Hetvenhatodik fejezet/1

Sziasztok:))

Ez a rész nagyon hosszúra sikeredett így több részből fog állni:D

Jó olvasást<3

Leah Hewitt

Legrosszabb este, 1. rész

Veszekedés

Délben keltünk fel Niall telefonjának csörgésére. Zayn hívta, hogy a buli előtt menjünk át hozzá segíteni, megcsinálni a buli cuccokat. Mi jó barátokhoz híven már 4-e odamentünk. Engem elküldött Carterért, hogy majd vele tartsuk fel Tiffanyt ameddig nem hív minket fel, hogy jöhetünk. Fél ötre értem oda Carterrel Tiffanyhoz. Ő totál kiöltözve, elegáns hajjal és gyönyörű alkalmi sminkel várt minket. Nem értette minek vagyunk itt.

Izgatottan nyitotta ki az ajtót, de amikor meglátta, hogy csak mi vagyunk azok lefagyott az arcáról a mosoly.

- Zaynt nem láttátok? – nézett ki köztünk.

- Neked is szia. – nézett rá Carter. – Mi is örülünk neked. – folytatta erősen azzal a céllal, hogy majd ettől Tiff kicsit visszafog a „hol van Zayn, más nem érdekel most” stílusából. Hát kicsit benézte.

- Azt mondta 6-ra itt lesz. – nyafogott csinos barátnőnk.

- Fél 5 van! – szegetem rá a tekintetem némi hitetlenséggel. Komolyan úgy gondolja, hogy másfél órával előtte már itt lesz Zayn? Picikét tündérmeséhez hasonlítja az életét...

- Gyertek be. – sóhajtott csalódottan. Bementünk a házukba.

- Szüleid? – kérdeztük Carterrel tökéletesen egyszerre.

- Mexikóban terelgetik a birkákat. – forgatta meg szemeit. – Na jó, a Mexikói-öböl partján süttetik a hasukat, mert idén van a 20. évfordulójuk és úgy gondolják ezt meg kell ünnepelni 20 egész nappal amit ott töltenek.

- Mikor mentek el? – vontam fel a szemöldököm.

- Egy olyan másfél hete.

- Nem félsz itthon egyedül? – faggattam tovább. Ezen minkét barátnőm felnevetett.

- Néha, főleg este. – vallotta be. – Már 8-kor ágyban szoktam lenni kivéve, amikor itt van Zayn.

- Aha, és így hova mentek? – érdeklődött Carter elég átlátszóan, de Tiffnek nem esett le.

- Szerintem elvisz vacsorázni. – húzta ki magát.

- És hova? Jobban ki vagy csípve, mint a díjátadón. - fürkésztem mázolt arcát.

- Bocs hogy csinos akarok lenni! – kérte ki magának. – Mindegy… minek jöttetek amúgy?

- Tudod… - kezdtem. Ki kellett valamit gyorsan ötleni.

- Zayn mondta, hogy… - folytatta Carter. – jöjjünk ide, mert…

- Ő nem tud elmenni veled vacsizni ma és minket küldött maga helyett. – motyogtam el végül és egy 1000 wattos mosollyal koronáztam meg ezt az egészet. Carter tág szemekkel felém fordult és amolyan” na, ezt nem kellett volna” nézéssel ajándékozott meg.

- Nem, Zayn nem mondhatta le! Már tök régóta szervezi ezt a vacsit!

- Honnan veszed, hogy vacsi?

- Mert tudom! – förmedt ránk. – Egyszer itt aludt és akkor valakivel beszélt telefonon. A féltékeny énem előjött, majd amikor fürdött fogtam magam és a telefonjáról megint felhívtam azt a számot és kiderült, hogy egy rohadt elegáns étteremben kérdezősködött a kajáról!

- Lehet, hogy rájött erre és most ezért mondta le. - gondolkoztam.

- Igen? – kezdte el rémült szemekkel Cartert fürkészni. Carter érezte, hogy most Tiffany lelkiismeretére hatni lehet.

- Biztos ezért. – helyeselt.

Tiff kétségbe esve az előszobában lévő tükörre nézett. Nagy sóhajjal intett nekünk és csalódottan felment a szobájába. Reméltük, hogy átöltözni indult…

Mikor felért Carter rám förmedt.

- Muszáj volt szegénynek azt beadni, hogy Zayn lemondta a randit?

- Bocs, én legalább mondtam valamit! – vágtam vissza.

- Akkor is, tudod, hogy ha Zayn valamit lemondd, főleg ha Tiff is benne van, akkor igazán nagy gond lehet. Pl. zombi apokalipszis vagy egy halálos járvány járja a világot, de várj! Zayn akkor is eljönne érte, hogy elvigye egy bunkerbe!

- Jó, akkor meg se szólalok többet előtte. – forgattam a szemeim.

