Huszonnegyedik fejezet

 Hello:D

 bocs hogy csak ma hoztam új részt de tanulnom kellett-.-" 

Ma meg Márton napi felvonuláson voltam ami  kifejezetten jó volt:D

Már csak egyetlen egy hétvége választ el a "Take Me Home" megjelenésétől...

már nagyon izgatott vagyok^^
ja és még valami:D megint új szereplő van benne.
 mondjuk ez nem igazán fontos szereplő de azért sokat fog benne szerepelni a neve ezért megérdemel egy helyet a mellékszereplők közt.

By: Leah Hewitt

Sarah új ismerőse

Egy héttel később a One Direction már Ausztrália felé utazott mikor én kihasználtam a téli szünet utolsó napjait. Épp Thomas-al, Carter-rel és még néhány számomra ismeretlen gyökerekkel voltam kint. Az egész kint létet nem igazán élveztem. Sokkal szívesebben lettem volna otthon. Néztem volna valami vígjátékot egy kis Nutella társaságában... De sajnos nem mehettem csak úgy haza mert megígértem Carter-nek hogy együtt megyünk. Szóval épp a plázában szenvedtem mikor Sarah arcát pillantottam meg. Először biztosra vettem hogy ő az és oda rohantam hozzá.

- De jó hogy itt vagy! - mosolyogtam.

- Ó! Szia! - mosolygott vissza és megpuszilt. - Mi csinálsz itt? - kérdezte.

- Épp a barátaimmal vagyok. 

- A remek! - nevetett.

- Nem jössz oda? Legalább nem kéne a sok gyökeret hallgatnom. 

- Hát nagyon sietek...

- Légy szí' - mosolyogtam rá cukin.

- Jó! - mondta. Oda sétáltunk és rögtön rá is mozdult Thomas. Nem tudta le venni róla szemét. Egy folytában körülötte legyeskedett... Már engem idegesített.

- Elmegyek egy kávéért. - mondta Sarah. 

- Megyek veled! - pattantam fel a virágok mellől. Elmentünk a Starbucks-ba. 

- Na és jól érzed magad? - érdeklődtem.

- Igen. Thomas nagyon jó fej. - mosolygott miközben elvette a kávéját a nőtől. Én meglepődtem 

válaszán... de hát ő tudja. Utána nagyon hamar el mentem mert rosszul éreztem magam.

Újra Niall karjaiban

Hamar eltelt a maradék idő is. Niall nem igazán hiányzott, de azért már szívesen hozzá bújtam volna. Nem sokára haza is jönnek ezért én szorgalmasan tanultam, hogy legalább ebben a hónapban legyenek jó jegyeim.

Épp tanultam mikor kopogást halottam. Csak apa volt itthon ő pedig épp fürdött ezért nekem kellet ajtót nyitnom. Kimentem az előszobába és kinyitottam a bejáratott. Niall állt előttem egy csokor rózsával a kezében.

- Szia! Ezt neked hoztam. – nyújtotta át a csokrot.

- Jézusom, hogy kerülsz te ide? – kérdeztem és átvettem a csokrot.

- Kedves fogadtatás! Amúgy bemehetek, mert borzasztóan fázok. – didergett.

- Gyere csak. – mondtam és bejött, becsuktam az ajtót. Bementem a konyhába és egy vázában vizet öntöttem. Bele tettem a rózsa csokrot majd az ebédlő asztal közepére tettem. Apa kijött a fürdőből.

- Ő… jó napot. – köszönt Niall.

- Jaj! Köszönj nyugodtan sziát!

- Rendben.

- Na, hadd haljam!

- Apa! – szóltam rá. – Gyere, menjünk be! – fordultam Niall-hez. Gyorsan besietünk a szobámba.  Lehuppantam az ágyamra és lefeküdtem. Ő is mellém feküdt. A mellkasára tettem a fejemet és úgy pihentünk.

