Hetvenhatodik fejezet/3

Helló:33

Ma is hoztam a folytatást:)

Nagyon remélem hogy tetszik és nem írok le semmit túl unalmasan.:)

Na jó olvasást<3

Leah Hewitt

Legrosszabb este, 3. rész

Dear Friend

* Emily*

Már a 3. szeletet ettem a tortából mikor Jack odajött mellém. Azonnal beugrottak a képek. Ahogyan megcsókol, én pedig visszacsókolok. Nem gondolkozom, csak cselekszem. Ahogyan Jack rám teszi a kezét és szorosan magához ölel. Lassan eltolja az arcomat és letöröl róla egy kósza könnycseppet. Elfeledteti velem mindazt, amit Niall az eszembe juttatott…

- Finom nem? – vonta fel a szemöldökét egy féloldalas mosoly mellett.

- Igen, nagyon ízlik. – motyogtam. Jack kínosan lepillantott a földre.

- Niallal maradsz igaz?

- Igen. – bólintottam.

- Miután olyat mondott? – kérdezte kicsi hitetlenséggel a hangjában.

- Igen, mert szeretem és ő is engem. Tök mindegy mit mondott.

- Meg fogod bánni, hogy vele maradsz.

- Miért? Kivel kéne lennem? Veled?

- Nem! Csak egy olyannal, aki megbecsül.

- Niall megbecsül!

- Igen? Nem látod magad kívülről. Amikor megcsókolt az arcodra kiült a… szenvedés. – kereste a jó szót rá.

- Igen, mert abban nem volt érzelem…

- Vajon miért? – vágott közben.

- Azért mert akkor csak azért csókolt, meg hogy megmutassa neked mekkora macsó is ő.

- Ez elég gáz. – rakta le a tányérját a kelleténél ingerültebben.

- Nem, nem ő a gáz, hanem én!

- Miért is?

- Mert én nem becsülöm meg őt! Én vagyok az akit Niallnak beállítasz. Én nem érdemlem meg Niallt és tudod miért? Mert miközben mi összevesztünk miattad, lefekszem veled! És nem ezt kellett volna tennem. Nagyon nem! El kellett volna mennem hozzá, hogy megbeszéljük, nem máshoz szaladni szeretetért. – hadartam le miközben egyre sűrűbben potyogtak a könnyeim. Az kezembe temettem arcom, megdörzsöltem majd Jackre néztem.

- Sajnálom. – mondta. Szerintem megértette, amit akartam neki ezzel mondani.

- Ma nem kellett volna szóba állnom veled. – töröltem le a könnyeket.

-  Emily, beszélnünk kéne. – lépett mellém Harry. A szeme könnytől volt csillogó. Azt a gyönyörű, zöld, reményteli szempárt nem tudtam visszautasítani. Szipogtam egyet majd Jackre néztem.

- Szia. – köszöntem el tőle majd Harry csuklóját megfogva kirángattam az udvarra. Ott végre csened volt. – Igen? – néztem mélyen a szemembe.

- Miért adott nekem reményt Carter? Miért feküdt le velem, ha Frankkel marad?

- Valamit tudnod kell. – kezdtem idegesen. Harry kicsit összezárta a szemét aztán ki is nyitotta. – Én mondtam Carternek, hogy maradjon Frankkel.

- Baszd meg! Ez most komoly? – tűrt bele a hajába.

- Igen. – vágtam rá félve. Féltem, hogy annyira dühös lesz rám hogy esetleg bánt. Jó, ez így hülyeség de abban a pillanatban komolyan azt hittem meg fog ütni, pedig sosem bántana, annyi szent.

- Miért? Hiszen azt hittem segítünk egymásnak.

- Igen, de bármennyire is szeretlek, látom, amit látok.

- És mégis mit látsz?

- Azt hogy mióta Carter Frankkel van boldog. Sokkal jobban boldog, mint veled.

- Én több mindent adtam meg Carternek!

- Igen, értékben mérhetőleg biztos, mert vettél neki csomó cuccot, sőt még egy lakást is. De itt megállt a jó. Ameddig veled járt a rajongók fenyegették és kövérnek nevezték. Emiatt kezdett el diétázni, miattad meg az idióta rajongóid miatt.

- Ezt ne kend rám jó? Én elfogadtam úgy, ahogy van. Minden nap mondtam, hogy gyönyörű, mi kellett volna még?

- Talán a többi ember előtt is megvédeni.

- Ez volt a baj? Hogy Twitterre meg ilyen helyekre nem raktam ki hogy „jajj, de szeretem őt” és a többi nyáladzós szarságot?

- Ne csak… néha rakhattál volna ki vele közös képet, elvihetted volna mindenféle helyre.

- Attól még hogy te erre vágysz, nem biztos, hogy ő is ere vágyik. – mondta ki kíméletlenül. Fején találta a szöget… igazából jobban belegondolva igaza volt. Én vágytam arra, hogy Niallal elmenjünk a Disneylandbe, feltegyen egy közös képet Twitterre és hasonlók, de ezek nem történtek meg...

