nem fog neki tetszeni. Jó volt így látni. Tom óta nem igazán volt senkije, maximum az én idióta osztálytársam Thomas. De mindkettő hülye volt. Aztán ráeszméltem, hogy a Tom és a Thomas majdnem ugyanaz és nevettem egy sort, hogy mennyire vicces néha a sors.  Elköszöntem tőle és felhívtam a bátyám. Nem vette fel. Még egyszer hívtam, de akkor sem vette fel. Kicsit aggódni kezdtem mi történt, de 11 körül visszahívott.

- Helló! – vetem fel vidáman.

- Szia, húgi. Mi van?

- Csak azért hívlak, hogy megbeszéljük, hogy lesz az anyuékhoz kimenetel.

- Ja! – esett le neki. Mindent megbeszéltünk. Végül is csak decemberben fogunk kimenni karácsonykor. Sarah is jön majd, de ő a szilvesztert már nem ott tölti, hanem itthon. Mi viszont egészen December 20.-tól január 3.-ig kint leszünk. Nagyon megörültem, hogy ott lehetek majd annyit. Hiányoznak már…