Negyvenkilencedik fejezet

Helló!:D

Itt az új rész és nagyon köszönöm a kommenteket^^

Most is írjatok pls:D 

Próbáltam nem rövidet írni^^ 

Remélem tetzseni fog és jó olvasást(:

bye: Leah Hewitt

Hülye k*rva...

Hétfő reggel direkt korán keltem, hogy hamar beérjek.  Késtem 3 percet, de máris leüvöltött a főnök. Sajnos nem hatotta, meg hogy csak nem rég költöztem ide és nem ismerem a környéket.

- Sajnálom! Többet nem fordul elő!

- El is várom! Most pedig menjen dolgozni! – utasított. Én alá vettetem magam kérésének. Nem volt sok vásárlónk csak néha tévedt be egy-egy öreg nénik, de az is csak a munkatársamhoz jött beszélgetni. Egy ember volt, aki tényleg nézelődni jött. Egy régim vázát keresett nálunk, de sajnos nem tudtunk neki segíteni az ügyben. Nagyon örültem mikor hazaértem.

- Na, milyen volt az első munkanap? – kérdezte és megint a konyhában sürgött forgott.

- Szörnyű… egyszerűen UTÁLOM! Vagyis inkább a főnököt. Egy akkora gyökér. Egy kicsi megértés sem szorult szerencsétlenbe.

- Miért? Mi történt?

- Csak annyi hogy késtem 3 percet, mert egyszer rossz saroknál fordultam le erre lehurrog, hogyha még egyszer kések, akkor kirúg…

- 3 perc miatt?

- Igen! Pedig ott volt az a nyanya is.

- A munkatársad?

- Igen. Egész nap a fecsegését kellet hallgatnom. De még ha hozzám beszélt volna, de nem! A büdös barátnőivel csevegett arról, hogy az unokája most ment egyetemre.

- Hát, ha téged is felvettek volna, most nem lenne ez baj!

- Ugye tudod, hogy majd neked is munkába kell majd állni?

- Ne rontsd el az örömömet! – szólt rám fagyosan.

- Szóval… már az első nap megutáltam.

- Lesz ez még rosszabb is!

- Kösz a bíztatást! De tudtom. Már dolgoztam. De ott jó volt. Kedves volt mindenki.

- Beléd volt zúgva a főnök fia! Persze hogy miden simán ment. Az srác csak szólt egy szót és máris főnök helyettes lettél volna…

- Az mindegy! – nevettem és legyintettem egyet.

- Kész is van az isteni gombás rántotta. - vigyorgott. Lekapcsolta a tűzhelyet és kipakolta elém. Megterítettünk és megettük az egészet. Jó lesett enni. Főleg ilyen sokat. A fonom vacsora után elmentem fürdeni egyet.  A kádban pihentem mikor benyitott Carter.

- Hé! Fürdök!

- Josh keres… gondoltam behozom hátha meg tudtok beszélni egy időpontot a találkára. – mosolygott.

- Vissza is tudtam volna hívni.

- Bocsi! – mondta édesen. Kipateroltam a fürdőből és beleszóltam a készülékbe.

- Hello! – hallottam.

- Szia! – mondtam és hátradőltem a kádba. A hab egészen felpúposodott mellettem.

- Arra gondoltam, hogy holnap is eljöhetnél a próbára.

- Öhm… rendben. Mikor lenne?

- Ugyanúgy 8-kor lenne.

- Okés. – mondtam. – Tudod hol lakok most így újonnan.

- Hát, nem. – mormogta. Elmondtam neki majd letettem a telefont. Örültem, hogy megint fogunk találkozni. Ma is korán lefeküdtem, hogy holnap sokkal korábban elinduljak, és ne legyen ilyen problémám, mint ma. Carter-re keltem fel, mert üvöltette a TV-t.

- Mi csinálsz ember? – kérdeztem.

- Eddzek.

- Mégis mi a bánatért?  - halkítottam lejjebb a televíziót.

- Mert formába hozom magam.

- De mégis minek? Tök gyönyörű vagy!

- Szerintem nem. Meg diétázni is fogunk. – mosolygott rám.

- Fogunk? Én biztos nem. – mondtam.

- De igen. – állt le az ugrálással és helyben kezdett el futni.

- Edzened nem kell, ha nem akarsz, de te is velem együtt fogsz egészségesen táplálkozni.

- Jó hogy nem fogok! – mondtam. Kimentem a konyhába és csináltam magamnak gófrit. Kentem rá Nutellát is. Visszamentem a nappaliba és elkezdtem enni a finomságomat.

- Mit mondtam az evésről? – kérdezte fenn hangon.

- Hol szarom le? Én azt eszek, amit akarok.

- Francokat. – mondta és elvette a tálamról a kajámat. Én utána rohantam, ő is elkezdett futni és én is. Már ugrottam volna rá, de ő gyorsan kidobta a kukába a kajámat.

- A gófri szomorító mindenedet! Hogy teheted ezt? – kiabáltam.

- Mondtam, hogy velem együtt fogsz egészségesen élni.

