Ötvenharmadik fejezet

Hello:DD

Hát elégé meg vagyok lepve, mert nemsokára meglesz a 10.000 látogatója az oldalnak:OO

Nagyon köszönöm az eddigi sok hozzászólást:D Nagyon nagyon hálás vagyok érte^^

Szóval ennek örömére próbáltam hosszú rész hozni:D 

És a mai nap jelent meg az One Way Or Another.

IMÁDOM:D szerintem ez az eddigi legjobb klipjük<3 Niall nagyon hódit:D

na de ez nem lényeg. jó olvasást és még egyszer köszönöm a sok kommikat(:

Leah Hewitt

Külön utakon...

 

Kedd reggel sem volt semmi híre a dologról… kezdtem megnyugodni és egyre inkább azon gondolkoztam, hogy tuti csak átvert a lány. Lassan elfelejtettem az egész dolgot. De sajnos 19-én,  csütörtökön rá kellett döbbenjek, hogy Alice egy gonosz boszorkány. Ugyanis reggel egy hívásra keltem fel.  Kómásan felvettem a telefont és beleszóltam:

- Igen?

- Mi a szent szar csináltál te? Mond, hogy nem igaz. – hallottam egy ismerős hangot.

- Ki az?

-  Zayn. Idióta… - suttogta az utolsó szót.

- Hallottam.

- Ugye Alice - vagy ki - csak kitalálta, hogy lefeküdtetek. Mond, hogy csak rossz pletyka.

- Megígértük egymásnak, hogy nem hazudunk. Szóval…

- Szóval megtetted. – vágott bele a szavamba.

- Igen. – suttogtam. - De akkor kiderült?

- Igen.

- Hol láttad? – faggattam tovább.

- Sztár lesen. Reménykedtem, hogy megint csak kitaláltak valamit de… de miért?

- Nem tudom. – csuklott meg a hangom.

- Egyáltalán valaki tudta kettőtökön kívül?

- Aha, Niall. – töröltem le a könnycseppjeimet arcomról majd felültem.

- Hallod gyere a stúdióhoz. Ott megbeszélünk majd mindent a menedzserrel is, ok?

- Jó. – feleltem. Hamar összekészülődtem és elindultam a stúdióhoz. A paparizzik szerencsére nem vettek észre, de nem sokon múlott, hogy lebukjak.  Mikor beértem mindenki rögtön letámadott kivéve Niall.

- Miért tetted ezt? – kérdezte Liam kicsit idegesen.

- Nem tudom… én nem ezt akartam.

- Ezzel nem csak magadat keverted bajba Harry. Hanem a bandát is… - kiabált velem a menedzser. – Már így is annyi minden volt, ami ártott a bandának és most ez is.

- Leszarom a bandát! El fogom veszíteni Cartert.

- Carter most nem olyan fontos, a banda a legfontosabb jelen pillanatban. A banda az elsődleges dolog az életedben.

- Nem!  Nekem csak ne mond meg hogy mi a fontosabb. - szóltam rá. Meglepődött. Ritkán szoktam visszaszólni neki. Inkább csak hallgatok, és nem szólok se jót, se rosszat. – El kell mennem hozzá. – suttogtam. Megfordultam a kijárat felé és heves lépegetésbe kezdtem.

- Hé! Harry! Harold! Gyere vissza! Harold Edward Styles, azonnal gyere vissza dolgozni! – kiabált utánam a menedzser, de nekem csak Carter járt a fejemben. Beszálltam a kocsiba. Már indultam volna el mikor a fiúk is utánam rohantak és ők is beültek a járműbe.

- Mi csináltok? – kérdeztem.

- Hát… jövünk veled. – csatolta be magát Liam.

- Velem?

- Igen. – mosolygott Niall.

- Hogy-hogy?

- Hagyjuk, hogy egyedül menjél?

- Srácok, ez aranyos de, hadd menjek egyedül. Hadd szokjam a magányt.

- Harry…

- Menjetek. – szóltam bele Zayn szavába. Kiszálltak a kocsiból és megvárták még elhajtok. A menedzser dühösen visszahessegette őket a stúdióba és nélkülem kezdtek el dolgozni.  A város másik felén volt az iskola és mivel mindenki most ment a munkába dugó is lett. 

Nagyon ideges voltam. Legszívesebben áthajtottam volna mindenkin. Nagyon örültem mikor 11-re odaértem.  Nem mehettem be, mert már tanítás volt, meg kellet várnom mire, kijön. Sajnos csak 4 körül lépett ki az iskola épületéből. Amikor megláttam nagy levegőt vettem és oda siettem hozzá.

