Harminckilencedik fejezet

Hi!:D

Szerencsére nekem még nincs suli így volt időm írni:D jó hosszú lett^^

Remélem tetszeni fog és kommizatok^^ 

lehet névtelenül is írni:D  jó olvasás:)

(annak akinek van iskola részvétem)

xoxo.: Leah Hewitt

Vetélytársak....

Másnap délben keltünk fel. Még mindig nem voltam éhes pedig Lujiza néni nagyon finom ebédet csinált de sajnos csak nagyon keveset bírtam enni.

- A fiúk oda mennek az uszihoz? – érdeklődtem ebéd közben.

- Nem… tegnap megbeszéltük velük hogy ide jönnek mert bringával megyünk oda.

- De nincs is biciklink.

- Azt hiszed, hogy nekünk is csak egy van? Hahó! Van vagy 10 biciklink!

- Jól van na!

- Amúgy a fiúk Árontól és Gergőtől kapnak majd bicajt.

- Értem. De ki az a Gergő?

- Ja, tényleg! A közép sulis osztálytársunk! Őt nem is ismered.

- Hát nem igazán tudom ki ő…

- Nagyon jó arc! Ő is szereti a One Direction-t. Fiú directioner!

- De szupi! Mindig is akartam ismerni egy ilyen srácot! – mosolyodtam el.  Összekészültünk és a fiúk is ideértek. Amikor megpillantottuk őket majdnem röhögő görcsöt kaptunk. Zayn Miki egeres karúszót viselt. Harryn egy Hawaii virágos ing volt kigombolva és egy idióta nadrág. Úgy nézett ki mind a filmekben azok a csóró idióták, akik mindenféle hülyeséget akarnak az emberekre rá tukmálni… Lou fején búvár szemcsi volt pipával és békatalp volt a lábán. Egyedül Niall és Liam nézett ki valahogy de Niall szája széle még maszatos volt… Odamentünk hozzájuk. Próbáltuk komolyan venni ezeket a hacukákat, de nehezen ment.

- Drágám! Most komolyan ebben a göncben jöttetek el ide? – nézett Carter Harry-re felvont szemöldökkel.

- Aha! Szerintem tök cool ahogyan kinéz! – igazgatta meg magán a ruhát.

- Szerintem meg borzalom!

- Úgyis fél pucér leszek!

- A lányok nagy örömére! – fejezte be a mondatott Carter  miközben elváltoztatta a hangját kicsit lágyabbá

- Édes, maszatos a szád! – mondtam majd megpusziltam Niall-t. Heves szájtörölgetésbe kezdett.

- Valaki segítsen! – hallottuk Vivi hangját a távolból majd nagy csörömpölést. Hátra siettem segíteni neki. Kivezettük a bringánkat az útra.  Mi lányok rögtön felpattantunk rá. Eltekertünk Áronhoz.

- Helo! – köszönt majd megölelt. Furcsálltam ezt a gesztust tőle, de hát végül is a baráton én így is átkaroltam őt. Hosszan ölelt és jó erősen magához szorított. Amikor elengedett rám mosolygott és én visszamosolyogtam. A hátam mögé nézett.

- Mit nézel? – kérdezte Niall-től elég flegmán…

- A csajomat! – válaszolta Niall és enyhe győzedelmi mosoly jelent meg az arcán. Farkas szemezni kezdtek. De ez nem olyan baráti farkas szemezés volt. Ez ilyen ki az erősebb farkas szemezés.

- Na, akkor menjünk be a biciklikért. – mondtam remélve hogy abba hagyják végre.

- Segítek! – szólt rögtön Áron. Bementem vele a kertbe és kihoztam a bicajokat.  Harry és Lou azonnal lecsaptak rá. A többieknek esélye nem volt, hogy akár egy szót is kimondjanak. Niall már nem akart utánunk loholni így felült a cangára és én mögé ültem. Át karoltam a derekát és elindultunk Gergőhöz.  Hamar ott voltunk. Csak 3 utcányival odébb lakott, ami itt nem túl hosszú út.  Tőle kaptak a többiek biciklit. Nagyon aranyos srác volt. Kedves és sokat nevetett. Rögtön megtalálta a közös hangot a srácokkal, Áronnal ellentétben, aki csak Zayn-nel volt jóba. Gergő rögtön mondta a fiúknak hogy mennyire szereti őket és képet is csinált mindegyikőjükkel. 

