Helló:)
Itt a következő rész második fele:DD Jó olvasást<3
Leah Hewitt
Legrosszabb este, 2. rész
Botlás botlás hátán
Sírva
kerestem Cartert, de sehol sem találtam.
- Mi
történt? – fogta meg valaki a vállam. Hátra fordultam és Harry volt ott. Az ajkaimba harapva néztem le a földre. Pár
könnycsepp leesett majd felpillantottam. Szipogtam párat aztán nagy levegőt
véve átöleltem.
- Niall. –
motyogtam.
- Mi
csinált? – kérdezte megrökönyödve.
-
Megbántott, nagyon.
- Gyere. –
ragadta meg a karom aztán berángatott egy szobába. Zayn szobája volt. A világos
barna és a piszkos fehér színek váltakoztak. Az óriási ágy a szoba közepén
helyezkedett el szemben a tévével. A plafonon csak néhány pici lámpa volt,
inkább az ágy melletti állólámpa világította be az egész helységet. A szoba
legvégén, az ablak előtt két fotel állt közöttük egy asztallal. Az asztalon
otthagyott kávéscsésze és újság kapott helyett. Nagyon szép szoba volt az
biztos.
- Mesélj. –
ült le az ágyra. Követtem a példáját.
- Ugyebár
Niall utálja Jacket. – kezdtem. Rögtön könnybe lábadt a szemem. – És ma mondta,
hogy tök kikészíti a jelenléte én ennek ellenére oda mentem Jackhez beszélni,
mert mégis csak a barátom volt ameddig ő éppen mit tudom én hol dalokat vett
fel. Jack ott volt nekem amikor Niall nem és ezt Niall nagyon nehezen tudja
elfogadni. Talán ha 5 mondatot váltottunk egymással, és amikor hátra nézek, látom,
hogy Niall készülődik. Azonnal odamegyek hozzá erre meg elkezdünk veszekedni és
a fejemhez vágja, hogy… legutóbb amikor szakítottunk… - hadartam, de a sírás
félbeszakított. – akkor hiba volt utánam
jönni. – borultam Harry nyakába. Harry átkarolt és finom megsimította a fejem
búbját.
- Shhh. Nem
lesz semmi gond. Kibékültök, meglásd!
- De annyira
bunkón mondta, hogy hiba volt, hogy az elképesztő.
- Biztos
bánja. – próbálta menteni szegény Niallt.
- Bánhatja
is. A hiba volt akkor miért van még velem? Menjen és szeressen mást, leszarom.
Valaki olyat, aki eltűri a féltékenységét…
- Hé, hé,
hé! Inkább örülj, hogy féltékeny, mert az azt jelenti, hogy szeret.
- Akkor is! Ne mondjon ilyeneket! Én sem
hibáztatok senkit a múltért ő viszont folyton! És ez nagyon idegesítő.
- Beszéld
majd ezt meg vele.
- Meg fogom
csak azért mégis elég szar ezt hallani egy olyan embertől, akit teljes
szívedből szeretsz. És csak azért mond ilyet, mert egy régi barátoddal
beszélgettél…
- Te is
féltékeny lennél ha Demivel beszélgetne.
- Igen,
féltékeny lennék, de azért ilyet nem vágnák a fejéhez, hogy hiba volt
visszamenni hozzá Tiff álszülinapi buliján…
Harry
kisöpörte a szemem elől az egyik tincset.
- Nyugi,
minden rendbe jön köztetek. Niall azt csak hirtelen felindulásból mondta. Nem gondolja
komolyan.
- Tudom, de
akkor is rosszul esik.
Megsimította
kezem és a homlokomra adott egy puszit.
- Tudod, én
melletted vagyok.
- Tudom.
Köszönöm. – mosolyogtam rá és szorosan magamhoz öleltem és ekkor benyitott
Carter.
- Emily?
- Igen? –
kérdeztem kicsit nyúzottan.
- Jack azt
mondta sírtál.
- Már jobban
vagyok.
- Oké. – bólintott
Carter.
*Carter*
- Mindjárt
jövök, csak megmosom az arcom, aztán elmesélem mi volt. – állt fel Emily és
kiviharzott a szobából. Miért kellett itt hagyni vele kettesbe. Haragudtam rá,
hogy ennyire nem érzi át a helyzetemet. Leültem az ágyára és a lábamat
kereszteztem egymáson. Harry is mellém csücsült. A számat összedörzsöltem majd
rá pillantottam. A zöld szemei csillogtak. Basszus… miért ilyen helyes? Miért
kívánom még mindig. Pedig ott van Frank… neki meg Jennifer. De gyűlölöm
magamat. A szívem hevesen dobogott. Ilyet nem éreztem sohasem Frank-al. Az
ajkaiba harapott és pislogott. Csak ez a kis pillanata is úgy vonzott. Vibrál
köztünk a levegő… Mind a ketten éreztük ezt. Nem lehetett letagadni. Tudtam,
hogy szeret és én is szeretem őt, de Franket is szeretem…
Harryhez
akartam érni. Meg akartam fogni a kezét. Megint érezni akartam azt a férfias
illatát, ami mindig is volt neki… fagyos csönd telepedett a szobára. Csak a
kinti zene üvöltése hallatszott be. Néztük egymást és a régi dolgok jutottak eszembe.
