Harminckettedik fejezet

Üdv^^

Bocsi  hogy csak hajnalban hoztam új rész de későig elvoltam és most voltak elképzeléseim hogy mi is lesz benne a részben úgyhogy gyorsan leírtam. Nagyon fáradt vagyok úgyhogy bocsi az esetleges helyesírási hibákért...Arra kérnék mindenkit hogy komizzatok mert nektek csak 5 betű de nekem nagyon sok boldogságot jelent. Nem kell regisztrálni simán névtelenül is írhatok^^ Nagyon megköszönném:D

http://twitlonger.com/show/k5s2l0 <-- ez meg érdekes... nagyon durva de sztem ezek csak unatkozó ember társaink agyszüleményei... de ha esetleg valamilyen véletlen okból kifolyólag igaz lenne... az nagyon ütne:D

by: Leah Hewitt

Örökkévalóság

Másnap a telefonom csörgésére keltem fel. Félálomban felültem a puha, meleg ágyból és megnéztem ki küldött SMS-t. Egy ismeretlen szám írt… először kicsit megrémültem háta egy örül, féltékeny rajongó az, de hamar megkönnyebbültem.

Jó reggelt gyönyörűm!<3 Niall vagyok, ne aggódj. Képzeld rólad álmodtam:D Amúgy azért van új számom, mert egy rajongó zaklatott… néha nagyon meg tudok ijedni tőlük… na de akkor frissítsd a számom;) szeretlek életem<3

Rögtön megtettem, amit kért és felkeltem a meleg fekvőhelyemről. Összekészültem majd elindultam, a suliba. Végre ma nem késtem le a buszt ezért időben odaértem.  Nem jött meg Alexa ezért izgulni kezdtem hiszem csak most eszméltem rá hogy tegnap volt a randijuk Finnel. Jack jött suliba Finnel egyetemben, de mint én szoktam, ma ők késtek ezért csak óra végén tudtam letámadni, hogy mi is történt. Végre vége lett az órának és rögtön odarohantam hozzá

- Na, milyen volt a randi? – kérdeztem tőle boldogan.

- Hát… semmilyen… nem volt randi…- mondta szomorúan.

- Miért? – kérdeztem tőle én is búsan. Próbáltam csalódottnak tűnni… de igazából nagyon  boldog voltam, hogy nem tudtak randizni. De azért valahol a lelkem legmélyén egy üres, sötét lyukban mégis szomorú voltan egy kicsit. De ez teljes mértékben elhanyagolható volt.

- Mert beteg lett… tegnap azt hittem azért koptatott le, mert nem akar velem járni, de most hogy suliba se jött… kezdem elhinni, hogy tényleg beteg…

- Tuti nem hazudott… Szerintem beteg. – nyugtatgattam.

- De el akarok menni, meglátogatni, pechemre viszont megyünk vásárolni… sajnos…

- Akkor mond le!

- Ezt nem lehet. Megígértem a bátyámnak hogy elmegyek vele, mert ez egy új rész lesz a Jacksgap-hoz…

- Ja, értem. – mondtam. Sajnos becsöngettek. A további órák is ugyanolyan unalmasan teltek, mint a többi szokott. Suli után rögtön Alexához mentem. Kopogtam, de senki sem nyitott ajtót. Még egyszer kopogtam, de ismét nem jött ki senki.

- Alexa! – kiabáltam be. Kinyitották az ajtót és Alexát pillantottam meg. A haja borzas, falfehér bőre volt. A szemei alatt nagy karikák voltak és kómásan nézett rám.

- Mit akarsz? – kérdezte miközben én tolakodtam befelé. - Menj haza, mert elkapod!

- Jól vagy? – mentem be a kérését nem teljesítve.

- Beteg vagyok! Hányok, lázam van, és az orrom folyik. Menj haza, mert fertőző.

- Jó megyek… de tuti ne maradjak? – kérdeztem a küszöb előtt.