 Gergő:

 Az uszodáig sokat kellett menni. Sajnos a város másik felében volt az uszoda… mikor megérkeztünk nagyon sok bicaj parkolt a parkolóban így hát csak a falnak tudtuk neki támasztani. Lezártuk a járműveket és mentünk befelé. Niall rögtön a szívébe fogata az épületet, mert az előtérben volt egy büfé.

- Emily! Gyere velem kaját venni! – nézet rám a szokásos cuki kis kutya szemekkel.

- Jó, menjük! – fogtam meg a kezét. Egy nagyon aranyosnak tűnő nénike volt az eladó.

- Mit kértek kedveskéim? – mosolyodott el a látványunktól.

- Én egy pizzás sajtos sonkás szendvicset kérek. – mondta Niall.

- Sajtos szendvicset? - kérdezett vissza az idős néni.

- Nem, pizzás sajtos sonkás szendvicset kérek. – ismételte el.

- Pizzás sonkás szendvicset? – kérdezte.

- Nem, pizzás sajtos sonkás szendvicset. – tagolta le neki lassan a kérését.

- Ja! Hogy pizzás sajtos sonkás szendvicset kérsz.

- Igen. – mosolyodott el.

- És mit kérsz bele?

- Ketchupot és majonézt.

- Csak ketchupot?

- Nem, ketchupot és majonézt.

- Csak majonézt? – kérdezett vissza. Nem tudtam eldönteni, hogy tényleg ennyire idióta ez a nő vagy csak megjátssza. Niall nagyot sóhajtott és még egyszer elismételte mit kér bele.

- Ja! Ketchupot és majonézt.

- Igen!

- Menjenek, üljenek le! Mindjárt hozom! – felelte. Leültünk és vártuk a kaját.

- Áron miért utál engem? – kérdezte Niall.

- Mert te benne vagy az 1D-ben és sikeres vagy… ő meg… egy kis nyomi mohácsi, aki örül, ha eljut Pestre…

- Én is örülnék, ha elehetnék oda…

- Ajj! Tudod hogy értem! – forgattam meg a szemeimet. Ki hozta a nő a kaját és Niall elkezdte enni. Már a végénél tartott, amikor távolról meghallottam, hogy azt mondják „Niall és Emily”. Hátra pillantottam és láttam, hogy 3 rajongó az.

- Niall, menj oda hozzájuk.

- Én is azon gondolkoztam, hogy oda megyek.

- Akkor meg? Pattanj fel a székről és nyomás oda! – mondtam és egy nagy tejbe tök vigyor jelent meg az arcomon. Én a helyemen maradtam és figyeltem, hogy mit csinálnak. Niall hátra fordult és odahívott.

- Nem tudnak angolul… fordíts! – nézett rám ismét azokkal az irtóan édes kis kutyus tekintettel.

- Jó! – mosolyodtam el.  – Na, mit szeretnének neki mondani? – kérdeztem tőlük magyarul.

- Úristen! Emily tud magyarul! – mondták szinte sikítva. – Mond meg neki, hogy nagyon szeretjük őt! – kért meg egy szeplős lány. – És hogy köszönjük neki, hogy mindig felvidít minket és hogy olyan csodás dalokat ír… - mondták mosolyogva.  Elmondtam neki.  Niall is megkért, hogy mondjam el nekik hogy ő is szereti őket meg a szokásos duma…

- Csináltok velünk képet? – érdeklődtek.

- Én is? – kérdeztem vissza. Azt hittem rosszul értem mit motyognak.

- Igen! Hiszen… a példaképünk vagy!

- Komolyan? – kérdezem vissza. Nagyon meghatott, amit mondtak.

- Hát persze! Annyira aranyos és kedves vagy! – mosolyogtak. Én alig bírtam elhinni. Csináltunk velük egy fotót és nekik sajnos menniük kellett edzeni.  Niall-al mi is bementünk átöltöztünk és elmentünk megkeresni a többieket.  A cuccainkat megtaláltuk viszont, hogy ők hol vannak azt nem… így hát ott maradtunk a holminknál.  Lefeküdtünk és néztük a plafont.

- Ugye neked az, az ölelés semmit nem jelentett.

- Milyen ölelés?

- Hát, amikor Áront megölelted… neki ez sokat jelentett. Az arcáról tisztán le lehetett olvasni, hogy igenis sokat jelentett neki…

 - Ja! De hogy is… az egy olyan ölelés volt, mint amit Harry-nek vagy Liam-nak adok… csak baráti volt.

