Sziasztok:)
Kicsit késve, de itt az új részt:33
Sajnálom hogy ilyen sokáig nem hoztam, de egyszerűen nem volt ihlet:((
Remélem nem fogjátok magatokat halálra unni, jó olvasást<3
Leah Hewitt
Régi utcánk
*Emily*
Meglepett, hogy Carter ilyen hamar hazajött Franktől.
Kicsit furcsán nézett, amikor meglátta Niallt ahogyan átölel a TV mellett.
- Helló. – köszönt kicsit félve.
- Szia! – mosolyogtam. Erőltetett volt a mosolyom,
éreztem. Egyfolytában ott volt a fejemben a baromságom az estéről. Igazából
örültem volna, ha részeg lettem volna, mert arra tudnám fogni…
- Hogy vagytok? – ült le mellénk.
- Soha jobban. – húzott magához Niall és
egy puszit is nyomott a hajamra.
- Remek. –
mosolygott Carter. Ezután felállt és egy szó nélkül bement a szobájába.
Niall égész nap maradt. Kiderült, hogy
az új karácsonyi album miatt két hétig nem lesz itthon így az egész hetet
együtt töltöttük. Általában én aludtam nála, mert nálunk ott volt Frank. Niall
is találkozott vele, de neki nagyon szimpi volt Frank és örült, hogy Carter egy
ilyen rendes pasit talált magának. Amikor ezt mondta Niall legszívesebben képen
töröltem volna és rákiabáltam volna, hogy ha a barátnőd utál valamit, azt te is
utálod, de végül nem tettem…
December 2. találkoztunk utoljára és
14.-ig nem is fogunk tudni személyes találkozni, maximum, úgy ha bemegyek a
stúdióba. Mondjuk, a menedzser nem nagyon díjazná, de leszarom. Akarok Niallal
találkozni!
Reggel Mary keltett fel, hogy elmenne és
zárjak be, mert ügyesen otthon hagyta a kulcsait. Nagyon fáradt voltam (este
sokáig fent voltunk Niallal), de végül kikászálódtam a puha, meleg ágyból. Kint
esett a hó. Csináltam magamnak egy forró kakaót és leültem a nappaliban lévő
bazi nagy ablak éle és bámultam a szapora hóesést. Tök üres volt a fejem, nem
gondoltam semmire. A nagy semmittevésem a telefonom zavarta meg. Bezengte az
egész házat. Gyorsan bementem a hálóba és felvettem. Tiff hívott.
- Szia, ma ráérsz? – kérdezte.
- Neked nem sulid van? – érdeklődtem
meglepve.
- Hát… majd mesélek. – zárta le a témát.
- Oké, amúgy ráérek.
- Remek. Akkor találkozzunk majd
Trafalgar téren.
- Jó, mikor?
- Fél kettő?
- Rendicsek. És mit terveztél?
- Csak beszélgetünk, meg elmehetnénk
moziba.
- Remek ötlet. – bólogattam majd leraktam.
Visszamentem a nappaliba és visszaültem a helyemre. Ameddig meg nem ittam ott
ültem és bámultam kifelé. Utána a bögrét elmosogattam majd mentem zuhanyozni.
Felöltöztem majd rohantam haza Carterhez és Frankhez.
A kanapén ültek (Frank átkarolta Cartert)
és tévét néztek.
- Helló! – dobtam le a cuccaim.
Mindketten hátra néztek és elmosolyodtak. Carter mosolyogva mondta, hogy kaja a
hűtőben van aztán visszafordult és folytatta a filmet. Kimentem a konyhába és
megettem a zsírszegény ebédet (tök éhes maradtam). Rögtön bevonultam a szobámba és ott készülődtem
egyig. Azután elindultam a térre. Busszal utaztam odáig aztán egy picit
gyalogoltam is. Tiffany már várt rám.
- Helló! – ölelt át. Visszaöleltem majd
kérdően néztem rá.
- Miért nem vagy suliban?
- Mert kirúgtak…
- Mi?
- Nem mentem át a szigorlaton. – mosolyodott
el. Ahogyan észrevettem nem igazán zavarja.
- Szüleid mit mondtak rá? – érdeklődtem félve.
Tiff szülei nagyon nem nézik et túl jó szemmel.
- Még nem tudják, de anya tuti ki fog
borulni.
- Uh… és még Zaynnél sem lehetsz, mert dolgozik.
- Ja, elég nagy pech… - motyogta majd
félre nézett.
- Amúgy te majd bemész hozzá nem?
- A stúdióba?
- Aha. – bólogattam.
- Ja, be fogok menni hozzá. Nem bírok ki
két hetet, hogy ne lássam.
- Én is be akarok menni. Szerinted
megengedik?
- Persze, Will tudja, hogy azért
szükségünk van arra, hogy lássuk egymást.
- Te már voltál bent? – csodálkoztam.
- Persze. Már sokszor.
Lepillantottam a földre és a régi hibák
jutottak eszembe amiket Niallal vétettünk.
- Nem ülünk be valahova egy forró
csokira? Kicsit fázom. – nézett az egyik
szökő kút felé ami most hóval volt tele.
