Nyolcadik fejezet

                                    Twitcam

Amikor felértünk a hotel szobába  gyönyörű kilátás nyílt a városra. Niall letette a kulcsot az asztalra.

- Kérsz innivalót? – kérdezte Niall a konyhából.

- Igen, egy kis vizet.

- Rendben. Hol vagy?

- Az előszobában. – kiabáltam.

- Még mindig? – kérdezte az előszoba és a nappali közti ajtóban. – Érezd magad otthon.

- Rendben. – mosolyogtam majd beballagtam a nappaliba. Bekapcsolta a laptopját majd felment Twiter-re és bekapcsolta a  twitcam-ot.

- Sziasztok! – mondta a kamerába furcsa mély hanggal.  – Gondolom már mindenki olvasott érdekesebbnél érdekesebb dolgokat. Most én elmondom az igazságot. Jól figyeljetek. – mondta majd a kezével integetett, hogy menjek oda. Odasiettem leültem mellé a kanapéra majd átölelt. – Ő itt a barátnőm. Emily. A május 13.-ai koncerten ismertük meg egymást, kicsit szerencsétlen módon.

- Mondj valamit. – suttogott a fülembe.

- Helló! – mondta zavartan. Niall látta, hogy ideges vagyok.  Néhány mondtatott mondott, de nem igazán tudtam koncentrálni hiszen az idegesség majdnem megölt. A semmiből láttam meg közeledő száját. Puszit adott a számra majd egy édes féloldalas mosollyal vett le a lábamról. Én kipirultam majd megittam egy pohár vizet. Fogtam magam és felálltam mellőle. Nem néztem vissza csak egyenest bementem a fürdőbe. Megmostam az arcom hideg vízzel. Nekem ez nem megy. Félek Niall barátnője lenni. Mi lesz, ha valaki annyira bunkó lesz hozzám, hogy nem bírom majd tovább és eltörik a mécses. Most már nem félek. Inkább rettegek. Nagy levegőt vettem. Vissza kell mennem. Még egyszer megmostam az arcomat. Felegyenesedtem a mosdókagyló fölül. A hajamba túrtam majd kifele indultam. Az ajtó viszont nem volt üres. Niall állt ott és engem nézett.

- Megbántottalak? – kérdezte a két karját összefonva az ajtófélfájának dőlve.

- Nem!

- Akkor túl rámenős voltam? – érdeklődött ismét.

- Nem!

- Akkor? Mi a baj? – kérdezősködött tovább. A két kezét leengedte és már nem támaszkodott a falnak. Odasétáltam hozzá majd megöleltem.

- Félek. – mondtam ki.

- Mitől?

- A rajongóktól. Olvastam sok durva dolgot és egyre jobban félek, hogy nem fogom már tovább bírni és…

- És akkor én még mindig ott leszek és segítek neked. – mondta kedvesen. Elmosolyodtam majd a mellkasába temettem arcomat.

- Gyere, menjünk vissza! – mondta.  – Már hiányolhatnak minket.

- Rendben!

Visszamentünk. Egész este viccelődtünk, hülyéskedünk és megettük a fél hűtőt. Hamar elaludtam.  Másnap reggel Niall ébresztett föl.

- Szívem, kelj föl! – hallottam még csukott szemmel. Nagy nehezen kinyitottam majd Niall arcát láttam meg. Jó volt őt látni először a nap folyamán. – Iskolába kell menned. – mosolygott rám.

- Ezt olyan mosollyal tetted mintha jó lenne. – mormogtam.

- Rendeltem reggelit! Kinn van az erkélyen. Gondoltam közösen megreggelizhetnénk. Remélem, szereted a palacsintát.

- Nyami! Imádom! – mosolyodtam el.Kiszaladtam az erkélyre és ott volt egy nagy pohár narancslé, egy nagy kupac palacsinta. Volt hozzá 2 féle ízű öntet is. Leültem az egyik székre majd elém ült Niall is. Együtt megettük a reggelit. Lezuhanyoztam majd felöltöztem. Csak 1 óra telt el, de a rajongók a hotel ajtaja előtt nyál csorgatva várták a fiúkat. Valószínűleg nem tudták, hogy itt éjszakáztam. Niall is kijött a fürdőből.

- Hogy fogok én így eljutni a suliig? – kérdeztem aggódva.

- Nyugi. – mondta. Ránézett az órájára. – Még két perc és jönnek értünk. Egyszerre fogunk kijönni a hotelből. Épp Harry és Liam haladt át a tömegen. Beült a kocsiba majd Paul elindult értünk. Pár perc múlva kopogtatást hallottunk az ajtón. Niall kinyitotta. Paul volt az.

- Gyertek. – mondta. Elindultunk az ajtó felé. Amikor kinn már az ajtón meglepődve néztek ránk. Niall-től kértek autogramot. Néhány lány kezét megfogta majd mentünk tovább.

- Hé! Emily! Ne bántsd meg Niallt! - kiabálta egy ismeretlen lány a tömegből. Ne félj idegen, nem fogom.   Soha nem lesz olyan ember, aki nálam jobban szeretné Niallt. Mire átfurakodtunk magunkat a tömegen már be is indították a kocsit. De hiába mentünk volna a sikoltozó lányok annyira elállták az utat, hogy nem tudtunk haladni semmit sem. Mire végre kikászálódtunk a tömegből az iskola el is kezdődött. Odaértünk a suli bejáratához. Ott álltunk egymás előtt és csak néztük egymást.

- Nem sokára turnézni indulunk és 3 hónapig nem foglak látni.

- Tudom. – feleltem szomorúan. – Hosszú idő lesz az.

- Igen nagyon hosszú. De el fog repülni. Hisz neked nyári szünet nekem meg turnézás. – próbált jobb kedvre deríteni. – Majd beszélünk?

-Hiányozni fogsz! – öleltem magamhoz. A melkasáa temetem arcomat maj magamba szívtam isteni illatát.

- Te is. – mondta majd megcsókolt. Éreztem, hogy soha nem engedne ki karjai közül, de muszáj neki. Hiszen már így is késésben voltam

- Muszáj mennem! Szia! – köszöntem el tőle és kicsusszantam a karjából.

- Szia! – köszönt vissza búslakodva. Megvárta, amíg el nem tűnök az iskolában és csak azután ment el ő is.

                                                                                                          By:Leah Hewittღ