Huszonkettedik fejezet

Sziasztok:D
Már csak 9 nap és "Take me home"
Már nagyon várom^^ Ti honnan rendelitek?
Én innen:http://www.lightmedia.hu/app/sonymusic/shop/1d/

vagy: http://bookline.hu/sortlist/sortlist.action?id=10777

By: Leah Hewitt

A randi

* Bella*

 Haza értem a suliból. Hála istenek egyedül voltam otthon. Azonnal a randin járt az agyam. Mégis mit vegyek fel. Nem mondta, hogy hova megyünk… Ha sétálni akkor valami kényelmes kéne. De ha étterembe, akkor gondolom valami elegáns. A szekrényem előtt álltam és csak néztem a ruháimat.  Kivettem egy cicás pólót, de vissza tetem, mert nem tetszett.  Párszor megismételtem ezt különböző darabokkal, de nem volt jó egyik sem. Lehuppantam az ágyamra és csak bámultam ki a fejemből. Basszus… nagyon félek. Tuti el fogok valamit szúrni… vagyok olyan szerencsétlen. Ledőltem az ágyra és csak bámultam magam elé. Le kell mondanom... de milyen ürüggyel? A kutyám beteg lett. Igen ez jó lesz.

- Nincs is kutyám! – ültem fel. Na, ne sajnáljad magad Bella. Felültem. Oda mentem a szekrényemhez és ismét ruhát próbáltam. Épp egy elég elegáns szettet viseltem mikor csöngetek.  Kimentem és Louis-t pillantottam meg.

- Már ennyi az idő? – rémültem meg.

- Dehogy! Csak túl hamar indultam. Ne haragudj…

- Semmi baj! Gyere be! – hívtam be. Bejött. Leült a kanapéra.

- Valami kényelmeset húzz! Ne ilyenbe gyere mert leszakad a lábad.

- Akkor sétálunk? – kérdeztem félénken.

- Igen! –mosolygott rám. Gyorsan berohantam a szobámba és átöltöztem. Végül a cicás pólómat vettem fel egy szürke csőnadrággal és egy fehér tornacipővel. Felvettem még egy kabátot is.

- Nagyon hideg van!

- Nem fogok fázni! – mondtam miközben kiengedtem a hosszú szőke hajamat.

- Szerintem meg igen! – mondta. Levette a fejéről a sapkáját és az én fejemre rakta. – Na így már nem fogsz fázni! – mosolygott. Nekem is mosolyra húzódott a szám. Elindultunk. A Temze melletti sétálóutcán sétálgatunk és beszélgetünk. Én inkább csak hallgattam és nevettem a vicces életén. Ahogyan mentünk egy utcai zenekar mellett sétáltunk el.  Megfogta a kezemet és a szemembe nézett.

- Szabad egy táncra? – kérdezte.

- Nem szeretek táncolni! – mondtam és kivettem a kezéből a kezem.

- Na! Miattam tegyél egy kivételt most az egyszer!

- Jó talán tehetek!

- Biztos ügyes leszel! – mosolygott.

Én elmosolyodtam és a földre szegeztem tekintetem. Ismét felnéztem. Megfogtam a vállát. Lágyan ringatóztunk a zenére. De vége lett és egy pörgősebb szám jött.

- Én nem tudom a lépéseket!

- Mert én igen… - nevetett. – Majd irányítalak.

- Hát fiú vagy! El is várom! – mosolyogtam rá. Össze-vissza mentünk és pörgetett. Én béna többször is ráléptem a lábára…

- Ne haragudj! – mondtam megbánóan.

- Nem gond! – mosolygott. Mikor vége lett a számnak megcsókolta a kezemet. Köszönöm a táncot. – nézett édesen a kék szemeivel.

- Igazán nincs mit! – nevettem.

- Köszi srácok! – mondta Lou és 10 fontot dobott a kalapjukba. Folyattuk a sétánkat.  A London Eye-nál kötöttünk ki.

- Megyünk egy kört? – kérdezte.

- Nálam nincs annyi pénz!

- És ki mondta, hogy te fizeted? – kérdezte.  Ismét elmosolyodtam. Végig vártuk a sort majd megnézték a táskámat és fémdetektorral is átnéztek nincs-e nálam bomba…  Míg ezt mindet végig vártuk tök sötét lett…Beszálltunk a kabinba és mentünk is. Nagyon lassan haladt. Alig lehetett észrevenni, hogy mozog.

- Integessünk!

- Jó! - nevetett és elkezdünk mindenkinek integetni.  A legtöbben visszaintettek.

- És az hogy lehet hogy 16 éves vagy és végzős? – kérdezte értetlenül.

-  Úgy hogy 5 évesen kezdtem az általánost?

- Miért?