- Hogyhogy most jöttél. Azt hittem csak holnap vagy az után látogatsz meg.

- Hát… már nagyon hiányoztál! És el kell döntenünk, hogy mit, veszünk Carter-nek és Harry-nek szülinapjára...

- Valami olyat, ami összetartja őket.

- Egy gyerek? – kérdezte.

- Ne legyél hülye! Inkább egy kis kutya! – húztam végig a ujjamat a mellkasán.

- Jó egy aranyos kutyust! De az kölyök legyen.

- Okés! Akkor aznap megvesszük.

- Vagy, megvesszük, most csak akkor megyünk érte.

- Vagy nálad lesz!

- Ő ja! De akkor majd gyere át és ketten gondozzuk még egy-két hétig.

- Oks.

- Akkor megyünk? És egy DVD-t is kikölcsönözhetnénk, hogy megnézzük itthon.

- Jól van! Gyorsan rendbe szedem magam és mehetünk is. – mondtam.

- Minek? Melegítőben, smink nélkül és kontyba kötött hajjal is gyönyörű vagy!

- Maradj már! – mondtam és kinyitottam a szekrényemet. Egy superman-os felsőt vette ki. Királykék nacival és egy piros tornacipővel. Egy ballonkabátot is felhúztam, mert még hideg volt. A hajamat kiengedtem és kivasaltam.

- Apa elmentünk DVD-t kikölcsönözni. És egy kutyát venni Carter szülinapjára.

- Oké! Menjetek csak, sziasztok.

- Szia! – köszöntem.

- Szia! – köszönt el Niall. Kimentünk az utcára. Kézen foga sétáltunk el a közeli kölcsönzőhöz. Beléptünk és egy idős hölgy volt ott.

- Jó napot! Segíthetek valamiben? – kérdezte kedvesen.

- Nem! Nem kell, köszönjük. – utasította vissza Niall. Bementünk és a horrorok közt kezdtünk el kutakodni.

- Megnézzük a Parajelenségek 3. részét?

- De az félelmetes!

- Ne legyél már betoi!

- De az vagyok. Nézzük meg inkább a Mackó testvér 2. –őt.

- Majd megnézed Liammal. Nekem nincs hozzá kedvem. Na, nézzük meg ezt. - mutatott rá a horrorfilmre.

- Jó, de akkor nem fogsz megijeszteni.

- Jó nem foglak! – mondta.

- Oda mentünk az eladóhoz és kikölcsönöztük. Visszasétáltunk a házhoz és onnan kocsival mentünk be a belvárosba egy állatmenhelyre.

- Jó napot! – köszöntünk be.

- Ó, jó napot! Mit szeretnének.

- Egy kutyát!

- Van valami elképzelésük?

- Egy kölyköt szeretnénk örökbe fogadni. - mondta magabiztosan Niall.

- Rendben jöjjenek! - mutatott az ajtó felé. Bemenetünk az ajtón, rengeteg állat volt. A kutyákhoz vezetett minket. - Itt vannak a kutya kölykeink. - mutatott egy kis bekerített részre.

- Jaj! Az ott nagyon aranyos! Ott az a kis duci! – mutatott Niall az apróságra. Épp evett. Egy alaszkai malamut volt.

- Tényleg nagyon aranyos!

- Akkor azt kérik?

- Igen! – vágta rá Niall

- Rendben! – bement a nő a kis kutyusért és átadta Niall-nak.

- Hát szia kis aranyoskám! - mondta a kutyának.

- Menjünk ki és elintézzük a papírokat. – kért meg minket a nő. Kimentünk. – Jó, mi legyen a kutya neve? – kérdezte.

- Krumpli! – vágta rá.

- Mi?

- Krumpli! – ismételte meg.

- De az nem jó! – világosított fel minket.

- De jó. – mondta morcosan.

- Jó, jó. Akkor krumpli?

- Igen! – mondtam.

