Negyvennyolcadik fejezet

Sziasztok!

Bocsi de ez a rész elégé szar lett... tényleg sajnálom de több nem telt tőlem://

remélem azért így is kapok komikat:D 

Xoxo:Leah Hawitt

Bye bye nyár

A szobámat sikeresen kifestettük szép narancssárga színre. Teljesen eltűntek a poszter miatt maradt nyomok. Már tényleg semmi sem maradt a szobámban, ami akár csak utalt volna rá, hogy valaha szerettem őket… Teltek múltak a napok és beköltöztem a lakásba. Először csak én majd rá 5 napra Carter is beköltözött. Nagyon örültem neki hogy nem kell egyedül tengetnem a lakában a napjaimat. Nagyon jól nézett ki végül is az egész ház. Ahogyan be lett rendezve igazán otthonos lett. A bútorokat vagy otthonról hoztuk el önző módon vagy megvettük őket. Vagyis Harry… nagyon idegesített, hogy Carter-nek segít, mert ezzel nekem is. Nem akartam mástól függeni. Végül elfogadtam ezt a tényt, hogy a fél lakást Carter-nek vette és így nekem is…

Konyha:

Fürdő:

Nappali:

Én szobám:

Carter szobája:

Nekem nagyon tetszett az egész új környezet. Elég csendes utcában laktunk, mégis közel volt minden. El kellet kezdenem munkát keresni. Újságokban kezdtem el először nézelődni. Egy boltba mentem el először ahol pénztárost kerestek. Sajnos nem kaptam meg az állás arra hivatkozva, hogy fiatal vagyok és nincsen tapasztalatom… Ennél gázabb kifogást még életemben nem hallottam. Nagyon átlátszó volt az egész… Több napja jártam naponta többször is interjúkra, de egyik helyen sem kaptam meg a munkát. Épp az utcán sétáltam, amikor egy régiség bolt előtt mentem el. A kirakatba ki volt ragasztva egy plakát, amire ki volt írva, hogy eladót keresnek. Rögtön bementem az üzletbe.

- Jó napot! – csuktam be magam mögött az ajtót.

- Napot! Mit szeretne? – kérdezte egy idős néni.

- Kint láttam a plakátot, hogy eladót keresnek. Ha szabad az állás én szívesen betölteném.

- Oh… értem. Sajnos nem én vagyok a főnök, de amint bejön, szólok, hogy itt járt. Adja meg a nevét és a telefonszámár és akkor fel tudja majd önt hívni, hogy mikor lenne neki jó. – ajánlotta fel a kedves hölgy.

- Azt megköszönném! – mondtam. Otthagytam minden fontos információt és haza mentem. Izgulva vártam a hívást, de sajnos nem jött semmi. Másnap 11-kor telefon csörgésére keltem, de mint kiderült Carter telefonja az. A szülei hívták. Nem tudtam visszaaludni ezért reggelit csináltam magamnak. Lekváros pirítós mellet döntöttem, de az egyik szeletet Carter ettemeg mert ő lusta volt magának csinálni. Teltek múltak az órák, de még mindig nem kerestek. Elégé rosszul éreztem magamat. De aztán fél 5-kor jött egy hívás. Nem ismertem a számot ezért rögtön illedelmesen szóltam bele.

- Igen Emily Cook beszél.

- Jó napot itt Parker Buchanan. – köszönt katonásan. – Ön volt tegnap bent az üzletemben és akart munkát kapni?

- Igen, én voltam az.

- Remek, akkor most jöjjön el az üzletbe, ha tud.

- Jó… rohanok! – mondtam mosolyogva. – Addig is viszhal.

- Viszonthallásra.

Rögtön fölkaptam magamra valami göncöt és rohantam is az üzlethez.  15 perc alatt értem oda gyalog. Amikor beléptem egy öltönyben, szépen fésült hajjal rendelkező férfit pillantottam meg.

- Jó napot! – mentem oda hozzá és a kezemet nyújtottam.

- Üdvözlöm.  – mondta és kezet ráztunk. - Jöjjön velem be az irodába. - mondta. Besétáltam és leültem egy fotelba. Odaadtam neki az önéletrajzomat és tanulmányozni kezdte.

- Ezt a munkát az egyetem mellett csinálná? – kérdezte és még mindig a lapot tanulmányozta.

- Nem… oda sajnos nem vettek fel, de jövőre ismét meg fogom próbálni.

- Értem. Szóval tudta teljes munkaidőben dolgozni?

- Igen. – motyogtam.

- Örülök neki, mert fel van véve. – mosolyodott el.

- Komolyan?  De szupi! – ugrottam fel.

- De egyelőre csak próbaidőre… 3 hónapig rendesen teljesít, akkor felvesszük majd rendesen is.  – mondta kicsit enyhébben, mint ahogyan eddig beszélt. Én örömmel mentem haza és mivel hétvége volt ezért csak hétfőn kezdtek majd. Mindenkinek elmondtam a jó hírt, hogy van munkám. Mindenki örült főleg a szüleim, mert így már sokkal nyugodtam szívvel hagytak itt, mert tudják, hogy képes vagyok magam eltartani. Nagy örömömben el is felejtettem, hogy vasárnap utaznak anyáék el Amerikába… nagyon szomorú voltam emiatt. A szombatot velük töltöttem és otthon is aludtam. Vasárnap kikísértem őket a reptérre.

- Annyira fogtok hiányozni! – mondtam és a könnyeimmel küszködtem, ahogyan anya is. Tuti tőle örököltem az érzékenységemet. 

- Te is nekünk! – ölelt át apa. – Vigyázz magara és aztán ügyes legyél a nagybetűs életben.

- Remélem sikerülni fog.

- Szia, nővérkém! Szeretlek. – ölelt át az öcsém.

- Én is téged öcskös. Aztán be ne csajozz nekem. – viccelődtem. Nevettünk egy jót majd mentek becsekkolni. Integettem nekik, majd amikor már nem láttam őket elsírtam magam. Elmentek… egyedül maradtam. Haza buszoztam és otthon isteni illat ütötte meg az orromat. Carter főzőcskézet. Spagettit csinált. Jól bekajáltunk majd beszéltem Josh-al telefonon is.  Fárasztó egy hónap volt, de vége van. Kaptam munkát, beköltözzem a saját lakásomba, anyuék elmentek és a nyárnak is vége van… jön a nyálkás, vizes ősz. Utána a tél, a hideg. Nagyon nem akartam, hogy vége legyen a nyárnak. Abból a szempontból örültem neki, hogy végre nem kell idegeskednem a szúnyogok miatt. Meg reméltem, hogy végre sikerül Niall-t kiverni a fejemből.  Sajnos ez nem haladt túl jól…