-  Én meg mondtam, hogy nem!

- Légy szí’! – nézett rám a cuki barna szemivel. – Segíts nekem. – kérlelt ugyanolyan szemekkel. Utáltam, amikor ezt használja, mert mindig hat rám. Az évek során jól elsajátította. Ezekre a szemekre nem lehetet nemet mondani. Sajnos…

- Jó! – mondtam kicsit idegesen.

- Szupi! És egye futni is eljársz velem.

- Jó. Oda szívesen megyek, legalább vannak ott helyes pasik.

- Oh… - mosolygott és a vállamra rakta kezét. Mű szipogott és egy nagyot sóhajtott. Az órára pillantottam.

- Jesszusom! – kiáltottam.  - Megint elkések, aztán rúgnak ki a második napon!

- Az szerintem rekord lenne. – jegyzet meg a barátnőm halkan. Gyorsan magamra kaptam valamit. Nem is sminkeltem magamat ki. Gondoltam csak kibírom. Az üzletben ma se voltak sokan. Az időt azzal ütöttem el, hogy a holmik között nézelődtem és keresgéltem hátha találok a sok kacat között valami olyat, ami megteszik, és akkor azt hazaviszem. Az idős nénike ma hozzám dumált. Szerencsére a többi öregasszony ma nem jött.

- És hány éves vagy? – kérdezte.

- 18. – mosolyogtam.

- Oh, az én unokám is annyi. – legyintet egyet. Nem akartam mondani, hogy minden tudok a fiáról, mert tegnap elpletykálta. Nem akartam a munkatársammal rosszba lenni.

- Remek.

- Képzeld el, ő egyetemre jár. Nagyon helyeske. Majd megmutatom neked.

- Biztos nagyon okos, ha felvették…

- Bizony az! Kitűnő volt egész életében. Egyszer se kapott 4-esnél rosszabb jegyet.

- Hát akkor ő egy beteg zseni.

- Igen, az. - vigyorodott el. Kínos csend lett. Pár perc múlva megérkezett egy rakomány, amit ki kellet pakolni. Mivel az idős néni nem tudott nekem segíteni, a főnök meg csak szimplán lusta volt ezért egyedül kellett leküzdenem a 20-25 kilós dobozokat… Sajnos kint esett az eső ezért pakolhattam a felhőszakadásban.  Az öreg nénikétől kaptam egy pulóvert, de az nem sokat segített. Mikor végre végeztem a pakolással és leülhetem pihenni. Elbóbiskoltam és mire felkeltem már 7 óra volt. Pedig akkor sem magamtól ébredtem fel, hanem a csengő hangjára ami jelzi hogy jött valaki. Két tini lány jött be. Nálam egy évvel lehettek fiatalabbak.

- Jó napot! – köszöntek.

- Szervusztok. Mit kerestek? – kérdezte a két lánytól.

- Egyelőre nézelődünk. – mosolygott az egyik. Mellettem kezdtek el keresgélni.

- Hallod, úgy tűnik tényleg dobta Niall Emily-t. – mondta a csaj.

- Hála istenek… annak a kurvának nem is Niall kellet, hanem csak a zséje. Tuti fix hogy Emily nem is sírt.

- Ja… meg szerintem Emily tuti lefeküdt a többi taggal is. Kinézem belőle.

- Aha, én is. Egy nagy ribanc. – mondta. Hogy mi? Én ribanc? Mindjárt megtépem a kiscsajt. Miket mond… és mi az, hogy nem szerettem… Nagyon kiakadtam rájuk.

- Nem értem, hogy tudott neki írni egy dalt. Ráadásul klip is lesz belőle… remélem nem fog benne egy csaj sem szerepelni, mert tuti megkeresem és megverem. – motyogta az egyik a másiknak. Jah persze… nekem is hányszor küldtek ilyet mégsem történt semmi. Szánalmasak.

- Majd amikor koncerten meglát, leugrik hozzám és elénekli majd nekem a dalt.

- Nem! Hozzám fog jönni.

- Neked ott van Harry.

- De Harry Carter-rel jár.

- Érted dobni fogja. Ne félj. – nyugtatta a másik. Istenem, de gáz. Dobni fogja érte? Jesszus a csaj nézett már tükörbe. Tiszta bányarém.

- Emily ma hamarabb zárunk. – mondta Mr. Buchanan. Én boldogan ölöztem fel és mentem el. A többi teendőt a nénire hagytam. Rohantam haza hogy gyorsan összekapjam magam a próbáig. Egy fekte nejlonharisnyát kiszakadtam és azt húztam fel. Fölé egy rövidnacit és egy kockás inget húztam fel. A hajamat kicsit hullámosra csináltam és felvettem egy szürke sapit. Egy bakancsba belebújtam és lerohantam a ház bejáratához. Egy kicsit vártam aztán megjött a fuvarom. Beugrottam a kocsiba. Egy csókkal köszöntöttem és mentünk is. Most mi késtünk el sajnos… megint irtó jól szúztak. AZ egyik szünetbe kimentem Rasztával cigizni. nagyon jó haverok lettünk.

