Hello^^
hallottátok hogy miért szakított elvileg Harry és Taylor aki nem itt van olvassa:
http://neon.hu/bulvar_rovat/harry-styles-kibobtam-taylort-mert-aszexualis-274985
én ezen nagyot nevettem. ki az a hülye aki őt visszautasítja?
kajakra nem értem Taylor... az övé Harry erre... ekkora hibát. tuti meg fogja bánni
na de szóval itt az új rész:D komizzatok é jó olvasást(:
peace: Leah Hewitt
A legjobb barát<3
Fáradtan ültem fel az ágyon. Megtöröltem a szememet és körbe néztem. Carter azonnal a nyakamba ugrott. Átkaroltam a hátát és ismét sírni kezdtem.
- Sajnálom! – mondta és a hátamat finoman simogatta. Én a nyakába temettem arcomat és telesírtam a pólóját. Felnéztem Áronra. Hiszen miatta szakítottunk. Ő volt mindenek a kiindulópontja. Ha ő nem féltékenykedett volna, akkor Niall nem tudja meg a Jack-es sztorit és még most is járhatnék vele… ideges lettem. EL akartam küldeni a francba.
- Hozok vizet! – súgta oda Carter. Én csak bólogattam. Megvártam mire kimegy a szobából és Áronnak rontottam.
- Te hülye idióta! – üvöltöttem és neki löktem a falnak. Egy kicsit meglepődött.
- Mi csináltam? – kérdezte teljesen nyugodtan, amitől még idegesebb lettem. Ez tényleg igaz, hogy a nyugodtság még jobban felhúz egy ideges embert…
- Miattad szakított velem Niall!
- Nem tehetek róla hogy egy ribanc vagy! – felelte mire én megpofoztam. Ő pedig visszakézből adott egyet nekem is. Megilletődötten néztem rá miközben a megcsapott arcomat fogtam.
- Sajnálom! – nézett rám gesztenyebarna szemével.
- Sajnálod? Baszki megütöttél!
- Mert te is! Automatikusan ütöttem vissza.
- Ez akkor sem mentség! Menj el! – mondtam. Hátat fordítottam neki mire ő megfogta a kezemet és visszarántott. – Hagyj békén! – kiabáltam és meglöktem.
- Ne lökdöss! – ordított. Én hogy idegesítsem még egyszer meglöktem. Ő ledöntött az ágyra és ráült a derekamra. A kezeinkkel harcaltunk. Rájöttem, hogy így nem megyek semmire ezért fogtam és szemem köptem (én vagyok a nőiesség szobra…) mire még idegesebb lett. Carter belépett az ajtón. A szemei kitágultak, a vizet lerakta egy polcra és leszedte rólam Áront.
- Húz már el a halálba! – kiabáltam rá mire bejött Vivi.
- Mi történt? – nézett körül kómásan.
- Semmi… - mondta Áron és elment. Én sírva fakadtam és az ágyra huppantam.
- Haza akarok menni… - sírtam.
- Mi? - ült le mellém Vivi. – Egyáltalán miért sírsz?
Carter elmesélt neki mindent, addig én végig bőgtem. Vivi megértette a helyzetemet ezért már másnap haza utaztunk… ennyit a legjobb nyaramról… az egész repülőúton sírtam. Valaki még szólt is a repülő másikfeléből hogy nyugtaság már meg a babát, mert nem tud, tőle zenét hallgatni pedig maximumon hallgatja… Kicsit kellemetlen volt. Taxival utaztunk a házunkig. Amikor hazaértem nem foglalkoztam semmivel és senkivel… rögtön befeküdtem a pihe puha meleg ágyamba és sírtam. Egész nap bőgtem. Nagyon hiányzott nekem Ő… Csak pár órája ültem otthon mikor Carter belépett az ajtómon. Egy nagy adag csoki fagyi, két kanál, egy nagy zacskó gumicukor, egy zacskó keksz és két tábla csoki helyezkedett el a kezében. Egy DVD meg a szájából lógott ki. A lábával belökte az ajtót és elnevette magát. A film majdnem ki is esett a szájából.