- Anyámat kérdezd! Juj, esik a hó! – kiáltottam. -  Annyira szeretem a havat! Ilyenkor mindig a karácsony jut eszembe. A karácsonyról meg a béke és a szeretet és az meg elönt boldogsággal. – mosolyogtam. Lou csak nézett rám. Enyhe mosoly jelent meg arcán. - Figyelsz te rám? – húztam el a kezem az arca előtt.

- Imádom a gesztenyebarna szemedet! – mondta lágy hangon.

-  Ez hogy jön ide? – háborodtam fel. Közelebb lépet hozzám és egy lágy csókot lehelt számra. Eltávolodtak ajkaink egy másodpercre, de én visszacsókoltam. A derekamat foga. Én a nyakába karoltam. Amikor már nem tartott a csók kinyitottam a szememet. Louis kék szemeivel találtam magam szembe, melyek csillogtak. Megfogta a kezemet és bámultunk kifelé az ablakon. Egy jó ideig csak csendben bámultunk kifelé, de hála istenek Louis megszakította a kínos csendet. Beszélgetünk amíg le nem értünk. Amikor ki szálltunk a kabinból, rögtön elkezdet fújni a szél.

- Fázok! Menjünk haza! - dideregtem.

- Mondtam hogy fázni fogsz! - szidott le. - Tessék! Itt a kabátom! - terítette rám a levetett fölsőjét.

- De, így te fogsz megfázni!

- Inkább én mint te! - mosolygott rám. Megfogta jeges kezemet és elindultunk haza. Láttam hogy ő is fázik. Egyre szaporábban lépkedtem hogy mihamarabb haza érjünk és visszaadjam neki a kabátját. A ház ellőt levettem a meleg kabátot.Átnyújtottam neki mire ő elvette.  A sapkát is felé nyújtottam.

- Megtarthatod. - mosolygott. Én visszahúztam a fejemre a sapit.

- Köszi! - mondtam majd az ajkamba haraptam. Odalépet hozzám és egy búcsúcsókot nyomott lila számra.

- Majd hívlak! - ölelt át.

- Jó! - temettem arcom a nyakába. Elengedtük egymást majd bementem a meleg lakásba. Gyorsan lezuhanyoztam, ettem és tanultam egy kicsit holnapra. Lefekvés előtt folyton a mai nap járt a fejemben. És sajnos alig bírtam elaludni.

Reggel

*Emily*

Reggel arra keltem, ahogy megcsókol. Kinyitottam a szememet. Ő még mindig csókolt. Felnézett és látta, hogy fent vagyok.

- Ez olyan volt, mint amikor csipke Rózsikát felébresztettük 100 éves álmából.  – mosolygott majd visszamosolyogtam rá. Megfogtam a derekánál és berántottam az ágyra. Ráültem a derekára.

- Ma az utolsó nap hogy együtt ébredünk! – mondtam majd megcsókoltam. Átfordított a hátamra. A két térde a combom mellet volt, a kezei pedig a fejem mellet.

- Ha rajtam múlik nem! – felelte és megcsókolt.

 – Ha rajtad múlna már rég férj és feleség lennénk! – viccelődtem.

- Örülnél neki? – kérdezte.

- Meg csak 17 vagyok! – mondtam. – Kiskorú! – hívtam fel figyelmét.

- Már megint! „Kicsi vagyok még”! Már csak egy hónap és 18 leszel! Szabadon dönthetsz! – mondta reménykedve. Megfogtam fejét, az enyémhez húztam és egy lágy csókot adtam neki. Átfordítottam a hátára.

- Ameddig nem fejezem be a gimit addig tuti, hogy otthon lakok! És utána meg egyetem! Szóval várnod kell még egy kicsit! – mosolyogtam rá. Nagyot sóhajtott. Megcsókoltam. A hátamra fordítót ismét.

- Nyárra, költözz ide! – kért meg.

- Ezt tegnap már megbeszéltük…

- De nyárra! Akkor több a szabadidőnk.

- Akkor majd lebeszélünk találkozókat.

- De… - kezdte el. De én lemásztam mellé.

- Imádom, hogy ennyire szeretnéd, hogy ide költözzek, de nem akarok senkitől se függeni. Amint tudok otthonról is el fogok költözni egy saját lakásba. – feleltem majd ismét felettem volt. Csendben néztük egymást.

- És milyen egyetemre mész? – érdeklődött.

- Színművészeti! – mosolyogtam. Ismét egymást néztük.  Lassan egy csókot lehet ajkaimra.

- Ma is reggelizünk együtt? – kérdezte és én megint ráültem a csípőjére.