-  Milyen volt a napod? – kérdezte rekedtes hangon.

- Hát… kicsit ideges lettem ma két hülyére.

- Mit tettek?

- Csak… nem ismertek és olyanokat mondtak rám, hogy egy kurva vagyok meg egy ribanc, és hogy nem szerettem Niall-t. – hadartam el neki. Majdnem az is kicsúszott a számon hogy pedig még mindig szeretem, őt szóval nagyon nem tudják, hogy mi a szitu.

- Öhm… de ismerted őket?

- Nem…

- Akkor ők honnan ismernek.

- Mert én voltam Niall Horan barátnője.

- Fú… nagyon ismerős a név valahonnan… - mondta. Kicsit gondolkozott. -  Nekik van az a slágerük hogy „You don't know you're beautiful, If only you saw what I can see, You'll understand why I want you so desperately” – énekelte. Neki is elég jó hangja volt.

- Igen… övék.

- Ó akkor már tudom, hogy ki. Nem rossz banda. One Direction… igaz így hívják őket. – kérdezte felém fordulva.

- Aha… - mondtam és megint eszembe jutottak a libák.

- Hallod, itt egy szál. – nyújtotta felém a cigis dobozt. – Egyet szívj el... jobb lesz.

- Nem köszi… - utasítottam vissza.

- Hát, te tudod.

Egy kicsit elmosolyodtam és megkönnyebbültem, hogy csak ennyi volt az egész. Bementem és még egyszer egy fél órát játszottak. Hamar eltelt az idő.  Josh hazavitt és én sikeresen otthon hagytam a kulcsot. Kopogtam, de senki sem nyitott ajtót. Még vagy 5x dörömböltem, de semmi. Csalódottan leültem a lábtörlő mellé egy a telefonommal kezdtem el játszani. Carter és Harry felrobogtak a lépcsőn vihorászva.

- Sziasztok! – mondtam.

- Hello… hát te? – kérdezte Carter.

- Én éppenséggel itthon hagytam kulcsomat.

- Kis béna! – vigyorodott el Harry. Bementünk. Én gyorsan lezuhanyoztam majd kimentem Carter-ékhez.  Leültem Carter ágyának szélére. Harry felállt és kiment a konyhába. A barátnőm felállt és a tükör elé ment.

- Szerinted nőtt a hasam? – kérdezte.

- Nem. – dőltem hátra. EZ után a combjait kezdte el nézegetni. Megfogta és egy kicsit szétnyomta.

- A combom viszont tényleg nagy! Nézd meg.

- Az eszed tokja nagy! Ne legyél már hülye!

- Carter szerintem megyek, mert holnap próba lesz. Szóval, szia, drágám. – köszönt be Harry. Carter odarohant hozzá és egy érzéki csókot adott neki. Harry elment. Egy kicsit dumáltam Carter-rel. Ő elment fürdeni és én csináltam neki finom szalonnás brokkolit. Kijött a fürdőből és bevezettem a konyhába. Leültettem és elé raktam a finom vacsorát.

- Nem eszek. – jelentette ki.

- Mi? De megeszed! Direkt neked is csináltam.

- De én nem vagyok éhes.

- Mi van? Hogy-hogy?

- Tudod… Harry-vel ettem.

- Akkor én ezt kivel fogom megenni?

- Itt ülök majd melletted, de nem eszek. Úgy jó lesz?- kérdezte.

- Igen! – kiáltottam el magam mire nagyot kacagtunk. Megettem mindent majd leültünk TV-t nézni. Egy horrort néztünk, amitől én nagyon beparáztam és Carter-nél aludtam.

- Carter. – mondtam már teljesen sötétben. Aludni akart ugyanis neki másnap elkezdődött az egyetem.

- Mi van? – kérdezte az álmos hangján.

- Nem izgulsz?

- Mi miatt?

- Hát az egyetem! ÉN teljesen szétizgulom a fejemet.

- Nem… nem izgulok.

- Én nagyon! – mondtam.

- Örülnék, ha befognád. – motyogott.

- Miért vagy ilyen durcás?

- Talán azért mert rohadt fáradt vagyok és fárasztasz a hülyeségeiddel.

- Bocs… - mondtam. Hátat fordítottam neki és elpróbáltam aludni, de nem tudtam. Próbáltam kellemes dolgokra gondolni, de csak egy táncoló antilop jutott az eszembe. E miatt elkezdtem nevetni.

- Mondtam, hogy kuss! – kiabált rám.

-  Bocsi. – mondtam kis gyerek hangon. Hirtelen megéreztem a hónaljamnál Carter kezét csikizni kezdte. Harsány nevetésben törtem ki. Rugdalózni és pörögni kezdtem.

- Ne csináld! – nevettem. –Ne kérlek! Ne!

- Nem hagysz aludni? Hát megkapod a magadét! – nevetett ő is. Visszavágtam és n is csiklandozni kezdtem csak én a nyakát. Tudtam, hogy ott érzéken y ezért lehet kínozni. Buhahahaha… a csiki háború után hamar álomba merültünk mind a ketten.