Negyvenkettedik fejezet

Hello

Végre vége van ennek a stresszes felvételi időszaknak:DD remélem jól sikerült mindenkinek és majd felfogják venni oda ahova szeretnének menni^^
KOMIZATOOOK és jó olvasást hozzá^^

by: Leah Hewitt

Goodbye

Lassan odasétáltam a szekrényemhez és egy kis dobozt vettem ki. Volt benne néhány kacat ezért kiborítottam és betúrtam a szekrényem aljába. Nagyot sóhajtottam. Odamentem először ahhoz a poszterhez, ami az ajtómon volt majd óvatosan leszedtem róla.  Összehajtogattam és mentem tovább. Nagyon nehéz volt leszedni, hiszen már több éve itt voltak velem. Amikor sírtam, vagy amikor boldog voltam.  Meg persze élőben is. Niall-ra emlékeztetett a szobámban szinte minden sarka… Kb. negyed óra alatt sikerült eltüntetnem a poszterek. Az összeset szépen pontosan összehajtottam és betettem a dobozba.  Az ékszertartómból kivettem a gyűrűmet, amit tőle kaptam. Felpróbáltam és néztem. Nagyon szép volt. Eszembe jutott az a gyönyörű nap, hogy akkor milyen boldog is voltam.  Az ajkaimba haraptam és ismét egy nagy duci könnycsepp végigfolyt a kipirosodott arcomon. Miért? Miért kellett, hogy így váljunk el? Már ha el kell is válnunk miért nem tudtunk, úgyhogy nem okoztunk egymásnak bántott. A gyűrűt is levettem és beleraktam a dobozba. Ekkor eszembe jutott a másik ajándék, a fotóalbum. Kinyitottam és nézegetni kezdtem benne a képeket. 

Az összes emléket végignézem mikor az utolsóhoz értem.  Egy cikk volt. „Niall és Emily komolyan gondolják?”.  Amikor ezt írták akkor vitt el a szüleihez Írországba. Olyan szép is volt. De be kell fejeznem az albumot. Amikor meg fog jeleni a cikk, hogy szakítottunk bármilyen nehéz is lesz, megveszem és kivágom a cikket. És beleteszem, hogy teljes legyen ez az egy év, amit vele töltöttem.  Keresek egy újságot amiben a Demis ügy volt és azt is belerakom… Még egy könnycsepp kicsordult akaratom ellenére.  A szemfestékem elfolyt. Úgy látszik már nem bírta ezt is. Elég volt neki a tó vize… Becsuktam a könyvet és visszacsúsztattam az éjjeliszekrényem fiókjába. Az utolsó dolog, ami belekerült a dobozba az egy kép volt. Én és Niall… a Halloween bál estéjén. Amikor csináltunk képet, hogy megnyerjük „A legcukibb pár” díjat… Kivettem a keretből és szépen a poszter kupac legtetejére raktam. Egy ideig bámultam. Nehéz volt a rá emlékeztető dolgaimat elpakolni. Hiszen… így vége van egy korszakomnak, amire akarva/akaratlanul emlékezni fogok… Kinéztem az ablakon. Az ég tiszta volt. Sehol egy felhő csak a gyönyörű csillagos égbolt.  Eszembe jutott emiatt a medencézésünk… milyen gyönyörű volt az a hét. Akkor mondta ki először, hogy szeret. Erre a gondolatra még jobban sírni kezdtem.  Nem tudtam abbahagyni a bömbölést. Kifele lesem az alakon és bőgtem.  Carter-ék háza felé pillantottam. Pont abban a pillanatban kacsolta le a villanyt. Talán ideje lenne nekem is lefeküdni, aludni… Mikor megfordultam meglepődtem, hogy ennyire csupasz a falam. Nem volt rajta semmi. Most hogy a poszterek eltűntek csak üresség volt. A meztelen narancssárga falam nézett vissza rám. A szívemben is ugyanilyen üresség járta át… Kimentem a fürdőbe. Megijedtem a saját tükörképemtől… gyorsan lemostam a sminkem. Ismét belenéztem a tükörbe és elbőgtem magamat.

 Talán mégsem sikerült a mai nap elfelejteni Őt… visszamenet a szobámba. Átöltöztem pizsamába és rögtön le is feküdtem aludni… Tudtam, hogy nehéz lesz nem róla álmodni, de háta sikerül… de nem jött össze. Egy hétig minden este róla álmodtam. Arról hogy még mindig járunk és szeretjük egymást… Minden reggel sírva ébredtem.

A napok teltek és egyre többen tudták meg hogy felvették az egyetemre vagy főiskolára, vagy nem vették fel… Pénteki napon a postában benne volt a levél. Félve kinyitottam. Elkezdtem olvasni.

- Na? – kérdezte anya mosolyogva.

- Ön a felvételi feltételeknek nem felet meg.– olvastam fel ezt a fontos részletet.

- Kicsim! – jött oda anyu. Átölelt és megpuszilt. 

- Megyek készülődni… megint megyünk a strandra. – feleltem búsan. Nem akartam vele beszélni. Nem akartam, hogy babusgasson emiatt.

- Jól van. – engedett el. – De ez nem törje le a napod! Majd megpróbálod jövőre! – biztatott.

- Ja… majd jövőre. – motyogtam és beléptem a szobám ajtaján. Ismét meglepett az üresség. Pedig már régóta le lettek szedve. De most jobban irritál, hogy nem vettek fel. Azt reméltem, hogy tévedés… és hogy felvettek. Nem volt b tervem… nem tudtam, hogy ha nem vesznek, fel mit fogok csinálni… csak egy érettségi van a kezemben. Még diplomával is nehéz valamit kezdeni nemhogy a nélkül… Gyorsan összepakoltam majd átmentem Carterhez.  Ő sikítva nyitott ajtót.