- Nem! – mondta és becsapta a bejárati ajtót. Én rögtön haza mentem. Meg tanultam mindent és átmentem Jack-hez a táncot gyakorolni. Nagyon jól ment. Jól szórakoztunk és a napok alatt egyre közelebb kerültem hozzá. Sokat beszélgetünk a suliban is és a Facebbok-on is órákat dumáltunk. Nagyon élveztem a vele töltött időt. Amikor vele voltam elfeledtem a gondjaimat. Nem értem, hogy miért van rám ilyen hatással, hiszen csak egy hónapja ismerem…

*pár nap múlva*

A suliban épp háztartástan volt. Egy kis kaját készítettünk a padtársunkkal mikor hányingerem lett. Egyre jobban szédültem és a hideg rázott. Próbáltam ettől eltekintve főzni, de nem sikerült. Éppen a főtt rizst kavargattam mikor éreztem, hogy nincs visszaút, irány a WC… kirohantam és Carter jött utánam. A budi felett voltam és hánytam… a hajamat fogta… egy szó nélkül ott volt mellettem. Utána összepakolta a cuccaimat és haza kísért. Útközben is sokszor kidobtam a taccsot… Haza értem és rögtön elmentem a dokihoz. Megvizsgált és felírta a gyógyszereket. Otthon lefeküdtem aludni, pár óra múlva a csengő ébresztett fel. Kikászálódtam az ágyból és elindultam az ajtó felé. Nagyon nehezen kinyitottam a bejáratott és Niall állt előttem egy doboz bonbonnal a kezében.

- Hát te? – kérdeztem rekedtes hangon. Hirtelen rám jött megint a hányhatnék és rögtön a WC-hez szaladtam. Felette görnyedtem és jött ki belőlem a cucc. Niall odajött és rögtön segíteni kezdett. A hajamat fogta és a vállamat simogatta. Mikor végre abbahagytam hozott egy pohár vizet és megitatott.

- Niall! Te is beteg le…

- Leszarom! Én, ápollak! – vágott bele a szavamba.

- De ha te is elkapod? Én is Alexától kaptam a bacikat…

- Akkor beteg leszek! De nem foglal itt hagyni betegen. És nem fogom hagyni, hogy egyedül legyél így!

- De…

- Nincsen de! Értsd meg! Engem nem fogsz lekaparni magadról egy könnyen! – kacsintott. Nekem egy enyhe mosoly jelent meg az arcomon. - Hozok egy kis diétás kaját a sarki boltból… szia!  - megpuszilta az arcomat és elment. Én bementem a nappaliba és elaludtam tovább a kanapén. A következő emlékem hogy Niall ölében fekszek. Felültem és körülnéztem.

- Már sötét van? – kérdeztem és az ablakon bámultam kifelé.

- Igen!

- Anyuék?

- Elmentek a patikába beváltani a dolgokat.

- Szóval már voltak itthon… - búslakodtam. Megszédültem és visszaestem, Niall ölébe.

- Jól vagy? – rémült meg.

- Persze! Csak egy kicsit megszédültem. – nyugtatgattam.

- Ha csak egy kicsi lett volna nem estél volna le az ölembe.

- Jól van! Nyugi… - megtöröltem a szememet és kimentem a konyhába kajáért. Oda jött mellém Niall is. Kivette a kezemből a kaját és szúrós pillantásokat vetett rám.

- Azt mondtam, hogy én foglak ápolni! Úgyhogy menj szépen vissza a helyedre!

- Jól van anyuci… - jegyeztem meg halkan a nappaliban.

- Hallottam! – kiabálta be morcosan.  Behozott egy tálba kekszet és egy bögre teát. Hozott nekem pokrócot és párnát is. A takarót rám terítette a párnát megigazította és a fejem alá rakta. Az ölembe helyezte a kekszet. Leült a kanapé szélére és a kezébe vette a teát. Rám nézett és mosolygott.  A TV-t bámultuk a sötétben csak a konyhából beszűrődő kis fény miatt lehetett látni.

- Bújj ide életem! – mondtam neki és kitakaróztam. Letette a teát és mellém bújt. Öleltük és néztük egymást.

- Annyira szeretlek! – mondtam.

- Ez kölcsönös! – mosolygott. Láttam, rajta hogy meg akar csókolni, de inkább hanyagolta ezt az egészet. Én sem engedtem volna neki hiszen így tuti hogy elkapja. Így is el van, lepve bacikkal nem kell még fokozni… lassan lehunytam a szememet és mély álomba szenderültem. Hallottam ahogyan Niall nekiment az üvegasztalnak és felsziszegett. Minden békés és nyugodt volt.

- Niall! Ne menj még el! Maradj még legalább reggelig! – kérleltem. Visszajött hozzám. Leguggolt, a fejemre helyezte kezét.

- Ne félj. Itt maradok mindaddig, amíg az téged boldoggá tesz.

- Remélem, tudod, hogy az örökkévalóságról beszélsz! – mosolyogtam. Niall visszabújt mellém a kanapéra. Sajnos az este további része nem volt ilyen nyugodt ugyanis nagyon sokat rókáztam… De Niall végig ott volt mellettem és ez nagyon jól estet. Ez többet jelentett nekem mindennél…