- Akkor jó…

- Na, ti is betaláltatok? – kérdezte ki jövet Carter. A velünk szemben lévő kabinból jött ki. Csak most esett le hogy az egy szauna…

- Aha! – mosolyogtam. – Na, a többiek hol vannak?

- Még bent pihiznek.

- Értem…

Hamar kijöttek ők is a melegből és mentünk utána ugrálni. Volt a nagy medencénél ilyen magasított valami, amiről le lehetett ugrálni. Nagyon mókás volt. Liam és Harry nyomta a szaltókat. Zayn a szélén ült és lógatta bele a lábát a vízbe.  Mi pedig maradtunk a sima fejeseknél.  Zayn mindent megörökített és fel is rakta Twitte-re. Még egyszer beültünk a szaunába. Én bírtam a legkevésbé… nagyon hamar kijöttem.  Elmentem a merülő medencébe majd gyorsan belemáztam, hogy lehűljön a testem.  A kinti részen leültem és napozni kezdtem. Rám fért olyan fal fehér voltam.  Kinyílt a szúnyoghálós ajtó és Áron jött be rajta. Nagyon „örültem” neki… ő is megmártózott és oda feküdt mellém. Egy ideig szerencsére csendben volt.

- Mióta vagytok együtt Niall-al? – érdeklődött.

Úgy tudtam, hogy róla fog kérdezni… - gondoltam.

- Egy éve és egy hónapja! – motyogtam.

- Olyan rég óta?

- Igen… - feleltem halkan. Nem akartam vele erről dumálni… egyre inkább volt az az érzésem hogy megint össze akarna velem jönni.

- Amúgy… nem régen szakítottatok, igaz??

- Ja… két napig…

- Miért is? – kérdezte. Nem tök mindegy neki? Lassan már irritált, hogy itt kérdezősködik…

- Félre értés volt az egész… - mondtam és reméltem, hogy letudjuk ennyivel ezt a beszélgetést. Sikerült is.

- Éhes vagyok… meghívhatlak egy szendvicsre?  - kérdezte.

- Bocsi, de nem vagyok éhes… Niall szendvicséből már kaptam…

- Oh, értem. Kár. – felette és felállt. Kiment az ajtó és én megnyugodtam. Egy kis ideig még feküdtem, de meguntam és befelé indultam.

- Te rohadt szemét! –hallottam. A kiabálás irányába néztem és megláttam ahogyan Niall oda csapja Áront a falnak.  Kikerekedtek a szemeim és odarohantam.

- Hé srácok! Elég legyen! – szedtem szét őket.

- Hülye buzi! – mondta Áron Niall-nak. Niall még idegesebb lett, egy kicsit odébb lökött, a vállánál foga neki taszította Áront a falnak és meg akarta ütni, de ekkor oda szaladt hozzá Harry.

- Hé tesó! Ne csináld! Nem éri meg. Ő még ezt sem érdemli. – Niall rám nézett. Otthagyta Áront. Megcsókolt és kiment. Éreztem, hogy ez nem az a „ Szeretlek Emily” csók volt… hanem az a „ Tudatom azzal a gyökérrel, hogy bele is halhat akkor is az enyém leszel” csók volt… sajnos.

- Gratulálok! – mondtam Áronnak és visszasietem a szaunához. Beültem és próbáltam úgy tenni mintha semmi sem történt volna. Az uszizás többi része viszonylag jól telt. De azért érezni lehetett Niall és Áron közt a feszültséget.

6-kor értünk haza de már Lujiza néni aludt… Niall és én felmentünk az emeletre a szobánkba. Leültem az ágyra. Niall elém leült.

- Min kaptatok össze az uszodában Áronnal? – kérdeztem.

- Mindegy… az a lényeg hogy egy nagy paraszt. – felelte undorodva.

- Légy szí’ mond el! – kérleltem egy nagy mosollyal. Nagyot sóhajtott és elkezdte mondani:

- Azt mondta, hogy… jobbat érdemelnél nálam. És hogy egy gyökér vagyok meg egy hülye kis  fiú bandában énekelek és hogy ez milyen buzis… ezen még nem is kaptam volna fel a vizet, de akkor utána mondta, hogy te sem vagy különb… ribancnak hívott és mondta, hogy elvileg megcsaltál valakivel… ekkor nagyon ideges lettem és innen már tudod a sztorit…

- Niall… ne higgy neki… csak féltékeny. Amúgy mire érthette hogy megcsallak?