- Remek. Itt van minden, ami a kutyával kapcsolatos. - mutatott a papír hátoldalán levő kis ismertetőre. - És esetleg ha szeretnék, megvehetnek minden fontos dolgot a kutyákhoz. Ja, igen és a kutya örökbefogadási pénze nem kevesebb, mint 15 font lesz.

- Niall fizesd ki! –böktem meg az oldalát. Kifizette. – És egy nyakörvet kérünk, egy kutya ágyat és kaját. Menyit szokott enni? - kérdeztem.

- Egy héten kb. úgy egy 2 kilós kutyatápot. De az alján marad egy kicsi.

- Akkor egy 5 kilósat kérünk. - mosolyogtam.

- Nem! Két 5 kilósat kérünk. – vágott közbe Niall

- De az nagyon sok két hétre! – mondtam Niall-nak. Szúrósan nézett vissza.

- Akkor egy 5 kilósat és egy két 2 kilósat.

- Rendben. Ahogy akarják. A nyakörv milyen legyen? Van csontos, rózsaszín és egy zöld.

- A csontosat kérjük. – mondta Niall.

- Ne már! A zöldet! – néztem rá kiskutya szemekkel.

- Légy szíves a csontosan!

- Jó! – motyogtam. – Akkor a csontosat kérjük.

Mindent kifizetett és haza mentünk. A házunk előtt épp apa a ment el.

- Hova mész? – érdeklődtem.

- Anyádért a munkahelyére majd Matt-et hozzuk haza. Kb. másfél óra múlva jövünk is.

- Rendben. – mondtam. Rögtön beült a kocsiba és elhajtott. Bebandukoltunk a lakásba és a kis kutyust leraktuk az előszobába. Rögtön futkározni kezdet. Mi leültünk a kanapéra és csak egymást néztük.

- Nem sokára egy éve járunk. – mondta Niall.

- Durva!

- Miért is?

- Csak mert amikor az X-factor-ban énekeltetek akkor is teljesen oda voltam értetek és akkor még arra se tudtam gondolni, hogy koncerten visítozok nem, hogy még járunk is. Eszméletlen hogy 2 év alatt mennyi minden történt.

- Mi minden?

- Pl. az öcsi is megnőtt. Találkoztam veletek és még annyi minden. Imádom, hogy ilyen izgis életem van. Ha egy kicsit kezd unalmas lenni, akkor történik valami.

- Velem sosem történik semmi unalmas. Mindig dolgozok vagy veled vagyok. – mesélte. Elmosolyodtam.

- És hova viszel majd el az 1 éves évfordulónkra?

- Mondjuk meglátogatjuk New York-ot.

- Ennél olcsóbbat nem találtál? - néztem rá furán.

- Az első évfordulónknak szépnek kell lennie.

- Én annak is nagyon örülnék, ha egy kis kockás terítős éterembe vinnél el.

- Nem! És majd veszek neked egy gyönyörű gyémánt nyakláncot.

- Hidd el gyémánt nyakék helyett, jobban örülnék egy szál rózsának.

- Legyél már egy kicsit rongyrázósabb! Ha van, pénzed miért ne költsd?

- Azért mert a te pénzedből finanszíroznánk az egészet! És nem szeretnék a terhedre lenni.

-  Te sose leszel a terhemre! – mondta miközben egyre jobban közeledett felém.  Megcsókolt és én visszacsókoltam. Lefektet a kanapéra és úgy csókolóztunk.

- Szeretlek! – suttogta a fülembe majd felült.

- Én is! – mondtam normális hangerőn.  A maradék 1 órát elbeszélgettük, de még mindig üres volt a ház. Ezért úgy döntöttünk bemegyünk a szobámba. Leültünk az anyámra törökülésben. Egymás néztük.

 - Tényleg igaz az, hogy Tiff és Zayn csak azért csókolóztak, mert feladat volt?