- Mit csinálsz itt? – kérdeztem szipogva. Ledobta az ágyamra a cuccot.
- Hát jöttem sírni! – mosolyogott 1000wattos mosolyával. Ettől a mosolytól általában nekem is el kell mosolyodnom, de most ez sem segített.
- Mit nézünk? – érdeklődtem miközben a könnycseppjeimet törölgettem le az orcámról.
- A Titanicot! De hazarohanhatok bármi másért! Azt nézzük amit te akarsz! – mosolygott. A gyönyörű mélybarna szemei csillogtak.
- Nem! Ez jó lesz! – feleltem. Ismét megmutatta a 1000 wattos mosolyát. Lehúzta a redőnyt, hozott egy pokrócot és egy nagy párnát. Elhelyezkedtünk a TV előtt, berakta a filmet és elkezdtük nézni. Már rögtön az elején, amikor csak a zene ment mát itt bőgtem. Ő csak átölelt és mondogatta, hogy majd minden rendben lesz. Akkor nem barátként tekintetem rá. Annál sokkal több volt nekem. Nem lehet leírni szavakkal milyen fontos is nekem ő. Hiszen… már régóta barátok vagyunk. De akkor ott abban a pillanatban tudtam meg igazán, hogy igen… ő az az ember, akit sohase fogok elfelejteni. Akivel majd az egyetemen egy szobánk lesz, ő lesz majd a gyerekeim keresztanyja és ő lesz az esküvőmön a gyűrűvivő. Vele fogok majd az öregek otthonában az unokáink képeit nézegetni, és ha majd meghalok, tudom, hogy azt akarom, hogy mellé legyek temetve. Hiszen ő sohasem hagyott cserbe. Mindenki más igen. Legalábbis én így éreztem. Ő is a családom része volt… A film felét-krokodilkönnyeket potyogtatva néztem meg. Este nagyon későn ment haza, de még akkor is sokat sírtam. Megzabáltunk mindent, de még ezek sem tudtak feldobni. Teltek múltak a hetek, de sajnos az érzelmeim semmit sem változtak. Ugyanúgy bőgtem szinte egész nap… csak az volt a különbség hogy már Tv-t is néztem. A hülye sorozatokat, amikben 10 nevű emberek vannak. A hónap utolsó napján is egy ilyet néztem egy nagy adag csoki fagyival a kezemben.
- Miért kellet szegény Alexist ott hagyni? Hmm? Te idióta Fernando! Hiszen ő teljes szívével szeretett, de te ott hagytad azért az idióta Gabrielláért… meg vagy te húzatva! Csak a pénzed kell neki Fernando! – kiabáltam sírva a Tv-vel és egy nagy kanál fagyit a számba tömtem. Majdnem kifojt a számon. Kinyílt a szobám ajtaja és egy kis fény jött be rajta. Carter lépett be.
- Na, jó! Most azonnal elmegyünk valahova! Nem lehet kibírni azt, hogy itt bent, ülsz!
- Nincsen kedvem kimenni! – néztem rá.
- Nekem meg nincsen kedvem otthon ülni! – mosolygott. - Neked is jó lesz egy kis társaság meg persze napfény…
- De én meg nem akarok napfényt!
- Konkrétan leszarom, mit akarsz és mit nem! Szépen megyünk a New Moon-ba.
- Ne már! De ha ott lesz majd Dylen vagy Josh? – néztem rá aggódva.
- Akkor itt a lehetőség, hogy járjatok! Hiszen eddig csak azért nem jártál vele, mert ott volt Niall… De most hogy szakítottatok! Szabad az út! Bárki a tied lehet! – felelte és egy óriási tejbe tök vigyorral lerántotta rólam a takarót.