- Carter, beszélnünk kell.

- Nincsen miről. – került ki.

- Carter várj.

- Mire? Gyorsan még elmész és lenyomsz egy menetet valamelyik másik hallgatóval?

- Carter…

- Hagy békén! – szólt bele a szavamba. -  Most már bárkivel lefeküdhetsz, nem kell félned, hogy, lebuksz.

- Carter te ezt nem érted!

- Miért? Mit nem értek ezen? Fogtad magad és lefeküdtél a régi osztálytársammal, akivel eléggé haragban vagyunk…

- Nem tudtam, hogy az osztálytársad…

- Aha, persze… Én meg nem tudtam hogy a One Directionban énekelsz. –mondta gúnyosan és összefonta karajait.

- Carter kérlek!

- Hagyjuk ezt… még ha az elején rögtön elmondtad volna, de így…

- Akkor is kidobtál volna! Csak akkor egy héttel hamarabb szakítunk!

- Nem. Akkor legalább őszinte lettél volna hozzám.  És átgondolnám, hogy lehet tényleg nagyon megbántad.

- Megbántam hidd el. Az egy hülye ribanc.

- Na, nem mondod? Örülök, hogy rájössz. Amúgy tudod mi a legbosszantóbb az egészben? – tette fel a kérdést. - Az hogy képes voltál a szemembe nézni így…

- Azt hiszed, nekem olyan rohad könnyű volt nem elsírni magam, amikor veled voltam?

- Jaj, ne játszd itt a nagy megbántottat!

- Ez az igazság! Szeretlek! Nem mást csak téged! Fogd fel!

- Leszarom hogy szeretsz e vagy sem! Megcsaltál.

- De részeg voltam!

- És? Az nem azt jeleni, hogy akkor csinálhatsz hülyeségeket. Főleg nem neked.

- Kérlek, ne hozd fel egyfolytában, hogy híres vagyok.

- Jó! Nem fogom többet.  Sőt, hogy teljesen elégedett legyél, soha többé nem fogok hozzád szólni. Szia! – mondta, hátat fordított nekem és elviharzott.

- Várj hova mész?

- Semmi közöd már hozzá.

- Kérlek, válaszolj.

- A koleszbe, hogy kibőgjem magam, jó?  Most boldog vagy? Tökre tettél mindent! – kezdett el sírni. – Remélem, örül a hülye ribanc. Remélem elérte azt, amit akart.

- Carter. – léptem utána. Megfogtam a kezét, de kirántotta.

- Hagy békén! Szia! – köszönt el ismét. Én pedig ott maradtam egyedül. Mindenki rohant körülöttem én viszont csak álltam ott és néztem. Néztem ki a fejemből. A szemeim könnybe lábadtak. Kihez mehetnék most? A srácok túl messze vannak. Mire odaérnék, hozzájuk kb. öngyilkos lennék. Ekkor eszembe jutott Emily.  Carter sincs otthon, hiszen ő a koleszbe ment. Elkezdtem a kocsihoz rohanni. Szerencsére az egyetemtől csak fél órára volt a lakás. Megérkeztem néhány lesifotós várt. Felrohantam a lépcsőkön és becsengettem a lakásba…

*Emily*

Egy könyvet olvastam finom kakóval.

Már nagyon beleéltem magam az olvasnivalóba erre egy gonosz illető megszakított a csengetésével... A mondatot még gyorsan elolvastam és rohantam is kinyitni az ajtót. Nagyon szaporán csengetett az illető.

- Megyek már!  - kiabáltam. A kilincs felé nyúltam, de ekkor megrémültem és elhúztam a kezemet. Mi van, ha betörő? Fényes nappal? Ekkor ismét odanyúltam, de inkább mégis visszahúztam a kezemet. Bármi lehet. Inkább rákérdezek, ki kopog. – Ki az? – kérdeztem ki kicsit félve.

- Engedj be! Kérlek. – hallottam meg egy sírós, rekedt hangot.

- Ki az?

- Engedj már be! – mondta hangosan. Lassan kinyitottam az ajtót. Szinte rögtön a nyakamba ugrott Hazza. Erősen magához szorított. Én belöktem a lábammal az ajtót és én is átöleltem.

- Mi történt?  - kérdeztem meglepve.

- Én nem akartam… tényleg… csak… nem akartam.

- Mit nem akartál? Mi van? – néztem rá összezavarodva.