- Rendben. – bólintottam. A térhez közel
volt egy nagyon finom kávézó. Nagyon szép, letisztult volt az egész. A falak mályvás
színben pompáztak, míg bútorok sötét barnában. Kanapé szerűségek voltak székek
helyett. Mi egy sarokban lévő helyett választottunk ki. Mindenhol gyönyörű
festmények lógtak, az egyik falon pedig az előző tulajdonosok képei.
- Én egy forró csokit kérek és egy
linzert. – nézte az ital és - étellapot Tiff.
- Maga? – fordult felém a hölgy.
- Én is forró csokit és egy szelet
tiramisut.
- Még valami? – fürkészett minket
felváltva.
- Nem köszönjük. – mosolyogtam rá. A nő biccentett
majd sarkon fordult és elviharzott a pult mögé.
- Ugye neked is fájt a fejed a buli
után?
- Ja, eléggé. Miután megittam azt az
üveg pezsgőt semmire sem emlékszem. - nevettem föl.
- Nekem a tortám után van sötét folt
reggelig. Bár emlékszem néhány foszlányra. Pl. amikor Cartert keressük. De arra
viszont nem emlékszem, hogy meg lett-e.
- Meglett. –bólintottam halvány mosoly kíséretében.
- Hol volt?
- Franknél.
- Hajnalban?
- Aha. – vontam meg a vállam. A nő letette
elénk sütit és a forró csokit.
- Köszönjük. – mosolyogtunk rá
mindketten. Ezután még Tiffany mesélt folyamatosan mindenféléről.
- Nem bírom magamba tartani, de kérlek,
ne mond el senkinek!
- Jó.
- Még Carternek se. Nem akarom, hogy
sokan tudjanak róla, mert akkor tök izé lenne.
- Jó, jó, de mondjad már.
- Zayn megkért, hogy költözzek hozzá!
- Komoly? – kérdeztem kiguvadt szemekkel.
- Aha, annyira örülök. Ha anyáék haza érnek,
akkor elmondom nekik és költözök is.
- Anyud meg fogja engedni?
- Leszarom, ha nem. 19 éves vagyok. Had
csináljam már azt, amit jónak látok.
- Hát, így legyen. – bólintottam.
Ahogyan ismerem Tiff szüleit lesz ehhez még egy-két szavuk…
- Na és, te hogy vagy Niallal? –
kérdezte felvont szemöldökkel majd beleivott a bögre forró csokijába.
- Megvagyunk. – vontam meg a vállam.
- Óha, ez nem jelent túl sok jót…
- Remekül megvagyunk. – javítottam ki,
hogy kicsit jobban hangozzon. Azt leszámítva, hogy megcsaltam, ő nem tudja, és
Jenifer tuti elfogja, neki mondani csakhogy kedves legyen…
- Akkor jó. Jack-kel mi van? Láttam a
buliban. – nézett bele a szemembe. Olyan volt mintha tudná, de az esélytelen.
Csak Carter meg Harry tud róla. Maximum Harry mondhatta el, de kétlem. Harryt
azért többre tartom, minthogy elmondja ezt a nem kicsit titkomat…
- Semmi. Valószínűleg össze fog jönni
egy csajjal.
- Kivel?
- Bellával jár egy előadásra. Fogalmam sincs,
hogy hívják.
- Ja, az a csaj. – kapott a fejéhez. Úgy
tűnik ő is ismeri. – Na, vele
összejöhet. Tök arik lennének. – képzelte el őket maga lőtt.
- Te jössz majd Bella kiállítására?
- Persze, ki nem hagynám. Tuti gyönyörű
lesz.
- Biztosan. - bólogattam. Ha szar is lenne,
Bella képe tuti feldobja… - Mit nézzünk meg a moziban? – kaptam be egy harapást
a szeletemből.
- Cerrie. – vágta rá sunyi mosollyal. Ez
elég rosszat sejtetett.
- Ugye nem horror?
- De, de. – bólogatott.
- Én nem nézhetek valami mást?
- Nem.
- Vagy valami vígjáték? Miért kell
mindenkinek horrorra cipelnie. – értetlenkedtem.
- Talán mert parázol és az tök vicces.
- Anyád jól van? – néztem rá picit
mosolyogva. Tiff is elröhögte magát majd azzal fenyegetett, hogy megijeszt majd
a moziban, ha nem hagyom abba az anyukája kulturált szidását.
- Na, menjünk, mert lekéssük a vetítést.
– állt fel.
Fél óra gyaloglás után elértük az óriási
áruház központot.
- Légy szí’ ne horrora menjünk. –nyafogtam.
- Akkor mire menjünk be? – nézet rám fáradtan
(egész úton fűztem, hogy ne keljen félelmetes filmre beülnünk).
- Időről időre? Azt úgyis meg akartam
nézni. – vigyorogtam. Tudtam hogy innen nyert ügyem van.
- Azt már láttam.
- Akkor megnézed velem is.
- Ugye tudod, hogy jössz nekem eggyel. –
egyezett bele a maga módján.