- Estig megpróbáltak rendbe hozni… remélem sikerül. – felelte és egy komisz mosollyal az arcán.
- Hahaha! Kis humor herold… - mondta gúnyosan. Kimásztam az ágyamból és megreggeliztem. Furcsa volt egy hét után mást is enni nem csak csoki fagyit. Utána leültetett a tükröm elé és elkezdte csinálni a sminkemet. Ötször előröl kezdte, mert neki nem tetszett… szerencsére a 6. változat már megfelelt neki így azt rajtam hagyta. A haj se volt különb. Azt is milliószor újra csinálta, és persze hogy azt választotta, amit legelőször csinált… megőrjített. Azután pedig a szekrényemet túrta át… Mindent szétdobált. Persze hogy ő lusta elpakolni a cuccaimat ezért majd nekem kell… Mivel egy tó partján van a buli bikinit is rám adott meg persze egy laza kis sportos szerelést…Ő magát nagyon hamar elkészítette. 7-re készen voltunk és indultunk is a buliba. Nekem nem volt kedvem menni… Nagyon nem. De ha már ott leszek, próbálok nem a szakításra koncentrálni. Mikor megérkeztünk még többen voltak, mint tavaly. Így elég kicsi volt az esélye annak, hogy majd találkozok ismerőssel. Pár perce sétáltunk és próbáltunk helyet keresni mikor megpillantottam Thomas-t. Kb. 10 lány vette őt körül és egyfolytában az izmait fogdosták. Thomas szemmel láthatóan élvezte. Ő is észrevett minket.
- Hello csajok! – kacsintott felénk. A lányok rögtön faggatni kezdték, hogy kik ők. Vicces látvány volt. Mi szolidan integettünk neki és mentünk tovább a dolgunkra. Valakik épp mentek el, mi kihasználva a lehetőséget rögtön elfoglaltuk a helyüket. Beszélgettünk Carter-rel és ittuk a koktélokat sorra. Éppen a sorban álltam egyedül mikor valaki hátulról megkocogtatta a hátamat. Megfordultam és egy nálam sokkal fiatalabb lányt pillantottam meg.
- Figyelj… tudom, hogy ez bunkóság, hogy itt zavarlak, de tényleg szakítottál Niall-al? – kérdezte szomorúan. Úgy éreztem, hogy egy kést szúrtak a szívembe. De meg is forgatták a tört, hogy még jobban fájjon…
- Igen, igaz. – mondta lehangoltan.
- Ne már… annyira sajnálom. Tényleg! – bizonygatta.
- Köszi. – feleltem majd megfogtam az italokat és visszamentem a helyünkre.
- Mi történt? Miért lettél megint ilyen fancsali? – kérdezte.
- Csak találkoztam egy rajongóval és kérdezte, hogy tényleg szakítottunk-e NIiall-al és én meg mondtam, hogy igen… - meséltem el búsan.
- Értem… az ott nem Josh? – kérdezte Carter és a távolba mutogatott. – Aki ott kapálózik felénk… Rákoncentráltam a pontra és tényleg ő volt az. Mi is visszakapálóztunk neki. Elkezdte mutogatni, hogy menjünk oda. Eleget tettünk a kérésére, oda mentünk. Egy tűzrakó hely mellett buliztak. Ott volt Dylen, Josh, Will, két ismeretlen srác és egy szőke plázapicsa kinézetű valaki. Elégé lenézően futott a szemével végig rajtunk.
