Ötvenkettedik fejezet

Sziasztok!

Remélem jól vagytok.

Hoztam az új rész^^ bocsi hogy ilyenkor későn.remélem nincsen hari:)

Köszönöm a kommikat és remélem hogy most is kapok legalább ennyit.

Jó olvasást a részhez<3

Leah Hewitt

A bizonytalanság megöl engem...

Szerencsére nem volt semmi hír… nagyon boldog voltam. Délután 10-re mentem Carterért hogy elvigyem a tetováló szalonba. Nem tudtam, hogy milyen tetoválást akar. Elég sok ideje volt gondolkozni ezen, szóval nem izgultam. Bepattant a kocsiba és egy forró csókkal köszöntöttem.

- Szia, drágám! – mondtam bele csókunkba.

- Hello! – nevetett. Becsatolta magát és elindultunk.

- Milyen tetkó mellet döntöttél?

- Hát… eléggé meglepődtem, hogy ma megyünk. A semmiből jött ez nekem. Máskor szólj legalább egy héttel előtte.

- Rendben… na, de milyen mellet döntöttél?

- A minkét kezemen a csuklóm alá szeretnék madarat. Nagyon egyszerű lenne az egész.

- Akkor azt már ma meg tudják csinálni.

- Igen. Most lerendezzük egy füst alatt.

- Ja. Nekem sem kell majd még egyszer érted jönni.

- Szóval ez neked teher?

- De hogy is édes! – mosolyogtam el kacéran.

- Hahaha… - mondta gúnyosan. Hátradőlt a kocsiban és a két karját összefonta durcizás képpen.

- Nekem amúgy nem az egyetemen kéne lenned?

- Kimagyarázom majd. – legyintett. – Ha egy napot nem vagyok ott, az nem baj.

- Értem. De biztos? Mert ha kell, bemegyek és beszélek vele hogy az én hibám.

- Minek? Őket nem hatja meg hogy te vagy Harry Styles.

- Tényleg?

- Ne csinálj úgy mintha te lennél az Isten… Nem áll jól.

- Itt is agyunk! – mondtam és lefordultam egy utcán. Kiszálltam a kocsiból majd neki is kinyitottam az ajtót. Kisegítettem a járműből és elindulunk a tetkószalon felé. Oldalra pillantva megláttam egy paparazzit. Enyhe mosoly jelent meg az arcomon. Örültem, hogy együtt látnak minket az emberek. A kezét elengedtetés a csípőjét fogtam át, ő is így tett. Az utca végéig mentünk majd beléptünk egy tetkószalonba.

- Helló! – köszöntem.

- Harry!

- Szia! – mosolyogtam. - Hogy vagy?

- Remekül. És téged mi szél hozott? – kérdezte a tetováló művész.

- Jöttem a barátnőmmel tetkót csinálni.

- Oh… te vagy az a lány, akiről annyit mesél. – mondta.

- Igen. Carter. – nyújtott kezet.

-  Lotte. – mosolygott és kezet ráztak.

- Lotte? Ez a név nem angol…

- Hát nem. – kacagott. – Svéd vagyok.

- Értem… na, kezdjük.

 - Milyenre tetoválásra gondoltál? – kérdezte mosolyogva a lány.

- A minkét kezemen a csuklóm alá szeretnék egy-egy madarat. – mondta. Mondott ötleteket hogy is képzelte el őket és le is rajzolta.

- Ez hamar meg lesz. – felelte a rajzot vizsgálva. – 15 perc alatt el tudok készülni az ehhez szükséges teendőkkel. Megvárják, vagy esetleg addig elmennek valahová?

- Szerintem elmegyünk kávézni. – mondtam.

- Rendben akkor majd várlak titeket. – mosolygott. Nagyon kedves csaj volt ki. Fekete haja be volt fonva és a fonatot a vállára fektette. Az egyik oldalon kicsit kilátszottak a fülei és megpillanthattuk kis fültágítóját és milliónyi fülbevalóját. Gyönyörű piros szája volt. Kivágott felsője miatt kitűnően látszott a kulcscsontján elhelyezkedő tetoválás, „Mindig legyél boldog” felirat állt ott. A jobb vállán egy rózsa volt oda tetoválva. A csuklóján is több apró minta látszódott. Carterrel kimentünk az utcára és elszaladtunk egy közeli kis kávézóba. Hangulatos kis hely volt.

- Biztos meg szeretnéd csinálni? – kérdeztem.

- Igen… miért parázól ennyire?

- Mert félek, hogy majd megbánod…

- Nem fogom, hidd el.

- Jól van. – mosolyodtam el. Néhány dologról még beszélgettünk aztán rohannunk kellett. Mire odaértünk minden a helyén volt és rögtön bele kezdhettünk.

- Gyere, lefertőtlenítjük a kezedet. – mosolygott és odahívta Cartert. Izgatottam oda ment és leült egy székbe. Lotte odaült elé és ráfújta a fertőtlenítő sprayt.  Majd ráhelyezte a lapot rányomogatta egy nedves kendővel majd lehúzta a kezéről a papírt.

