Helló:D
Bocsi, ez a rész nem lett valami jó és rövidebb is lett mint szokott lenni...:/
Sajnálom.
Azért jó olvasást hozzá<3
Leah Hewitt
11-kor
keltünk fel (véletlenül úgy fordultam, hogy lelöktem az ágyról, haha). A szülei
már dolgozni mentek így tök egyedül voltunk a házukban.
- Nem csinálunk egy kis ebédet? – néztem
rá.
- Oké. – bólogatott. Szerencsére semmi
zsírszegény kaja nem volt náluk ezért képtelen volt valami normálist enni.
A konyhában egy szakácskönyv
segítségével elkészítettünk egy finom milánói makarónit. Vicces volt a főzés,
mert egy pólóban és bugyiban főztünk, ráadásul Carteren volt Tiff idióta divat
szemüvege, amit már tök régóta nm hord (megvette tök drágán, felveszi, kétszer
aztán soha többé nem hordja).
Megettünk mindent (én repetáztam) aztán
úgy döntöttünk, hogy emésztünk a TV előtt.
- Baszd meg! – kiáltott föl.
Rápillantottam, el sem tudtam képzelni mi baja lehet. – Nekem ma suli lett
volna!
Először megrémültem, majd haragudtam
magamra végül elnevettem magam. Carter kicsit tovább szörnyülködött, de a végén
ő is nevetett. Egy vállrándítással elintézte és hogy majd beteget jelent.
Este 6-ig náluk voltunk aztán haza kellett
mennünk. Carter otthon azonnal felhívta az egyik ismerősét, aki órai
jegyzetekért, hamis igazolást ad.
- Nagy arc lehet a csávó. – röhögtem.
- Ez egy csaj.
- Komoly? - csodálkoztak el. Az ilyenek
általában nem lányok.
- Ja, nagyon jó arc. Előttem ül, és
mindig alszik. – mosolyodott el. Gyorsan még átnézett pár dolgot holnapra aztán
el is ment aludni, mert még mindig hulla fáradt volt.
*December 6*
Niallal minden este beszéltünk, néha
több órát is. Igazából a semmiről beszéltünk, de vele mindenről jó beszélni.
Reggel nagy izgalommal keltem fel.
Csomószor átöltöztem, mert ilyen kiállításon még sosem voltam.
Végül egy kötött pulóvert húztam fel egy
fekete nadrággal, barna bakanccsal és korallszínű sállal. A hajamat oldalra
fontam. Egy enyhe sminket tettem fel. Carter és Tiff is eljött megnézni velem
együtt. Nagyon örültem, hogy ismét így megyünk el valahová. Nem kellett sokáig
keresgélnünk az épületet, mert nagyon nagy volt. Sárga színe kitűnt a fehér
hótakaróból. Egy óriási barna faajtón mentünk be. Egy néni azonnal megállított
minekt.
- Elnézést, gondolom önök az iskola
kiállítására jöttek. Van kiállított képük? – kérdezte felvont szemöldökkel.
- Nincs. – válaszoltam félve.
- Akkor kérem, fizessenek 5 fontot.
- Mi? Minek? – értetlenkedett Tiff.
- Nem ingyenes a kiállítás! – motyogta a
nő türelmetlenül. Mögöttünk egyre több ember kezdett gyülekezni szóval kifizettük
a belépési díjat majd bementünk. Bent Bella mosolyogva nézte a festményeket. Odamentünk
hozzá majd szorosan megöleltük egymást.
- Úgy örülök, hogy itt vagytok! Már csak
Louisnak kell itt lennie.
- Ő is jön? – csodálkoztam el.
- Aha, meg aszem’ Niall is.
- Tényleg? – csillant fel a szemem.
- Aha, azt mondta nagyon érdeklik a
festményim, de szerintem másért jön. – mosolygott rám.
- Amúgy merre vannak a képid? – nézett körbe
Carter.
- Gyertek. – hívott aztán elvitt minket
egy nagy falhoz. A kiállítás témája az elmúlás volt. Bella egészen egyedien ragadta meg ezt a
témát.