- Jó sértődj meg!

- Nem sértődtem meg… csak… csak… csak…

- Csak beragadt a lemez. – mosolygott aztán én is elröhögtem magam. – Mindegy… legalább lemossa magáról a vakolatot.

- Szerencsére, kicsit sok volt a smink.

- Csak egy picit… - röhögött. Tiff két perc múlva lent volt melegítőben, még a gimis gólyatáborunk pólójában, felkötött hajjal és semmi sminkel.

- Szomorúnak tűnsz. – fürkésztük.

- Talán mert az vagyok! – förmedt ránk. – Nézzünk valami filmet csokival. – ajánlotta fel. Mi helyeseltünk majd bevonszolta magát a nappaliba, de szó szerint. Dobálta a végtagjait és eléggé hisztisen nézett ki. Nem tudunk mit nézni aztán felajánlottam, hogy Dextert nézzük. Én tök örültem neki és rögtön le is töltöttem egy részt. Negyed hatra lejött aztán néztük tovább. Nagyon izgalmas volt. Egy óra múlva még mindig semmi jelt nem kaptunk arról, hogy mennünk kéne. Fél 7-kor viszont Niall írt SMS-t hogy jöhetünk, minden kész.

- Nem megyünk el esetleg a mekibe? – kérdeztem. Carter tudta, hogy miért kérdem így támogatott a diétája ellenére.

- Ti menjetek nyugodtan, inkább itthon maradok és várom, hogy haza jöjjenek anyuék.

- Na, gyere már. Tök jó lesz. – noszogatta Carter.

- Nem tudom, mg fel kéne ahhoz öltöznöm…

- Nem probléma! Megvárunk. – bólogattam. Tiff ismét a végtagjait dobálva felment a szobájába átöltözni, mi addig kitaláltuk, hogy lehet. Igazából tényleg szívesen ettünk volna mekis kaját ezért úgy döntöttünk, hogy tényleg megvesszük és megesszük, a hamburgereket aztán megyünk csak Zaynhez. Tiff 25 perc múlva jött le, most már normálisan és nézhető formában.

- Mehetünk. – húzta fel az egyik kék-szürke deszkás cipőjét. Mi is felöltöztünk(kint szakadt a hó) aztán beültünk a kocsiba. Elmentünk Zaynhez legközelebb eső mekihez, jól bekajáltunk (én ettem meg Tiff és Carter maradékát is).

Niall már csörgött, hogy hol vagyunk ennyi ideig. Feleslegesnek tartottam elmesélni, hogy ettünk, és ha el is mondtam volna tuti kérte volna, hogy hozzak kaját neki. Imádom, de lusta lettem volna megint végig állni a sort egy nyavalyás sajtburgerért. Már korom sötét volt, amikor lekanyarodtunk Zayn utcájába. Tiffany fel sem nézett az ölébe ejtett kezéből. Szerintem a lemondott „vacsoráján” töprengett.

- Miért vagyunk itt? – nézett fel amikor lekanyarodtunk a garázshoz.

- Itt van Niall és azt írta üzibe hogy ugorjak be hozzá.

- Mi van? Zayn inkább Niallal tölti az idejét? Mekkora egy köcsög! – szalad ki a száján, de látszott, hogy nagyon nem bánta meg. Carter megint azzal az „ezt most miért kellett pillantással nézett rajtam végig”. Tiff hátra dobta magát és karját átfonta maga előtt. Először dühösen nézett egy pontot, de aztán lefolyt egy könnycsepp. Megrémülve bámultuk.

- Gyere. – ragadtuk meg a karját.

- Nem akarok bemenni hozzá. – fakadt ki és még jobban sírt. Carter megint rám nézett és legszívesebben elküldött volna a francba.

- Zayn nincs itthon. – próbálta meg Carter menteni a menthetőt.

- Ja, persze.

- Gyere már! Van, bent egy kis meglepi. – próbálkoztam.

- Emily, inkább maradj csendben! – rázta a fejét Carter. Kicsit ideges volt… kicsit. – Figyelj, - vette inkább ő kezelésbe a hisztis Tiffanyt. – Zayn tényleg bent van. – erre a mondatra Tiff még jobban sírni kezdett. – De csak mert, beteg igazából és nem akarta, hogy aggódj. Niall ezért van nála, hogy ápolja.

- De ha nem akar látni, akkor miért visztek be.

- Fél, hogyha így meglátod, akkor kidobod.

- Miért dobnám ki, azért mert beteg? – fújta ki az orrát.

- Csak gyere be! – fogtuk karon és kirángattuk a kocsiból. Nagy nehezen bement. Tiszta csend volt csak Niall hangját lehetett hallani.

Rögtön bementünk a nappaliba.

- Meglepetés! – üvöltöttük mindannyian. Zayn ott állt a milliónyi vendég legelső sorában középen, egy  nagy csokorral a kezében.

- Boldog szülinapot. – ment oda hozzá majd megcsókolta. Tiff totál lefagyva állt, azt se tudta merre nézzen. Nagyon sokan voltak. Csomó híresség, ismerősök, barátok. Mindenki, akivel kicsit is jóba voltunk. Még Jack is…

Jack felém nézett és észre vette hogy nézem. Elmosolyodott és én is. Ekkor megéreztem Niall kezét magamon, jó erősen magához húzott és hosszan megcsókolt. Ebben nem volt sok érzelem, sőt… zz amolyan „enyém vagy és ezt meg is mutatom Jacknek” csók volt. Niallnak ezt az énjét utálom.

- Szia. – köszöntem mikor végre abbahagyta a menősködést.

- Hogy telt a napod? – érdeklődött és kézen fogott.

- Jól. – bólintottam. – Neked?

- Jobban is telhetett volna.

- Mi történt?

- Jack. – felelte undorral az arcán.

- Mi csinált?

- Semmit, csak maga a jelenléte…

- Jóba van Tiffanyval. - vettem a védelmem alá.

- És veled is. – lökte oda kicsit bunkón.

- És?

- Mindegy. – legyintett.

- Na, megyek. Köszönök Bellának, úgyis olyan rohadt rég láttam. - vigyorogtam.

- Oké.  - biccentett és elengedett.  Gyorsan odamentem Bellához és hátulról átöleltem.

- Bella! – nevettem.

- Emily! – mosolyodott el. Megfordult és ismét átöleltük egymást.

- Olyan rég beszéltünk! – szomorkodtam.

- Hát igen. A suli mellett nagyon nehéz időt szakítanom.

- Ennyire nehéz lenne a fősuli?

- Aha, nagyon sokat kell tanulnom. Tudod, hogy a műv.töri amúgy sem ment, most meg főképp. Olyan magas szinten tanuljuk. Behalok.

- Hát az szar.

- Csak egy kicsit. – legyintett. – De akkor eljössz majd a kiállításomra?

- Persze! – bólogattam.

- Jack nagyon néz. – mosolygott rám rejtelmesen.

- Azért van a szeme nem?

- Menj oda hozzá és beszélj vele.

- De Niall nem szeretné. Nagyon nem.

- És ha Niall nem szeretné, hogy levegőt vegyél, nem veszel? Jack a barátod! Amúgy… már kezd összejönni neki egy másik lánnyal.

- Ezt honnan tudod?

- A csaj is rajzos. Én hoztam őket össze.

- Ja, értem. – bólintottam.

- Szóval fog maga és menj oda hozzá és beszélgessetek.

- Rendben. – bólogattam. Megfordultam és egyenesen Jack felé indultam. Niall éppen az egyik ismerősével beszélgetett (nem ismertem).

- Szia. – köszöntem Jacknek, amikor odaértem. Nagyon meglepődött.

- Helló! – mosolyodott el féloldalasan. – Hogy vagy? – érdeklődött.

- Jól. – mosolyogtam rá. – És te?

- Nagyon jól vagyok.

- Hallom, kezd egy csajjal összejönni valami.

- Ja, Bella mesélt mi!

- Mesélt. – bólintottam.

- Te meg kibékültél Niallal.

- Bella mesélt?

- Nem Alexa. – vágta rá vigyorogva.

- Ó, de gondolom az újságokban is láttad.

- Igen, de csak egy nappal később.

- Értem… - motyogtam. Hátra néztem és csak azt látom, hogy Niall éppen a kabátját veszi fel. – Bocs. – mondtam igazából Jacknek, de rá se néztem. Azonnal Niall felé igyekeztem.

- Niall, hova mész?

- Haza. – vágta rá eléggé mogorván.

- Miért? Hiszen csak 5 perce jöttünk.

- Pont ez az! 5 perce sincs, hogy elmondtam, hogy Jack idegesít, és hogy ne menj oda hozzá erre te csak azért is oda mész.

- Most ez a bajod? Hogy egy régi barátommal beszélgetek?

- Igen, mert tudod miatta szakítottunk akkor.

- Nem! Azért szakítottál velem, - mondtam kiemelve a „szakítottál velem” részt. – mert te meghülyültél!

- Én hülyültem meg? – kérte ki magának. - Mondunk igen, utánad mentem. Ez tényleg hülyeség volt. – szalad ki a száján. Nekem elakadt a szavam. Mérhetetlenül megharagudtam rá.

- Tudod mit? Jobb hogy elmész. – hagytam ott sírógörccsel. Niall a kezem után kapott, de szó nélkül kirántottam a csuklómat és elviharzottam.

Alig bírtam megemészteni a szavait. Borzasztóan fájtak…