- Helló! Jesszus! De régen találkoztunk! Azt a mindenit… - mosolyogtak a srácok. Mind a hárman végig puszilgattak minket majd bemutattak nekünk mindenkit. A két srác az egy kézilabda ifi csapatában játszottak ahogyan Josh és Dylen is. Nagyon meglepődtem rajtuk. A lány pedig Will barátnője volt. Miatta szakított Alexával. Nagyon sokáig beszélgettünk majd este éjfél körül elmentünk haza. Nagyon jó volt velük tölteni az időt. El is felejtettem a gondomat. De amint beléptem a szobámba visszatért. Megpillantottam a falamon a posztereket és rögtön tudtam hogy mi lesz a sorsuk…
- Sajnálom! – mondta és a hátamat finoman simogatta. Én a nyakába temettem arcomat és telesírtam a pólóját. Felnéztem Áronra. Hiszen miatta szakítottunk. Ő volt mindenek a kiindulópontja. Ha ő nem féltékenykedett volna, akkor Niall nem tudja meg a Jack-es sztorit és még most is járhatnék vele… ideges lettem. EL akartam küldeni a francba.
- Hozok vizet! – súgta oda Carter. Én csak bólogattam. Megvártam mire kimegy a szobából és Áronnak rontottam.
- Te hülye idióta! – üvöltöttem és neki löktem a falnak. Egy kicsit meglepődött.
- Mi csináltam? – kérdezte teljesen nyugodtan, amitől még idegesebb lettem. Ez tényleg igaz, hogy a nyugodtság még jobban felhúz egy ideges embert…
- Miattad szakított velem Niall!
- Nem tehetek róla hogy egy ribanc vagy! – felelte mire én megpofoztam. Ő pedig visszakézből adott egyet nekem is. Megilletődötten néztem rá miközben a megcsapott arcomat fogtam.
- Sajnálom! – nézett rám gesztenyebarna szemével.
- Sajnálod? Baszki megütöttél!
- Mert te is! Automatikusan ütöttem vissza.
- Ez akkor sem mentség! Menj el! – mondtam. Hátat fordítottam neki mire ő megfogta a kezemet és visszarántott. – Hagyj békén! – kiabáltam és meglöktem.
- Ne lökdöss! – ordított. Én hogy idegesítsem még egyszer meglöktem. Ő ledöntött az ágyra és ráült a derekamra. A kezeinkkel harcaltunk. Rájöttem, hogy így nem megyek semmire ezért fogtam és szemem köptem (én vagyok a nőiesség szobra…) mire még idegesebb lett. Carter belépett az ajtón. A szemei kitágultak, a vizet lerakta egy polcra és leszedte rólam Áront.
- Húz már el a halálba! – kiabáltam rá mire bejött Vivi.
- Mi történt? – nézett körül kómásan.
- Semmi… - mondta Áron és elment. Én sírva fakadtam és az ágyra huppantam.
- Haza akarok menni… - sírtam.
- Mi? - ült le mellém Vivi. – Egyáltalán miért sírsz?
Carter elmesélt neki mindent, addig én végig bőgtem. Vivi megértette a helyzetemet ezért már másnap haza utaztunk… ennyit a legjobb nyaramról… az egész repülőúton sírtam. Valaki még szólt is a repülő másikfeléből hogy nyugtaság már meg a babát, mert nem tud, tőle zenét hallgatni pedig maximumon hallgatja… Kicsit kellemetlen volt. Taxival utaztunk a házunkig. Amikor hazaértem nem foglalkoztam semmivel és senkivel… rögtön befeküdtem a pihe puha meleg ágyamba és sírtam. Egész nap bőgtem. Nagyon hiányzott nekem Ő… Csak pár órája ültem otthon mikor Carter belépett az ajtómon. Egy nagy adag csoki fagyi, két kanál, egy nagy zacskó gumicukor, egy zacskó keksz és két tábla csoki helyezkedett el a kezében. Egy DVD meg a szájából lógott ki. A lábával belökte az ajtót és elnevette magát. A film majdnem ki is esett a szájából.
- Mit csinálsz itt? – kérdeztem szipogva. Ledobta az ágyamra a cuccot.
- Hát jöttem sírni! – mosolyogott 1000wattos mosolyával. Ettől a mosolytól általában nekem is el kell mosolyodnom, de most ez sem segített.
- Mit nézünk? – érdeklődtem miközben a könnycseppjeimet törölgettem le az orcámról.