- Aj! – mondtam majd lehajtotta fejét, beletűrt hajába és rám nézett olyan édes és tipikus Niall nézésével. – Honnan tudod?

- Szóval igen… amúgy Louis mondta még régebben.

- Remek… - tette hozzá. – Pedig megmondtuk, hogy nem mondjuk el.

- Oh! Azt hittem nincsenek egymás előtt titkaink.

- Figyi, amikor megígértem, hogy nem mondom ezt el akkor még nem jártunk és az óta tök kiment a fejemből. Amúgy elmondtam volna.

- És akkor gondolom mi is csak azért járunk, mert feladat volt mi?

- Nem!  – mondta  hangosabban. Csak némán halhattunk.

- Biztos?

- Aj! Nem lettem volna olyan bunkó hogy csak ezért járjak veled. - ölelt át. A mellkasához szorította a fejemet. – Nagyon szeretlek! – mesélte és a fejem tetejét puszilgatta.

- Tudod, néha még most is nehéz elhinni, hogy… mi járunk.  Annyira eszméletlen.

- Aj! Hidd már el végre! – megfogta két kezével a fejemet és megcsókolt.  Az ingénél fogva lehúztam az ágyra és úgy csókolgattuk egymást. Beszaladt a kis Krumpli a szobámba és ráugrott Niall hátára.

- Oh! Szia, Krumpli! Megzavarsz itt minket! Te kis rosszaság!  - emelte fel az orrához a kiskutyust. Majd egy kicsit elforgatta jobbra és balra miközben az orruk összeért.  Egy kicsit elmosolyodtam majd együtt dédelgettük a kis kutyust, amikor megunta kiugrott a kezünkből és egyszerűen elsétált. Mi csak néztük, ahogy fejedelmien kiballag a szobából.  Egymásra néztünk és elnevettük magunkat. Egészen estig beszélgettünk.

- Elmehetnénk zuhanyozni! – ölelt át.

- Jó ötlet!- csókoltam meg. - Hozok neked pizsit! – mondtam és besétáltam az öcsém szobájába.

- Minek jöttél ide? – kérdezte az ajtóból.

- Mert itt vannak a kimosott ruhák és van itt egy rám nagy póló. Az neked kb. jó lesz. – mentem oda hozzá.

- És az mi ott a falon? – mutatott rá az öcsém álom manójára.

- Az egy álom manó! – világosítottam fel. Nem értette. – Ő segít elaludni az öcsinek! Hozza a boldog álmokat és a rosszakat pedig elkergeti!

- Ó! Remélem, az enyémeket is elűzi.

- Ha hiszel benne! – fogtam meg a kezét.  Kézen fogva besétáltunk a zuhanyzóba és lezuhanyoztunk. Én hamarabb kiszálltam a zuhany alól hogy tudjak neki hozni törölközőt. Megtörölköztem és hoztam egyet. Csurom vizesen kijött a zuhany alól. Megtörölközött és felöltözött ameddig én megfésültem a hajam. Oda sétáltam hozzá és én átöleltem, egy apró csókot nyomtam a szájára, és ő visszacsókolt. Felkapott és a derekán körbe fontam a két lábam. A két combomon volt a keze. Heves csókolgattuk egymást majd csókok közepette kimentünk a szobámba és lefektetett az ágyamra. Még mindig csókolóztunk. Niall a combomat és a fenekemet simogatta én pedig a nyakába kapaszkodtam. Olyan lehettem, mint egy kis cica, aki fél, hogy leesik a földre. Édes szemeit rám szegezte.

- Szeretlek! – suttogta szinte a számba.