- Hát persze! – mondtam. Közel húzott magához.  Rajta feküdtem. Az alkarom a feje alatt volt. A csuklómat szinte kitekertem és úgy birizgáltam haját. A keze a pizsama felsőm alá csúsztatta úgy simogatta a derekamat.  Már egy ideje csak egymás nyelvével játszottunk mikor Mary benyitott. Oda ment az ablakhoz és felhúzta a redőnyt. Mindketten érdeklődve néztünk rá.

- Nem zavar esetleg az, hogy mi itt vagyunk?– kérdezte Niall.

- Nem, nem igazán.

- Pedig minket igen! – tettem hozzá.

- Sajnálom! – mondta. Látszott, hogy nem igaz, amit mondott. Ránéztem Niall-ra, elmosolyodtam majd leszálltam róla. Elkezdtem felöltözni. Niall mozdulatlanul az ágyon feküdt.

- Mi baj? – kérdeztem és mellé feküdtem.

- Semmi csak egy kicsit rosszul esett, hogy nem akarsz ide költözni. – szomorkodott. Ennyire szeretné, hogy ide költözzek. De kis aranyos! - Amúgy… tudom hogy tök nem ide tartozott csak eszembe jutott… kivel volt a első csókod? – kérdezte.

- Szabó Áron.

- Ki? – kérdezte felhúzott szemöldökkel.

- Szabó Áron! Magyar.

-  Te voltál Magyarországon?

- Igen… én félig vagyis negyedik magyar vagyok!

- Ne csináld! De hát nincs is akcentusod!  Meg a neved is Cook.

- Miért kéne, hogy legyen? A papám magyar… de itt éltek kint mindig is. És anya megismerkedett apával és összeházasodtak. De apa teljesen angol. – daráltam el neki.

- És tudsz magyarul is?

- Csak egy nagyon picikét. Épp hogy csak elboldogulnék!

- De menő! Egy külföldi csajom van!

- Én is csak 10 évesen tudtam meg hogy a papám magyarok.

- Hogy, hogy?

- Úgy hogy 10 éves koromban megkértek, hogy menjek ki az unokatesómhoz, Vivihez. És pár évente szoktunk kimenni, ha hívnak. És ott ez egyik sráccal 14 éves koromban elcsattant egy csók. Utolsó nap. Romantikus volt.

- Elhiszem…

- Niall gyere, mert már itt van a fuvar! – kopogott Mary.

- Most persze tudsz kopogni! – mondta lenézően Niall.

- Na de siess!

- De nem is reggeliztünk! – nyafogtam.

- Bocsi! Majd legközelebb. – mondta majd a homlokomra nyomott egy puszit.

Elég hamar összekészülődtem. Ismét elvitt Mary a suliba. Egyre jobb kapcsoltban voltunk. A suliban, amikor találkoztam Bellával rögtönk kifaggattam.

- Mi volt tegnap? – támadtam le őket.

- Na, végre hogy itt vagy! – mondta Tiff. Olyan volt, mint egy anyuka, akinek a porontya nem jött időben haza. Gondolom őt is megette már a kíváncsiság hogy mi volt. Elmesélt mindent.

- De jó! – kiabáltam. – De király! Együtt jártok. Fú! Milyen szupi! – kiabáltam. Carter és Tiff is nagyon örült a jó hírnek.

- Már csak Alexa lóg ki a sorból. – mosolygott Carter.

- Miért is? – kérdezte.

- Hát csak te nem a One Direction egyik tagjával jársz. Hanem Will-lel.

- És most Liam tényleg szakított a csajával? - kérdezte Bella meglepődve.

- Aha! – mondtam lehangoltan. Alexára néztem. Elmosolyodott. Olyan volt mintha tudná hogy miatta szakított Liam.

- És ti Harry-vel? Mi csináltatok? – kérdeztem kacéran.

- Hát ugyebár vacsorázni mentünk. Nagyon finomat ettünk… aztán elvitt a lakásába és… - mesélte. Visszafolyatott lélegzettel figyeltük mi is történt. – Megnéztük a Titanicot.

- Csak ennyi? – kérdezte Tiff szomorúan. – Azt hittem komolyabb a dolog… Amúgy mi a vidámparkban annyit hullámvasutaztunk és vattacukrot ettünk, hogy rosszul lettünk. Nagyon jó volt. – mesélte tejbe tök vigyorral. Nagyot nevettünk.

- És veletek mi volt? – kérdeztem Alexától.

- Will vett az anyukájának virágot. – kezdte el Alexa. - Hamar el kelet mennie, mert az anyukájának ma volt a szülinapja. Igazából csak fél órát voltunk együtt. Mert késett és hamar el is ment… - monda búsan.

- És? Ti mit csináltatok? – kérdezte. Megharaptam a szám szélét. Elmeséltem nekik az egész estét.