- Nem akartam. Nem akartam megcsalni.

- Mi? Miért mi történt?

- Megcsaltam Cartert… csak ennyi. – pityergett.

- Mi van? – engedtem el a szorításomból.

- Nem tudtad? – nézett rám meglepve.

- Honnan kéne tudom?

- Bárhonnan. A ház előtt csak úgy hemzsegnek az újságírók, a Tv-ben is adták.

- Mi? Kint vannak a riporterek?

- Igen.

Nem tudtam mit felelni. Kicsit féltem, hogy engem is belerángatnak az újságírók ebbe a pletykába és én jövök majd ki a legrosszabbul.

- Gyere. Csinálok neked teát.

- Kakaót. – motyogott.

- Tessék?

- Kakaót kérek nem teát.

- Jó. – mondtam lágyan és elmosolyodtam.  Megcsináltam neki a forró italt és leültünk a kanapéra. – Mesélj, hogy volt. – kértem meg. Elmesélt mindent töviről hegyire. Amire emlékszik, amit Niall mesélt neki, amikor Carterrel beszélt. Nagyon rossz volt ez hallani.

- Én még mindig szeretem őt… de a hülyeségem miatt meg elhagy… egyszerűen nem fogom nélküle kibírni. Nem akarok másra úgy tekinteni, mint Carterre. Nekem Ő az igazi. Tudom, hogy Carter nekem a nagy Ő.  De… elhagyott. – csuklott meg a hangja. – Már most hiányzik pedig csak egy bő órája szakítottunk. Annyira rossz érzés ez a tudat, hogy nem ölelhetem már át, hogy nem lehetek vele.  – törölte le a könnycseppet az arcáról. Ugyanezt érezni, mint én Niall iránt… nekem is görcsbe rándult a gyomrom.  Egy könnycsepp kigördült a szememből.

- Semmi. – mondtam és gyorsan letöröltem az orcámról.

- Miért sírsz?

- Csak átérzem ezt az egészet. – füllentettem.

- Ja… biztos nem zavarok? Egyáltalán érdekel vagy lenne más dolgod? Mert hát eléggé hívatlanul jöttem. De egyszerűen el kellet valakinek mondanom.

- Nem zavarsz… lökjed csak nyugodtan. – mosolyogtam rá. Még egy fél órát arról beszélt, hogy milyen szívás ez az egész. Én szépen csendben a kakaóm mellett elhallgattam és bólogattam. Néha a mondandója közé ékeltem egy-egy igent vagy értemet. Amikor már kibőgte magát Hazza pizzát rendelt.Ő fizette, mert én még mindig nem kaptam fizetést és eléggé le vagyok égve. Egy órát várni kellett a kajára, de nem unatkoztunk, mert elhatároztunk, hogy filmet fogunk nézni. A Fogadom című film mellett döntöttünk. Berendeztük a nappalit a síráshoz. Vittünk oda papír zsebkendőt, popcornt ha a pizza után még éhesek lennénk. Jó sok pokrócot és kis párnákat. Amikor megjött a kaja gyorsan ledobtuk magunkat a TV elé és elkezdtük nézni a filmet. A végére az lett, hogy mindketten egymást vigasztalva bőgtünk. Viccesen nézhettünk ki. Éjfél fele járt az idő mikor elmentünk zuhanyozni. Én hamar végeztem Harryvel ellentétben, aki 45 percet állt a tus alatt. Ezzel nem is lett volna olyan nagy baj, de sajnos elég hangosan énekelt is így én nem tudtam aludni. Végre olyan egy óra körül mellém feküt.

- Te mi a szent szart csinálsz? – kérdeztem meglepve.

- Aludni próbálok.

- Itt?

- Igen… - kérdezte macis hangon.

- Menj át Carterhez.

- Ja persze hogy szenvedjek… - kiáltott rám.

- Akkor a kanapéra.

- Ott meg fog fájdulni a nyakam.

- Akkor marad a padló.

- Ne már! Az olyan kemény.

- Akkor én megyek át Carterhez.

- Jó, szia. – mondta és magára húzta a takarómat. Én át sittem Carterhez és ott hajtottam álomra a fejemet. Vagyis próbálkoztam, mert egyfolytában Niall járt a fejemben. Sírtam is éjjel sokat. Josh nem tudta elfelejtetni velem… talán csak idő kell. Lassan merültem álomra. Reggel persze fáradtan keltem fel.  Ki mentem a konyhába és ránéztem a mikron az órára. Megriadva vettem észre hogy fél 10 van, azaz csak 15 percem van összekészülődni.  Berohantam a szobámba és heves készülődésbe kezdtem.