- Én is! – mondtam. Ismét heves küzdelmet vívtak nyelveink. Lassan benyúlt a pólóm alá és lehúzta rólam. Én is  lehúztam róla. A melegítőjével is ezt tettem. Az én maradék öltözetem is a földre került. A szemembe nézet. Elmosolyodott majd megtörtént, aminek meg kell. Már majdnem aludtunk mikor a telefonom csörgése felriasztott mindkettőnket. A szűk kis ágyamon én aludtam belül a falnál ezért át kellet másznom szegény Niall-on is.  Oda sétáltam a telefonomhoz és megnéztem, hogy mi történt. Anya küldött egy üzenetet hogy nem tudnak haza jönni a hóvihar miatt. Elmondtam neki is majd mellé feküdtem. A mellkasára tettem fejem egy a hasát átöleltem. Ő is átölelt. Halottam és éreztem is, ahogyan édesen szuszog. Illata teljesen átjárta a testemet. Már vártam, hogy az „álom manó” jöjjön és elraboljon, mind kettőnket egy csodaszép álomvilágba ahol boldogan együtt álmodunk. Csak Ő és Én. Senki más kizárólag mi ketten. Hamar elaludtam, de felkeltem ahogyan Niall pakol.

- Mi csinálsz? – érdeklődtem miközben nyúzottan felültem.

- Hát, felkeltem és már mennem kell, mert már hajnali 2 van. És holnap, vagyis ma lesz egy interjú. És… haza kellene mennem. – mondta miközben a nadrágját gombolta be. Nagyot sóhajtottam és lenéztem a lepedőre. Leült mellém és e kezét a combomra tette.

- Kikísérjelek? – kérdeztem szomorkásan.

- Nem kell, mert inkább itt maradok!

- De neked dolgozni kell majd menni.

- Neked meg suliba! És ha most itt hagylak biztos, hogy félni fogsz! – mondta. Elvettem egy párnát mellőlem és hozzá vágtam.

- Tudod, hogy utálom ezt hallani, vagy ha piszkálnak vele.

- De én nem karlak piszkálni csak tudod, hogy… nekem lenne rossz kedvem, ha tudnám, hogy félsz és itt hagylak.

- Ki bírom! Hiszen 18 éves vagyok! El tudok aludni egyedül itthon.

- Jó, de én még maradnék! – mondta és lefeküdt mellém. Mellé feküdtem és egy szempillantás alatt ismét álomba merültem.

Reggel, amikor felkeltem Niall-nak mert hűlt helyét találtam. Lassan és kómásan kimentem a konyhába. Az asztalon egy tál áfonyás palacsinta kupac volt. A vázában, a csokor rózsában egy levél hevert.

Jó reggel édesem!

Remélem jól aludtál. Csináltam neked reggelit és Krumplit is haza vittem, minden cuccával együtt. Remélem nem baj, hogy ilyen hamar elmentem, de sietnem kellet. Ha szerencséd van még meleg a palacsinta. És tegnap elfelejtettem mondani, hogy jövő hét végén megyünk anyámékhoz szóval péntek este olyan 6 körül érted megyek. Aztán szép legyél. Mondjuk te mindig szép vagy!

Rohadt sok puszit és ölelést küld szerelmed: Niall(:

Letettem a levelet és leültem enni. A palacsinta még egy picit langyos volt.  Megettem majd rohantam is a buszhoz. Carter már ott állt.

- Úristen! Szia, azt hittem Niall-al mész a suliba. – ölelt át.

- Nem. Dolgozni kellet mennie. De mikor ment el hogy még láttad?

- Én kb. olyan fél órája mentem el, mert kellet vennem Harry-nek ajándékot. Ezért elmentem a sarki boltba azt vettem neki tusfürdőt.

- Eredeti… - jegyeztem meg.

- Ha bajod van vele, akkor nem kell idenézned!

- Jó! Itt is a busz! – örültem, felültünk és egy ismerős arcot pillantottam meg. Dylen-t. Leges leghátul ült teljesen egyedül.

- Ott van Dylen.  –torpant meg Carter.

- Látom! Oda ülünk mellé?

- Én nem akarok! – rágta a körmeit.

- Gyere már! – mondtam hangosan és oda húztam Dylen-hez.