- A Titanicot! De hazarohanhatok bármi másért! Azt nézzük amit te akarsz! – mosolygott. A gyönyörű mélybarna szemei csillogtak.
- Nem! Ez jó lesz! – feleltem. Ismét megmutatta a 1000 wattos mosolyát. Lehúzta a redőnyt, hozott egy pokrócot és egy nagy párnát. Elhelyezkedtünk a TV előtt, berakta a filmet és elkezdtük nézni. Már rögtön az elején, amikor csak a zene ment mát itt bőgtem. Ő csak átölelt és mondogatta, hogy majd minden rendben lesz. Akkor nem barátként tekintetem rá. Annál sokkal több volt nekem. Nem lehet leírni szavakkal milyen fontos is nekem ő. Hiszen… már régóta barátok vagyunk. De akkor ott abban a pillanatban tudtam meg igazán, hogy igen… ő az az ember, akit sohase fogok elfelejteni. Akivel majd az egyetemen egy szobánk lesz, ő lesz majd a gyerekeim keresztanyja és ő lesz az esküvőmön a gyűrűvivő. Vele fogok majd az öregek otthonában az unokáink képeit nézegetni, és ha majd meghalok, tudom, hogy azt akarom, hogy mellé legyek temetve. Hiszen ő sohasem hagyott cserbe. Mindenki más igen. Legalábbis én így éreztem. Ő is a családom része volt… A film felét-krokodilkönnyeket potyogtatva néztem meg. Este nagyon későn ment haza, de még akkor is sokat sírtam. Megzabáltunk mindent, de még ezek sem tudtak feldobni. Teltek múltak a hetek, de sajnos az érzelmeim semmit sem változtak. Ugyanúgy bőgtem szinte egész nap… csak az volt a különbség hogy már Tv-t is néztem. A hülye sorozatokat, amikben 10 nevű emberek vannak. A hónap utolsó napján is egy ilyet néztem egy nagy adag csoki fagyival a kezemben.
- Miért kellet szegény Alexist ott hagyni? Hmm? Te idióta Fernando! Hiszen ő teljes szívével szeretett, de te ott hagytad azért az idióta Gabrielláért… meg vagy te húzatva! Csak a pénzed kell neki Fernando! – kiabáltam sírva a Tv-vel és egy nagy kanál fagyit a számba tömtem. Majdnem kifojt a számon. Kinyílt a szobám ajtaja és egy kis fény jött be rajta. Carter lépett be.
- Na, jó! Most azonnal elmegyünk valahova! Nem lehet kibírni azt, hogy itt bent, ülsz!
- Nincsen kedvem kimenni! – néztem rá.
- Nekem meg nincsen kedvem otthon ülni! – mosolygott. - Neked is jó lesz egy kis társaság meg persze napfény…
- De én meg nem akarok napfényt!
- Konkrétan leszarom, mit akarsz és mit nem! Szépen megyünk a New Moon-ba.
- Ne már! De ha ott lesz majd Dylen vagy Josh? – néztem rá aggódva.
- Akkor itt a lehetőség, hogy járjatok! Hiszen eddig csak azért nem jártál vele, mert ott volt Niall… De most hogy szakítottatok! Szabad az út! Bárki a tied lehet! – felelte és egy óriási tejbe tök vigyorral lerántotta rólam a takarót.
- Estig megpróbáltak rendbe hozni… remélem sikerül. – felelte és egy komisz mosollyal az arcán.