- Harry! Kelj fel! – lökdöstem meg.

- Hagyjál már! – mondta a szokásosnál is rekedtesebben.

- Harold! Most azonnal felkelsz és kimész a szobámból vagy kirugdoslak!

- Heves valaki…

- Jó, te akartad! – mondtam morcosan. Neki is álltam a „kirugdosásának”. Megszenvedtem vele mire elvittem az ajtóig, jobban mondva el taszigáltam. Ott nagy nehezen felkelt és kiment magától, mert pisilnie kellet. Én gyorsan bezártam az ajtót és összeszedelőzködtem. Mire kiértem már itta a forró teáját és az újságot olvasta. Úgy nézet ki min egy nagypapa.

- Harry, megyek el. Te nem indulsz?

- Én még maradnék. – nézett fel az újság bűvöletéből.

- Jó… de akkor zárj majd be. A kulcsot tedd a postaládába jó?

- Rendben – mormogott és újra olvasni kezdte a napilapot. Gyorsan felkaptam egy barna csizmát és rohantam is a munkába. Pechemre még mindig kint táboroztak a paparazzik. Egyfolytában kattintgattak a fényképezővel, a kamerát és a mikrofont az arcomba nyomták és kérdezősködni kezdtek. Én csak csendben elmentem mellettük egy szót se szólva. Eléggé nehézkesen, de kijutottam a tömegből és futottam a munkába.  A szokásos balszerencsém ma sem hagyott cserben ugyanis a főnök az ajtó előtt várt rám és az óráját bámulta.

- 10 perc késés… Ön szerint ez elfogadható?

- Hát…

- Háttal nem kezdünk mondatot! Mégis hányas volt a nyelvtana?

- 3-as? Azt hiszem.

- Hinni a templomban kell… most azonnal menjen befelé és dolgozzon.

- Jó… - mondtam kicsit megrémülve és besiettem a boltba. Levetkőztem és beültem a pult mögé. Az öreg néni megint a barátnőivel susmusolt csak most telefonon. Biztos nem ért rá az egyik nyanya… a napom nagyon borzasztóan telt. A főnököm vagy 20x belém kötött, az öreg néni semmit nem segített a pakolásnál, sem a takarításnál. Egyfolytában csak dumált. Fel tudtam volna robbanni az idegességtől. Ráadásul fáradt is voltam, mert nem tudtam aludni rendesen. Amikor a munkaidőmnek vége volt rohantam is haza. Már elterveztem, hogy veszek egy nagy meleg fürdőt és senki sem fog zavarni.  Tévedtem. Ismét… Carter fogadott nagy krokodilkönnyekkel.

- Emily! – sírt.

- Gyere! – mondtam neki és leültünk a kanapéra, mint tegnap. Gyorsan még levettem előtte a kabátomat és a csizmámat majd elkezdte mondani a bánatát. Elmondott ő is mindent.

- Érted? Tudod milyen fájó nekem az, hogy képes volt így a szemembe nézni. És… megcsókolt meg minden. Fúj. Akkora egy hülye köcsög!

- Most jöhetnék ilyen sablondumákkal hogy mindegyik fiú az, de ez nem igaz. Majd eljön, a herceged ne félj…

- De nekem nem kell más herceg! – monda sírva.

- Akkor fogad vissza.

- Persze… még az kéne. Megcsalt. Utálom őt, de mégse.  – zokogott. Rám meredt és gondolkozni kezdett. – Ilyen egyáltalán van?

- Te vagy az élő példa rá.

- Miért pont én? – sírt. Jaj de nehéz este ilyenkor. Együtt átsírtuk az éjszakát így ma is nagyon keveset aludtam. Reggel meg időben kellet felkelnem, hogy odaérjek a munkába. Carter hagytam aludni. Én ma is rohantam, hogy odaérjek. Most szerencsére még hamarabb is érkeztem.

- Maga ennyire nincsen tisztába az órával?

- Miért ne lennék? – kérdeztem csodálkozva.

- Hamarabb jött.

- És ez baj?

- Igen… pontosan 10-re legyen itt. Nem 10:03-ra és ne 9:54-re. Pontosan 10:00-ra. – mondta katonásan. Mi van? Az a baja hogy korábban jöttem? Ez most normális? Nagyon ideges lettem. De ez az egész napomra kihatott.Este mikor végre kicsit kipihentem magamat meglepő dolgot olvastam az interneten.