- Szia! – köszönt rá Carter félve. Dylen hirtelen elmosolyodott és odébb ült, hogy legyen helyünk. Leültünk és feszült csend volt.

- Hova mész? – kérdeztem tőle mosolyogva.

- Suliba. – mondta szomorkásan. – Gondolom ti is.

- Igen! – bólogattam. – És Josh hogy van?

- Nem tudom! Azt sem tudom hogy él-e még vagy már meghalt.

- Miért? – aggódtam.

- Miután itt hagyott minket Edward azután elmenet valahova és az óta nem láttam.

- De hát… régebben annyira jól elvoltatok.

- Hát, ja. Azóta nincs kivel beszélnem... Edward és Josh volt az akivel tudtam, de hát minket lelépet.

- És Will?

- Á, mióta Alexával jár azóta bunkó lett. Hiszen emlékeztek… el sem jött Edward temetésére.

- Igen… emlékszem… - mondtam halkan.

- Igazából Will-t leszarom! Csak Josh miatt aggódok.                                        

- Josh jól van. – nyögte ki Carter.

- Honnan tudod? – kérdezte Dylen.

- Hát… láttam valamelyik nap egy boltban. Dolgozott.

- Hol láttad és melyik boltban.

- Hát… Harry-től jöttem haza és akkor bementem egy boltba élelmiszer bolt volt valahol a belvárosban. Öhm… azt hiszem valamilyen bio bolt.

- Pontosan hol? – érdeklődött tovább.

- Aj nem tudom pontosan hol lakik Harry. De a nagy könyvtár után. Ahol randiztunk azon a kis parkon át kell menni. Utána pedig az a finom fagyizó ahonnan mindig loptunk szívószálat. Na, azután el kell ment egy kicsivel és ott valahol van.

- Úristen köszönöm Carter! – ölelte meg és rögtön felállt, hogy leszáll. Majd visszajött.

- Tudtuk egy kis pénzt adni, mert nem lesz elég eljutni odáig. – kért meg édes kiskutya szemekkel. Carter rögtön adod neki többet is hogy tudjon ennit is venni. Dylen elmosolyodott és egy puszit nyomott a szájára majd rákacsintott és leszállt a buszról.

- Erről egy szót se senkinek! – nézett rám komolyan. Hevesen bólogattam majd leszálltunk a buszról. Beértünk a suliba. Levettük a kabátunkat és leültünk a helyünkre. Mindaddig nyugodtan tudtunk beszélgetni ameddig Tiff be nem viharzott.

- CARTER! EMILY! ALEXA! – üvöltött miközben rohant be az ajtón. -  Képzeljétek… Zayn tegnap nálunk volt és…

- Jól megrakott mi? – vágott bele Alexa a szavába.

- Fogalmazhattál volna kevésbé perverzen, de igen.

- És milyen volt? – kérdezte Alexa Tiff-től.

- Hát… igazából másra számítottam.

- Na, ne hogy rögtön beöltöztetek!

- Ilyenkor miért van az, hogy nem érezlek lánynak? – kérdeztem Alexától. A napom további része légé unalmas volt. De még el kellet mondani anyáéknak hogy hétvégén el, kell utaznom Mullingar-ba. Remélem, elengednek. Amikor haza értem ledobtam a tagyóm az előszobában és besietem a konyhába. Leültem és szépen néztem anyára.

- Anya! Elengednél a hétvégére Niall-al a családjához.

- Igen. De pontosan hol is laknak?

- Mullingar-ban.

- Írországban laknak?

- Igen.

- Hát… mehetsz, de nem szívesen engedlek el.

- Á anya imádlak! – ugortam a nyakába. Rögtön berohantam a szobámba és írtam neki Twitter-en. A hétvége hamar eljött. És már utazhatunk is Írországba. Nagyon izgatott voltam, hogy milyen lesz ezért előző nap este nem nagyon tudtam aludni.