- Felvetek! ÁÁÁÁÁ! Mond, hogy téged is! – ugrált örömében.

- Engem nem vettek fel… - mondtam búsan és könnybe lábadt a szemem.

- Most csak szívatsz ugye? – kérdezte.

- A-aa… tényleg elutasították a kérelmemet.

 Carter szorosan átölelt és magához szorított. Nem akartam, de kicsordult egy könnycsepp.  

- Majd jövőre! – nézett rám mosolyogva. Én is egy kicsit elmosolyodtam és mentünk is a strandra. Egész úton csendben voltam és hallgattam, ahogyan Carter gyönyörű hangján dalolgatja a rádióban szóló dalokat. Hamar odaértünk. Most kivételesen korán jöttünk így volt helyünk. Egy szép kis fás helyre leültünk. Tökéletes hely volt, hiszen a hangfal majdnem mellettünk volt a büfé pedig csak pár méterre. Arra a helyre mondhatom  hogy tökéletes. Lassan kezdett feléledni a hely és megint nem lehetett mozdulni annyian voltunk. Dylen-nék is jöttek, letelepedtek mellénk. Sokat dumcsiztunk és nevettünk. Tavaly is ez volt, mint most… lassan kezdtem bele zúgni Josh-ba… de valahogy mégis Niall-be voltam szerelmes… Nem értettem, hogy mit is érzek. Josh nevetése és nézése is megfogott. Ha nem lenne a fejembe Niall tuti, hogy tudnám szeretni. De valahogy nem egy ki a fejemből…

- Nem eszünk egy hot-dogot? – kérdezte Carter.

- Én nem kérek! – utasítottam vissza. A többiek kértek és elmentek a büféhez. Josh ott maradt velem.

- Na és? Felvettek? Mármint az egyetemre…

- Nem, sajnos nem…

- Uh… sajnálom! Nem akartalak elszomorítani! – nézett rám rémülten. De kis kedves… Megfogta a kezemet és féloldalasan elmosolyodott. Az a rohadt mosoly! Annyira gyönyörű. Nem tudom mért, de valamiért meg KELL csókolnom. Nincs, senki szóval megtehetem. És ez még nem azt fogja jelenteni, hogy, járunk… vagy de? Nem is tudom.  Felpillantottam rá. Nem tudom hogy olvasott e a gondolataimba vagy csak szimplán érezte hogy ezt kell tennie de finoman odahajolt hozzám és megcsókolt.

 Mikor eltávolodott tőlem kinyitottam szemeimet és ő már ott vigyorgott rám.  Nem szóltunk egymáshoz egy néztük egymást. Hirtelen megjelentek a többiek.

- Hoztunk egy hot-dogot neked is Josh! – motyogott teli szájjal Dylen.

- Kösz. –vette el a kaját. Egy idegig még elvoltunk mikor nekünk már kellett haza mennünk.

- Hát mi megyünk! – álltunk fel a helyünkről. Összecsomagoltunk majd a srácok is feltápászkodtak. Josh odajött mellém és megfogta a kezemet. A szívem óriásit dobbant. De én nem akarok vele járni. Attól hogy elfogadtam egy csókot még nem azt jelenti. Vagy lehet, hogy ő azt hiszi? Nem tudom… De jó érzés volt, hogy megfogta a kezemet. Nagyon jó. Úgy éreztem, hogy fontos vagyok valakinek. Valaki mégiscsak szeret.  Most úgy voltam vele, hogy miért ne? MI baj lehet belőle? Kicsit együtt vagyunk. Eközben elfelejtem majd Niall-t. Igen ez jó terv… Járunk és ő kimegy a fejemből. De mi van ha beleszeretek Josh-ba. Akkor beleszeretek. Nem lesz nagy ügy. Remélem…

- Hát akkor, szia! – felette. Megdöbbenve láttam, hogy már a kocsinál vagyunk.

- Szia! – feleltem.  Ő lágyan puszit nyomott a számra.  A többiek „hú”zni kezdtek.  Én fülig vörösödtem és gyorsan beültem a kocsiba.  Carter és beült.

- Ez mi volt? – szegezte felém a kérdést.

- Mi? – tetettem a hülyét miközben az övemet csatoltam be.

- Basszus … tudod te!

- Legalább érjünk ki a parkolóból… - motyogtam. Gyorsan kihajtott. Nagyot sóhajtottam és elmondtam neki.

- Bocs, de nekem úgy tűnik, hogy csak azért jársz vele, hogy kiszeress Niall-ből.

- Nem! Vagyis… de.

- Túl jól ismerlek! De ez szerintem elég gázos… mond meg neki, hogy te nem akarod.

- De engedtem, hogy megcsókoljon.

- Mond neki azt, hogy nem akartad leégetni a barátai előtt. – vetette fel az ötletet.

- Nem is tudom…

- Felőlem azt csinálsz, amit akarsz! De ha kiderül meg fogod ütni a bokád...

- Jaj, ez milyen anyukás volt!

- Gyakorlom! – mosolyogott. – Hát tudod egy házban fogunk lakni… valakinek felnőttnek is kell lennie.

- De te nem koleszes leszel?

- A-aa.

- Remek! – mondtam. Pár percet utaztunk majd megérkeztünk. Beléptem az ajtón és anya és apa arcát pillantottam meg.

- Hello! – mosolyogtam.

- Már vártunk… - mondta katonásan magam mire elnevette magét. Ő nem volt nagyon vicces kedvében.

- Beszélnünk kell! – folytatta anya.

- Ju,j ez ijesztő! – mosolyogtam. Bementünk a nappaliba. Behuppantam a fotelbe és vártam. Anya nagy levegőt vett majd kinyögte mit szeretne:

- Elköltözünk.