- Fogalmam sincs…

- Lehet, hogy arra, hogy amikor Jack lesmárolt…

- Tessék? Az a rohadék megcsókolt? – kérdezte ledöbbenten. Nem tudtam miért ilyen, hiszen elmondtam neki. Nem is titkolóztam… rögtön leírtam neki facebook-on és ő el is olvasta…

- Igen! De tudtad! Leírtam Facebook-on… és el is olvastad. Mutatta.

- Én nem olvastam… de akkor… ha én megcsaltalak Demi-vel akkor te is megcsaltál engem Jack-el.

- Ő… nem.

- De! Én se akartam azt a csókot Demi-vel és remélem te se akartad az a csókod Jack-el…

- Persze hogy nem akartam.

- Akkor ugyanott tartunk mindketten…

Nem tudtam mit kinyögni… Carter bejött a szobába popcprnt ropogtatva.

- Na mizu? – kérdezte teli szájjal. Épp hogy csak nem eset ki a szájából a kaja.

- Semmi! – felette Niall egy kicsit elégetlenül és kiviharzott a szobából.

- Mi történt? – kérdezte értetlenkedve a popcorn eszegető. Egy nagyot sóhajtottam és elfeküdtem az ágyon.  Elmeséltem Carter-nek a sztorit.

- Igaza van Niall-nak.

- Tudom… - nyögtem ki. – De…

- Nincsen de! Neki van igaza, és pont. – hangoskodott.  Próbáltam megbántott fejet vágni, de mint mindig most is elröhögtük magunkat.  Már késő este volt. Olyan 11 körül járhatott az idő mikor aludni mentünk. Sajnos én nem tudtam. A TV-t bámultam és azon gondolkoztam, hogy Niall mennyire haragudhat rám.

- Kapcsold már ki azt a szart! -  durmolta Carter.

- De nem tudok aludni…

- Ha ennyire zavar, hogy Niall-al összevesztél hívd fel!

- Honnan tudtad, hogy ez a bajom?

- Ismerlek Emily, ismerlek.

- Jó felhívom… - sóhajtottam és kivettem a párnám alól a készüléket. Felhívtam Niall-t. Kicsöngött és elég hamar fel is vette.

- Szia, mit akarsz? – kérdezte unottan.

- Ő bocsi téged hívtalak? Anyát akartam… bocsi még egyszer…

- Ja, semmi. Szia. – köszönt el és rögtön le is rakta.

- Ez meg mi volt?  -kérdezte Carter dühösen.

- Megrémültem…

- Bakker a pasid!

- De…

- Nincsen de! Fogd azt a rohadt telót és hívd fel végre! – kiabált velem. – Szépen hívd ki valahova beszélni…

- Ilyenkor? – kérdeztem.

- Igen!

- Biztos most kéne?

- Baszki! Hívd már fel! – kiabált rám ismét. Kikerekedett szemekkel bámultam, hogy milyen durván leordított. Azon nyomban úgy ettem, ahogy mondta és ismételten felhívtam.

- Szia… ismét. – köszönt bele.

- Szia… előbb nem anyát akartam hívni…

- Sejtettem. – válaszolta elégé durcásan. Nagyon rossz volt vele ígyen hangulatban beszélni. - Na szóval… nem mehetnénk ki?

- Most?

- Aha… mondjuk a sétáló utcán van a templom előtt az a tér… oda.

- Jó! Kb. félóra múlva ott tali? – kérdezte.

- Okés…

- Szia. – mondta még mindig ugyanolyan félholt hangon. Letette.

- Na? Mint mondott? – kérdezte.

- Hogy találkozunk.

- Gyorsan kapd össze magad. Aztán holnap ne itt ébredj mellettem! – kacsintott. Összekészülődtem és kilógtam.  Siettem hogy mihamarabb ott legyek. Az utca csöndes volt és sötét. Ember szinte sehol sem lehet látni, csak néhány részeg tini bóklászott erre-arra. Megérkeztem a találkozási helyünkre. Senki nem volt itt, aminek most örültem. Leültem egy padra és vártam. A zene ment a fülembe így nem hallottam semmit.  Már 1 órája vártam a szőke hercegemet, de nem jött…