- Köszi, köszi, köszi! – öleltem meg.
Így végül vígjátékra ültünk be, amin sokat nevettem. Jó kis film volt. A film
után elmentünk a bevásárlóközpont néhány boltjába nézelődni. Tiffany nem tudna
megállni és vett egy télikabátot, sapit és egy nagyon édes rénszarvasos
pulóvert. Az a legviccesebb hogy úgy indultunk el, hogy én vásárolok valamit
magamnak. Na, mindegy. A lényeg hogy mindenki boldog volt. Este fél nyolcra értem
haza. Carter tök egyedül ült a kanapén és laptopozott.
- Helló. – köszöntem miközben levettem a
havas kabátom és sálam. Ő köszönés képpen csak nyögött egyet.
- Mi történt? – érdeklődtem.
- Semmi. – válaszolta tömören. Amikor
ilyen, és nem kezd el rögtön mesélni valamit, akkor nagy baj van.
- Tudom, hogy van valami. – fürkésztem.
Próbáltam elkapni a tekintetét
- Frank el fog utazni karácsonykor. –
nyögte ki majd szomorúan rám nézett.
- Uh, sajnálom. – húztam a számat.
- Nem a te hibád. Csak tök szar lesz. Te
se leszel, ő se lesz. Uncsi lesz az egész.
- De legalább látod a családodat! –
próbáltam a dolog jó oldalát megvilágítani.
- Tudom, de akkor is. A tavalyi telet
akarom. Mindig eszembe jutnak a szánkózások. –gondolkozott hangosan.
- Szánkózni most is tudunk. – mosolyogtam
rá.
- Mégis mikor? Már késő van…
- Dehogy van késő. – mosolyogtam egyre
szélesebben. Carter hunyorogva mérte fel hogy milyen nagy az idiótasági
szintem. – Elég nagy hó van. És igaz, hogy elég sokat kéne gyalogolni, hogy
kiérjünk a szánkózó helyünkre, de szerintem megérné.
- Te nem vagy normális. Mire odaérnénk,
már kilenc óra lenne.
- Te akarsz szánkózni. – forgattam meg a
szemeimet.
- Jó menjünk. – mondta ki végül.
Elvigyorodtam és mentünk is átöltözni. Carter egy kék norvég mintás kabátot vett
fel egy szürke sapival, kék farmerrel és egy barna hótaposóval.
Én egy barna csizmát vettem fel egy
vastag, szürke cicanacival. Hosszú fekete kabátot, fehér sálat és szürke sapit
húztam fel a hideg ellen. Sietős
tempóval 8-ra már kint voltunk a régi házunk utcájába. Carter gyorsan beszaladt
a szánkójáért. Pár perc múlva Krumplival és két szánkóval tért vissza.
- Azt a…! – néztem Krumplira. Utoljára
még kicsiként láttam most viszont óriási volt. A derekamig ért, de a
szelídségéből nem veszített. Azonnal odajött megszagolt majd megnyalogatta
félig elfagyott ujjaimat. – Szia. – guggoltam le hozzá (így magasabb volt
nálam) és megsimogattam. – Mekkorára nőttél! Hát ez eszméletlen. – hüledeztem tovább
és az arcát dögönyöztem.
- Hát igen. Kicsit nagy lett. – vakarta a
fejét a barátnőm.
- Nem is tudtam, hogy nálad maradt.
- Pedig itt maradt. Harry azt mondta enyém,
mert eddig is nála volt szóval… érted.
- Értem. – biccentettem. – Bella és Alexa
itthon laknak?
- Elvileg.
- Nem hívjuk ki őket is? Meg
természetesen Tiffanyt.
- De. – bólintott Carter aztán elszaladtunk
mindenkiért. Bella, Alexa és még Tiff is kijött szánkózni. mindannyian hoztak
egy-egy szánkót és a magas dombról szánkáztunk le. Nagyon sokat nevettünk és hülyéskedtünk.
Többször is megfürdettük egymást, hóembert építettünk, akit elneveztünk
Taylornak, mert az uniszex név (Alexa és Bella veszekedtek, hogy lány vagy fiú
legyen). Aztán Carter rákötötte a szánkójára Krumplit és húzzatok vele
magunkat.
Egy pillanatra úgy éreztem, hogy nem vagyok
18, lassan 19 éves. Nem éreztem, hogy anyáék több ezer kilométerre vannak
innen, nem éreztem a folytonos maró bűntudatot a megcsalás miatt. Gondtalan
voltam, és eszméletlenül boldog. Fél egyig kint játszottunk az utcánkba aztán
sajnos haza kellett mennünk. Mi Carterrel lusták voltunk, így inkább nála
aludtunk. A szülei kifejezetten örültek neki.
2-ig nosztalgiázzunk a régi időkről.
Mikor még itt laktunk, mikor még nem volt Niall és Frank, mikor még csak kis
gólyák voltunk gimibe vagy amikor csak 5.-ként szerepjátékosat játszottunk.
Sajnos ettől nem boldog, hanem szomorú
lettem, mert tudom ez nem fog visszajönni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése