Hetvenhatodik fejezet/4.

Helló:))

Ezzel a résszel vége van a brutálisan hosszú résznek:D

Ez egy rövidebb rész lett sajnos:(

Remélem hamar tudom majd hozni a következő részt

Jó olvasást<3

Leah Hewitt

Legrosszabb este, 4. rész

Befejezés

- Visszajöttem. – ölelte át Justin Sandra derekát.

- Látjuk. – jegyezte meg cinikusan.

- Jól van, na. És beszélgetettek?

- Igen. – bólintott.

- És mit?

- Miért akarod tudni? – kérdezte Sandra. Justin válaszol megcsókolta, Sandra visszacsókolt én meg inkább otthagytam őket. Bent mindenki nagyon fel volt pörögve és egyfolytában ugráltak valami idióta tuc-tuc zenére. Cartet kezdtem el keresni, de sehol nem találtam. Több szobába is bekukkantottam (valakikre rányitottam, hopp), de sehol sem leltem. Végül Tiffany velem szembe jött és azonnal megkérdeztem tőle, hogy ő látta-e valahol őt.

- Nem, én is őt keresem. Már több mint 2 órája senki sem látta.

- Fel kéne hívni.

Tiff biccentett majd kiballagtunk az erkélyre. Sandra és Justin még mindig kint voltak. Nagyon hangosan röhögcséltek, így inkább elmentünk a kert végébe. Tiff a karját dörzsölte és ide-oda ugrálva nyafogott, hogy hideg van és fázik. Nem volt elég higgadtságom hogy elmagyarázzam neki, hogy tél van, ezért hideg az idő. Inkább rögtön tárcsáztam Cartert. 5 csengés után vette fel.

- Hol vagy? – kérdeztem.

- Most fordulok be Frank házához.

- Mi a szart csinálsz ott?

- Én nem akartam őt megcsalni! És miután vele beszéltem tök lelkiismeret-furdalásom lett ezért eljöttem hozzá.

- De miért nem szóltál senkinek?

- Mert nem engedtetek volna el egyedül. De én meg pont egyedül akartam jönni, hogy közben kiszellőztessem a fejem.

- Értem, de akkor is butaság volt oda menni hajnali fél négykor. Már alszik.

- Felkeltem. – vágta rá mintha ez tök természetes lenne.

- Hol vagy most pontosan?

- Frank háza előtt.

- Franknak van háza? – csodálkoztam el.

- Úgy értem, hogy ahol lakik ház előtt.

- Ja, de akkor menj be.

- Fel akarom hívni, de ameddig veled beszélek, nem tudom…

- Oké, akkor, szia és vigyáz magadra.

- Szia. – rakta le rögtön.

- Hol van? – kérdezte Tiff miközben még mindig idétlenül ugrabugrált.

- Franknél.

- De az a város másik felén van.

- Mi? Komolyan?

- Aha.

- Akkor átment az egész városon csak azért, hogy 3 óráig mellé fekhessen? – gondolkoztam hangosan.

- Úgy tűnik. De menjünk már vissza, mert megfagyok. Mire visszamentünk mindenki bent volt. Amint beléptünk Zayn oda ment Tiffhez és megcsókolta.

- Emily, - fordult felém Zayn. – Te még józan vagy.

- Igen. – bólintottam.

- Igyá’ – nyújtott felém egy üveg pezsgőt. Elfogadtam és ittam belőle először csak egy pohárral aztán még eggyel és a végére már én is becsiccsentettem. De sajnos nem hagytam abba az ivást és a buli végére eléggé leittam magam.  Reggel 6-kor aztán haza indultam. Egyedül sétáltam hazafelé a lassan felébredő városon keresztül. Néha-néha megálltam, mert azt hittem kidobom a taccsot, de hazáig remekül bírtam. Otthon beestem az ajtón és rögtön a budi irányába vettem az irányt. Leültem mellé és a fejem fogva vártam hátha kijön, aminek ki kéne. Sajna nem jött így a lotyó mellett aludtam el.

Egészen délelőtt kettőig aludtam, de akkor kopogtak. Nagy nehezen felkeltem a hideg padlóról és kimentem a bejáratig. Először azt hittem Carter jött, de nem. A fejemet fogva nyitottam ki az ajtót és Niall állt ott a kezét tördelve. Megrökönyödve vártam mit fog mondani, de csak köszönt.

- Helló. – motyogtam kicsit szenvedős hanggal (nagyon fájt a fejem). – Gyere be.

Szó nélkül belépett és levette a kabátját és a cipőjét.

- Beszélnünk kéne a tegnapról. – mondta kicsit halkan. Nekem rögtön rémképek ugrottak be. Megtudta Jack-es dolgot Jenifertől mert nem szálltam le Harryről vagy máshonnan tudta meg.

- Jó. – válaszoltam erőtlenül és becsuktam a bejáratott. Besétáltunk a nappaliba és leültünk a kanapéra. Komolyan egymásra néztünk.

- Emily, nekünk közös jövőnk van. És bármennyire is veszekedünk nekem te vagy a legfontosabb és mikor veszekedünk, sem szeretlek kevésbé, sőt jobban és kibírjuk, még ha nem is találkozunk. 