- Bocs. – sóhajtott Harry higgadtan és beletúrt göndör fürtjeimbe. Feleszméltem a pillanatnyi sokkból.

- Én kérek bocsánatot. Igazad van, én akarom ezeket nem Carter. Igazából fogalmam sincs, mit akarhat Carter… de egy biztos. Frank nagyon is jól tudja, mi kell neki.

- Szerinted van esély, hogy újra összejöjjek vele? – nézett rám bizakodással.

- Ha egyszer nem lesz Frank, akkor igen, de addig nincs túl sok…

Elfogadta, amit mondtam, és amit tettem. Nehezen, de elfogadta és tudta, hogy én Carter érdekeit néztem.

- Miért sírtál? – szólalt meg hirtelen. Megint eszembe jutottak az emlékek. Úgy éreztem magam mintha egy elefánt rám ült volna. A levegővétel nehezebb lett és a könnyektől is nehezen kezdtem látni. Nagy levegőt vettem, kifújtam majd elmeséltem neki mindent a legelejétől (ismét elregéltem neki a felét, szegény, de unhatta). Türelmesen végig hallgatta a monológom és a végén már annyira sírtam, hogy alig bírtam beszélni.

- De… de… ne mond… el… Niall… nak. – mondtam nagyon nagy levegővételek között.

- Köztünk marad. – ölelt át úgy századszorra.

- Harry. – jött oda nyivákolva Jenifer. – Hozzál nekem egy kis pezsgőt.

- Most Emilyvel beszélek.

- De nagyon megkívántam és nem tudom, merre van.

- Kérdezd meg Zaynt.

- Légy szí’ hozz nekem. – nyávogott tovább.

- 2 perc. – nézett rám fájdalmas arccal majd elment.

- Na, ide figyelj, - kezdte Jenifer ellentmondást nem tűrő hangon. – Szállj le Harryről, de sürgősen…

- Mi van? – értetlenkedtem bedugult orral.

- Ahh, ne tedd itt az ártatlant. Tudom, hogy bele vagy zúgva Harrybe, csak azt nem tudom Niall ezt, hogy nem veszi ezt észre…

- De hülye vagy. – állt össze kép. Aha, szóval Jenifer azt hiszi, hogy Harrybe vagyok szerelmes és Niall csak arra van, hogy addig legyen ott valaki.

- És tudod mi a leggázabb? Hogy Niall barátai még segítenek is neked, hogy összejöhess Harryvel.

- Hogy? – zavarodtam össze újra.

- Istenem, tudom, hogy Zayn, Liam és Louis is tudja az undorító tervedet. De még a 4 idióta barátnőd is…

- Na, most te figyelj… felőlem képzeleghetsz akár mit, de őket hagyd ki ebből.

- Csöndbe maradnék a helyedben. Tudom a kis titkod.

- Milyen titkot? – kérdeztem. Valamiért éreztem, hogy nem az idióta kreálmányjaira gondol titok alatt.

- Ha nem szállsz le Harryről Niall megtudja, hogy ameddig ő otthon egyedül őrlődik, te éppen mással fekszel le…

- Hogy te mekkora egy…

- Tessék itt a pezsgőt. – jött oda Harry 3 pohárral a kezében. – Nem értem, hogy nem találhattad meg. Ott volt torta mellett közvetlen.

- Tényleg? Máskor jobban kinyitom a szemem.

- Helyes, de most magunkra hagynál? – kérdezte Harry Jenifrtől. Ezen kicsit kiakadt a fekete hajú barátnője, de nem akarta kimutatni, inkább gyorsan lelépett.

Néhány másodpercig átfutott az agyamon hogy elmondom Harrynek a beteg barátnője képzelgéseit, de inkább hagytam. Jenifer problémája ez, nem az enyém vagy másé. Egyedül attól féltem, hogy el fogja majd mondani a Jackes dolgot… Ezt viszont el akartam neki mondani. Ez is hozzá tartozik a sztorihoz.

- Jenier tudja, hogy lefeküdtem Jack-kel.

- Mi? – köpte ki a szájából lévő pezsgőt. Igazán filmbe illő jelenet volt. – Honnan?

- Nem tudom. Előbb ezt ecsetelte. Hogy… ha nem teszek meg valamit, akkor elmondja Niallnak.

- És mit?

- Az mindegy. – legyintettem.

- Közöm van hozzá, igaz? – kezdett puhatolózni.

- Nem mondok semmit.

- Szóval közöm van hozzá. – biccentett magabiztosan.

Nagyot sóhajtottam majd szomorúan a fűre néztem.

- Fázok… - dörzsöltem meg a karom.

- Gyere. – bólintott a ház felé azzal a célzással, hogy menjünk be. Szó nélkül követtem. Bent nagyon nagy forróság volt (a kinti hideghez képest). Fülledt volt a levegő és sokszor hozzáért az ember egy másik ember izzadt testrészéhez.