- Add a kezed. – mondtam és megfogtam meleg mancsát. Ő enyhén rám mosolygott. Meghallottam a készülék enyhe rezgős hangját. A kezére pillantottam és már Lotte elkezdte csinálni a madarat. Már kb. a felénél tartottunk mikor láttam Carteren, hogy egy kicsit rosszul esik neki.

- Nagyon fáj? – kérdeztem aggódva.

- Csak egy kicsit kellemetlen. – nyugtatott meg. Odahajoltam hozzá és egy édes csókot nyomtam neki a szájára.

- Annyira szeretlek. – mondtam.

- Én is. – mosolygott.  Lottera pillantottam ő mosolygott. Biztos voltam benne hogy rajtunk vigyorgott. Hamar befejeztük a jobb kezén majd jött a bal. Azzal hamarabb végeztünk, mert kevesebbet kellet rajta beszínezni.

- Na hogy tetszik? – kérdezte.

- Nagyon jó lett… tök ilyenre gondoltam. – mosolygott.

- Akkor jó! Öhm… csinálhatnék a művemről egy képet, hogy feltegyem az oldalunkra?

- Persze csinálj csak. – vigyorgott. Megcsinálta a fotót.

Haza indultunk. A lakásukban ott volt Emily és a barátja is. Nagyon nem volt szimpi a csávó. Nem tudtam megmondani, hogy miért… de sejtettem, hogy azért mert Emily pasija. Nem örültem neki, nagyon nem.

- Helló! – köszöntött Emily. Megölelt és még puszit is adott. Meglepődtem a viselkedésén.

- Szia. – köszöntem zavaromban.

- Josh, ő itt Harry. Harry, ő itt Josh. – mutogatott.

- Csövi. – köszönt Josh.

- Hello. – ráztunk kezet. A gesztus után hátra lépett egyet és átkarolta Emily derekát és az arcára nyomott egy aprócska puszit.

- Kimentem az erkélyre cigizni. – mondta és kiballagott. Emily felrakott nekem egy forró teát és megittuk. Pár órát beszélgettünk majd Emily és a pasija elmentek a zenekari próbára. A beszélgetés közben jó fejnek tűnt Josh de akkor is haragudtam rá, mert ő nem Niall…

- Elmosogatok és utána megnézhetnénk egy filmet. – adta az ötletet.

- Rendben. Addig kiválasztom, hogy mit nézzünk.

- Jó! – hallottam a konyhából. Megnéztem milyen filmek vannak, végül a Barátság extrákkal mellett döntöttem. Kimentem a konyhába és csináltunk popcornt. Visszamentünk a nappaliba és beraktuk a filmet.  Megdobott popcornnal mire én visszadobtam. A végére mindenhol kukorica darabok feküdtek.  Ő háttal nekem szedte fel a darabokat mire én ráugrottan.

- Rwrr! – kiáltottam közbe. Ő felsikított. Egy csókkal betapasztottam a száját. A hajamba túrt. Én a combját és a fenekét simogattam végig. Szenvedélyes csókolóztunk.

- Szeretlek! – mondtam. – Örökké.

- Én is. - mondta a szerelmem és enyhe mosolyt pillantottam meg puha arcán. Egymást fürkésztük míg nem összeakadt tekintetünk.  Megint összeérintettük ajkainkat. Lassan oda emeltem a kezeimet, puha arcához és úgy csókoltam. Felültünk és onnan felkeltünk valahogyan. Csókok közt bementünk a szobájába. Lelöktem az ágyra. Levettem a nadrágomat majd maga mellé rántott. Rám feküdt és levette a pólómat is. Én is lehámoztam róla a sok ruhát majd megtörtént, aminek meg kellett. 10 óra körül el kellett indulnom. Lehet, hogy most fogom utoljára látni őt… Lekísért a kocsimhoz.

- Carter. – mondtam halkan.

- Igen? – kérdezte. Lepillantottam a cipőmre. A lábam külső részén egyensúlyoztam. A számat összedörzsöltem, nagy levegőt vettem és próbáltam elfojtani a sírást. Felnézetem rá.

- Annyira szeretlek! Ugye tudod?

- Persze hogy tudom Harold.

- Soha nem akarlak elveszíteni! – öleltem magamhoz. Erősen magamhoz szorítottam és nem akartam elengedni. Így akartam maradni örökkön örökké. Csak vele, senki mással. A pólóját megszorítottam és még szorosabban öleltem magamhoz.

- Mi az? Szeretet hiányod van?

- Nem csak… nagyon szeretlek! – mondtam majd kicsit engedtem a szorításból. Végleg elengedtem majd gyönyörű barna szemeibe pillantottam. Lehet, most látom őt utoljára. Ez a bizonytalanság megöl... – Szeretlek! – mondtam ki és megcsókoltam lassan és szenvedélyesen. Hosszan csókoltam és tüzesen. Felmelegített. Mikor abbahagytuk a csókolózást ő elmosolyodott.

Én valahogy nem tudtam mosolyogni. Legszívesebben elsírtam volna magam.

- Imádlak.

- Én is szívem.

- Szia! – intettem és beszálltam a kocsiba. Ő haza sétált és én is haza mentem. Nem tudtam aludni. Csak a holnapra tudtam gondolni. Rettegtem, hogy mi lesz.