Mert lesz két szép gyerekünk és én leszek a nagy erős apukájuk te meg a gyönyörű anyukájuk. – kicsit kérdően néztem rá. Tudom, hogy sokszor mondja, de akkor is, Ez most sokkal őszintébbnek tűnt, mint a többi. - Igen gyönyörű vagy. Nekem mindig. Főleg reggel olyankor olyan édes fejed van. – nevetett fel. - Szeretlek!

- Én is. – öleltem át a nyakát. Ő is szorosan átölelt. Hirtelen rám tört a maró lelkiismeret-furdalás. Legszívesebben elmondtam volna neki, de nagyon félek. Félek, a reakciójától, félek a bántó szavaitól, mindentől félek, aminek ehhez köze van. A jövőtől is rettegek…

*Carter*

Frank mellett ébredni mindig mesés. Általában beletúr fekete hajába, mélyen a szemembe néz és óvatosan megcsókol. Én visszacsókolok. Mikor elváltak egymástól ajkaink odabújok hozzá és mélyen magamba szívom tipikus finom illatát.

- Jó reggelt. – köszönt.

- Jó reggelt neked is. Bocsi hogy tegnap felvertelek.

- EL is várom, hogy felkelts, ha kivagy. Mondjuk azt nem értem miért nem kértél, meg hogy menjek el érted. Nem kellett volna metróznod meg gyalogolnod.

- Mindegy. – vontam meg a vállam. – Szeretlek. – hajoltam közel hozzá.

- Én is. – csókolt meg. – mit ennél szívesen?

- Mindegy.

- Elugorjak a boltba? – kérdezte.

- Megtennéd?

- Persze, Addig zuhanyoz le, hozok pék sütit. – mászott ki az ágyból. Végig néztem, ahogyan felöltözik és ad egy törölközőt. A fürdő tök üres volt (a szülei lent voltak a konyhában). Gyorsan lezuhanyoztam majd felvettem a tegnapi göncöm. Háromnegyed óra múlva Frank feljött szólni, hogy itthon van, lemehetünk enni.

Igaz hogy már majdnem féléve járok vele, de még nem találkoztam a szüleivel. Most először fogom őket látni. Ideges voltam, főleg mert hajnalban rontottam rájuk.

A konyha nagyon tágas volt. Ebédlő helyett egy pult sziget állt a konyha közepén. Négy darab kis bárszékekkel együtt. Mindegyikünknek meg volt terítve. Én a baloldal legszélére ülte le. Mellém rögtön leült Frank. Mellé anyukája a jobb szélre pedig az apukája ült le.

- Carter, nagyon örülünk, hogy itt vagy. Ennek tiszteletére ma te mondhatnál Istennek köszönetet, hogy étel került az asztalunkra.

- Öhm… én nem, vagyok vallásos. – motyogtam. Frank a fejét fogta és lehajtott fejjel rajtam röhögött.

- Hát ez szomorú. – mondták csalódottan. – Te nem akarsz az lenni vagy a szüleid nem küldtek el időben téged hittanra?

- Mindkettő.

- Szóval a szülők hibája. – rázta a fejét az anyukája.

- Mi? – néztem rájuk.

- Anya, inkább mond te az áldás. – vetette fel Frank.

- Jó. – sóhajtott. Elmondott egy áldást( 2 percig monda hogy mennyire köszöni és hozzá tette azt is hogy reméli egyszer majd megtérülök és rájövök hogy Isten bizony fentről figyel engem…)

- Ámen! – mondták a szülők egyszerre. Frank se imádkozott, ami nagyon meglepett.

Megettünk mindent majd elkezdtünk pakolni.

- Segítek mosogatni. – ajánlottam fel rögtön. Az anyukája nagyon kedvesen elfogadta. Ő mosogatott én pedig törölgettem. Már csak egy tányér volt hátra. Már menekültem volna el (meg akart téríteni) ezért gyorsan kitépem a kezéből a tányért, de sajnos kicsúszott a kezemből és egyenesen a földre zuhant és összetört.

- Ó, hogy bassza meg az Isten! – mondtam ingerülten. Erre Frank anyukája és apukája is rám figyelt és csodálkozó szemekkel firtatott. Frank alig bírta visszatartani a nevetést. Én totál elvörösödtem. – Elnézést. – kezdtem el összeszedegetni a szilánkokat. Frank mamája először feleszmélt a sokkból azután hozott egy söprűt. Felsepertük aztán Frankkel felmentünk a szobájába. Én rögtön levágódtam az ágyra és a párnába nyomtam a fejem.

- A szüleid utálnak. – emelkedtem fel.

- Dehogyis. Kihívásnak tekintetnek.

- Igen?

- Aha, az eddigi össze barátnőmet meg akarták téríteni, aki nem volt hívő vagy éppen másban hitt.

- Ez kész. – nevettem el magam.

- Hát, ja… szóval készülj fel, hogy mostantól kemény hittérítésben lesz részed.

- ha engem meg tudnak téríteni minden elismerésem nekik. – mosolyodtam el. Frank lassan megcsókolt.

Fél háromkor hazadobott Frank. Emilynél ott volt Niall is, amin meglepődtem, mert úgy tudtam most hari van… hát úgy tűnik nem tartott soká.