Összesen 5 képe volt. Az egyiken egy
korhadt fa állt mögötte pedig milliónyi egészséges fa tele gyümölcsökkel. A
másik egy órát ábrázol az éjjeliszekrényen mögötte üres ággyal. Az ágy tele
volt virágos párnákkal, olyan volt mintha most keltek volna ki belőle, de mégis
olyan hidegnek és elhagyatottnak tűnt. Eszméletlenül jól nézet ki. A harmadik
képén egy lány lebegett és a teste felső része elrepülő pillangók voltak. A
lepkék felett egy kötél lógott nagy hurokkal. Egy sarokban volt mindez. Elég
barátságtalan környezet volt. A következő egy ceruzával rajzolt kép volt, de
fényképnek tűnt. A képen egy szárítókötélre képek voltak feltűzve, néhol pedig
zsebóra. Mindegyiken más volt az idő. Az utolsó volt a legnagyobb kép. Az volt
a téli táj, ami a plakáton is szerepelt. Nagyon gyönyörű volt. Ezen igazából
semmi sem volt, ami az elmúlással kapcsolatos lehet, mégis annyira ideillet.
Bella nagyon tehetséges, ez nem kérdés.
A többi kép is fantasztikus volt. A
legtöbb festmény fekete-fehér volt.
Már az egész kiállítást befejeztük amikor
Niall és Louis megérkezett. Azonnal Niall nyakába ugrottam és egy puszival köszöntöttem
(emberek előtt vagyok, nem akartam hosszú nyáladzást).
- Úgy hiányoztál! – öleltem át szorosan.
- Egy hét volt, ráadásul minden nap
beszéltünk. – ráncolta a szemöldökét a szöszi barátom.
- Tudom, de akkor is. Nem tudtalak megölelni,
se megcsókolni.
Niall elmosolyodott és megcsókolt. Nem
volt az a tipikus jajj de szeretlek csók, de egyelőre megfelelt.
A csók után féloldalasan rám mosolygott.
- Nézd meg Bella képeit. Fantasztikusak
lettek.
Kézen fogott és együtt újra végig
néztük. Niall hamar végig ment, rajta úgyhogy a többi időt egy padon ülve
töltöttük és mindenféléről beszélgettünk.
- Mit kérsz a szülinapodra? – nézett bele
a szemembe.
- Öhm… nem tudom. Mondjuk egy… -
gondolkoztam. – Nem tudom. Adj valamit.
- De mit?
- Nem tudom… te mit kérsz karácsonyra? –
kérdeztem.
Picit gondolkozott majd rávágta:
- Köss magadra masnit!
Elnevettem magam.
- Nem leszek itthon.
- Tudom. – húzta a száját. – Amúgy arra
gondoltunk a srácokkal hogy szilveszterre kimegyünk Amerikába. Úgyis szünetünk
lesz, azt a családunkat kivisszük. Legalábbis én. Azt nem tudom hogy a többiek
kiviszek e őket.
- Anyud, apud és Greg jönne?
- Anyu nem. Neki dolgozni kell. – nézett
le szomorúan.
- Hogyhogy?
- Egy szállodában takarító. Ilyenkor van
a legnagyobb forgalom.
- Ja… amúgy nagyon örülnék neki, ha kijönnél.
Homlokon csókolt majd elment a mosdóba.
Bella rögtön leült a helyére és a tekintetét az enyémbe fúrta.
- Elmondhatok neked egy titkot?
- Mondj. – biccentettem.
- Szóval. Nem tudtam kinek mondjam el.
Már elkezdtem Carternek is, de mégsem mondtam neki. Aztán elkezdtem Tiffnek is,
de végül megjött Louis és csak most ment el a büfébe… Szóval… kaptam egy lehetőséget, hogy Japánban
tanuljak tovább.
- Azt a rohadt! De jó.
- Nem, nem az!
- Louis mit szólt hozzá?
- Nem tudja még…
- Mi? Miért nem?
- Mert félek neki elmondani! Tuti nem
akarja hogy kimenjek mert akkor vége lenne a kapcsolatunknak! Nem tudnánk így
rendesen együtt lenni… - szökött könny a szemébe.