- Hahaha! Kis humor herold… - mondta gúnyosan. Kimásztam az ágyamból és megreggeliztem. Furcsa volt egy hét után mást is enni nem csak csoki fagyit. Utána leültetett a tükröm elé és elkezdte csinálni a sminkemet. Ötször előröl kezdte, mert neki nem tetszett… szerencsére a 6. változat már megfelelt neki így azt rajtam hagyta. A haj se volt különb. Azt is milliószor újra csinálta, és persze hogy azt választotta, amit legelőször csinált… megőrjített. Azután pedig a szekrényemet túrta át… Mindent szétdobált. Persze hogy ő lusta elpakolni a cuccaimat ezért majd nekem kell… Mivel egy tó partján van a buli bikinit is rám adott meg persze egy laza kis sportos szerelést…Ő magát nagyon hamar elkészítette. 7-re készen voltunk és indultunk is a buliba. Nekem nem volt kedvem menni… Nagyon nem. De ha már ott leszek, próbálok nem a szakításra koncentrálni. Mikor megérkeztünk még többen voltak, mint tavaly. Így elég kicsi volt az esélye annak, hogy majd találkozok ismerőssel. Pár perce sétáltunk és próbáltunk helyet keresni mikor megpillantottam Thomas-t. Kb. 10 lány vette őt körül és egyfolytában az izmait fogdosták. Thomas szemmel láthatóan élvezte. Ő is észrevett minket.
- Hello csajok! – kacsintott felénk. A lányok rögtön faggatni kezdték, hogy kik ők. Vicces látvány volt. Mi szolidan integettünk neki és mentünk tovább a dolgunkra. Valakik épp mentek el, mi kihasználva a lehetőséget rögtön elfoglaltuk a helyüket. Beszélgettünk Carter-rel és ittuk a koktélokat sorra. Éppen a sorban álltam egyedül mikor valaki hátulról megkocogtatta a hátamat. Megfordultam és egy nálam sokkal fiatalabb lányt pillantottam meg.
- Figyelj… tudom, hogy ez bunkóság, hogy itt zavarlak, de tényleg szakítottál Niall-al? – kérdezte szomorúan. Úgy éreztem, hogy egy kést szúrtak a szívembe. De meg is forgatták a tört, hogy még jobban fájjon…
- Igen, igaz. – mondta lehangoltan.
- Ne már… annyira sajnálom. Tényleg! – bizonygatta.
- Köszi. – feleltem majd megfogtam az italokat és visszamentem a helyünkre.
- Mi történt? Miért lettél megint ilyen fancsali? – kérdezte.
- Csak találkoztam egy rajongóval és kérdezte, hogy tényleg szakítottunk-e NIiall-al és én meg mondtam, hogy igen… - meséltem el búsan.
- Értem… az ott nem Josh? – kérdezte Carter és a távolba mutogatott. – Aki ott kapálózik felénk… Rákoncentráltam a pontra és tényleg ő volt az. Mi is visszakapálóztunk neki. Elkezdte mutogatni, hogy menjünk oda. Eleget tettünk a kérésére, oda mentünk. Egy tűzrakó hely mellett buliztak. Ott volt Dylen, Josh, Will, két ismeretlen srác és egy szőke plázapicsa kinézetű valaki. Elégé lenézően futott a szemével végig rajtunk.
- Helló! Jesszus! De régen találkoztunk! Azt a mindenit… - mosolyogtak a srácok. Mind a hárman végig puszilgattak minket majd bemutattak nekünk mindenkit. A két srác az egy kézilabda ifi csapatában játszottak ahogyan Josh és Dylen is. Nagyon meglepődtem rajtuk. A lány pedig Will barátnője volt. Miatta szakított Alexával. Nagyon sokáig beszélgettünk majd este éjfél körül elmentünk haza. Nagyon jó volt velük tölteni az időt. El is felejtettem a gondomat. De amint beléptem a szobámba visszatért. Megpillantottam a falamon a posztereket és rögtön tudtam hogy mi lesz a sorsuk…
Hú na végre új rész nagyon örülök szuper lett bár egy kicsit lehangoló de nekem így is nagyon bejön!:))
VálaszTörlésNagyon jo lett gyorsan kovit :)))
VálaszTörlésköszi:D
VálaszTörlésEz is jó lett. :)
VálaszTörlésVárom a kövit! :D