Fogalmam sem volt arról, hogy ő most épp mit gondol. Csak azt tudtam biztosra,
hogy meg akarom csókolni. Végül is mit veszthettek? Szakít velem Frank? Úgysem fogja megtudni. Vagy Hazza haragudni fog rám? De ha nem
csinálok semmit, akkor az este után ugyan olyan lesz minden. Igen… meg kell
csókolnom. Kifújtam a levegőt, behunytam a szememet. Amit utoljára láttam, azaz
volt, hogy ő is lehunyta és egyszerre indultunk el a másik felé. Hirtelen
megéreztem Harry édes meleg, puha ajkait az enyémen. VÉGRE! Már annyira
hiányoztak. Rögtön megfogtam a nyakát és az egyik lábamat átraktam felette.
Most ő volt alacsonyan, nekem kellet hozzá lehajolnom neki pedig fel kellett
néznie. . A derekamat fogta és a pólóm alá csúsztatta izzadt kezeit. Átkaroltam
és ledöntettem az ágyra. Eszembe jutott, hogy ez Zayn ágya… ha éppen arra
kerülne sor, akkor itt kell csinálnunk? Tuti kölcsön adná! Most csak ő érdekelt
és hogy végre megint az enyém. Ha csak erre a két percre is… a nyelvével
bebocsájtást kért és rögtön megkapta. A melltartómmal kezdett el babrálni. Jól
tudta, hogy kell kikapcsolni ezért hamar meg is volt neki. Én a felsőjét téptem
le róla. De szó szerint. A vetkőztetés alatt folyton összeért a szánk. Csak
néhány kis pillanatra térünk el egymástól, de ez kellet is a levegővételhez.
Amikor rajtam már csak egy bugyi volt abba hagyta a csókolgatásomat. A kezeit
levettem rólam. Megrémültem. Mi van, ha
mégsem akarja. Én akkor tuti, hogy rögtön elsírom magam. Hangosan lihegett.
- Akarod? –
kérdezte.
- Most
komolyan ezért hagytad abba? – tettem fel neki a költői kérdést és
megcsókoltam. Értette a célzást ezért
rögtön visszahelyezte rám kezeit. A combjaimat és a fenekemet simogatta. A
kezeimet a mellkasán futattam végig a kockáin át. Egészen az alsónadrágja
széléig. Onnan visszamentem ugyanazon az útvonalon, mint amin lementem. Lassan
a bugyi is lekerült rólam. A nadrágzsebéből elővett egy gumit és kacéran
elmosolyodott. Én ajkamba haraptam majd megcsókolt. Az alsó ruhadarabjait is
leszenvedtem róla és megtörtént az, amire mindkettőnknek már szüksége volt.
Lihegve
zuhant rám. Átkaroltam izzadt felsőtestét és megpusziltam a feje tetejét.
Lemászott rólam és én hozzá bújtam. Megütött az a bizonyos féri illat, ami csak
neki volt. A kedvenc illatom.
- Ez már
hiányzott.
- Nekem is -
válaszolt azon a kicsit fáradt, de mégis imádnivaló rekedtes hangján. A kezével átkarolt és magához szorított. Éreztem,
hogy milyen buzgón ver a szíve.
- Akkor most
mi lesz velünk? – kérdeztem.
- Mi lenne?
- Hát éljük
tovább, ugyanúgy ahogyan eddig az életünket?
- Nem tudom.
- Én se… -
válaszoltam.
- Akkor hogy
lesz? – néztem rá.
- Passz. –
fújta ki a levegőt. – Te… szeredet Fraket igaz?
- Hát… igen,
de téged is.
- Értem. –
mondta fájdalmasan és magához szorított egy puszi kíséretében.
- Vissza kéne
menni. – szakította meg a csendet.
- Shh… -
szorított magához mégszorosabban. – Jó éjt. – mondta és lehunyta a szemét. Én is nyugovóra tértem, bár nem tartott sokáig az alvásom. Más félóra múlva felébredtem, mert
kint hangosodott a zene. Felpattantam az agyról, felkaptam magara a holmimat és
otthagytam egyedül a szobába. Feltűnő lett volna, ha együtt jövünk ki. Nem volt
kedvem senkihez és semmihez. Túlságosan zsongott a fejem.
Úgy zizegtek benne a gondolatok, mint egy eltévedt, zajos méhraj.