- Hé, csak azért mert félsz a
reakciójától még mond el neki.
- De nem merem…
- Mond el. Emlékszem, amikor ugyan ezt tette
velem Josh… annál szarabb érzés nincs, mikor egy embert szeretsz, és nem mondja
el, hogy elmegy, és csak akkor jössz rá, hogy nincs itt, amikor elment végleg…
- De…
- Nincs de! – szóltam közbe.
- Nem fogom elfogadni! – mondta ki.
- Nem! Ez meg se forduljon a fejedbe!
Nem dobhatod el ezt a lehetőséget csak, hogy Lou-val maradhass! A világ egyik
legrangosabb sulija van ott! Emlékszem, hogy még gimi elején menyit áradoztál
róla!
- Tudom… de Louis fontosabb nekem,
minthogy ott tanuljak…
Ezen kicsit elgondolkoztam. Ez is igaz
szerelem… eldobná a kis kori álmát csakhogy Louis-szal maradjon.
- Én azt mondom, menj…
- Anyuék is azt szeretnék…
- És Louis is. Biztos vagyok benne.
- De ha én nem akarok.
- Szeretnél, csak félsz magadnak
bevallani.
Bella lenézett a földre, úgy éreztem
fején találtam a szöget.
- Akkor mondjam el neki és menjek?
- Igen. – biccentettem.
- De nem is tudok japánul…
- Angolul mindenhol tudnak.
- Igaz. – bólintottam. Bella nagy
sóhajjal nyugtázta az egészet majd Louis felé indult, aki egy óriási nagy
chipset vett. Bella rögtön evet belőle. Ahogyan elnéztem őket, egyáltalán nem
értettem. Louis biztos, hogy nem haragudna meg rá. Ha meg szóba jönne, a
szakítás először megpróbálná a táv kapcsolatot. Túlságosan is szeretni Bellát ahhoz,
hogy hagyja ezt elveszni…
- Mit nézel? – ült le Niall mellém.
- ja, semmit csak Bellát is Lout.
- Édesek együtt mi? – mosolygott rám.
- Igen. Olyan igazán szerelmesek, mint Zayn
és Tiff.
- Vagy mint mi. – mosolygott rám.
- Vagy mint mi. – biccentettem és
megcsókolt. A szíve annyira fájt a lelkiismeret-furdalástól mit még soha.
Amikor eltávolodtak egymástól ajkain
rögtön a szemembe nézett.
- Mi a baj? – fürkészett.
- Semmi. – ráztam meg a fejem.
- Miután végre vége lesz a nagy
hajtásnak átjössz?
- Mikor 15.-én?
- Mondjuk. Egészen 20.-áig. Kivihetnélek
én a reptérre. – mosolyodott el.
- Rendben. – bólogattam. Egy lassú,
érzéki csókot adott aztán átkarolta a derekam.
- Szóval, mi kérsz szülinapodra?
- Mondjuk egy olyan dolgot, ami megmarad
sokáig. És nem ilyen ékszer legyen.
- Basszus. – csettintett mintha ellőttem
volna az ötletét aztán elröhögte magát. – de mondj valami konkrétat.
- Jó, kérek egy hétvégét, amit veled tölthetek
kettesben.
- Menjünk el valahova vagy jó nálam is?
- Menjünk el. – mosolyogtam rá.
- Rendben. – biccentett.
Zárás után még maradtunk egy kicsit, mert
megvártuk Bellát. Niall nagyon édes volt haza dobta Bellát és Louist is (Bellánál
alszik ma) aztán Tiffanyt is végül minket. Azonnal lefeküdtünk aludni mert nagyon
fáradtak voltunk.
Bármennyire is próbáltam, de amióta
Bellával beszéltem, folyton az eszemben van Josh. Akármiért is jöttem vele
össze nagyon szerettem őt és rosszul esett, hogy nem mondta el nekem, hogy
elmegy. Louisnak is tuti szarul esne, ha Bella nem szólna neki, hiszen ők így
is sokkal régebb óta együtt vannak.
szupika lett!:))
VálaszTörlés