A buli további másfél órájában végig Harry mellett voltam és vele beszélgettem olykor vicces dolgokról máskor viszont nagyon komoly dolgokról. Úgy éreztem abban a helyzetben, hogy másra nem számíthatok csak rá. Ez persze butaság, mert anyu és apu is ott van, Carter is és a veszekedésünk ellenére Niallt is fel tudom sorolni, hiszen szeretjük még egymást. Ép mosdóba mentem mikor Zayn belém ütközött.

- Szia. – mondta. Nem álltunk egymáshoz olyan közel,de érezni lehetett a tömény alkohol szagot, ami belőle kijött.

- Szia. – válaszoltam lehangoltan.

- MI a baj? – fürkészett.

- Semmi. –legyintettem.

- Itt egy szál, szívd el. Segíteni fog. – nyújtott felém egy szál cigit. A zsebéből vette elő. Pá másodpercig tétováztam aztán elvettem a szálat. Harry irányába néztem. Éppen Eddel társalgott, így lelkiismeret-furdalás nélkül kimentem az erkélyre.  Azt hittem végre egyedül leszek, de kint volt Justin és a barátnője, Sandra. Hangosan nevetgéltek és a csillagokat nézegették. Justin néha-néha csókot csent Sandrától, szerintem a lányt nem zavarta. Kiléptem az ajtón a hidegbe. Justin rögtön megfordult.

- Ó, Emily. – mosolyodott el.

- Bocs, hogy megzavartalak titeket. – motyogtam.

- Á, én úgyis mentem klotyóra. – vonta meg a vállát.

- Szia. – mosolygott Sandra. Nagy borzas, göndör haja nagyon jól állt neki. Olyan afrikai beütést kelletett, de a bőrszíne egyértelműen tej csokis volt. Furcsa dolog a genetika…

- Szia. – suttogtam. – Nem gond, ha elszívom? – emeltem fel a kezemben lapuló cigit, hogy jól lássa.

- Dehogyis.

- Köszi. – bólintottam. Meggyújtottam majd Sandra mellé sétáltam. Most nem kezdtem el köhécselni, sokkal inkább megnyugtatott a testemben szétáramló füst és nikotin.

- Sokat cigizel?

Megráztam a fejem.

- Reméltem, egyszerűen furcsa lett volna ha Niall barátnője cigizik.

Kicsit elmosolyodtam majd újra leszívtam az enyhén vaníliás ízű füstöt.

- Amúgy dolgozol valami vagy suliba jársz? – kérdezősködött tovább. Amint láttam eléggé beszédes kedvében volt. Én annyira nem.

- Nem tanulok és nem is dolgozok.

- Niall tart el?

- Nem. Anyuék szoktak pénzt küldeni.

- Ja, értem… Amúgy Niall merre van?  A buli eleje óta nem láttam.

- Haza ment.

- Miért? – lepődött meg.

- Mindegy. – húztam a számat. Sandra óvatosan az arcomhoz ért és a tenyerét elkezdte húzogatni. Szerintem vigasztalás akart lenni, de nagyon nem hasonlított rá. – Mi csinálsz? – érdeklődtem furcsállva. Ő sejtelmes mosollyal és tág szemekkel vizslatott.

- Megvigasztallak. – vigyorgott. Nekem nem kellett több, a látványtól elröhögtem magam. Ő is elkezdett nevetni.

- Furcsa vagy. – mondtam még mindig mosolyogva.

- Nem furcsa vagyok, csak olyan szeretnék lenni, mint akiket én szeretnék magam körül.

- Szóval te betegesen vigyorgó embereket szeretnél.

Hangosan felnevetett.

- Nem. Egyszerűen csak azt akarom, hogy az emberek szeressék egymás független attól kik ők. És ha valaki szomorú, akkor megvigasztalják egymást akkor is, ha nem ismerik egymást olyan jól.

- Értem, de ehhez kevés vagy egyedül.

- A tenger is cseppekből áll össze. És ha egy cseppnek megváltozik a mozgása egy idő után azt a többi is felveszi. A végére meg már mindenki úgy fog mozogni. – vázolta fel egy kicsit tudományosan.

- Hova jársz te, hogy ilyen jól tudod?

- Még 7.-bn tanultam kémiából. – nevetett. – Kémiából csak ezt tanultam meg. Amúgy Ian Eastwood tanítványa vagyok.

- Ő ki?

- Egy táncos.

- Táncosnak tanulsz?

- Aha.

- De jó. Így ismerted meg Justint is?

- Igen. Videó klipbe válogattak be embereket. Engem nem válogattak be. – nevetett föl.

- De mégis megtetszettél neki.

- Hát az édes pofimnak ki ne tudna ellenállni. – dobta meg a hajrá mire nagyon hangosan felnevettünk mindketten. Beleszívtam volna a cigibe, de akkor láttam, hogy már leégett. Elnyomtam a fa korláton majd kertbe hajítottam. A bánatra nem cigi kell, hanem nevetés…