Inkább kimentem az erkélyre levegőzni, de nem voltam egyedül. Emily is
ott nézte az eget. Ha jól láttam sírt, de elképzelésem sem volt róla hogy
miért.
- Jól vagy? – léptem mellé.
- Persze. - törölte le a könnycseppet a szeméről.
- Biztos?
- Aha. – bólintott. – Na, mi van akkor most ti? – kezdett tapogatózni.
Eddig nem is gondoltam bele, de ezzel a mondatával eljutatta a tudatomig, hogy
igen, megcsaltam Franket. Megcsaltam azt az embert, aki tényleg nagyon szeret
engem. Eszembe jutott, hogy éreztem magam mikor Harry csalt meg engem. Vajon
Franknek is akkora fájdalmat okozna?
Sajnos igen és én ezt megtettem.
Nem tudtam tovább tartani magam, elkezdtem zokogni.
- Hé. – ölelt át.
- Nem tudom, mit csináljak! – sírtam.
- Hogy érted?
- Én… én… én szeretem Franket, nagyon. De…
- De Harryt is. – fejezte be a mondatom.
- Ühüm… - zokogtam tovább. Pár percig vigasztalgatott majd eltolt
magától. Mélyen a szemembe nézett és halványan elmosolyodott. A mosolyába
nagyon sok gond és teher volt. Éreztem, hogy neki is nagyon nehéz most, elég
lenne neki a saját baja, mégis inkább velem foglalkozik.
- Maradj Frankkel. – nézett bele a szemembe. Őszintén azt akarta, hogy
vele legyek és ez nagyon ledöbbentett.
- Mi? Miért? Hiszen utálod! Harry párti vagy! – hebegtem.
- Harry már kétszer megcsalta a barátnőjét. Tök mindegy hogy téged csalt
e meg vagy egy olyan lányt, akit nem is szeret, de megtette. Ha már kétszer
volt hozzá mersze, lesz harmadszorra is. Frank viszont úgy vigyáz rád és óv
téged, mintha az élete múlna rajta.
- De én is megcsaltam Fanket! Akkor most…
- Nem. – vágott közbe. – Egyszer mindenki hibázhat, kétszer már nem. –
fürkészett fájdalmasan.
- Akkor Frank?
- Akkor Frank. – biccentett.
- Akkor most beszéljünk rólad. Mi a baj?
- Én kétszer hibáztam.
- Hogy érted ezt? – néztem.
- Ugyebár Finnel jött Jack is. – kezdte és egy hatalmas könnycsepp folyt
végig az arcán.
- Igen. – bólintottam félve. Könyörögve rám nézett, hogy ne keljen
kimondania azt, amit sejtettem, tudtam, de reménykedtem benne, hogy nem jól
gondolom. Magamhoz húztam. A vállamba temette arcát és erőtlenül átkarolt.
- Lefeküdtem vele. – nyögte ki végül. A szívem összeszorult és kattogott
az agyam, de erre nem tudom mit mondani. Niallt szereti ez egyértelmű, de akkor
miért feküdt le Jackkel?
- Miért? – nyögtem ki végül.
- Elkezdtünk nosztalgiázni és… és… - nem tudta befejezni, mert
sírógörcsben tört ki. Tudtam, hogy nem kell semmit sem mondanom. Elég neki az,
ha átöleltem és megvárom ameddig befejezni a sírást. Igazából nem is tudtam
volna neki mondani valami hasznosat, csak valami sablon szarságot hogy
„ne félj, minden rendbe jön” és egyéb társai. De ez ilyenkor nem segít…
semmi sem segít ilyenkor. És mivel nekem is friss volt a problémám én is
elbőgtem magam. Így történt, hogy Zayn erkélyén egymás nyakába borulva sírtunk,
hogy mekkora gyökerek vagyunk, hogy elcsesszük ezt a szép életünket. Hát igen…
Körülbelül
egy percig csak az eget bámultuk aztán kopogtak a nyitott ajtón. Jenifer állt
ott.
- Torta,
gyertek. – nevetgélt és kezével is intett egyet. Mi szófogadóan és erőltetett
vigyorral bementünk.
Emilyhez
rögtön oda ment Jack hozzám meg Harry.
- Majd
beszélnünk kell erről az egészről. – nézett mélyen a szemembe. Én csak
bólintottam egyet aztán figyeltem, ahogyan az óriási tortát elfújja a
szülinapos.
A torta mesésen nézett ki. Nem tudom Zayn honnan szerválta, de nagyon bejött.
Tiffet ezután Zayn átöleli és hossza megcsókolja. Borzasztóan
boldognak tűntek. Nekik eszükbe sem jutna mással lefeküdni, mi meg…mindegy.
Mindenki
odaadta neki az ajándékát(én és Emily is elfelejtette elhozni az ajándékot) majd Harry kihívott a már sokat megélt erkélyre...
nagyon jóó:)
VálaszTörlés